Vörös Viktória: Anyanap
Lányomnak
Drága arcod –
belőle született létezésem
Szavakat adtam szádba
te pedig szemedből fényt homlokomra
Delejez veled-létem
Homlokod hűteni
ujjaim eresztem redőnyként rá
Alvó szemed nézem – kék hátú bálna
kezed – csipkés kézelő
rajzod – mozdulatban végződő tekintet
Hajad őserdő
szőke fények játszanak óriásfái között
vörhenyes glóriát szór rá a nap
Várakozás
két szó között
mert a csönd volt egykor együttlétünk ajtaja
Nincs hálának helye ott
ahol a fűszál rezdülése
egy a barlang csobbanásával
Hangod a kacagásé
Nem ismerem sírásodat
mert belevész zokogásomba
Ébredsz
napsugaras hajjal
holdak búcsúznak szemhéjadon
Illusztráció: Anya gyermekével
Ezek is érdekelhetik!
Pintér Ferenc: „Akkor a legszebb” (haikuk) →
Bánki Éva: Infinitív (versek) →
Kelemen Lajos: Karácsonyra →
