Magyar Miklós: Apollinaire és Orpheus
A Bestiárium avagy Orpheus kísérete (Le Bestiaire ou Cortège d’Orphée) Apollinaire első, 1914-ben kiadott verseskötete. A téma ötlete Picasso műtermében született. A költőt − aki már korábban gondolt arra, hogy a verset és a képet párosítsa − festőbarátjának stilizált állatrajzai inspirálták a kötet megírására. Szerette volna, ha Picasso illusztrálja a kötetet, de ő egyéb munkáira hivatkozva elhárította a kérést.
Picasso: Állatok
A bestiárium középkori eredetű műfaj, amelyben a szerző erkölcsi tanulságokat tartalmazó meséket ír valóságos vagy képzeletbeli állatokról. Apollinaire Bestiáriuma a mítoszok, vallások és a népi hagyományok ötvözésével akar az állatokból egy emberi-erkölcsi allegóriát alkotni. Az Apollinaire-kutatók kimutatták a mű forrásait is: Guy Marchant 1493-ban kiadott Compost et Kalendrier des bergiers (Pásztorok kalendáriuma), Ferdinand Denis Le monde enchanté (Az elvarázsolt világ) és Guillaume le Clerc de Normandie Bestiaire divin (Isteni bestiárium) című, 3290 sorból álló műve, amely valamennyi bemutatott állat (oroszlán, pelikán, sas, unicornis, stb.) morális allegóriája. Talán ez a mű áll a legközelebb Apollinaire Bestiáriumához. Az Isteni bestiárium azért is érdekes számunkra, mert ebben találjuk a legrészletesebb leírását a középkor mitikus állatjának, az egyszarvúnak (unicornis). Az egyszarvú agresszív állat, szarvával és patájával még az elefánt bőrét is felhasítja. Csak úgy lehet foglyul ejteni, ha egy szűzlány magához csalogatja. Ekkor a lány ölébe hajtja fejét. Az egyszarvú leghíresebb megörökítése a Hölgy az egyszarvúval című középkori falikárpit, a párizsi Musée de Cluny múzeum egyik legértékesebb darabja. Az alábbi részleten az egyszarvú és a szűz látható.
Az egyszarvú a szűzzel
Apollinaire Bestáriumának címe jelzi, hogy a mű a görög mitológia trák származású legendás dalnokáról, Orpheusról és az állatokról szól. A költő jegyzeteket is fűz a versekhez, hogy megkönnyítse azok megértését. Így Orpheusról ezeket írja: „Orpheus Trákia szülötte. Ez a nagyszerű költő egy lanton játszott, amit Merkúrtól kapott. A kétágú lant egy teknősbéka páncéljából, köré ragasztott bőrből, egy lábból és birkabél húrokból készült. Ezekből a lantokból Merkúr Apollónak és Amphiónnak is ajándékozott. Amikor Orpheus énekelve játszott a lanton, a vadállatok is odasereglettek a zenét hallgatni.”
A Bestiáriumban harminc állat és Orpheusz szerepel gondosan megszerkesztett sorrendben. 1909-ben Apollinaire felkéri Georges Dufyt, készítsen illusztrációkat a műhöz 1910-ben, a Függetlenek Szalonjában ezekből a metszetekből négyet állítottak ki. Apollinaire kissé kétértelmű dicsérete: „Nagy jelentőséget kell tulajdonítanunk ezeknek az apróságoknak, amiket kiállított.”
Raoul Dufy festői karrierje 1901-ben kezdődik, amikor a Francia Művészek Szalonjában kiállítják A nap vége Le Havre-ban című festményét. A képen érződik az impresszionisták hatása. Az 1905-ös Őszi Szalon, amelyen a fauvista festők bemutatkoznak, változást hoz Dufy festészetében. Csatlakozik az új irányzathoz.
Dufyt a művészettörténet elsősorban fauvistaként tartja számon. A magyar Wikipédia ezt írja róla: „Raoul Dufy (…) francia fauvista festő, textiltervező, illusztrátor.” Pedig fauvista korszaka alig három éven át tartott, miközben több mint ötven év alkotása áll mögötte. Dufy számára a fauvizmus csupán egy lépcső saját stílusának kialakításához. 1908-tól Cézanne hatására Dufy elfordul a fauvizmustól és az élénk színek helyett a kompozíció kerül képei központjába.
