Marosi Gyula: Önszócikk
A szerencse kivételezett fia.
Szerencse sorozata azzal kezdődik, hogy lévén 1941-es születésű, Budapest kemény bombázásakor nem temette maga alá a leomló épület, túlélte a városért folyó kíméletlen harcokat, még a zabrálásokkal egybekötött házkutatásokat is. Még éhen se halt a város hosszú ostroma alatt, mert előtte anyai nagyanyja elcipelt hozzájuk vagy húsz kiló sárgaborsót, amiből aztán az anyja – ugyan egyre hígabb – de ételt tudott főzni a pincében. Szerencséje volt abban is, hogy az apját, már civilben, az utcán, elkapták ugyan a dicsőséges, felszabadító Vörös Hadsereg katonái, menetoszlopban terelték az újpesti vasútállomás felé holmi málenkij robot ígéretével, de neki sikerült a Visegrádi utca egyik romos házába berohanni, így elkerülve a hosszú évekig tartó hadifogságot – miáltal két keresőképes szülő mellett nem kellett éheznie, csak vérszegény és vitaminhiányos volt.
A téli időkben az alig fűtött lakás és iskola miatt állandó megfázásos állapotban lógott a taknya, de szerencséjére elkerülték a háború utáni időkben nemzedékét megtizedelő torokgyík és gyermekbénulási járványok. Kisiskolás korában módja volt kiélvezni a Rákosi pajtás nevével fémjelzett, igazán színes és mulatságos világot, sikerült egy életre szóló emléktöredékeket beszereznie.
Öregecskén visszagondolva, hátborzongató szerencséje 1956-ban volt, amikor is a budapesti utcákon mászkálva nem lőtték agyon, sortüzek alkalmával, vagy csak úgy, nem taposta a flaszterba egy tank lánctalpa. Családi ereklyék szaporítására még a ledöntött Sztálin szoborból is sikerült egy darabot lefűrészelnie. Kétségtelenül szerencséje segítette, hogy a forradalom leverése után, letargiában és jövő nélküliségben töltött évei után – bármi nemű olvasmányaiba menekülten – mégiscsak sikerült leérettségiznie.
Módot nyitottak számára, hogy egyenruhába öltözve, két éven át a szocialista haza védelmét szolgálja. Abban az időben ideologikusan nem létezhetett az ember ember által való kizsákmányolása, de az ember ember általi alávetettsége nagyon is. Így aztán szerencséjére komoly pszichológiai ismeretekre tehetett szert az emberi természet valódiságának megismerésére vonatkozóan. Azután: már ott lógtak a raktárban a leszereléshez szükséges civil ruhák, amikor kitört a kubai válságnak nevezett hisztéria – harckészültség, leszerelés bizonytalan időre elhalasztva, „Elvtársak! Becsülettel az utolsó percig’” – de szerencséjére, amit nevezhetünk akár pokolinak is, nem tört ki a harmadik, egyben utolsó atom-világháború. És: bár kapott megfelelő kiképzést a kézi lőfegyverek használatához, de szerencsére, élete eddigi során még nem volt szüksége tudása használatához.
Igazán jelentős szerencséjére 53 évvel ezelőtt került sor, amikor is megismerkedett egy lánnyal, aki még feleségül is hajlandó volt hozzá menni, és aki azóta is bájos mosollyal és elegáns, laza csukló mozdulatokkal dobálja marhaságoknak minősülő ötleteit a szemetes vödörbe. Életének szerencsés fejleményének tartja, hogy már gyermekkorától kezdve, sorra járultak elé az erdő-mező virágai, gombái, fái és bokrai, az erdő kis és nagy vadjai, az ég madarai, rovarok, pókok, hüllők, nagyjából még a hazai vizekben élő halak is, szépen sorjában bemutatkoztak – úgy. hogy pertuban van mindnyájukkal, találkozásaik alkalmával kölcsönösen tudnak örülni egymásnak. E tényt azért itt érdemes említeni, mert a feleség született „zöld ujjú” lány, kinek kedvenc szórakozása az ültetés, dugványozás, metszés, így hát kettesben együtt a természet regulázása, átalakítása terén, sok marhaságnak minősíthető ötletet valósítottak meg.
Nevezhetjük akár szerencsés fordulatnak is, hogy első, huszonnégy évesen írt elbeszélését leközölte a Tiszatáj, bár ezzel a lejtőre állították, ahol tudni valóan nincs megállás.
Szerencséjének köszönhetően fia született, így meg tudott felelni a perzsa bölcselet által megszabott, az Istennek is tetsző, értelmes élet
követelményeinek: „Nemzz egy fiút, ültess egy fát, írj egy könyvet.”
Úgy gondolja, hogy az elmúlt hetvenöt évben annyi érdekes esemény történt a világban, ebben az országban, körülötte és vele, hogy ezek egy részét érdemes megörökítenie. Szerencsés gondolat ez, mert így nem szükséges álhősöket és áltörténeteket kimasszíroznia az agyából, ráadásként megúszhatja a neoavantgárd szövegirodalom megkívánta hosszadalmas, nehézkes, piszlicsáré ügyeken rágódó, beavatottságot kívánó mondatainak izzadságos leírását.
Illusztráció: Önszócikk
Ezek is érdekelhetik!
Jámborné Balog Tünde: Önszócikk+ →
Sárközi László: Önszócikk →
Lajtos Nóra: Önszócikk →
