Szekeres Mária: Hajnalát a fénynek (két vers)
Ó jöjj, ó jöjj, Üdvözítő…
adventben zúg a csendszimfónia.
angyalok feszülve figyelnek talán.
vasárnap van, örömvasárnap,
húsleves fő, és izzik a magány.
egy macskát küldtél, Uram,
kedves mozdulattal,
(- de néma még a táj…)
évekig etettem, nem szelídült,
s most váratlan ő is rám talál…
és zúg a csend, az életorgona,
adventi fényekkel csak Neked:
felzengő, Rád szomjas,
örök emberi magány,
s a kezed etet, etet…
Hajnalát a Fénynek…
A felhők sodródnak az égen, az Idő zuhog felénk.
dicsőítő énekek szólnak a szobában, hol élek.
még dicsőítők, a Seregek Istenének, a Seregek…
seregek élnek kívül, hol a falak nem védnek.
seregek élnek falakon belül és kívül, míg szól
valahol az ének, mint menetelő fények az Égnek.
kikapcsolom és Csönd hull. nem félek, tudom,
megyünk, zuhanunk: felhők a télnek, de a felhők
is egyszer véget érnek, mint az Idő, belefut valami
ének, valami trombitaszó, zengés, angyalének…
most még nézem szemét a Télnek, és kívül éjek
vajúdják némán, feszülve, hajnalát a Fénynek!
Illusztráció: Hajnalát a fénynek (fh. van Honthorst)
Ezek is érdekelhetik!
Pintér Ferenc: „Akkor a legszebb” (haikuk) →
Bánki Éva: Infinitív (versek) →
Kelemen Lajos: Karácsonyra →
