A. Gergely András: A nyelviség szituatív drámaisága, avagy eszköz a megismerő belátások felé…
Gyermekkorom egyik tanulságos, családon belüli nyelvhasználatot sokáig befolyásoló dikciója volt,
amikor a szükségszerűen tekintélynek örvendő jóapám kegyes haverkodó gesztussal ráköszönt Párizsban a házmesterék ötéves gyerekére, akivel éppen a belső udvaron játszottunk: „Bon jour, Gilles, comment ça va…?!” (Na szia, helló, hogy vagy, …elvagy…?), mire a válasz lakonikusan „ça va pas…!” volt (vagyis sehogy se, nem lenni bárhogyan is…). Évekig élcelődtünk még azon, hogy a mintegy három-négy társadalmi rangkülönbséget áthidaló nyelvi megoldás (melyben alárendeltség, tisztelet, nemválasz-válasz és teljes respektus egyképpen volt jelen) mennyire evidensen, spontán módon tükrözi a franciaságot. Nem mondanám, hogy túl sokszor találkoztam a szituatív nyelvészet színterén ezzel a kiút-leleménnyel, de jószerével mindig is irigykedve néztem a francia könyvesboltok és kiadók végtelen kínálatát a műszaki szótár, egynyelvű szótár, Mi Micsoda, szinonima-szótár, közismereti szógyűjtemény, argó-szószedet, zseblexikonok, útiszótár, és hasonlók körében – micsudás pazarsága is van a nyelv kifejezéskincsének.
Jó másfél emberöltővel később kísértett meg a lehetőség, hogy Michel Foucault Én, Pierre Rivière… kötetének lektorálásakor összefussak a fogalmi eszköztárak (számomra) hiányzó gazdagságával: már az első fejezet szülőgyilkossági jelenetében és az első vallomások textusában egymásra ömleni látszottak a gyilkos fegyver nevei. Normandiai parasztfiú lévén, a sajátjai ellen forduló megbuggyant kamaszfiú kezében mintegy fegyverként megjelent a kasza, a sarló, a nádvágó, a saraboló, a kacor, az ágvágó, a kalapács, a kiskapa, a fejsze, a fokos – vagy mi is, amivel a gyilkosságot elköveti. Lévén azonnali helyszínelés, üldözés, az őrült tett rendőrségi jegyzőkönyve, tanúkihallgatások, később a fiú több ellentmondásos vallomása is más és más „fegyverre” utalt volna, egyúttal az előre nem megfontolt, de indulatból elkövetett mészárlás „bizonyítékául” szolgált, messze nem volt mindegy tehát, milyen fordítás adja vissza a „megfelelő” hegyes és éles eszközt. /A rejtelemhez tartozik, hogy Foucault épp a kötet további másfél tucatnyi vallomásának gyűjteményével, megmaradt jegyzőkönyveivel ered nyomába a tett igazgatási, büntetőjogi, elmekórtani, szocializációs, gyermekjogi, felséggyilkossági értelmezéseinek, vagyis kiemelt jelentősége van az eszköz nevének is, akárhányféle interpretáció veszi is körül…/
A szükségmegoldás kézenfekvően egy mezőgazdasági és műszaki szótár használata volt, melynek véletlen meglétéhez kapcsolom a nyelvi jelentésterek társadalmi és pszichológiai tartalmainak állandó jelenlétét, változását, kommunikatív tartalmait. Arra, hogy egy kisszótár mire alkalmas, már mindenki tapasztalati úton rájött, vaskos többkötetes nagyszótárak talányaival is találkozott. Legtöbbünk azonban sosem használt kulturális szótárt…
Most egy ilyen van a kezemben. Ádám Péteré, aki Francia kulturális szótár címen jelentette meg munkáját.[1] Szülőgyilkosság persze nem szerepel a fogalmi válogatásban, de a franciaságnak mondjuk harmincnégy igen alapos jele, jegye, fogalmi-nyelvi mintája, történeti, tájrajzi, etnikai, politikai, gasztronómiai, életmódbeli és más mutatkozás-típusa azonban igen. Nem véletlen a címnegyedívben feltűnő utalás Bart Istvánra, aki amerikai és angol kulturális szótárával korszakos jelentőségű kezdeményezés megalapozója volt. A kötet most Kiss Kornélia szerkesztésében folytatja a kivételesen gazdag és árnyalt nyelvi kommunikációk, a kulturális összefüggések és fogalmi jelkészletek elképesztően színes világának megidézését, ezúttal a címadó francia kulturális térfélen.
Nagy hiány pótlása ez, a nyelvi megértés és a közléstudományi eljárások egészen fölfedezetlen háttérvilága nyílik meg a könyvben. A Szerző már az új kiadáshoz komponált előszavában is megosztja velünk módszerének és rendszerének nehézségeit (így a nyelv elöregedésének, átrendeződésének, közös tudásra és nyelvi változásokra érzékenységének körülményeit, a szükséges forrásanyag sokrétűségének állandósuló változását és árnyalódását például), de azt a feladat-többletet is, amit az egynyelvű vagy kétnyelvű szótárak tőszavakban és szókapcsolatokban megjelenő változói mellett itt a „nagyobb frazeológiai egységeket, szólásokat, konvencionális szójárásokat, helyzetmondatokat, irodalmi és történelmi idézeteket, jelmondatokat, reklámszlogeneket és szállóigéket” megjelenítő gyűjtés és rendszerezés ad. E frazémákat az adott kifejezés kulcs-eleméhez, „legfontosabb vezérszavához (általában az első főnévhez vagy kivételes esetben az első igéhez)” kapcsolódó értelmezések követik, mintegy „megannyi turistajelzésként is felfogható nyilakat” beiktatva kiegészítő fogalmakhoz, kapcsolódó jelentésekhez kalauzolja tovább az Olvasót, akinek ekképpen egyre gyarapodó újabb ismeretanyagra kínálkozik esélye „a francia kultúra rengetegében” (5. oldal).
