Taizs Gergő: életre kelt, ráfagy (két vers)
életre kelt
(ha az égitestek lehullanak
a fennmaradó boltozat nem
több mint senkiföldje)
álma akár meztelen-
csigák csillagporos
nyoma a párnán
ahogy láthat-
atlan vonalra
fűzve húzza vonja
magához az élénk kék ébredés
a csarnokvízben feloldódnak
a pupillákra plakátolt színek
hogy később az enyészponton innen
az íriszen csapódjanak ki
szivacsos száj
nyíló szem
szúrós fénysugár
vakarja dörzsöli
mégis csupán könnycseppet
piszkál ki helyette
kellemetlen
paplanba törölt pillanat
egyébként szikkadt és kemény
mint a munkában megedzett tenyér
szélhajtott sorsa mostoha
országút kavargó pora
türelemjáték abroncsok alatt
szárazon sercegő percek
szikár csikorgás féknyomok –
elmereng
vajon mikor
lélegezteti szájon át
hogy életre keltse az út porát
benne az isten
ráfagy
mint hegyről a köd a völgybéli tájra,
csordogál ránk a tejfehér november.
füstös csöndjüket hullajtják a házak,
az utcák elnyelik lépteink zaját.
a fák törzsét a halál barázdálja,
évelő ígérete hullik közénk.
meddig tartja meg az ősz széles válla
nyirkos avar alatt a szívhangokat?
kezünk közé bevackolja magát a
pára, feltölti a tenyér rejtekét,
s már nem lazul az ágak szorítása,
magukhoz vonják a hamvadó eget.
kibe kapaszkodjunk, mielőtt ráfagy
lelkünkre a lét ólom apanázsa?
Taizs Gergő a 2020-as Cédrus-pályázat közlésre kiválasztott szerzője
Illusztráció: Két vers (fh. Arcimboldo)
Ezek is érdekelhetik!
Hegyi Botos Attila: Szikrázó habok. Ant’issa tűzkövei →
Hegedűs Gyöngyi: incantation of the great mercy →
Vitéz Ferenc: »Aranyos rigmusok« (versek) →
