„ami az avantgárd hullámhosszán időről-időre feltámadni, megújulni látszik …” (Levélfa, 44.)
Németh Péter Mikola és Suhai Pál levélváltása
2021. január 6.
Palikám, a reméltnél is Békésebb, Teremtésben még mindig gazdagodó, vírusmentes Új Esztendőt kívánok Neked és Szeretteidnek. Köszönöm felkérésedet ebben a félelmes lassú körénk feketedésben is, és természetesen megkísérlek eleget tenni, római emlékeimet az építkező romok közül előhívni…
Azt nagyon sajnálom, hogy megváltál Zebegénytől. Épp most készülünk Tomaji Attilával emléktáblát állítani Rákos Sándor 100. születésnapjára és róla elneveztetni a Könyvtárat, amihez helyi támogatókra nagyon nagy szükségünk van.
Áldással: mikola
Ui.: A „DANTE ZSOLTÁRA” forgatókönyvét együttesen küldöm meg Neked érző és értő figyelmedet kérve és remélve G. Komoróczy Emőke kritikájával, amit úgy írt, hogy nem volt jelen a verskoncertünkön.
2021. január 7.
Kedves Mikola! Átérzem Zebegény eladásával kapcsolatos fájdalmadat (!): „Pillangó-léted / léleklepedőjén a / zebegényi nyár.” De azért teljesen el nem szakadtam, és nem is csak az emlékek okán. Járok én még vissza, ha nem is saját tulajdonomba. De mondd csak, Mikola barátom, mi itt a tulajdonunk? Jöttünk, láttunk és megyünk. És jó, ha olyan szellemi készültséggel, mint amilyet Dante-zsoltárodban küldeményed jóvoltából kaptam. Eget és Földet egybeölelő nagy poémádban. Ilyet ilyen nyelvezettel Kassák óta nem költöttek. Tehát Kassák. De ott, A ló meghal-ban egy mindvégig földi vonulás, a Te művedben azonban a transzcendensre irányuló dantei léptek és igények. S mint az utóbbi esetében is, az olvasó a szinte nélkülözhetetlen kommentárok mankójára szorulóan. Persze G. Komoróczy Emőke nagyszabású Zsoltár-kommentárja inkább parafrázis, mint bot. Különösen, ha úgy olvashatja az ember, mint én is: előbb a műnél. Így persze már könnyű a nehéz is. A nehézet (!) itt a fajsúly értelmében mondom. Mindvégig a Lét nagy kérdéseivel való birkózásban a jellegzetesen ezredfordulói költemény. Korunk talán minden eddiginél súlyosabb teherpróbáival. Sajátosan mikolai módon, jóllehet magában a szövegben jóformán „csak” idézeteket találok: megszentelt nagy életművekből, s még a saját is jórészt az, önidézet. De ez sem tesz semmit: a költészet bizonyos értelemben kollektív alkotás. Minőségét a szellemi kvalitás hordozza és adja. Itt érdekes irodalomtörténeti alakulatként is: amikor az avantgárd a vendégszövegekkel dolgozó intertextualitás újítása révén a posztmodernnel egy teljesen szuverén alkotás egységében forr össze. De ennél még tovább is kell mennem, hiszen itt nemcsak szövegköziséget, hanem egyfajta múzsa-köziséget is látok-hallok. G. Komoróczy s műved igénye alapján legalább egy kamarapódium, de még inkább egy nagyszínpad közönségének szóval tartására alkalmas módon. De létezik-e manapság ilyen ajánlatra felelet? Hiszen a múlt század eleji, társadalmi megújulásra irányuló mozgalmaknak még csak reménye sincs, a művedben megfogalmazódó transzcendenciaszomj pedig a fogyasztóiság mocsarában. Az Ekszpanzió is, hallom, szétesőben. Akik mögötted felsorakozhatnánk, mind más költői úton. Persze nem is lenne jó epigonodnak lenni. Én pl. nem szeretnék. Ha ebben a rövidülésben nézem az avantgárd pozícióját, azt kell mondanom, hogy manapság minden költészet avantgárd, minden költő élcsapat maga. Őrzi vagy villogtatja a Fényt. Még csak torony sem szükségeltetik hozzá. Elég, ha Mikoláriumából időnként kirohan az agorára, ahol jó esetben teltház várja, de már egy ember is elég. Baráti öleléssel: Pali
2021. január 9.
Arra a kérdésedre, hogy „mi itt a tulajdonunk”, mármint ezen az árnyékvilágon, választ adni, kedves költő társam a bajvívásban és az elmúlásban, Pali, nem is olyan könnyű. Ám ha mégis, akkor a válasz túlontúl „primitív” és egyszerű: a Semmi!
