Hegedűs Imre János: Jelek a falanszter falán
Madách látomása szerint az ember a falanszter felé halad. Mindent alá fogunk rendelni a létfenntartás törvényének, emiatt arctalanná válik a világ. Le kell mondani a kényelemről, a luxusról, a szépről, a nemesről, bűnös az, aki álmodik, haszontalan és káros mindenféle ciráda, dísz, felesleges limlom a művészet, nincs szükség a rózsára, virágra, a sajtkukaccá vált földi lény betevő falatjának lesz a rabja.
De a Tragédiában kódolva van az emberi faj legősibb ösztöne, a szép iránti affinitás is. Madách Imre – saját látomásának ellentétezése végett – szembeszegül a falanszter lélektelen törvényével, megjelennek abban a hit, a lázadás alakjai, Plató álmodik, Luther túlhevíti a kazánt, Cassius viszályt kelt, és – ez a legszebb a Falanszter színben! – a reneszánsz titánja, Michelangelo a szépség után kiált:
“Igen, mert mindig széklábat csináltam,… Soká könyörögtem, …Engedjék, hogy véssek rá holmi díszt…”
Büntetése szobafogság. Nem láthatja, éppen ő nem láthatja a fényt, a napot.
*
Járjuk XXI. századunkban az utcákat, az aluljárókat. Sodródunk a tömeggel metrómegállókban, mamutüzletekben, s mindenki arcán maszk. Zöld, fehér, fekete maszk. Életet ment, vállalni kell az arctalanságot.
Arctalanná vált volna a világ?
Eltűnt a lányok arcáról a kedves mosoly, eltűnt a férfiak éles, kemény, komoly ajakíve, kacagást sem hallani mostanság.
Telnek a hetek, hónapok, s a szájmaszkok levelibéka színű, zöld monotóniája megtörött. Először csak aprópettyes vagy aprócsillagos maszkokat lehetett látni, de lassan mind több és több forma, alakzat, szín jelenik meg. Feltámadt a széklábra mintákat faragó Michelangelo szelleme, s ott, ahol elképzelhetetlen lett volna a szépség, fellángolt egy új, a falfirkákkal rokon, ahhoz hasonlítható díszítő buzgalom.
– Bagatell! Jelentéktelen és múló divat – mondhatják a flegmatikusok.
Igaz. Múló divat. Mindnyájunk óhaja, hogy minél hamarabb eltűnjön a maszk a koronavírussal együtt.
De vajon csak divat? Csak hóbort?
A Sixtus-kápolna előképének nevezik az Altamira-barlang mennyezetének freskóit. A paleolitikum embere éppen úgy irtózott az üresen hagyott, szürke felülettől, mint a maszkokat díszítő műkedvelők. Még a lepocskondiázott, kárhoztatott falfirkákban is felfedezett annyi értéket a mi Brassaink (polgári nevén Halász Gyula), hogy Párizs graffiti tengerének javát lefotózta, és azokkal 1956-ban a New York-i Modern Művészetek Múzeumában kiállítást rendezett be.
Hogy állunk hát akkor a maszk-díszekkel?
Ha gyűjtőszenvedéllyel áldott meg valakit a Teremtő, aranybányára lelhet itt. Lehet gyűjteni! Néhány felragyogó dísz a monotónia ellen:
Kis, apró nefelejcs virágok. Rajz-kollázs angol szavakkal vegyítve. Violinkulcs – hangjegyekkel. Apró szélmalmocskák. Fecskeraj. Rózsa. Mértani alakzatok. Csapongó pillangók. Biciklik. Pávafarok. A horvát sportolók és a skót férfiszoknyák kockái. Kanárimadár. Akvárium belseje halacskákkal, levegőbuborékokkal. Tengeri medúza. Színes papagáj. Ropogós cseresznye. Fekete kiskutya – nyakán piros kendő. Csikóhal. Mezőségi háziszőttes párnahéj utánzat. Disszonanciának egy-két csontvázkoponya-vigyor. A BOSS szó, fekete alapon, fehér, nagybetűkkel egyértelmű.
És van egy ékszer, van egy briliáns JEL a maszkdíszek sokaságában.
A Semmelweis Orvostudományi Egyetem végzős hallgatói, akik önkéntesként mostanig is ott voltak a frontvonalban – bizonyára képzőművész által megtervezett – maszkban jelentek meg, hogy letegyék a hippokratészi esküt.
S a maszk oldalán, halvány sárgával, nagy, nyomtatott betűkkel ott áll az intézmény neve: SEMMELWEIS.
Jó odafigyelni a kor falán megjelenő apró jelekre. Maradandóbbak, mint szélkakas hordószónokok a nevei.
Illusztráció: Maszkok, pozitúrák, figurák (fh. a Semmelweis Egyetem maszkjai, forrás: semmelweis.hu)
Ezek is érdekelhetik!
Pécsi Sándor: DÉRKRISTÁLYSÓHAJ* →
Nagyatádi Horváth Tamás: A vasárnapi gondolkodó V. →
Magyar Miklós: Elrabolt Renoir és Sisley újra jogos tulajdonosaiknál →
