Csörsz István: Írásminták és feljegyzések (1986)
Apámat, Csörsz Istvánt a pályája elejétől foglalkoztatta a kézírás. Már tanult szakmája, az írógépműszerész hivatás is a betűformákkal kapcsolódott össze. Volt olyan írógépe, amelynek betűit egyenként átköszörülte sans serif jellegűre. A számítógépes fontok előtt húsz évvel ilyen aligha volt bárkinek Magyarországon. Ahogy emlegette, szinte másnak érezte az így létrejött szöveget.
Írni azonban kézzel szeretett, pedig saját kézírását gyakran nevezte olvashatatlannak. A szépirodalmi szöveg alkotási folyamatában kiemelt szerepet tulajdonított a kézzel írásnak, s grafikai munkának, az író (tudattalan) képi önkifejezésének tartotta. Sose fogalmazott írógéppel, legfeljebb levelet vagy nyersen rögzített interjúszöveget. Az írás művészete kötetben írja, hogy még saját lelkiállapotát is az írásán keresztül értelmezte, mert az nem hazudik: az aznapi munka minősége már pár szó leírása után előrevetül. Mint rendszeresen rajzoló és faragó ember különösen érzékeny volt erre.
Úgy böngészte az írásképeket, mintha rajzokat nézne. A személyiségjegyeket sem a hagyományos grafológia rendszerében vizsgálta, bár ilyen könyveket is forgatott. Kötetlen, intuitív munka volt számára, s a kézírást a vizuális tesztekhez érezte hasonlónak. Amikor fénymásolói munkahelyét átadni készült az Izotóp Intézetben, kézírásos életrajzokat kért a pályázóktól, s büszke volt, hogy jól választotta meg utódát ennek alapján. Egy távoli rokonról írta: alig van emlékem az illetőről, de az írása olyan, mintha Hunyadi János buzogányát végighúzták volna az almás pitén. Ennél jobb jellemrajz nem is kellett, s lám, ma is emlékszünk rá.
Az itt közölt gépiratot nem szánta nyilvánosságnak, hanem kifejezetten nekem írta. Én akkor 12 éves voltam, s utáltam írott kis betűkkel írni, ezért a nyomtatott nagybetűkből fűztem össze a gyorsírásomat. Ronda és girbegurba volt, de azóta tudom, hogy az írás megszületésének alkalma is számít. S ha magamnak így esett jól írni, akkor az hitelesebb, mint az iskolai, írott betűs (szörnyű külalakú) füzeteim. A grafológiai tanácsadó füzetet Apám bizonyára azért állította össze, mert, noha sokat beszélgettünk mindenről, de egy ilyen összetett, s komoly élettapasztalatot, emberismeretet kívánó elemzéshez még zsenge voltam. Annál nagyobb öröm, hogy előkerült a hagyatékból. Mintha levelet, palackpostát kaptam volna tőle egyik kedvenc témámról. S talán jó helyre ment a hol nagyon szakszerű, hol teljesen esszéisztikus, sőt játékos tanítás. A kézírás története és használata engem azóta érdekel, főként az egyéni jegyek alapján a lejegyzők azonosításában. Munkámnál fogva XVIII. és XIX. századi kéziratos források ezreit olvastam és írtam át az utóbbi 25 évben, s sok apróságot megfigyeltem, amit sose írtam le, de egy nagy álmom mégis teljesülhetett, Lendület-pályázatunk révén. Apám halála előtt pár hónappal még elmesélhettem neki, hogy már készül a Kézíráskataszter, amelyben mindenféle történeti írásminta lesz, összehasonlítható módon, név nélküli feljegyzésektől a legismertebb személyek írásmintáiig. A gyűjtemény nyilvánosan elérhető www.autograph.hu címen, és sok tekintetben Apám ötletein és beigazolódott sejtésein alapul. Mindig rá is gondolok, amikor belépek ebbe a látszólag írásképeket, gyakorlatilag inkább írásként is érthető apró grafikákat őrző gyűjteménybe.
Az 1986-ban írt, saját levelezéséből és szakkönyvekből vett példákkal illusztrált grafológiai esszé talán másoknak is felszabadítja a fantáziáját, s ezt az intuitív elemzési módszert másként ki tudják aknázni. Jó olvasást, írást és kézírás-olvasást kívánok!
Csörsz Rumen István
Illusztráció: Csörsz István 1971-es portréjával (Csigó László felvétele)
Ezek is érdekelhetik!
Tamási Orosz János: Tánc egy végtelen kötél peremén →
Hegyi Botos Attila: MINA és a Kék Madár (égei égkarcok, minányi minuták)* →
Koppány Zsolt: „Az öröklét nem evilági ígéret”* →
