Rainer Maria Rilke: Zene
Alszik… Hogy tiszta öntudatra kelve
éber valója ránk álmát kivesse,
s mind aludni térjünk… Szörnyű kelepce!
Sújtván a Földet: agyaghangja gyenge,
céljaink fojtó fátyla inti csendre.
Csillagra sújts: egy világ lép szemedbe!
Csillagra sújts: a titkolt számjegyekre
valóság vár. Atomok sokasága
törekszik a térbe. Hang fénye rezge.
S mi fülként ér ezek áradatába,
valahol máshol szem: dómkupolája
boltozatát ideálban emelte.
Zene létezik valahol, miként
e fény is csengve, messze hull fülekbe…
Csupán az érzék vét, s rebbenti szét,
mi egy… S ezen hullámok közt lebegve
tolong sok fölös névtelen… Mi tér
gyümölcsbe? Megízlelve kellő
értéket ad? Egy illat mit tudat?
(Hiába, léptünk s minden mozdulat
sejtéseink határait veszejtő.)
Zene: te víz, kútmedrünkben szökellő,
hangként tükröző zúduló sugár,
boldog, ki kélsz ébresztő prés-kezekből,
te teljes és szelíd, ha tódul ár,
Te nálunk több, kit cél nem ejt rabul már
soha…
Fordította: Keresztes Ágnes Edit
(ld. még: →)
Illusztráció: “Zene” (fh. T. W. Dewing)
Ezek is érdekelhetik!
Uladzimir Nyakljajeu: SZARHÁZI →
Kis dalok a szerelemről →
Pascal Mérigeau: Mikor Angèle egyedül volt, Roger Jouet: A gyűjtő →
