Robert McGowan: Örök időkre
A halál elkerülhetetlen, örök közelsége miatt, majdnem mindenki gondol élete során arra, hogy milyen felirat, epitáfium kerüljön majd a sírkövére. Jerry Lebeau a következőt szerette volna: így múlik el a világ dicsősége – s mindezt latinul:
SIC TRANSIT GLORIA MUNDI
Mindössze ezt a négy szót. Se név, se születési dátum, se porcelán foglalatú arckép, se semmi egyéb. Állítása szerint, így akart vezekelni fiatalkori ostoba beképzeltsége miatt.
A fiú annak idején hősként tért haza. A 23 éves Lebeau hadnagy két hónapja szolgált Vietnámban, amikor megtagadta egy központi magaslaton található, ellenségesnek feltételezett falu tüzérségi bombázását. A parancsot a századparancsnokától, Bachmeir századostól kapta, aki a megsemmisítendő ellenség nagy számában reménykedve jelölte ki a falut, mint a Vietkongot támogató települést, de Jerry szilárdan kiállt amellett, hogy a falu nem ellenséges. A hadbíróságon, amelyet a feldühödött Bachmeir százados tüzelt fel, számos sorállományú katona és tiszt állt ki Jerry mellett. A törvényszéki ítélet szerint, Jerry, amellett, hogy bölcs döntést hozott, bátorságról is tanúbizonyságot tett, amikor megtagadta a parancsot, ezzel megmentette számos ártatlan ember életét, és megakadályozta, hogy a 4. gyalogsági hadosztály becsületén folt essen. Egy másik tárgyaláson a lelkesen fosztogató Bachmeir századost, aki történetesen számos alkalommal rendelt el fegyvertelenek ellen támadást (s amely mind az amerikaiak, mind pedig a vietnámiak előtt nyílt titok volt), lefokozták, a szolgálat alól felmentették, végül börtönre ítélték. Ez addig példátlan eset volt a hadbíróság történetében. Nem született volna ilyen példátlan ítélet, ha a média nem követte volna érdeklődéssel az eseményeket. Jerry Lebeauval tele voltak az újságok – bár hónapokig sehol sem szerepelt a címlapon, egyedül nebraskai szülővárosának hetente megjelenő helyi újságjában.
Amikor végül lejárt a vietnámi küldetése, a férfivá érett, kitüntetett – és híres – Lebeau főhadnagy hazatért. A megemberesedett fiút, aki hősiesen kiállt az igazság mellett, győzött feletteseivel szemben, önfeledten ünnepelték az emberek: impozáns parádéval a főutcán, televíziós interjúkkal, kormányzói kitüntetéssel. A környék összes újságja fényképpel illusztrált sorozatot közölt róla, nem is beszélve a legjelentősebbekről, a New York – s a Los Angeles Timesról vagy a Chicago Tribune-ről; és még ki tudja, hány országos újságról.
Inkább a népszerűsége miatt ünnepelték, mintsem azért, amit tett. Sokan, akik a főutcán zászlót lengetve ünnepeltek, nem tudtak volna egyetlen apró tényt se megemlíteni Jerry harcmezőn meghozott döntéseivel, vagy a hadbírósági történésekkel kapcsolatban, melyeket Jerry oly hősiesen állt. Képtelenek lettek volna minden erre irányuló kérdést hitelt érdemlően, minden kétséget kizáróan megválaszolni.
Még szülővárosában is lehetett hallani zúgolódást a faragatlan, nehézfejű emberek felől, akik Jerry engedetlenségébe önteltséget, Amerika-ellenességet, de még gyávaságot is képesek voltak belemagyarázni – pont az ilyen gyalázkodások miatt választaná egy amerikai tiszt, Bachmeir századost beleértve, inkább egy becstelen parancs kiadását, akár a halált is. Biztosak voltak benne, hogy a békepárti nagyvárosi árulók befolyásolták, ezzel a gyávát szabadon, a lojális tisztet pedig igazságtalanul börtönbe juttatták, csupán csak azért, mert tette a kötelességét a vietnámi kommunistákkal, a barbár törpékkel vívott harcban. Bár Jerry számára lesújtó volt találkozni így vélekedő emberekkel, ez a néhány alkalom nem tudta befolyásolni azt az önfeledt örömöt, amellyel barátai és családja fogadta hazatértekor.
