Napút-köszöntők (23.)
Berecz Ágnes Gabriella: Napút-köszönő
Igen, köszönő és nem köszöntő. Köszönteni az érkezőt lehet, a távozótól búcsúzunk.
Búcsúzáskor pedig, amit a távozó adott, itt hagyott: megköszönni illik.
Nem nehéz megmondani, mit adott a most megszűnő Napút folyóirat: teret. Elsősorban gondolati teret.
Újszerű és egyedülálló volt irodalmunk életében, hogy egy-egy téma – irodalmi vagy közéleti tárgy – körbejárására egy irodalmi folyóirat ilyen tágas tereket legyen képes nyújtani. Minden egyes lapszáma gondolatébresztő volt és vitára sarkallt. Ki képes ilyet évtizedeken át összehozni? Csakis egy olyan fáradhatatlan szervező, de főleg sokoldalúan kiművelt koponya, mint Dr. Szondi György, akiben az a képesség és igényesség is megvan, hogy elsőrangú munkatársakkal vegye körül magát.
A nyomtatott Napút megszűnése csupa-csupa kérdést generál:
Képes lesz-e a Napút-online ilyen színvonalú műhelymunkára?
Képes lesz-e ugyanolyan határtalan teret adni irodalmi műveknek, tanulmányoknak, elemzéseknek, műfordításoknak?
Képes lesz-e egy-egy meghatározott téma köré kompetens tudósokat, szakértőket szervezni?
Képes lesz-e pályakezdő költőknek, íróknak, műfordítóknak ugyanolyan segítő kezet nyújtani?
Lesz-e a Napút folyóiratnak bárhol, bármilyen formátumban méltó utódja?
Nos, ezekre majd a jövő felel. A Napút-online-nak sok sikert kívánva, most a köszöneten legyen a hangsúly:
Köszönet az értékekért, a tanításért, a gondolati és irodalmi gazdagságért, az emberségért, és nem utolsósorban a „mindigderű”-ért!
Hálás vagyok, hogy olvasóként és szerzőként a részese lehettem. De hogy mennyire fájlalom a lap megszűnését… „Sírnék: nincs könnyem, szólnék: nincs szavam…” (Ady)
2021.05.14.
Illusztráció: Napút-köszöntő
Ezek is érdekelhetik!
Fodor Miklós: Képes vagy! →
Szabó Aida (Jampa drolma): Vörös láng a fákon (vers), A kamaszszoba álma (próza) →
Virginia Sol: Lélekkapcsok →
