2650 – Demény Péter, Pusztay János
Demény Péter
Arckeresés
Olykor beütöm a Google-ba valamelyik felmenőm nevét, hátha kidob egy találatot, és a tegnap ki is dobott egyet, Jakab Gyula nevét ütöttem be, aki az anyai nagyapám apja volt, és megjelent egy néprajztudós készítette interjú egy asszonnyal, aki az ő unokája, a pdf egy fényképet is közölt, szikár, szakállas ember volt ez a Jakab Gyula, mintha inkább az édesapám nagyapja lett volna, a karjában az egyik unokája, körülötte négy asszony, közülük hárman a nagynénéim, vagy hogy kell nevezni azokat, akik nagyapám nővérei, kettővel még én is találkoztam, már nagyon öregek voltak, de akkor is, Kézdivásárhelyen, mert nagyapám esztelneki volt, és a testvérei Háromszéken maradtak, csak ő meg egy nővére került el Kolozsvárra, most már csak a dédanyámat kell megtalálnom, mármint az anyai nagyapám részéről, Jakab Gyulának több felesége volt, körülnézett a világban a tanító úr, az édesapám részéről azonban csak a nagyszülőkig ismerem a családot, és őket is fényképről, mert jóval a születésem előtt, apám kamaszkorában meghaltak, de hát az internet nagy bugyor, talán azokat is felfedezem egyszer, és akkor minden kamaszos indulatom, amit majdnem ötven éves koromig őriztem, és részben őrzök ma is, még ma sem csupán a nap fénylik az utam fölött, minden indulatom megértéssé válik, békévé oldódik, ahogy a költő mondja, bár benne kevés béke volt, de sok békevágy, és a költészethez vágy kell, meg talán az élethez is, azt hiszem, a legjobb korban vagyok, hogy ezt megértsem és megéljem, tíz év múlva talán már elkezdődik a szikkadás, már semmiben sem fogok hinni, és csak azért internetezem, hogy felfedezzem, mindenki meghalt, akit valaha szerettem, aki pedig nem, az messze van, de ne szaladjunk előre, egyelőre itt vagyok a legjobb korban, néhány évvel ezelőtt felfedeztem egy unokanővéremet, akivel egyetlenegyszer találkoztam gyerekkoromban, és most Olaszországban él, azóta tartjuk a kapcsolatot, ugyan mi közöm van nekem ismeretlen emberekhez, akiket csak hallomásból tartok számon, miért ragaszkodom ahhoz, hogy megtaláljam őket, és miért örülök, ha ez megtörténik, miért nem tud elzáródni az ember, akárhogyan igyekszik, akármennyire mást gondol, mint a körülötte levők, vajon mélyen magunkban mégiscsak rokonok vagyunk mindannyian, mélyen magunkban mégis vágyunk arra, hogy ne legyünk egyedül, noha általában szeretünk egyedül lenni, miért keres az ember mosolyokat, amelyek emlékeztetnek valakire, miért keres arcokat, amelyek a sajátjára emlékeztetik, miért reménykedik abban, hogy talán még hangfelvétel is lapul valahol, miért borzongana bele, ha előkerülne, miért nem elégszik meg azzal, hogy ő van, és ezen nem változtat semmi, csak az, ha majd nem lesz?
Pusztay János
Napok, utak
Napok, utak.
Egy nap az égen, napok a földön.
Tejút az égen, utak a földön. Kinek sztráda, kinek sikátor. Földi tejút, mikor a tejet fejés után a tejcsarnokba vitték.
Az egyik György vesztes csatával vonul be a történelembe.
Egy másik György nem romot hagy, épít: irodalombirodalom.
Ezt nem az apród mondja lantján kísérve, sírva.
Erről a köréd szerveződő/szervezett (b)irodalomról nálam hozzáértőbbek már írtak és fognak írni. Én csak a távolból, mert nem tartoztam alkotó csapatodhoz, bámulom a teljesítményt, a tartalmi sokoldalúságot, a folyóiratot s a könyveket.
Még emlékszem, amikor Bulgáriába mentél a magyar intézet élére, valami kis közöm nekem is volt hozzá. Aztán évekig készültem, hogy meglátogatlak, de mindig elmaradt, aztán megszűnt az az ideiglenes munkaköröm, amelynek révén kiutazhattam volna Szófiába.
Azt kéred, szóköz nélkül írjak, terjedelem 2650 betűnyit. Most 769-nél tartok.
Megpróbálom, hogy néz ki, ha szóköz nélkül írok.
CsaklegyenakielolvassaLehethogyezapostmodernvagyahogyegymailettköltőakinekverseibőlannakidejénkiadtunkegykisantológiátfogalmazottköteténekcímébenmodernpostaTeháthaígyírokmodernpostásleszekÁmezígykutyanehézGyuriVisszamegyekkonzervatívbafolytatomhátszóközökkel.
Mit fogsz csinálni ezután? Csak azt ne hidd, hogy nyugdíjasként nyugalomba tudsz vonulni. Meglátod, egyre több lesz a dolgod, tapasztalatból beszélek. Most már szinte semmire sincs időm.
Egyik dolgozószobám falán lóg egy falióra. A 12-es szám van a helyén, a többi szám nagy összevisszaságban a számlap jobb alsó sarkában egymás hegyén-hátán. Az óralap közepén a szöveg: Kit érdekel, nyugdíjas vagyok. Egy kirakatban láttam meg évekkel ezelőtt ezt az órát, s akkor még elhittem ezt a bölcsnek tűnő mondatot. Azóta tudom, hogy hazug. Arra azonban jó, hogy vendégeink – már amikor éppen nincs járvány – elmosolyodjanak látván. 1620-nál tartok most már. Borzalmas ez a kötöttség.
Fiatal koromban egyszer egyik főnököm, amikor valamiről háttéranyagot kellett neki írnom, s kérdeztem, milyen hosszú legyen, azt felelte, amihez nem ért, vagy amit nem ért, arról hosszú oldalakon tud írni. Amit tud, vagy amit ért, elintézi egy fél oldalon. Megértettem, írtam neki tíz sort. Ő még nem betűkben számolt, nem létezett még – legalábbis itthon – számítógép sem. Én sem számoltam a betűket, ahogy most minden szakasz után teszem, az Optima írógép és az A4-es papírlap viszonylatában kell értelmezni a tíz sort. Mert számítógépen a tíz sor annyiszor más, ahányszor változtatsz a betű típusán és/vagy méretén. A betűszám tehát objektív meghatározás.
Van, aki ír, van, aki szervez. Van, aki sír, van, aki terjeszt – kultúrát. Te vagy, aki ír, de nem te vagy, aki sír. Te vagy, aki szervez, te vagy, aki terjeszt. Csak kevesen tudják ezt. Ezért sem szabad letenned sem a lantot, sem a karmesteri pálcát. Vagy legalább szürke eminenciásként irányíts tovább a háttérből.
Már csak 175-ször kell leütni a betűket, s meglesz a penzum. Amit nem muszájból írtam, de nagyon szívesen, még ha kuszának tűnik is.
Kívánok Neked boldog esztendőket, legalább a.D. 2650-ig, s mindig fényes, egészséges napút.
Illusztráció: 2650
Ezek is érdekelhetik!
2650 – Nemere István, Virágh László →
2650 – Lackfi János, Kerékgyártó György →
2650 – Hétvári Andrea, Saád Katalin →
