Napút-köszöntők (19.)
Suhai Pál
Napútravalóval
Különös módon, a Nap útján jövök én most, a Napútén, melyről az immár huszonkét éves folyóirat borítója Fazekas Mihály-idézettel vall: „A szélességet az ég derekán keresztűl méltán nevezhetjük tehát Napútnak.” Ebben az esetben valóban szélességről beszélhetünk, hiszen főszerkesztőjének, Szondi Györgynek mindvégig föltett szándéka volt a kortárs irodalmi és művészeti irányzatok párbeszédbe hozása, az „egyedül együtt jobb” jelszóvá nemesedett törekvése. (Egyszerre besorolható így folyóirata a nyitva- és zárvatermők millióévnyi botanikai törzsébe.)
Ráadásul és a magyar folyóirat-irodalomban szinte példátlan módon a tematikus szerkesztés elve alapján. Mindegyik száma külön szín – hogy néhány példát is emlékezetünkbe idézzek, olyan témákról, mint amilyen az egyes hazai nemzetiségek kultúrájáé, a szárszói találkozóé, a Gulágra hurcoltak gyermekeinek sorsáé, a nagy háborúé (az első világégésé), vagy ettől éppen nem függetlenül Raszputyin meggyilkolásának geopolitikai indítékaié (ez utóbbi ugyan mellékletében). Huszonkét év (az ideivel immár a huszonharmadik) alatt évi tíz számmal (az évi tíz számmal!) számolva több mint kétszáz téma, valóságos enciklopédia. A Nagy Magyar Enciklopédia! S még olyan kuriozitások is, mint évente a jeles hetvenesek, a teljesítményükkel kitűnő hetvenévesek bemutatkozása és köszöntése. S mindegyik lapszám mellékleteként a Káva Téka sorozatban egy saját ISBN-számmal is rendelkező, külön könyvnek számító füzet. Rendszeresen pályázatok is, csupán példaként említve ezt is – az évről évre megrendezett haiku-pályázatok vagy a versfordító-versenyek. A díjakról már nem is beszélve. A továbbiakról, még-mindiges könyvkiadói tevékenységéről egyenesen hallgatva (!) (a Cédrus Művészeti Alapítvány nem egy meglepetés-opusáról). „Még-mindiges”: a Napút mellett a Napkút Könyvkiadó 2016-ig történő, több száz könyvre rúgó működtetése. Is. (Közben pedig – erről már szó se essék (!) – a Napút Online pályára állítása.)
Népes szerzőgárda, komoly szerkesztői háttértevékenység és mindezek szolgálatában és szervezésében a főszerkesztő, a mi Szondi Gyurink több mint két évtizedes áldozatos munkája. Mit munka – mánia, a hátizsákban cipelt szellemi dugáruk mániája és mániákusa. Gondviselés-csempész, irodalomszeretet-orgazda, szépszó-zugkereskedő!
S amiről eddig oly kevés szó esett: a Napút mint műhely – évek óta munkahelye több tucat, több száz alkotónak. Mindeddig úgy tudtuk, határozatlan időre szóló szerződéssel. Mára azonban rövidlátásunkban meg kell világosodnunk – időnk lejárt. E földi téreken nem lehetséges „örök”. (Noha öröklétre születtünk, halnunk muszáj.) Érvényes ez a Napútra is. Spiritus rectorával együtt szedelőzködhetünk mi is. Vigasztalhatnánk magunkat bármi mással? Folyóirattal? Öncsalás lenne. Veszteségünkben a bizonyosság: Napút csak egy volt, és többé nem lesz már soha. „Szegény a forgandó, tündér szerencse, / hogy e csodát újólag megteremtse.” „Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer. / Hol volt, hol nem volt a világon, egyszer.”
Kívánom, éppen ez, ismételhetetlensége, visszázhatatlansága adjon öntudatot és erőt mindnyájunknak az elkövetkezendőkre. Mindannyian a Nap útján jöttünk – menjünk is hát ezen tovább. Vigyük tarisznyánkban útravalóul hamuban sült pogácsáját!
Illusztráció: Napút-köszöntő
Ezek is érdekelhetik!
Virginia Sol: Lélekkapcsok →
Kilián László: Niomé III – Az idő mítosza (regényrészlet) →
Rácz Mihály: A megértés fonala, Nyolcvannyolc tavaszán →
