Mondd meg nékem, merre találom…

Hetedhét walesa_

november 18th, 2020 |

0

Szíjártó Imre: A Szolidaritás a lengyel filmben

 

(Lengyelbarátok Debrecenből, 6. rész)

 

Ha a Szolidaritás filmes kapcsolódásairól beszélünk, érdemes kiválasztani egy termékeny dramaturgiai pillanatot: 1981. december 12-én volt Wojciech Marczewski Hideglelés (Dreszcze) című filmjének bemutatója, az erre a napra virradó éjjel játszódik továbbá Waldemar Krzystek 1989-ben készült Az utolsó kompjának (Ostatni prom) cselekménye. A Hideglelés sem tudta kifutni magát a mozikban, de a december 13-án kihirdetett rendkívüli állapot idején több filmet tiltottak be. Ilyen egyebek között Janusz Zaorski 1982 elejére elkészült A Királyok anyja (Matka Królów) című filmje és Ryszard Bugajski Kihallgatása (Przesłuchanie 1982, bemutatva 1989-ben) – Bugajski a film bezárása időszakában külföldre távozott, de alkotótársai közül például Kazimierz Kutz internálótáborba került. 1982-ben egyébként mindössze kilenc lengyel filmet mutattak be, ami jelzi a filmes élet részleges befagyasztását. A fentiekben említett úgynevezett polcos filmek nem a jelenkort, azaz a rendkívüli állapot időszakát ábrázolják, de a sorsuk jól jelzi az akkori helyzetet. Van azonban példa a jelen idejű történetre is, ilyen Agniszka Holland Magányos nője (Kobieta samotna 1981, bemutatva 1987-ben), amely a korszak rendkívül sötét képét adja.
Az utolsó komp sajátos keresztmetszetfilm, amennyiben egy Hamburgba tartó átkelőhajó fedélzetén mutatja be a korabeli lengyel társadalom néhány jellemző figuráját a megmozdulásokban részt vevő szereplőtől a hatalom hitében megrendült képviselőjéig. Az itt és a továbbiakban említett filmek közül az egyik legkésőbbi Krzystek másik munkája, a 2012-es 80 millió, amely ugyancsak 1981 december elején játszódik. Egy közismert és nagy példányszámban előforduló, de akkoriban ugyanakkor sokak számára elérhetetlen árucikk árával jelezzük az arányokat: a címben foglalt elképesztő összegért százhatvan kis Fiatot lehetett venni – a film hősei ezt a pénzt, a hatalommal együttműködő szakszervezet vagyonát menekítik ki egy bankból, hogy megteremtsék vele a Szolidaritás anyagi hátterét. A 80 millió a Szolidaritás-filmek sorában két jellegzetességet mutat: egyrészt sok mindent átvesz az akciófilmek egyik változatának, a bankrablós bűnfilmnek az eszköztárából, másrészt a vállalkozást vígjátéki megközelítésben tálalja. A jellegénél fogva erős a film társadalom- és korábrázoló vonulata, hiszen a korabeli hajviseleteket éppúgy bemutatja, mint a tárgykultúrát vagy az utca képét. A szabadság kivívásának vágya határozza meg Antoni Krauze Időjárásjelentését (Prognoza pogody 1983), a „nyugdíjas road movie” a rendkívüli állapot bevezetése előtti hangulatot kevésbé ködösnek ábrázolja, mint Agnieszka Holland említett munkája.
Az eddigiekben több betiltott alkotásról beszéltünk, de a 1981-es dátumhoz köthető filmek között álljon itt egy olyan, amelyen erősen érződik a hatalom kiszolgálásának szándéka. Roman Wionczek Méltóság (Godność) című 1984-es filmje az 1980 őszén, azaz a film cselekménye előtt néhány hónappal alakult Szolidaritást forrófejű bajkeverők gyülekezetének mutatja be, akikkel szemben egy öreg szaki meggondolt viselkedése áll. A film tehát a szocialista korszakban tenyésző populáris mítoszok egyikét használja fel, a „tisztességes munkával lehet boldogulni, és csak a hivatásos elégedetlenkedők lázonganak” beállítódását.
