Ványai Fehér József: Békéstől a Balatonig, meg vissza
(Sarusi Mihály Öreg-hegyen innen, Öreg-hegyen túl II. c. könyvéről)
Sarusi Mihálynak sok mondandója van a Balatonról, mert az Öreg-hegyen innen, Öreg-hegyen túl első kötete után itt a második. A megjelenést a Nemzeti Kulturális Alap támogatta, kiadta a Felsőmagyarország Kiadó, felelős kiadó Serfőző Simon volt. A címoldalon Veszeli Lajos Az erők küzdelme című festménye, a hátsó borítón Csernák Máté fölvétele látható a könyv szerzőjéről. A nyomdai előkészítést a szekszárdi Séd Nyomdában végezték.
Az I. rész címlapja
A kiadvány szerkezetét három fejezet adja (Balatoni fiúk – Bakonyi-balatoni jegyzetek – Magyar-Tenger – Gyalog-Bakony). Az elsőt olvasgatva olyan érzésem támad, hogy én ezzel már találkoztam valahol – és tényleg, az író honlapján látom, hogy ez az anyag önállóan is napvilágot látott. (Büszke vagyok rá, hogy Sarusi életművének legnagyobb részét ismerem). Azon nem csodálkozom, hogy az alkotó a hetvenes években Veszprémben élve nem hallott a Balaton-felvidéki ifjak tetteiről, melyeket az 1956 előtti nemzeti ellenállásban hajtottak végre, hiszen végtelennek tűnő ideig, a valóságban pár évtizedig az elhallgatás, kényszerű felejtés szellemi börtönében leledzettünk. Persze, Sarusi alföldi szülőhazájában a legtöbb náci és komcsi bűntettről éppen olyan jól tudott mindig, mint a törzsökös balatoniak az övéikről.
Az Öreg-hegyen innen, Öreg-hegyen túl I. első felében azon irodalmárok kerülnek sorra, akiknek élete rövidebb-ideig kapcsolódott Balatonalmádihoz. A második részben (de nem másodsorban) azok következnek, akik mentették és máig őrzik a polgári értékeket, tisztelik a hagyományokat. Ha innen nézem, az Öreg-hegyen… II. szerves folytatása az első kötetnek, de ha akarom, önállóan is megállja a helyét.
A centrumban ezúttal is a Balaton és vidéke, de Sarusi ezúttal sem hazudtolja meg önmagát, megerősíttetik, amit amúgy is tudunk róla: az egész Kárpát-medencében otthonosan mozog. Semmi tévedés vagy képzavar, egy-kettő az almádi Körös-parton találjuk magunkat, s nem csupán a fantázia világában, hanem a valóságban. Egyet lapozunk, s a füredi Lóczy-barlangtól Aradvármegyébe ugrunk, egyenesen Ópálosra, a nagy földrajztudós Maros-parti szőlőbirtokára – miközben időnk zömét azért a Dunántúlon töltjük. Jól megfér itt egymás mellett az 1957-ben Békéscsabán meggyilkolt Mány Erzsébet és Farkas Mihály emléke a veszprémi Brusznyai Árpádéval, hogy aztán mindnyájan a szívünkbe költözzenek ismét. A pár évtizedet átfogó múltidézés során megtudjuk, hogyan lett kádercsúszdából érseki főiskola, a rianás magyarázatát pedig érdekes, néprajzi gyökerű leírásból kapjuk. A helységnév-eredetek magyarázatait érzékletes lejegyzésekből ismerhetjük meg, hogy aztán újra szembesüljünk a Pajtás kirándulóhajó korabeli, elhallgatott tragédiájával. Irodalmi enciklopédia ez a magyar tengerről, Séd kútjától a római Pomeriumig vezet az emlékezés útja, majd visszafordulunk és felkeressük Hamvast Inotán, legalábbis a szellemi nyomokat. Szociografikus ihletettségű anyagok következnek, melyeket olvasgatva eldönthetjük, hogy most akkor „van hal vagy nincs hal” a tóban, majd megjönnek a hétvégi tahók és sznobok, akik kezet foghatnának a megrögzött nád- és bokorirtókkal. Ha felidegesítettük volna magunkat, lecsillapodhatunk, olvasván, hogy Siófoknál a víz hébereg, illetve nem wellness az, gyermek, hanem kikötő. A földrajzi ismeretterjesztés nem népnevelő célzatú, hanem a maga természetességében előadva élvezetes olvasmány, melyet átélve könnyebben elfogadjuk, hogy a Balaton „hun árad, hun apad”, de nem kell azért mindjárt a Dunát összekötni a Drávával.
Ismétlem, számomra a legfőbb újdonság most mégis a két nagytáj (Dunántúl, Alföld) összehasonlítása, hogy s mint érünk a Corvin uccától Vlagyivosztokig, Békéstől a Balatonig, meg vissza, ha közben legtöbb időnket mégis a Balcsinál töltjük.
Műfaji kérdésekben maga a szerző igazít el bennünket, mert például a Bakony-balatoni jegyzetek c. fejezetben mintha valóban túlsúlyban lennének a publicisztikai elemek. Míg a Magyar-Tenger – Gyalog-Bakonyban leginkább klasszikus riportokkal találkozunk, ötletes címekkel, melyek már eleve kíváncsivá teszik a befogadót. Utóbbiakból egy csokor: Aliga, újra templom a pártüdülő lóistállója – Ürgefütty – Káposzta, avagy amit akartok – Alsótekeresnél a „lányok” – Hattyak tava – Trianon Almádiban – Ötvenhatos forradalmár könnyei és könyvei – Atombunker, kacsalábon (a hegygerincen). Az anyagok rendkívüli precizitással megírtak, egy-egy témát a lehető legnagyobb gondossággal jár körbe az alkotó, nincs hiányérzetünk, minden összeáll, felmerülő kérdéseinkre biztosan választ kapunk, mire a végére érünk. Mindez, persze, nem a véletlen műve, hiszen a szerző évtizedekig MTI-tudósító és gyakorló újságíró volt. És közben professzionális író, minek okán esztétikai igényességünk is kielégülhet az olvasmányban előrébb és előrébb haladva.
A minőségi irodalom már megszokott Sarusitól, e könyvvel a gazdag életmű újabb értékkel gyarapodott, aminek csak örülhetünk. De mi magyarázza az ő életre szóló kötődéseit a Duna és a Tisza völgyeinek egyes vidékeihez? Ha figyelünk, imitt-amott közelebb juthatunk a szemérmesen elhallgatott titokhoz. Egy helyütt, egy tartalmas, sikeres kulturális esemény például így vall erről: „Ezt a Veszprémet szeretem! Mert van más is – az, amelyik nem megy el a ránk kényszerített országhatáron túl élő testvéreinknek kettős állampolgárságot ígérő népszavazásra; az, amelyhez semmi közöm. Békéscsabával is éppen így vagyok: Fekete Pál Békéscsabája a mindenem! Az a másik…: oly idegen”.
Érteni véljük.
Illusztráció: Nyerges Pál: Öreghegy ősszel, részlet
Ezek is érdekelhetik!
Lajtos Nóra: Tunikák alatt s felett a szépség →
Németh Léna: A szelek fogságában →
Turai Kamil: Már hazai lépcsőket járván →
