Boldogh Dezső: Gaston félperces novelláiból
A kezdő illuzionista
A kezdő illuzionista a Normafánál üldögél alkonyatkor. Arra jön egy nő, akit így szólít meg: – „Nézze csak, hölgyem, már milyen késő van, és egész Budapesten sehol sincs felkapcsolva a villany!” – A nő tovább akar sietni, de aztán körbe tekint, és azt gondolja, hogy tényleg, valami történhetett itt. Az illuzionista egyre bátrabb lesz, arcán sejtelmes mosollyal annyit mond: – „Lehet, hogy én egy nagy varázsló vagyok, és most elvarázsoltam magát…?!” – A nő kezdi nem érteni a dolgot, hol a várost, hol a férfit nézi, először csodálkozva, aztán rémülettel, kis idő múlva pedig áhítattal bámulja az illuzionistát… (Ezt a trükköt az illető valamelyik nagy bűvésztől próbálta ellesni a netről, aztán úgy gondolta, hogy továbbfejleszti, mert az eredetiben csak egy kirakat fényeit tüntetik el, ő viszont azt találta ki, hogy hátha sikerül neki egész Budapestet is, és úgy tűnik most jól bejött ez az egész.) Máskor megint fölmegy a Normafára, és hasonló időszakban megszólít egy másik arra járó nőt, megint elkezdi ugyanazt a szöveget, de a nő kicsit nevetgélve csak annyit mond – „…bocsi, ez a villanyos trükk, ezt már ismerem” – és továbbmegy. Szóval nagyon sokat kell gyakorolni, és a sok gyakorlás meghozza a gyümölcsét, de persze van, amikor nem.
Mick Jagger Magyarországon
Mick Jagger, még fénykorában, egy időre abbahagyja a zenélést, és Magyarországra költözik. Kicsit elváltoztatja a külsejét, és mert talán már unja a „sok csőmellű angol nőt”, magyar lányokat szeretne fölszedni inkább. Valamennyire a nyelvet is megtanulja, kutyasétáltató nőket szemel ki magának, hozzájuk lép az utcán és azt mondja: „Kisztihand, jé, milyen aranyos ez a kiskutya! És miért nincs magán szájkosár, hölgyem?” Ezt valahol Karinthynál olvasta, nem tudja, hogy már nem beszélnek így az emberek, és bízva a nagy íróban, azt hiszi, hogy ez egy tök jó humoros, csajozós szöveg, de minden nő lerázza magáról, egyetlen eggyel sem sikerül megismerkednie.
Vihar
A vihar délután teljesen váratlanul érkezett, senki sem számított rá, mert a meteorológia egész hétre zavartalan, napos időt jósolt. Egy – két óra alatt vége is lesz, de közben iszonyatosan dörög – villámlik, és az orkánszél a fél országot letarolja. A szakemberek nem értik, az esti híradó előtt nagy a tanácstalanság, végül az adás előtt a televízióhoz beérkezik egy sürgős mail, azt kell felolvasni az időjárás jelentésben, ami így hangzik: „Ma délután, 15 óra 34 perckor megkezdődött a bukovinai gyógyító táltos és a zalavári ördögűző füvesember csatája, akik a régi táltos hagyományoknak megfelelő rituálé keretében, erejüket kipróbálva először összenyaklottak, majd paripáikkal felvágtattak az égbe, és ott haragos istennyilákkal sújtották egymást mintegy másfél órán keresztül, aztán ki-ki otthonába tért. A küzdelem döntetlenül végződött.”
Áldás
Németh Sándor, a Hit Gyülekezetének vezetője találkozik a Dalai Lámával. A protokolláris, szertartásos üdvözlés során a Dalai Láma Németh Sándor nyakába akaszt egy fehér selyemkendőt, ahogy ez a buddhistáknál szokás, Németh pedig megáldja a Dalai Lámát, úgy, hogy a homlokára teszi a kezét. A Dalai Láma azonnal hanyatt esik, majd még háromszor hátrafelé bukfencezve, elterül a földön Aztán lassan magához tér, és miközben feltápászkodik, ruháját leporolva azt mondja elismerő hangon az idős ember: „Hát ez nem is volt rossz, komolyan mondom, nem is volt olyan rossz…!”
Béla és az idegen civilizáció
Bélát egy éjjel elrabolják egy idegen civilizáció képviselői, nem a zöld emberkék, hanem a magas kékek, akik a 40. századból érkeztek időugrással. Elmondják neki, hogy már régóta figyelik és elég szimpatikusnak találják, nem akarnak semmi rosszat, csak a veséjéből szeretnének kérni egy keveset tanulmányozásra, és cserébe bármit kívánhat. Béla először pénz szeretne, de az idegenek abszolút nem értik az emberi civilizációt, és fogalmuk sincs arról, hogy mi az a pénz. Mivel Béla nagy autóbolond, azt mondja, hogy akkor inkább egy 40. századi autót szeretne, de úgy, hogy ne legyen feltűnő. Az idegenek egy másodperc tört része alatt átalakítják a kocsiját, hogy az bármikor láthatatlanná tud válni, se benzin, de még napenergia sem kell hozzá, a hangsebesség háromszázszorosával képes repülni, ha úgy akarja, és sem a radarok, sem a GPS nem tudja bemérni, külsőleg pedig átlagos Suzuki Swift marad, és bónuszként még a magas vérnyomásából is azonnal kigyógyítják. Ezután Béla csak a szenvedélyének él, kontinenseken száguld keresztül, láthatatlanul repked, direkt bemegy veszélyes övezetekbe, háborús helyekre is, és semmiféle bántódása nem eshet, ő meg tökre élvezi az egészet. Van úgy, hogy határokon suhan át, olyan közel a határőrök feje fölött hogy majdnem leveri a sapkájukat, de ők semmit sem vesznek észre. „Gyökerek…” – gondolja magában ilyenkor Béla fölényesen.
Illusztráció: “félpercesek” (Michael Cheval-festményrészlet)
Ezek is érdekelhetik!
Fodor Miklós: Képes vagy! →
Szabó Aida (Jampa drolma): Vörös láng a fákon (vers), A kamaszszoba álma (próza) →
Virginia Sol: Lélekkapcsok →