Egy ilyen szűkre szabott áttekintésben természetesen nem tudjuk megemlíteni valamennyi olyan filmet, amely a Szolidaritás történetét és tevékenységét ábrázolja, ez legalább olyan kivihetetlen vállalkozás volna, mint azoknak a filmeknek a számbavétele, amelyek a varsói Központi pályaudvart vagy éppen a szomszédságában álló, mára felhőkarcolókkal körbeépített A Kultúra és Tudomány Palotáját jeleníti meg – mindkét épület nem csupán helyszín a lengyel filmekben, hanem emberi sorsok és történelmi korszakok találkozási pontja. Így van ez Krszysztof Kieślowski Véletlenjében (Przypadek 1981, bemutatva 1987) is – a Véletlen azon filmek sorába tartozik, amelyek középpontjában ugyan nem a Szolidaritás áll, de a mozgalom nagyban meghatározza a főszereplő, Witek (Bogusław Linda) életét, hiszen a pályaudvari jelenetek egyike oda vezet, hogy Witek a Szolidaritás tagjává válik. Ebben a filmben is érvényesül a Kieślowskira nagyon jellemző szerkezet: a történet ugyan minden elemével kötődik a kortárs társadalmi helyzethez, de a rendező a hősök egzisztenciális választásaira helyezi a hangsúlyt. Az 1985-ös Befejezés nélkülben (Bez końca) Kieślowski továbbmegy, ugyanis nem a valóságot, nem a külső eseményeket ábrázolja, hanem egy a férjét elvesztett asszony vívódásait. A férj (Jerzy Radziwiłowicz) három évvel korábban halt meg, és a cselekmény folyamán fokozatosan derül ki, hogy ő védte a politikai foglyokat – Jerzy Radziwiłowicz személyén keresztül kapcsolhatjuk ide Andrzej Wajda Márványemberét (Człowiek z marmuru 1976) és a később tárgyalandó Vasembert (Człowiek z żelaza 1981). A Befejezés nélkül a metafora és a politikai film határán, a közéleti utalásokkal sűrűn átszőtt metafizikai mozi eszközeivel idézi meg a Szolidaritást.
A Vasember a Szolidaritásról szóló filmek középponti darabja, jelentősége abban van, hogy az eseményeket forró nyomon követi, miközben a gdański hajógyárban történt eseményeket beleágyazza az 1968-as diákmegmozdulások és az 1970-es munkástüntetések összefüggéseibe, azaz elhelyezi őket az újkori szabadságtörekvések között. Talán az egyetemes mozi történetében sincs arra példa, hogy egy film a maguk valójában léptessen fel politikai szereplőket, miközben a cselekmény a szemünk láttára, a hétköznapok sodrásában alakul.
A rendszerváltás nem feltétlenül jelent korszakhatárt a Szolidaritás reprezentációjában, de az 1989–1990 után készült filmek mindenképpen szélesítették és árnyalták a mozgalomról alkotott képet, miközben új hangnemek is megjelentek a műfaji készletben.
1992-ből a közönségdíjas filmet érdemes kiemelni egyebek mellett azért, mert Władysław Pasikowski Kopókja (Psy) a rendszerváltás előtt létező filmtípusok 90-es évekbeli változataként értelmezhető: a politikai krimi műfaját újítja fel, és a „bűnfilmek” friss vonulata felé mutat. A Kopók meglehetősen kiagyaltnak tűnő története ugyanakkor hideglelős módon talál bele egy nagyon is jelenvaló belpolitikai helyzet közepébe: egyfelől a volt belügyesek átalakulása szolgáló típusú rendőrökké (a filmben), másfelől bizonyos csoportok fegyveres hatalomátvételének veszélye, a miniszter szabadságra küldése (a valóságban). Miközben Jan Olszewski kormánya megbukik a miatt az ügynöklista miatt, amellyel Lech Wałęsát is hírbe hozzák, a Kopókban azt a dalt parodizálják a volt belügyesek, amelyet a Vasember végén hallunk, üzenetként a gdański barikádokról: Marek Wiśniewski elesett…
Nem lehet nem az idők szavaként értelmezni a politikai fogantatású kalandfilm metamorfózisát. Ami ugyanis a Véletlenben, Krzysztof Kieślowski talán egyik legjobb filmjében a történelmi helyzetek nyújtotta szerepek és a személyiség alapszerkezete közötti konfliktus, ami ugyanott a választások individuális mozgatórugói és sorsszerűsége közötti feszültség, az a Kopókban, ebben a sokadik generációs politikai akciófilmben közvetlen előzményéhez, a Krollhoz hasonlóan az őrző-védők alkalmi világértelmezése: tegnap a „vörösök” voltak a főnökök, helyettük most újak jöttek, de különben minden ugyanaz marad, mert az öklök irányítanak.