A hadbíróságon s vietnámi megpróbáltatásain túl Jerrynek a civil életbe való visszatérés is problémát okozhatott volna, de éppen ellenkezőleg történt: a keményen, életerősen visszatérő fiatalember bizakodva tekintett a jövőbe. Egyrészt erőt adott neki az a fogadtatás, ahogyan otthon ünnepelték, a melegszívű üdvözlés, a közösség elfogadása, azért, amit tett; másrészt szembesült vele, hogy más Vietnámból hazatérő veteránt közönnyel, sőt megvetéssel fogadtak. A kisvárosi közösségben Jerry sosem szembesült háborúellenes megnyilvánulással, erkölcsi helytállását, amelyet a harcok során tanúsított, senki nem vitatta, de mindezek ellenére, mint a veteránok többségét, őt is kétely gyötörte.
Anyukája és a nővére kétkötetes emlékalbumot állított össze a megjelent újságcikkekből és magazinokból. Apja, aki addig nem sokat foglalkozott a fiát kritizáló ostoba emberekkel, hamarosan a fia védelmére kelt, hogy megvédje ezektől a nevetséges vádaktól. „Ezek az idióták”, mondta, akik közül többen eddig az apja barátai voltak, „nem ismerik az én fiamat”.
A srácok tartottak Jerrytől, a barátnőik rajongtak érte. Kisgyerekes szülők kinyújtott karral rámutattak: „Nézd, ott van Jerry Lebeau, a hős.” A szülők gyerekeik kezével integettek, Jerry pedig mosolyogva vissza.
Nagyon sokáig – a személyét övező felhajtás, a városra irányuló rivaldafény miatt, amelyben természetesen a helyiek sütkéreztek – a kereskedők nem engedték, hogy a kis összegű vásárlások után fizessen. Mindkét drogéria, a város legnagyobb élelmiszer-áruháza, és annak két boltja, valamint mind a három benzinkút tulajdonosai és dolgozói fényképezkedtek Jerryvel, majd az így készült képeket a bolt falára vagy a pénztár mögé akasztották.
Davidson Realty, egyszer megpillantva egy ingatlanértékesítő-tanfolyamon, munkát adott neki a családi vállalkozásában, mint az első családján kívülinek. Kiemelkedően jól végezte munkáját, elejétől fogva kimagasló teljesítményt nyújtott, amelyet csak tovább emelt népszerűsége. Később, ahogy telt az idő, továbbra is ugyanúgy dolgozott, köszönhetően megszerzett tapasztalatainak és képességeinek.
Hamarosan megnősült, majd gyerekei születtek.
Benne minden olyan esemény, amely a vietnámi hazatérésének ünnepléséhez kapcsolódott, összehasonlítva háborús élményeivel, nem evilági érzést keltett. Gyönyörű és kedves felesége, két nagyszerű gyereke, jövedelmező és irigyelt állása az ingatlanközvetítői szakmában… ezekre mind úgy tekintett, mint mulandó dolgokra. Elkényelmesedett annak tudatában, hogy biztos helye van a “történelemben”. A helyi és országos lapokban megjelent cikkek, a róla készült fényképek sokasága, a katonai történelemben hagyott lábnyoma, mindezek fényében élte mindennapjait, még akkor is, ha az őt elítélő ostoba emberek dühe folyamatosan irányult felé. Biztos volt halhatatlanságában.
Ám egyszer csak, mintegy öt évvel hazatérése után, a város egyik boltját, amelyet egy család generációkon keresztül birtokolt, eladták, s a férfi, aki megvette, egyből át is alakította. Az az őt ábrázoló fénykép, amely a pénztár mögött volt kitéve, nem került ki többé a boltban sehova. A rá következő években a többi fénykép is lekerült a helyéről, ahogy a boltokban, bankokban és benzinkutakon, ahol tulajdonosváltás történt, és ezzel együtt a belső tér is átalakításra került. Egyszer pedig egy olyan fényképet, amely Jerry Lebeau hadnagyot ábrázolta rajongói körében, lecseréltek egy nagyobb, bekeretezett képre, amely egy díjnyertes hampshiri malacot ábrázolt a tulajdonos fiának kezében.
