Barna Júlia: áthangolódni, az élet feltételes módja
áthangolódni
az álom egy foszlánya belóg a nappalba
szorongat valami elintézetlen dolog tudata
ami ottmaradt az álomban és nem tudom mi az
üres szoba vagyok mint nélkülem a világ
(no de hagyjuk az iróniát!)
a páncélomat nem viselem ne bántson senki
védtelenségem nyilvánvaló
látható és kiszámítható
nem is álmodtam soha bátorságról
nem voltam az aki véleményét megírta
aki elgondolt valamit és megvalósította
csodáltam mindig aki nekifutott a világnak
és nem jött vissza a csalódástól sírva –
mi lehet a titka?
az idő látszólag mozdulatlan de forgat magában
körülöttem a dolgok megszűnnek vagy átváltoznak
jelentéktelen tárgyak az érintéstől élni kezdenek
mindig újra kell hangolódni
meghatározni a viszonyomat
minden létezőhöz vagy a létezésről álmodóhoz
vagy legalább írni valamit
hozzáadni magam a világhoz
hiszen arról szólt az álmom is csak elfelejtettem
hogy álmomban ébren mit kellene tennem
az élet feltételes módja
az élet nyersanyagából
építhettél volna szebb házat
máshonnan lebontott információkkal
szélesebb úton járhatnál –
(ha a kíváncsiság
el nem térítene mindenféle járhatatlan helyre)
bujdokolsz a lét körvonalai között
visszatér a földre felhőket kérdező tekinteted
válasz nincs
a kérdés ott lebeg feletted
ami van abból mi lehetne
mi lehetett volna
feltételes mód
és egyre inkább múlt idő –
elfáradsz mint nem viszonzott mosoly
addig is míg itt vagy a világon
jajszavakban ünnepelsz
elárult álmokból ágyazol éjszakára
egyre több szállal bekötve odaátra
Illusztráció: Osbert-festményrészlet áthangolásával
Ezek is érdekelhetik!
Bánki Éva: Infinitív (versek) →
Kelemen Lajos: Karácsonyra →
Hegedűs Gyöngyi: Kvantumseb →
