Vilcsek Béla (1956-2021)
64 éves volt. Készült hosszan elemezni a Napút műhelymunkáját, amiként már a 15 éves folyóirat különjellemzőit is nagy összegezéssel köszöntötte 2014-ben. Ugyanebben az esztendőben jelent meg a Kútfő Bibliotéka-sorozat tagjaként A kritika válsága című gyűjteménye. Majd a Napkút Kiadó megbízta az Utassy-életmű kritikai feldolgozásával – a könyv 2017-ben meg is jelent, ugyanígy az ő gondozásában látott napvilágot a költő Összegyűjtött művek című kötete.
Sokat dolgoztunk tehát együtt, értékeltük egymás munkáját. Vilcsek Béla augusztus ötödikén elhunyt. Gyászoljuk. Emlékezzünk rá.
Idézzük föl a kortárs költészetről vallott gondolatait a Napút 2014/3. számából.
A mai költészet olvashatóságának és befogadói tapasztalatának nincsenek határai. Hacsak az írói és olvasói felkészültség, invenció és szakmai tudás nem tekinthető annak. A (poszt)modern irodalomtudomány régi és ma már közhelyesen evidens felismerése az, hogy az irodalmi műalkotás nem szoborszerű építmény, vagy főként nem keresztrejtvény. Nem muzeológiai tárgy vagy egyetlen helyes megfejtést igénylő szellemi próbatétel. Az írói és olvasói szubjektum soha nem üres lap, nem tabula rasa, nagyon is ismeri a műfaj, egyéb művek példáit, normáit, szabályait, és képes fikció és valóság, a nyelv műbeli poétikai és gyakorlati funkciójának összevetésére is. Az úgynevezett irodalmi folyamat három meghatározó eleme (író – irodalmi mű – olvasó, alkotás – alkotottság – befogadás) közötti folytonos dialógusviszony áthidalja, jó esetben áthidalhatja az időbeli távolságot. A collingwoodi és gadameri kérdés-felelet elv érvényesülése és érvényesítése pedig (a mű mint eredeti válasz – jelenlegi kérdés – új megoldás) az irodalmi szöveg újabb és újabb konkretizációját teszi lehetővé. A korlátolt vagy lezárt élvezetet és ismeretet nyújtó irodalom és irodalomtudomány képzete illúzió. A különféle megközelítések és szempontok érvényesítése és érvényesülése egyaránt hasznosnak bizonyulhat mind az alkotás, mind a befogadás során. Az irodalmi kérdésekről és művekről folytatott beszélgetés szabadsága, nyitottsága és folyamatossága létkérdés. Akárhogyan is: a lényeg úgyis szöveg – szépírói és kritikusi szöveg – és olvasó együtt munkálkodása közben és annak eredményeképpen történik. Szerényen tudomásul kell azonban venni, hogy ennek az együttműködésnek a sikerességéhez az értelmező legfeljebb hozzájárulni képes. Feltéve, hogy állításai vagy megállapításai meghallgatásra találnak.
Jó negyedszázados oktatói, irodalomtörténészi és kritikusi munkám során egyre inkább meggyőződésemmé vált, hogy mindenféle belharcok és háborúskodások, szakmaféltés és presztízsharcok közepette is leginkább azt kell tudatosítanunk magunkban: ha az irodalomtudomány (az irodalmi kérdésekről és művekről folytatott beszélgetés) komolyan gondolja paradigmatikus vágyai megvalósítását, célt csak akkor érhet, ha megteremti részterületei – irodalomelmélet és irodalomtörténet, kritika és műértelmezés, filológia és textológia – összhangját. A huszonegyedik század irodalomtudósának, tetszik, nem tetszik, egyszerre kell elméleti vértezettséggel, történeti felkészültséggel, az interpretációs stratégiák iránti fogékonysággal s a szövegkeletkezés módszertanában való jártassággal rendelkeznie. Oktatói és kutatói érdeklődésem mind ez ideáig elsősorban a magyar irodalom két, korszakváltónak gondolt időszakára és alkotóira irányult: a huszadik század elejére és a hetvenes-nyolcvanas évek fordulójára. Esszében és tanulmányban, tankönyvben és segédletben, költői életrajzban és monográfiában, elméleti és történeti munkában vizsgáltam a Nyugat szűkebb és tágabb körének tevékenységét (Babits Mihály, Hubay Miklós, József Attila, Kosztolányi Dezső, Radnóti Miklós), a budapesti bölcsészkar Jelenlét című periodikájának második nagy kirajzását (Petőcz András, Sajó László, Turczi István, Zalán Tibor), valamint napjainkban a szolnoki Eső című folyóirat és a szlovákiai magyar irodalom máig kevéssé ismert alkotóinak tevékenységét (Balázs F. Attila, Cselényi László, Jenei Gyula, Kulcsár Ferenc, Lázár Balázs, P. Nagy István, Rékasy Ildikó, Tóth László, Tőzsér Árpád, Varga Imre). Az említettek mindegyikét jó szívvel és tiszta lelkiismerettel ajánlom a tisztelt olvasó figyelmébe.
Illusztráció: In memoriam
Ezek is érdekelhetik!
»Hazatért« Jelenits István (1932-2024) →
Gráfik Imre 80 éves! →
„75 éves lenne Tarján Tamás” →