Az emberek, még az őt elítélő ostobák is, kezdték elfelejteni a híres Jerry Lebeau hadnagyot. Közeli barátok, hozzátartozók és családtagok, akik jól ismerték Jerry történetét, egyre inkább úgy kezdték el kezelni, mint egy átlagos, közülük való embert. Annak ellenére, hogy Jerry vietnámi múltja tiszteletreméltó volt, régóta nem kivételeztek vele. A fiatalok körében, mint sikeres ingatlanközvetítő ügynök volt ismert, aki valamikor régen egy háborúban nemes cselekedett hajtott végre, egy olyan országban, amelyet sokan közülük még a térképen sem tudnának megtalálni. Jerry saját gyerekei, akik jól nevelt gyerekként szerették őt, felnőtt korba lépve sem voltak különösebben lenyűgözve felmenőjük jelentős tettétől. Számukra továbbra is csak egy apa volt, jó és rossz tulajdonságaival; aki füvet nyírt, az autó alá mászott, hogy lecserélje az olajat, és pesztrálta őket, hogy vigyék ki a szemetet, ahogy azt más apa tenné. Jerry felesége boldog volt az örökké virágzó kapcsolatukban, ugyan halványan emlékezett, hogy büszke volt Jerry bátor tetteire, de ez kettejük kapcsolatában észrevétlen háttérbe szorult, kiszorította a jelen: egy család felnevelése, háztartás vezetése, aktuális napi ügyek, így a dicső múlt számára kevés hely maradt a jelenben.
Amikor Jerry Lebeau hatvanéves lett, kiábrándulva és zavarodottan gondolt vissza fiatalkori naivitására. Kétségbeesetten próbálta feleleveníteni megelégedettségét, hogy örökké él majd vietnámi hős cselekedetének emlékei között, amelyet akkoriban olyan természetesnek vélt, s amelyre a jelen most rácáfolt. Még nővére is eltette az albumot a róla szóló cikkekkel és fényképekkel, azt, amit egykor a család közösen, oly büszkén összegyűjtött.
Nem csak eltávolodva érezte magát Jerry fiatalkori önmagától, aki egykor olyan dicsőséges volt, hanem azt is megértette, hogy most, évtizedekkel később, egy másik ember lett. A letűnt idők egykor híres Jerry Lebeau hadnagya idegen volt számára, olyan idegen, mint egy hazatérő katona, akiről az újságokban olvas.
A vietnámi helytállását az igazság vezérelte, s nem a dicsőség, az ezért kapott lelkes éljenzés miatt gondolta, hogy megérdemel egy rövid fejezetet a történelemben – viszont ezt a gondolatot most múlónak, sőt irrelevánsnak érezte.
Ez volt az a pillanat, amikor felkereste ügyvédjét, aki az ingatlankereskedések jogi hátterével foglalkozott, és az évek során barátokká váltak, hogy elmondja végakaratát, miszerint: sírkövet szeretne név, születési dátum, fénykép nélkül, csupán a következő négy latin szóval feliratként, utalva az idő mulandóságára:
SIC TRANSIT GLORIA MUNDI
„Ez az igazság, amire rájöttem”. Mondta Lucasnak, az ügyvédjének. „ Legyen ez az én tanulságom a jövőre nézve.”
Amikor évekkel később, hirtelen szívrohamban elhunyt (pedig olyan fiatal volt, és jó formában tartotta magát – mondogatták) a hősies Lebeau hadnagy önzetlen, szerény akaratához híven, a család és a helyi közösség kivonult, és teljesítette utolsó kívánságát a sírkő-felirattal kapcsolatban. Közben a helyi önkormányzat a város fennállásának 150. évfordulója alkalmából, emelt Jerry tiszteletére egy 8 láb magas emlékművet. Talapzatán ember nagyságú, bronzból öntött mellszobrával, amelyet az állam leghíresebb szobrásza mintázott Jerry egyik fiatalkori, katonai egyenruhás fényképe alapján. A mellszobor alatt a márványba vésve a következő felirat olvasható:
JERRY LEBEAU HADNAGY
1944-2010
AMERIKAI HŐS
MEMORIA AETERNA
Fordította: Tóth Attila
Robert McGowan (1947-) író, képzőművész, egyetemi oktató, galériaigazgató
A vietnámi háború alatt bérfolyósítási szakemberként szolgált.
Kisprózái, esszéi és képei világszerte több tucat jeles irodalmi folyóiratban jelentek meg, kétszer jelölték Pushcart-díjra. Képzőművészeti alkotásai számos nemzetközi, amerikai gyűjteményben szerepelnek, közöttük a koreai jegybankéban (BOK), vagy épp a Smithsonian Intézet Amerikai Művészeti Múzeumáéban (SAAM).
Illusztráció: fh. Robert McGowan: Untitled (See Backwards. Or, you have a friend here, you know.) (1982) Collection: Smithsonian American Art Museum (SAAM), Smithsonian Institution – photograph by Truusy Lory (→memphismagazine.com)
Ezek is érdekelhetik!
Rainer Maria Rilke: Alkésztisz, Hetéra-sírok →
Jasminka Domaš: Utazások topográfiája (versek)* →
Thomas Möhlmann versei →