Apollinaire azt kérte Dufytől, hogy a verseket illusztráló képeket a középkori bestiáriumok vagy heraldikai könyvek koncepciója szerint alkossa meg. Dufy, aki maga is érdeklődött a középkor művészete iránt, boldogan elfogadta ezt a feltételt.
A Bestiárium-ban öt vízi lény (delfin, polip, medúza, rák, ponty) ékelődik be a földi állatok közé. A mottó: „J’émerveille”. Ha kikeressük a Dictionnaire de la langue française nagyszótárban a szót, azt találjuk, hogy a XII. századtól ismert szó jelentése ’frapper d’étonnement et d’admiration’, ami megfelel az Echardt-szótárban található ’bámulatba ejt’-nek. Paul Robert nagyszótára azonban még több jelentést is megad: ’éblouir’ (elkápráztat), ’enchanter’ (elbűvöl), ’étonner’ (meglep), ’fasciner’ (megigéz). Mindezt azért fontos megemlíteni, mert Apollinaire pontosan azokat az érzelmeket akarta kiváltani az émerveiller igével, amiket a Robert-szótár felsorol.
A Bestiárium mottója
A J’émerveille mottót Apollinaire így értelmezi egy 1910. augusztus 29-én kelt levelében: „A Δ a Nílus deltáját jelenti, ami mindannak a jelképe, ami Deplanche életében egyiptomi, a Passage du Caire, a Chaussée-d’Antain utcában lévő házának egyiptomi arhitektúrája. Végsősoron ez a Δ egy D is lehetne, Deplanche kezdőbetűje. Az egyszarvú nevű márka kiváló a rajzoláshoz, emellett nagyon jól hangzó szó. Volt egyszarvú Egyiptomban is, és Lobo Atya azt állítja, hogy látott Etiópiában ezekből a mesés állatokból álló csordákat. Ami a mottót illeti, legyen az az egyszarvú, a kiadó, a szerző, a festő, egyaránt csodát művelnek.”
A fenti magyarázathoz tudnunk kell, hogy Déplanche a Bestiárium kiadója volt, és a párizsi Chaussée-d’Antain utca 18 szám alatti épületben működött. A Passage du Caire Párizs második kerületében lévő fedett átjáró, amit 1798-ban, Napóleon Egyiptomi hadjáratának idején nyitottak meg.
Apollinaire instrukciókat adott Dufynek elképzeléseiről: „a pávát hátulról kell megmutatni, nem úgy, ahogyan látni szoktuk, széttárt, hanem leeresztett farokkal.” Nem fukarkodott a dicsérettel sem: „Biztos vagyok abban, hogy az Ön művészete és kultúrája csodálatos eredményt szül.”
Apollinaire hálás Dufynek a gyönyörű fametszetekért. A Függetlenek Szalonja 1911-es kiállítása alkalmából nem csupán dicséri Dufy művészetét, de a Bestiárium illusztrátoraként is megemlíti: „Dufy diszkrét kiállítása nagyfokú biztonságról árulkodik; egy emelkedett érzésű misztikus és költői csendéletet küldött a kiállításra meg néhány csodálatos művészi fametszetvázlatot, amelyek a Bestiariumomat a könyvnyomtatás nemes korszakaihoz méltó alkotássá teszik.”
Bestiárium
Az első vers a címadó Orpheus:
Bámuld e tündöklő hatalmat
S nemes szépségét a vonalnak:
Ez a hang, melyet – hogy a fényből szüremlik –
Pimandroszában Hermész Triszmegisztosz említ.
Orpheus
A kép középpontjában Orpheus, lantjával. Jobb oldalán egy félmeztelen, szárnyas, érzéki nő a sziréneket szimbolizálja. A görög mitológia szerint ugyanis Orpheus az argonautákat úgy mentette meg a szirének dalának csábításától, hogy zenéjével elterelte a hajósok figyelmét.
Orpheusnak még három monológja van, az utolsóban „Ámor meg a szárnyas szirének” a Bestiárium egyik fő témakörét, a szerelmet idézik fel. A szerelmet a többi versben is megénekli. A Kígyóban a Biblia és a történelem szép asszonyait − Éva, Heléna, Kleopátra – említi, a Vadnyúlban a bujaságtól óv, míg a Bolhában már saját szerelmi életére, csalódásaira utal:
Bolhák: barátok, sőt szerelmek.
Mily gonoszak, akik szeretnek!
