Barta Zsolt: Tíz kicsi rövid
1.
– Arra a mikrofonfejűre dobd! – parancsolta a nagyobb a kisebbnek.
Álltak kint az erkélyen, egyikük sámliról figyelte a járókelőket, míg a másik a petárdák meggyújtásával foglalkozott.
– Talált?
– Nem.
– Megijedt legalább?
– Nagyon. Eldobta a táskáját és elfutott.
Nézték tovább a lentieket.
– Ott az a nő. Dobd rá.
– Rádobtam.
– És?
– Ég a haja.
– Fekszik?
– Igen, némán fekszik, és ég a haja.
– Menjünk be.
Épp abban a pillanatban lépett ki anya az erkélyre:
– Gyertek be, hideg van odakint.
Gondosan becsukta az erkélyajtót.
– Valami égett szagot fújt be a szél – mondta és megsimogatta a gyerekek fejét.
2.
-Miért Free Tibet? – kérdezte a kifőzdében dolgozó kínai nő, ujjával a dzsekimen fityegő jelvényre mutatva.
-Miért? Free Tibet? – válaszoltam, majd hozzátettem: – inkább azt mondd meg, a szecsuáni készülhet e kantoniból?
A kínai nő elnevette magát, majd angolra váltott: – Hogy mondják azt magyarul, hogy bolond?
– Szeretlek! – válaszoltam hamiskás mosollyal.
– Szeretlek! – mondta a kínai nő diadalmasan.
3.
– Pankrátornak születni kell, kisfiam – mondta anya, miközben tömte a spenótot Ferikébe. A zöld kulimász nemigen akart elfogyni, bár Ferike hősiesen nyelte a folyékony vitamint.
– Lehetne pantokrátor is! – nézett fel apa az újságból.
– Nem tud görögül – zárta le a vitát anya.
4.
A kis papírfecnit egyszer csak kisodorta az útra a szél. Vidáman cikázott a gyorsan száguldó autók között, sütött a Nap, kacagtak rá a bárányfelhők. Hirtelen elcsapta egy teherautó, a kis papírfecni pördült egyet a levegőben, majd lehuppant az aszfaltra. Még megpróbált feltápászkodni, de miután átment rajta egy piros Opel, nem mozdult többé.
5.
Istenfélő hajadont keresek!
Z. elégedetten dőlt hátra, tökéletesnek találta ezt a kis szöveget. Rövid, frappáns, kimondja a lényeget – dünnyögött magában. Ám miután újra elolvasta, kételkedni kezdett, mint az a Shakespeare nevezetű filozófus, aki pár éve hunyt el maláriában.
– Nézzük csak. Nem jó, ha azt írom, hogy keresek. Keressen ő, vagy működjön közre a sors, a karma, szőjék csak azt a fonalat azok az ógörög nők. Meg aztán a hajadon sem a legjobb státusz, nagyapám mindig azt mondta, csak az érett nők, akik ismerik a Három K törvényét, vagyis legyenek jók kereveten, kádban és konyhában, csak azok a jók. Az istenfélés sem a legtökéletesebb, hiszen ha a Teremtőtől tart, tőlem már nem fog, mert csak egy valamitől fél igazából az ember.
Összeráncolta homlokát,majd leírta az újraalkotott szöveget:
Istent keresek!
Elégedetten gyújtott rá egy szivarra.
6.
Tudjátok, milyen meseszerű az első szerelem?
Ballagtunk hajdanán első szerelmemmel a miskolci prérin, ahol épp valami utazó vidámpark vert tanyát. Kérte ám a kis, pöttyösruhás kajszi, nem lőnék e neki egy babát a céllövöldében?
Kértem egy puskát, s egyetlen lövéssel sikerült leszedni a három hurkapálcikán álló hatalmas, díszesen giccses ruhába öltöztetett babát, amin legalább annyira megdöbbentem, mint a mutatványos. Valószínűleg az egyik pálcikát ellőttem, és a megtántorodó baba súlya alatt a két másik is eltört. Kérdezte a céllövöldés, kinek adja oda a jószágot, csak intettem, hogy nyomja a kajszi kezébe, én meg mentem némán tovább, galléromat felhajtva, mint Humphrey Bogart a Casablancában.
7.
Ahogy meglátta azt a tál szamóczát, rögtön eszébe jutott, mennyit vakarózott ezektől a kedves aprómagvas gyümölcsöktől, csengő-bongó kiskorában. Mondta is egyszer a nagyapója, hogy miért nem adják vitustáncosnak ezt a gyereket inkább, mint könyvtárosnak, hiszen abból van elég, olvasóból meg egyre kevesebb, így hát legyen az utóbbi, s közben majd a vitustáncból hoz valamit a konyhára. Ha mást nem, újabb adag szamóczát, s így válik az egész körforgássá. Egy vitustánc – egy szamócza.
8.
Arra ébredtem, hogy egy nagy fekete macska ül a nyitott ablak párkányán.
– Sicc! – mondtam neki felriadtamban.
A macska nem reagált, csak nézett kerekre nyílt szemeivel.
– Sicc! – próbálkoztam újra.
– Micsoda szókincs – mondta a macska s azzal eltűnt.
9.
Már kilenc éve jártunk, amikor így szólt:
– Ha jól viselkedik, jövőre megfoghatja a kezemet.
– Esetleg egy csókot is váltunk? – bátorkodtam megjegyezni.
– Még mit nem! – háborodott fel. – Úrinő vagyok, nem kenyerem a kapkodás!
10.
– Borzasztó a karma – hallom a rádióból, amint egy gyerekeknek szóló műsor elkezdődik. Gyorsan felhangosítom, itt most egy buddhista mesét fogunk hallani. Ám a történet folytatódik:
– Hát még füle, farka.
Mégsem.
Illusztráció: Szatori (悟り), avagy Sicc!
Ezek is érdekelhetik!
Csanda Mária: Négydimenziós történetek →
Tárnok Attila: Korai exitus →
Derzsy-Ben Ond: PONTOS MÉRETEIM. Verses poszttraumák* →
