Szabó Dárió: Álomcsapda (két vers)
Álomcsapda
Naivitás kel fel az égen, leveri
A Nap korongját.
Az égitestek közössége bársonyba
Bújtatja az éjszaka érintetlenségét, majd le-
Csippent belőle.
A kozmosz tetten éri születését, elő-
Feltételeket keres,
Porba hullik, porból lesz, porrá
Nem.
Sápadt gyermekként, de szürkeség nélkül
Szökkennek az üstökösök, hátukon
A bizonyosságokat viszik, zsebükből
A kikezdés szemerkél a világra.
Beszakadnak a dombtetők, darabjaik
Álomba hullnak.
Befejezetlen olvasás
Két csillag között fennálló távolság szerint a
hangok utánozhatatlanok. A kibelezett tér beszél odafent.
A kontinensek penészfoltok, a tengerek és
óceánok trehány piszkozatok dátum nélkül.
A Föld forgása által lejt az univerzum –
szabadesés,
elmosódás.
Szabó Dárió a 2021-es Cédrus-pályázat közlésre kiválasztott szerzője
Illusztráció: Álomcsapda
Ezek is érdekelhetik!
Hegedűs Gyöngyi: der erste schnee das land befiel →
Takács Gergő: Csendes Viharok Tengerén →
Kirilla Teréz: Vállaira vette (versek) →
