Horváth Szabolcs: Margóra írt gondolatok (versek)
Kristálytermészet
Jégcsappá vált a gesztenyefa
gyökere. Kristályosodnak
a rét egykor zöld fűszálai.
Lassú és hangos léptek
repesztik az apró jeget.
A gyümölcsfán rügyezni
kezd a jégkristály. A természet
megfontolt, fehér ruhát ölt.
Margóra írt gondolatok
(részletek)
III
Békekezek nyúlnak bátran egymás felé.
Szívek lüktetnek a fáradt tenyerekben.
Átlapozzák a régmúlt hatalmas lapjait.
Egy király sietve távozik szégyenében.
VII
Fekete pernye száll a madár szárnyára.
A fák levelei hangosan susognak.
Nyelvek nyúlnak felfelé a magas égbe.
Összedől a vályú a nagy domb tetején.
IX
Víz árasztja el a fekete, hosszú utat.
A halál csiszolja életlen kaszáját.
A szekér kereke nem forog tovább.
Nem ül többé trónjára a bölcs király.
XIII.
Magányos kopjafa a betonfal mögött.
Felhívja a figyelmet egy emlékre.
A betűket koptatja az idő vasfoga.
Fába vésett gondolat: a költő marad.
XV
Az asszonyban lopózik a gyógyíthatatlan.
Homokként megy át a hatalmas szitán.
A tudorok már rég feltették a kezüket.
Csak Isten válthatja meg őt a gonosztól.
Horváth Szabolcs a 2021-es Cédrus-pályázat közlésre kiválasztott alkotója
Illusztráció: Rianás (Okyo-részlet)
Ezek is érdekelhetik!
Hegyi Botos Attila: Szikrázó habok. Ant’issa tűzkövei →
Hegedűs Gyöngyi: incantation of the great mercy →
Vitéz Ferenc: »Aranyos rigmusok« (versek) →
