Báthori Csaba Baumgarten-emlékdíjas!
A József Attila-díjas Báthori Csaba több mint két tucat művét bízta eddig műhelyünkre: a vers és a próza különb-különb műnemeivel remeklő köteteket, hagyománytalan műfajú könyveket.., esszégyűjtemények, műfordításbravúrok sokasága (köztük egy Rilke levelezésének négykötetes “dobozkiadása”), életének s alkotói munkásságának pároskönyves vallomásgörgetege…
Konzulensünk Báthori Csaba, a Napút Hetedhét-díj első kitüntetettje… új versének közlésével gratulálunk a másodízben odaítélt Baumgarten-emlékdíjhoz, amelyet ebben az esztendőben majd nyolcadmagával vehet át.
(a szerkesztőség)
BÁTHORI CSABA
ÁRNYÉK KISASSZONY
Külön vet árnyékot a szomorúság,
külön az öröm, külön a dicsőség,
külön a gonoszság, külön a szégyen.
Semmiféle fények nem szavatolják,
hogy a dolgok árnya hűen, egészen
követi, mintha egy bordában szőtték
volna őket, a dolgok szövevényes
alakját. Az árny önmagában érez.
A csipkézett peremű, nyurga tárgyak,
a fürge mozgású állatok és
sziklahátról gördülő kavicsok,
vérmes emberek, terebélyes tölgyek
árnyában élére perdül a kés,
várakozások hallatlanra válnak,
s a szemek – mint egy rosszul idomított
vadállat – felpattannak, döfnek, ölnek.
A magas, összenőtt, lakatlan házak
árnya örvényes, kiszámíthatatlan:
a falak tövében egymásra várnak
árva papírszeletek, almahéjak,
harminc méterenként csillag alakban
földre pottyantott galambürülékek,
köpetek száradt papucsállatkái:
kültelki falnál büntetés megállni.
A gránátalmafa rojtos és tarka
árnya, a mirtuszcserjék, babérbokrok
harmatos, párás árnya, a talajra
fröccsentett forma szénfekete rajza
örömre vágyó, megfülledt beszédű
nőknek ágyaz meg: ők úgy henteregnek
abban, mint páratlan mezteleneknek
álma, vagy ifjúkorukban a szentek.
Az alma-, körtefák árnyéka híg:
egy tavaszi napra gondol az ember,
amelyen meglengette bokrait
a rét, s egy hűvös, karmos szisszenettel
visszaköszönt a tél. A mandula-,
fügefák árnya viszont sűrű, gyapjas:
kézfogásokon tűnődsz, azon a
síkos érintésen, mellyel egy varjas
mintájú barázda mélyén kirántod
a talajból a cukorrépa sáros
hengerét. Ilyenkor szélelefántok,
tág orrlikkal örvendő paripák
szusszannak egyet tulipánvirágos
tüdődön, s mintha széles e világ
összes térítőin az oxigén
angyala futna végig, s nem az én
reménye a mínusz harmadikon.
A ciprus árnya tömör vasecset,
s leveléről úgy hull, zuhan a földre
a kövér könnycsepp, mintha felleget
terítene a sárvidékre s apró
kis fülkagylókat vájna a rothadt
agyagba, ittlétünk lassan leolvadt
örömábráit s bágyadt arabeszkjét.
Légy bár látszat magad, árnyékod él,
és úgy kísér, akár halottaidnak
bocsánata. Csak árnyékod köt össze
a földdel. Bánatod megszomoríthat,
de örömed visszatérít a földre.
Amit nem látsz fényben, a túlsó parton,
azt árnyékodba rejti és megőrzi
egész életedre árnyék kisasszony.
Illusztráció: Báthori-Baumgarten-vintage
Ezek is érdekelhetik!
Kettős könyvbemutató (Meghívó) →
Kettős könyvbemutató (Meghívó) →
„Az ember, aki valamiért is tudott élni, nemcsak valamiből…” | Könyvbemutató | Meghívó →