Különös hidat teremt valamennyi idézett film között az a Bogusław Linda, aki az ethosz filmjeitől (Véletlen, Tízparancsolat 7. rész, a magyar Szirmok, virágok, koszorúk, Janusz Zaorski A Király fiúk anyja és még sorolhatnánk a szerepeit) jutott el a farkasvigyorú keményfiú szerepeiig, a róla íródott monográfia megfogalmazása szerint a lengyel film „ügyeletes rohadékjának” alakjáig.
 Az 1993-as év eseményeiben tetőzik mindaz a feszültség, amely a rendszerváltás óta Lengyelországban felhalmozódott, hiszen ekkorra válik nyilvánvalóvá, hogy a Szolidaritás az összeomlás szélére jutott. Marian Krzaklewski, a Szolidaritás Wałęsa utáni vezetője hiába fenyegetőzik általános sztrájkkal, egy minimális társadalmi támogatottságú szervezettől ezt többé nem veszik komolyan. A lengyel alkotók válasza a Szolidaritás elmúló legendájára az 1994-ben keletkezett A halál mint egy falat kenyér (Śmierć jak kromka chleba, rendezte Kazimierz Kutz), amely a rendkívüli állapot bejelentésének napjaiban játszódik.
A filmes alkotók a szervezet megalakulásának huszonötödik évfordulójára a Solidarność, Solidarność… (2005) című összeállítással készültek. A tizenhárom tízperces etűd közös vállalkozás, szkeccsek laza gyűjteménye, amelyben sokfajta stílus és filmfajta helyet kapott. Robert Gliński Tájképe (Krajobraz) ironikus visszaemlékezés, Małgorzata Szumowska az apjának állít emléket (ApaOjciec), Piotr Trzaskalski minijátékfilmje pedig azt a giccstollat teszi meg főszereplőnek, amellyel Lech Wałęsa 1980. augusztus 31-én aláírta az augusztusi megállapodás nevű dokumentumot (Długopis). Trzaskalski a tollat, illetve az aláírás jelenetét összefüggésbe hozza azzal az egyébként hazug és igazságtalan képpel, amely annak idején a lengyelekről a kelet-közép-európai országokban, különösen Magyarországon kialakult: a pápa képével ékesített, de hát mégiscsak csúnya íróeszközök fellendülő forgalma a film cselekménye szerint Wałęsának köszönhető, hiszen a tévéközvetítések előtt senki sem akarta őket vásárolni a piacon.
A vakond (Kret, rendezte Rafael Lewandowski, 2010) címe egy fájdalmas szembesülésre utal: ez volt annak a megbecsült aktivistának, bányászsztrájkok szervezőjének és munkáslegendának a fedőneve, akit a településén azonnal árulónak kiáltanak ki, miután kiderül róla, hogy együttműködött az SB-vel (Służba Bezpeczństwa – Biztonsági Szolgálat).
Andrzej Wajda 2013-as nagy vállalkozása sok szempontból folytatása a Vasembernek. A Wałęsa. A remény embere története 1970 decemberében kezdődik és Wałęsának az USA Kongresszusában tartott beszédével végződik (ebben az utolsó jelenetben a főszereplőt nem színész jeleníti meg, hanem az elnök archív felvételen látszik). A Nobel-díj 1983-as odaítélése mellett valószínűleg ez az esemény hősünk legfelemelőbb pillanata. Itt ugyan van időbeli távolság a történelmi események és a forgatás között, ám a Vasemberből vett önidézeten kívül az is összekapcsolja a két filmet, hogy A remény embere is egy legendákkal övezett, de élő hagyományt jelenít meg, a Szolidaritás által képviselt értékrendet.

 

 

 

Illusztráció: “Wałęsa”


Feltöltötte:

Napút Online adatlap-képe



Back to Top ↑

Tovább az eszköztárra

A weboldalon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy megkönnyítsük Önnek az oldal használatát. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy az oldal további használata a cookie-k használatára vonatkozó beleegyezését jelenti. Több információ...

Az oldalon történő látogatása során cookie-kat ("sütiket") használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldalon történő továbblépéssel elfogadja a cookie-k használatát.

Bezárás