Ádám Tamás: Ledér angyalok (két vers)
Kardélre hányt esték
Mariannának
Láttam, amint csontokat ástál
egy nehezen elfogadott kertben,
kutyáinknak segítettél vagy előlem
takargattad múltad valamelyik
szeletét. Combközépig ért az ősz.
Teljesen váratlanul zenélt a
harmonikaajtó, amit te sértésnek
vettél. Magad sem hitted, hogy
sokkal szebb egy cimbalmos temetés.
Hajnalban venyigék vacogtak.
Egész éjjel meztelen gyökereket
takargattam, próbáltam megfejteni
a megfejthetetlent. Nem jutottam
semmire. Bambusznádak dőltek,
vánszorogtak a kardélre hányt esték.
Végül fényesre sikáltad
agyagvázánkat, kiöntötted keserű
napjaink roncsait, homlokunk
ráncaira újra kiültek a fecskék.
Ledér angyalok
Ledér angyalok megbocsátják
bűneim, levágott szárnyukat
dobják felém, elfogadom. Soha el
nem múlik a vattaszeretet. Porcukor
olvad számban, magányomat
rátok hagyom.
Vétek és bűn összekeverhető,
szögesdrót és ólomrács hasonlatos.
Csapdahelyzetből szabadítanak
ledér angyalok. Kosárnyi szeretet,
segítség a túléléshez. Későn jön
a felismerés, feszül a var arcomon.
Nem követek el semmit, mozdulatlan
fekszem, mégis bűnök tapadnak
homlokomra, hogy szabadságra
vágyom. Mosolygás közben tetten
érnek hamuszürke hajnalok.
Ledér angyalokról álmodom,
óvatosan közelítenek, még forróbbá
teszik égő testemet.
Illusztráció: Drótpiheszálak
Ezek is érdekelhetik!
Bánki Éva: Infinitív (versek) →
Kelemen Lajos: Karácsonyra →
Hegedűs Gyöngyi: Kvantumseb →