Értük hull vérünk untalan.
Kit szeretnek, boldogtalan.
A Bagoly ugyancsak a költőről beszél, „szegény szívéről”, ami „Vértől, kíntól már fuldokol”. A Galambban meg is nevezi egyik szerelmét, Marie Laurencint:
Galamb, te szellem s szeretet,
Kitől Jézus urunk eredt,
Én is egy Máriát imádok.
Frigyre is majdan véle szállok.
A kötet megjelenésekor már szakítottak Marie-val, de a versek írásakor a költő még feleségül akarja venni szerelmét.
A Mirabeau-híd-ban megidézett idő kérlelhetetlen múlása a halál gondolatával párosul egy másik témakörben. A rák a halál elkerülhetetlenségéről szól:
Ó, gyönyöröm, bizonytalanság,
Elmegyünk mind: én, ő, mi, te,
Ahogyan megy, megy a makacs rák:
Hátrafele, hátrafele.
A nagy elődre, Villonra mutat vissza a vers második sora: „Mindenkit elvisz a halál” – olvassuk a Nagy Testamentum-ban. Az Ének hajdanvaló urakról pedig ugyanezt az érzést sugallja: „Elpusztul sorban az, ki él”.
Az Íbisz az egyiptomi íbiszmadárról szól, amit különös tiszteletben tartottak, ezért szent íbisznek is nevezték:
Igen, a sáros árnyba térek.
Így legyen, bizonyos halál!
Gyilkos latinja szörny igének,
Íbisz, nilusparti madár.
Ahogyan Apollinaire más verseiben és elméleti írásaiban, a Bestáriumban is kiemelt helyet kap a költészet, az alkotás dicsérete, hatalma. A Sáskában különös asszociációval a sáskát verseihez hasonlítja. Utal Keresztelő Szent Jánosra, aki Máté Evangéliumának tanúsága szerint „teveszőr ruhát és dereka körül bőrövet viselt, tápláléka pedig sáska és erdei méz volt”:
Íme, a finommívű sáska,
Szent János fő eledele.
Ó, a legjobbak lakomája
Az én versem is lehet-e?
Bestiárium. A macska, az oroszlán és a galamb
A Bestiárium a sajtófigyelő szolgálat akkori fejletlensége miatt csak kevés kritikát kapott. Az illusztrációk olyan jól sikerültek, hogy volt olyan kritikus, aki azt gondolta, Dufy metszeteihez írta a verseket Apollinaire. Pierre Quillard, a Mercure de France-ban pedig azt fejtegette, hogy Apollinaire valószínűleg a XVI. századi hagyományokat követte, amikor például a német botanikus, Joachim Carnerarius latin nyelvű allegóriákat írt a Les Emblèmes de bêtes-hez, amivel akkoriban a bibliofileknek a legnagyobb örömöt szerezte.
A Bestiárium számos kiadást megért, festők, grafikusok saját ízlésük szerint alkották meg a képeket Apollinaire verseihez. A legkülönlegesebb talán a festő és szobrász Étienne Yver vállalkozása, aki monotípiákat készített a versek illusztrálásához. A kiadvány 2015-ben jelent meg. Egyes festményein a vers és a kép egymás mellett láthatók, de ennél érdekesebbek azok az illusztrációk, ahol magában a képben olvassuk a verset, mint Sonia Delanauy Blaise Cendrars A transzszibériai express és a franciaországi kis Johanna prózája című költeményének illusztrálásán. (Ezt Apollinaire mint a „szimultán alkotás kísérletét” üdvözli lelkesen.) Étienne Yver is szimultán festményt alkot a Vadnyúl illusztrálásával:
Ne légy buja és ne lapulj,
Mint a szerelmes meg a nyúl.
De az agyad legyen olyan,
Mint a nőstény, amely fogan.
Étienne Yver: Vadnyúl
Illusztráció: Bestiárium (fh. Apollinaire-portré, Orpheusz-mozaik – from: Museo Archeologico Regionale Antonio Salinas)
Ezek is érdekelhetik!
Turai Laura: A „figyelem iskolája” Pilinszky János és Simone Weil írásainak tükrében, Pilinszky lírájában →
Tasnádi Edit: A 100 éves török novella Magyarországon →
Mezey László Miklós: A FELVIDÉKI NEMZETISÉGI SORSREGÉNY ÉS VÁLTOZATAI →
