Németh István Péter: Dekádjainak dallamára
90 mondat a 90 éves Czigány György köszöntésére
Czigány György életrajza 10 mondatban
Czigány György költőt, írót, szerkesztőt, rádióst; a Ki nyer ma? zenei műsorok vezetőjét, televíziós irodalmi beszélgetések moderátorát vagy éppen az orgonistát nem kell bemutatni az országban, de 90. születésnapja alkalmából azért én most még több pillantásra is érdemesnek tartom életművét – köszöntése gyanánt.
1931-ben Budapesten született, ám már fél éves korában Győrbe került, így gyermekkora és eszmélkedésének élményvilágát jelenti néki a Rába-part és Révfalu.
Győri bencések, 1941/42 tanév (Czigány György az alsó sorban, balról a harmadik)
1942-ben újra a fővárosba költöznek, a pesterzsébeti Kossuth Gimnáziumban folytatja középiskolai tanulmányait.
1944. április 3-án szőnyegbombázást él át Pesterzsébeten, az ostromig aztán egy budai óvóhelyen (a missziós apácák pincéjében) több száz polgárral együtt várja a háború végét.
Az akkori Werbőczy Gimnáziumban érettségizik, a Zeneakadémián diplomázik 1956-ban zongora szakon, s három évtizeden át ő lesz a krisztinavárosi templom orgonistája.
Fiatal házasként Óbudán él első feleségével, Jámbor Erikával, s három gyermeke az itteni gimnáziumba járt: Ildikó, Zoltán és Gergely.
1974-ben jelent meg első verseskötete Aszfaltfolyók címmel, amelytől fogva nem volt kétséges, hogy a költészet műfajában a legvirtuózabb, s bár csöndben és visszahúzódva írja saját műveit, azokkal líránk élvonalába tartozik.
90 esztendejéből 40-et szánt a Rádió és a TV-ben végzett munkáira, közel félszáz könyvet írt, számos díjat kapott pályája során.
Találkozásait hang- és filmszalagok őrzik, sőt maga idézi meg verseiben és prózáiban mindazon kiválóságokat, akikkel együtt számlálhatta a derű óráit: Weöres Sándorral, Pilinszky Jánossal, Borsos Miklóssal Somogyi Józseffel, Ottlik Gézával, Mándy Ivánnal, Simándy Józseffel…
2004. október 19-én így rekesztette be nekem küldött levelét: “Mint minden élet az enyém is köznapi, egyszerű, mégis talán érdekes lehet.”
Helyszínek
Czigány György az 1970-es években nem csupán a győri patikamúzeumban faggatta Weöres Sándort vagy Mándy Ivánt versről és novelláról, de diákvároskámban, Pápán is megfordult, ahol a Márvány cukrászdában a Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben című műsorát vezette.
Budán, a Ménesi úti Eötvös Collegium társalgójában Lator Lászlóval, Kálnoky Lászlóval és Rába Györggyel beszélgetett nyilvános rádiófelvételen, s ez esten ott ülhettem a hallgatóság soraiban.
Az 1981/1982-es tanév telén, amikor a vízivárosi templom több miséire jártam a Szentháromság téri kollégiumból, a hóhullásban nem tudtam, hogy aki fölöttem orgonál majd, nem más, mint Czigány György.
Tapolcán először a Malom-tónál találkoztunk, hová első feleségével, Erikával érkezett, aki le is fényképezett minket, s a napernyők alatt egy fagylaltkelyhet kanalazunk, miközben Ravel tükröződéseit véltem igen halkan, de mégiscsak hallani.
Pestre, 2006-ban az Írószövetségbe Tapolcáról édesanyámmal érkeztünk, a Kalitkám is madár című könyvem bemutatójára, amiben műveit elemeztem.
Kaposváron a Berzsenyi Társaság rendezvényén egy külön teremben találtam, egymaga ült, várta a program kezdetét, arcán lézeres beavatkozástól származó sebek, mégis elmosolyodik, amikor rám ismer.
Zamárdiban ott lehettem második feleségével, Erikával kötött templomi esküvőjén, hátul álltam egy Molnár C. Pál festmény alatt, amely Szent Kristófot ábrázolta.
Balatonfüreden könyvheti ünnep, attól is, hogy Czigány György zongorához ült, hallgattam a szombathelyi szerzőkkel, Lőcsei Péterrel és Gyurácz Ferenccel.
Újra Tapolcán – s Erika a Malom-tónál lefényképez minket.