Hétköznapira fordítva, amit maga a nyelvi gyakorlat, a megoldások és jelentés-változatok hordoznak, az a kereshető kulcsszavak és fogalmak révén vezet el a szituatív megoldásokhoz, a helyzeti megjelenésmódokhoz, a beszédkultúra megszabta másságokhoz, a közbeszédi jegyek argóval vagy irodalmi stílben mutatkozó verzióival kiegészülve. Így akár rálelhetünk a mindennapi élet élményjeleire (hogyan lesz a Café Tabac a trafik helyett kávézóvá és lottózóvá és postabélyeg-lelőhellyé, mit jelent A három testőr „kadétjainak” családi és társadalmi előmeneteli rendje, mit kell az elzászi choucroute-ba tenni, hogy húsoskáposzta-költemény legyen, miképpen időhatározó a délután 3-tól 5-ig napszak, amikor Agnès Varda Cléo de 5 à 7 filmje nyomán a szeretők találka-idejévé lett, vagy amikor a „mon petit chou” szólítása egy gyereknek a gólya hozta bébi helyett a káposztában születő kisfiúk és a rózsabokorban születő leánykák megjelenítésére szolgál…), de hasonlóképpen csatákkal és tábornokokkal, sajtokkal és borfajtákkal, szerzetesekkel és politikusokkal, térségekkel és helynevekkel, hagyományokkal és ünnepekkel, jelképekkel és históriával, templomokkal és kagylókkal, tengerészekkel és vasúttal, hegyláncokkal és időjárással, színházzal és mozival, hősökkel és árulókkal, régiekkel és újakkal is. S ahogyan a közbeszéd, a sajtó nyelve, a színházak vagy mozik műsor-elemeinek utalásai, az irodalmi vagy történelmi művek jelentéstere, az infokommunikáció, a hagyomány, az uralkodás, a jog, a vallások, a városok és tájegységek, termékek és viccek, bizalmas közlések és állami jelképek, szervezetek és tömegek autonóm polifóniája beletolakszik a mindennapi szövegekbe, amikor a stílusok és motívumok, festészeti tartalmak vagy zenei fogalmak, királyok és közintézmények, szokások és normák, színek és alkoholtípusok, márkanevek és ünnepek, helyek és nemhelyek egymást átrétegző jelentéstérben kelnek birokra – ezek mind-mind helyet kapnak a szótár oldalain.
A Szerző nem titkolja szerkesztési nehézségeit is, midőn az egynyelvi szótárak kiegészülésére utal, melyekben az életvalóság kulturális háttérrel és kínálkozó ismeretekkel gazdagodását mint fontos szempontot hangsúlyozza („a ’kulturális’ jelző itt a lehető legszélesebb jelentésben értendő, olyan jelentésben, amely a mindennapi élettől a szorosan vett kultúráig csaknem minden jellegzetességet felölel” – ahogy írja), de azt is vállalja (Bart István iránti tisztelettel), hogy munkája „fontosnak tartja a szócikkek esszészerűségét és olvasmányosságát, arról nem beszélve, hogy – ebben is a sorozat zászlós hajójához, Bart István Angol kulturális szótárához igazodva – hangsúlyozottan szubjektív összeállítása és feldolgozása a korpusznak”, hangja tehát egyéni és akár személyes is néhol. Például abban, hogy „a szótárban hangsúlyozottan jelen van a hazai nézőpont. Az intézmények és kulturális sajátosságok értelmezésével és – ahol lehetett – az ekvivalenciák megadásával igyekeztem ezt a sokszor érthetetlennek vagy túlontúl bonyolultnak látszó világot egy kicsit közelebb hozni a Franciaország iránt érdeklődő hazai közönséghez”, ide értve a Párizs melletti tágabb világ, a vidék, a nagyobb tájegységek és országrészek kulturális feelingjét, összhatásában a mai francia közlésvilág árnyalt tónusvilágát, ennek bemutathatóságát is.
A kötet előző kiadása már megkapta az MTA Szótári Munkabizottságának „Kiváló Szótár” díját. Ennél többet az új kiadás is akkor kaphat, ha használatával az Olvasó, a megismerni vágyó tudja gyarapítani ismereteinek, műveltségének francia kulturális alapjait. S ehhez pompás, élő, aktuális, ínyenceknek való kötet áll immár rendelkezésére.
(A 2004-es kiadás)
[1] Az opusz a Corvina Könyvkiadónál jött ki, korábbi változata Francia-magyar kulturális szótár címen jelent meg 2004-ben, a mostani javított, átdolgozott, bővített változat 2019-es.
Illusztráció: a kötet borítójával
Ezek is érdekelhetik!
Turai Laura: A „figyelem iskolája” Pilinszky János és Simone Weil írásainak tükrében, Pilinszky lírájában →
Tasnádi Edit: A 100 éves török novella Magyarországon →
Mezey László Miklós: A FELVIDÉKI NEMZETISÉGI SORSREGÉNY ÉS VÁLTOZATAI →
