Ingrid Storholmen: Vadorzótörvény (cím nélküli versek)
(A KORTÁRS NORVÉG KÖLTÉSZET HAVA – huszonnegyedik nap)
42.
Egy lövés a laza szürkületben
vadászik valaki
sikoly, az én sikolyom
Vörös vércsepp szivárog át a havon
Kicsit odébb egy vad levágott feje
Szeme üveges, bársonyosbarna
Skarlátvörös szégyen dobol a dobhártyámon:
jelek a vadorzónak
43.
Az orromban föld illata
szomjamra havat ropogtatok
fogamba nyilall, tüzes
vas hatol a fejembe
Azt várni, amit megígértek:
alvást, csendet, de az agy
gyorsabban ver, mint a szív
Hazafelé fémtüskés cipőben
Vérfoltok a jeges úton
mögöttem széles nyomok
49.
Elfáradtam, csak vonszolom magam
lábam mozog, de nem haladok
le kell itt pihennem
a nagy hidegben vacogni is
elfelejt az ember
fázom, tökéletes a csend
olyan fehér
mint a fény
hópórusok nyílnak
hívogatnak
a tátongó hártyamélybe
51.
Fölszálló pára. Felhő az erdőszélen
kora este, odébb egy ház, ablakában
pislákoló fény
függöny mögött leheletnyi mozgás
Látszódni akar valaki
felkelteni a vadász figyelmét
az áldozat kész és vár
53.
A vadorzó tud úgy lépni
hogy lába alatt
ne reccsenjen száraz ág
némán lopakodik
Hallhatatlanságát
a mindent betöltő
havas télben csak a hiúz
múlhatja felül
67.
Fehér híd, sötétedik, még mindig félek az
alattam áramló víztől
Valaki gyorsabb nálam, megelőz. A távolból
egy kislány integet felém. Hirtelen
ráébredek, hogy engem vár, s jó ideje állhat itt
Szemével int, jó, hogy nem nekem kell keresnem
egyedül sosem találtam volna meg. Hasonlít rám
Adnék valamit, de semmim sincs, ami elég
jó lenne neki. Nem válaszol, táskájából jégcsapot
húz elő, és tudom, hogy fel kell melegednem
mert addig szurkál majd vele, míg el nem olvad
71.
Találnom kell egy nevet a hóban
hókupactól hókupacig megyek
Hogy hívjalak, kis jégverés? Összegyűjtök
egy halom szebbnél szebb nevet:
Tankanama, Lendale, Ormadatina
Finklatala, Jutipanano, Shibboleth
Apró, fehér lapokra írom a szavakat
kihullnak a zsebemből a hóba
nehéz megtalálni; fehéret fehéren
hogy fogom szétválasztani a nevekkel
teleírt papírlapokat a hótól?
Támad egy ötletem, kitalálok valamit
ami se nem név, se nem hó:
színeket ellepő téllepel
Fordította: Kovács katáng Ferenc
Ingrid Storholmen (Foto: Merete Haseth, Aschehoug)
Ingrid Storholmen 1976-ban született norvég író és kritikus. Az oslói és bergeni egyetemen végezte irodalomtudományi tanulmányait. Első kötetével 2001-ben jelentkezett, ebből közlünk itt néhány cím nélküli verset (Krypskyttarloven, Aschehoug Oslo). 2002-ben Fehéroroszországban és Ukrajnában tett utazásokat, aminek hozama a Csernobili történetek című regénye lett (Tsjernobylfortellinger Aschehoug Oslo, 2009). 2003-ban jelentős szerepe volt a LUJ című irodalmi folyóirat megalapításában. Négy verskötete 2016-ban egy szép kiállítású gyűjteményben jelent meg az Aschehoug kiadónál. Verseit több nyelvre fordították. Különböző irodalmi fesztiválokon járt Indiától Kenyán át Szlovéniáig.
Illusztráció: “Norvég vershónap”
Ezek is érdekelhetik!
Hanne Bramness: Ének szavak nélkül, Az első hó →
Knut Ødegård: Vihar, A fölöslegesek →
Gunnar Wærness: felügyelet, birodalom →