“Újra Tapolcán – s Erika a Malom-tónál lefényképez minket”
Keszthelyen a Festetics-kastély parkjában Erika, Gyuri s jómagam, már megkülönböztethetetlen lábnyomok sokasága előttünk és mögöttünk, köztük Berzsenyié, Csokonai, Kisfaludyé, Kiss Jánosé vagy éppen a szülei ezüstlakodalmára itt magyarul verses köszöntőt mondó tízesztendős Széchenyi Istváné.
10 mondata leveleiből
− Annak is örülök, hogy legalább levélben, lélekben újra kezet szoríthattam Édesapáddal.
− Talán 1942-ben láttuk egymást utoljára.
− Különös, kegyelmi egymásra találás volt ez; elgondolkodtató…
− A vigasztaló szeretet nevében ölel: Czigány Gyuri.
− Még nem látni jól a jövőt, az orvos szerint végezzem közben a dolgomat; ne mondjak le semmit – és semmiről.
− Vigyázz a vesédre inkább az én gyöngéimet „vesézd ki” az egy húrra hangolt sok kötetben.
− Köszönöm a Tizedek-ről írottakat; lassan rájövök, hogy egész életemben ugyanazt a tíz mondatot írtam.
− Nem mintha lehetne szavam készülő művedhez, de tavaszodván, ha sóhajt a rét, talán lesz mód felétek járnom s akkor pár percre tűnődhetnénk együtt is a Malom-tó Monet-világán.
− Örültem a Balatoni káprázatoknak s kedves emlék marad, hogy hárman ott ültünk tapolcai tavad fényeiben nyáron.
− Köszönve figyelmedet, soraidat – visszaindulva az időben: most már régi szeretettel ölel – Czigány Gyuri bátyád.
10 mondata
(Ottlikról, Rilkéről és Duinóról)
Végül átéltem fél évszázadot abban az egykori Rádióban ahol Cs. Szabó László, Dohnányi Ernő, Németh László, Ottlik Géza is dolgozott.
Az élet nagy ajándéka, hogy sikerült képen és hangfelvételen Ottlik hanghordozását rögzíteni, csuklója szögletes gesztusait megőrizni, ahogy idegesen végigsimítja a haját, ahogy tűnődve cigarettázik, mondjuk a Zeneakadémia művész-szobájában egy másik szenvedélyes cigarettázóval, Fischer Annie-val, aki ugyanolyan szűkszavú volt, mint ő, ott jártak föl-alá és cigarettáztak, várták Koromzay Dénes brácsaművészt régi barátjukat, mi pedig filmeztük őket.
Ottlik az Iskola a határonban ír a trieszti öbölről, ez számára valami szimbolikus világ.
…az évszak is, a nyár, Duino különösen, mert ott módom volt a kastélyban forgatni televíziós filmet, és találkozhattunk még azokkal az emlékekkel, amik Rilkét odakötötték.
Számomra Duinóban hirtelen nyilvánvalóvá vált Rilke és Ottlik közelsége.
A Zöldfa étteremben – akkor a magas ház helyén egy kis földszintes étterem volt – egyik este Ottlik Gézával üldögéltem ott, valamilyen férfiakhoz nem méltó édességet majszolgattunk, amikor megkérdeztem tőle, hogy őrzi-e még kamaszkorát.
Ottlik Géza ezután Utrillo-képeket említ, amelyekben ő gyerekkorának utcatorkolatait látja, a maga emocionális világával.
A trieszti öblöt ugyan soha nem látta, de reméltem, az elégiákról is szólni fog.
A trieszti öblöt persze soha nem látta, viszont / címet adott Duinóban írt elégiáimnak.
Jó a reklámvers, amit adtál: egy könyvön száz évig kotlik – mégis legjobb írónk Ottlik.
Gyerünk, gyerünk, / a duinói bolt bezár.
Hirtelen csokor 10 szál virágjából
Se szegfű, se szarkaláb.
Virágszár – bók a romokból.
Kezedben egy szál barka – elvérzel.
Pipacs-kórus körbe kigyúlt örömében.
…folyó csöndje s lila petúniák – szemébe kapta lengeségüket amint épp fölveti fejét –
…a napraforgó-óceán közepén két fa áll…
Zamárdinál a víz és itt is a gonosz hortenziák…
…a torkából darázst öklendő liliom…
…merev muskátli a semmibe bámul…
Sírján csak az egy szál krizantém tagadja makacsul a teremtés kudarcát.
10 mondata vizekről
Minden történet színhelye a part, a város.
Lábujjhegyen futkároz itt a víz a partszegélyeken.
…forráshoz indul a víz; fütyül a parton, cipőjét fűzi a vízbe fúlt fiú.
Dunavíz-szagot virrasztásban érez.