Mégis, ha „A semmi ágán ül szivem” J.A.-i sorát idézem reménytelenül, akkor az a „semmi” a valami, mert az ám a valóság. De akkor hát a tények függvényében mi is a valóság? Az könnyen belátható, hogy a valóság túl van a tényeken, a tények meg innen vannak a valóságon.
És hogy a tények összessége nem a valóság. Na jó! Miről is beszélek már megint? Jobb, ha röviden és dióhéjban a lényegre térek.
A versírás, életre szólóan, sokkal inkább az üdvözülésem „tárgya” volt és maradt, mint az érvényesülésemé.
Ezért aztán Pilinszkyvel vallom, s időközönként talán meg is valósítom, amit ihletetten megálmodok, hogy a tökéletes vers az, amiről senki se feltételezné, hogy ki írta, de aminek az olvasatakor mindenki magára ismerne.
Valami ilyesmi „irányítja a tudatalattimat”, amikor versszínházi előadásainkhoz, verskoncertjeinkhez a forgatókönyveket írom.
A költészet, ahogy írod is, bizonyos értelemben valóban kollektív alkotás. Az összművészeti kísérleteinkben, az Ekszpanzióinkban is ezt gyakoroltuk, gyakoroljuk. Legutóbb 2019 októberében Esztergomban, Botticelli feltételezhető freskóira, a NÉGY SARKALATOS ERÉNY hívógondolatára úgy érzékelem, hogy születtek korszakos művek is.
Ezzel azt is kívánom jelezni, hogy az Ekszpanziónk, aminek Te magad is alkotó-részese voltál, vagy, nincsen szétesőben, vagy legalább is én nem érzékelem.
Bár igaz, a 2020 a pandémia okán kimaradt, és már nincs újabb 30 évünk, ez is igaz, ha csak az alkotó-társaim: az ifjak, a tanítványaim, a gyermekeim tovább nem görgetik, tovább nem viszik, tovább nem terjesztik szelíden azt a szellemiséget, ami az avantgárd hullámhosszán időről-időre feltámadni, megújulni látszik, még akkor is, ha most épp szitokszóvá is vált bizonyos művészeti körökben: Kassák és Köre, az avantgárd és az Ekszpanzió is.
Emőke a sajátos módszereivel elkészült az E(x)KSZPANZIÓ-MOZGALOM monográfiájával, amit épp most olvasok és javítgatok. Kiadót kellene találnunk mielőbb. L. Simon Lacival levelezgetünk ez ügyben, mert azt szeretnénk, ha a Magyar Műhely Kiadónál még a múlt században Bohár András által elindított AKTUÁLIS AVANTGÁRD sorozatában jelenne meg ez a kötet. Aztán majd meglátjuk, hogy van-e még tovább, ebben a félelmes, mindannyiunk egészségét, életét fenyegető vészjósló helyzetben.
Mindenesetre a magam részéről még mindig azt tervezem, hogy meg kell tennünk azt a szakrális kört az Ekszpanzióval, amit eredetileg még a hőskorszakban megálmodtam: az Ipoly forrásvidékéről, a Vepor-hegységből vissza kell jutnunk a váci Görög templomba, ahonnan annak idején elindultunk, s összegezni kell az elmúlt három évtized legfontosabb tematikáit, ahogy mondani szoktam: a korszakosakat. Közben még elképzelhetőnek tartom esztergomi jelenlétünk folytatását is a Rondella Galériában és a Babits házban És van egy korábban meg nem valósított Kassák-tematika tervezet Drégelypalánkon.
Azt hiszem, most itt jobb, ha befejezésképp megküldöm Neked a XXXI. EKSZPANZIÓ, az esztergomi tematika néhány linkjét, megköszönve tanulságos és tanúságos reflexióidat, amelyek nagy örömömre voltak.
Találkozásunk reménységével ölellek: mikola
https://www.youtube.com/watch?v=YljtFdhjJqY
https://www.facebook.com/rondellagaleria/videos/539165460230695/
https://www.facebook.com/rondellagaleria/videos/1036886999976135/
Illusztráció: Levélfa, 44.
Ezek is érdekelhetik!
ÚJ „ÚJVILÁG-SZIMFÓNIA” – BABICS IMRE »POSZT A HUMUSZON« CÍMŰ VERSESKÖNYVÉRŐL (Levélfa, 84.)* →
„Bábeli” barangolások. Báthori Csaba és Suhai Pál levélváltása (Levélfa, 83.) →
»A mi Lóri bátyánk!« Angol nyelvű esszékötet Kabdebó Lóránt emlékére (Levélfa, 82.) →