Hajlott gerincére omlik egy karcsú vízsugár, ennek örül s hogy új levelet hajtott a filodendron fenn a ruhatár előtt.
Egy adagio-tétel a táj; tengerek mély lélegzetével – sziget a sűrű kékben a szárny.
Révfaluban meg kell látnom téged, pára dől, uszály a lassú partnak, ott bajlódsz cipőfűzéssel, kötvén máslit minden örökkévalóra töltés tövén, holt Dunán tűnődve.
Elalvó, fiatal szíved zajára kövek felelnek s dúdolva a falban szennyek áramán a vízvezeték.
Hallgatja hunyt pillával: hintázik a tenger.
Az evezőlapát éléről kinek a nyaklánca pereg?
10 mondata az egekről
Se felhő, se madár az égen.
Hotelszobám fennakadt léghajó – csügg árván a márvány alatt.
A szöggel átvert kéz mögötti égbolt!
Űrben nincsenek / nyomok, jelek – / nincs, ami elsimulna békén / se hullám, se rom, se rög – / sértetlen üreg ég / volt az is – tiszta kék – / másnap a hullák fölött.
…eget vés önmaga felett a nem létező és szomjunk oltja.
És mézével keni az ég a felsíró légszomjnak millió-éves sebhelyét.
Szentendre, Vác hamvas egébe kúsznak a sínek.
Itt jövendő égbolt feszül hó, kő, fű, út és föld alatt.
Égboltnyi a lehetne –
Elég, ha búzavirág-égbolt hevét csendítik ablakok.
10 mondata a zenéről
„Elment a két lány” – majd gyertyafénynél zümmögik.
…ahol pedig többen összejönnek a muzsika-múzsa nevében örvendeni, ott a világ legnemesebb erői gyülekeznek.
A Dunántúl pedig zenei táj: s ez gyermekkorom óta foglalkoztat engem.
Cimbalommal van kirakva: sikátor hava andalít – százesztendős gyermekcsizma, harangszó rakja lábait.
Kiáltásnak vagy hallgatásnak csak ez a nyelv adja meg hitelét: zeneként!
…verseimet nem olvashattam fel mikrofon előtt akkor, de eljátszhattam Bach G-dúr francia szvitjét és Sugár Rezső Barokk szonatináját.
Még játszhatok néha orgonán, például a Krisztina-templom három manuálos hangszerén, ahol is Ferencsik Jánoska kezdte a muzsikát rögtönözvén gyermek futamokat, hogy majd nagy öregként térjen vissza (velem) s hozzon tűnődő mosolyt egy Bach-korálban…
…hol nincs más zaj, csak a csirkék csipogása, a rozsdás harang érverése, s ahol oly fehéren hallgatnak a falak…
Bévül csak a csend figyelme, a feldarabolt végtelen elhalt lüktetése él.
Édes börtönünket halállal töri szét szívünk ritmusára hajló angyal-ének.
10 mondata a Tizedek-ből
A remekmű cselekszik és viszonzást vár.
Nyolc taktus Mozart – micsoda gazdagság: elég lehet egy életre.
Mennyei játék: kisgyerekre, kiskutyára, egymásra és egymáson nevetni!
Sírván is boldogok Isten bohócai? – igen, mert úgy rémlik, lehetetlent csak nevetés által fogadunk be a szívünkbe.
Úgy kell tisztelnünk a Teremtést, hogy vágyakozásainkkal létezésünk áldott perceinek valóságkincsét meg ne alázzuk.
Voltak háborúk, öldöklések sajnos a kereszt nevében, valójában gyalázatára, s égtek máglyák kegyes szándékok ürügyén, amikor a lélek alvilági erőknek engedve a hatalom gyönyörét képes élvezni s nem a szeretet józanságát.
Mert bárki, azaz mindenki szeretetére kaptunk ihletést: teremtő erőt, mely Vlagyimir Szolovjev szavaival: Kizárja a halált!
Azt hiszem, a pusztulás fényességében álltam: kifulladva bámultam a virágokat, s e fölismeréstől földbe gyökerezett a lábam.
Amikor egy haldokló elmosolyodik, ez az emberi méltóság nagy és szelíd diadala.
Nem kozmikus szemétégetés lesz a világvége, hanem tüze a maradandó létnek, minden reményünk beteljesülése.
Czigány György Rómában (A Tevere fölötti hídon álló képét dedikálta is nekem – szerzői megj.)
Illusztráció: A “Czigány György Rómában”-felvétel felhasználásával
Ezek is érdekelhetik!
Csanda Mária: Négydimenziós történetek →
Tárnok Attila: Korai exitus →
Derzsy-Ben Ond: PONTOS MÉRETEIM. Verses poszttraumák* →
