Szíjártó Imre: A Szolidaritás a lengyel filmben
(Lengyelbarátok Debrecenből, 6. rész)
Ha a Szolidaritás filmes kapcsolódásairól beszélünk, érdemes kiválasztani egy termékeny dramaturgiai pillanatot: 1981. december 12-én volt Wojciech Marczewski Hideglelés (Dreszcze) című filmjének bemutatója, az erre a napra virradó éjjel játszódik továbbá Waldemar Krzystek 1989-ben készült Az utolsó kompjának (Ostatni prom) cselekménye. A Hideglelés sem tudta kifutni magát a mozikban, de a december 13-án kihirdetett rendkívüli állapot idején több filmet tiltottak be. Ilyen egyebek között Janusz Zaorski 1982 elejére elkészült A Királyok anyja (Matka Królów) című filmje és Ryszard Bugajski Kihallgatása (Przesłuchanie 1982, bemutatva 1989-ben) – Bugajski a film bezárása időszakában külföldre távozott, de alkotótársai közül például Kazimierz Kutz internálótáborba került. 1982-ben egyébként mindössze kilenc lengyel filmet mutattak be, ami jelzi a filmes élet részleges befagyasztását. A fentiekben említett úgynevezett polcos filmek nem a jelenkort, azaz a rendkívüli állapot időszakát ábrázolják, de a sorsuk jól jelzi az akkori helyzetet. Van azonban példa a jelen idejű történetre is, ilyen Agniszka Holland Magányos nője (Kobieta samotna 1981, bemutatva 1987-ben), amely a korszak rendkívül sötét képét adja.
Az utolsó komp sajátos keresztmetszetfilm, amennyiben egy Hamburgba tartó átkelőhajó fedélzetén mutatja be a korabeli lengyel társadalom néhány jellemző figuráját a megmozdulásokban részt vevő szereplőtől a hatalom hitében megrendült képviselőjéig. Az itt és a továbbiakban említett filmek közül az egyik legkésőbbi Krzystek másik munkája, a 2012-es 80 millió, amely ugyancsak 1981 december elején játszódik. Egy közismert és nagy példányszámban előforduló, de akkoriban ugyanakkor sokak számára elérhetetlen árucikk árával jelezzük az arányokat: a címben foglalt elképesztő összegért százhatvan kis Fiatot lehetett venni – a film hősei ezt a pénzt, a hatalommal együttműködő szakszervezet vagyonát menekítik ki egy bankból, hogy megteremtsék vele a Szolidaritás anyagi hátterét. A 80 millió a Szolidaritás-filmek sorában két jellegzetességet mutat: egyrészt sok mindent átvesz az akciófilmek egyik változatának, a bankrablós bűnfilmnek az eszköztárából, másrészt a vállalkozást vígjátéki megközelítésben tálalja. A jellegénél fogva erős a film társadalom- és korábrázoló vonulata, hiszen a korabeli hajviseleteket éppúgy bemutatja, mint a tárgykultúrát vagy az utca képét. A szabadság kivívásának vágya határozza meg Antoni Krauze Időjárásjelentését (Prognoza pogody 1983), a „nyugdíjas road movie” a rendkívüli állapot bevezetése előtti hangulatot kevésbé ködösnek ábrázolja, mint Agnieszka Holland említett munkája.
Az eddigiekben több betiltott alkotásról beszéltünk, de a 1981-es dátumhoz köthető filmek között álljon itt egy olyan, amelyen erősen érződik a hatalom kiszolgálásának szándéka. Roman Wionczek Méltóság (Godność) című 1984-es filmje az 1980 őszén, azaz a film cselekménye előtt néhány hónappal alakult Szolidaritást forrófejű bajkeverők gyülekezetének mutatja be, akikkel szemben egy öreg szaki meggondolt viselkedése áll. A film tehát a szocialista korszakban tenyésző populáris mítoszok egyikét használja fel, a „tisztességes munkával lehet boldogulni, és csak a hivatásos elégedetlenkedők lázonganak” beállítódását.
Egy ilyen szűkre szabott áttekintésben természetesen nem tudjuk megemlíteni valamennyi olyan filmet, amely a Szolidaritás történetét és tevékenységét ábrázolja, ez legalább olyan kivihetetlen vállalkozás volna, mint azoknak a filmeknek a számbavétele, amelyek a varsói Központi pályaudvart vagy éppen a szomszédságában álló, mára felhőkarcolókkal körbeépített A Kultúra és Tudomány Palotáját jeleníti meg – mindkét épület nem csupán helyszín a lengyel filmekben, hanem emberi sorsok és történelmi korszakok találkozási pontja. Így van ez Krszysztof Kieślowski Véletlenjében (Przypadek 1981, bemutatva 1987) is – a Véletlen azon filmek sorába tartozik, amelyek középpontjában ugyan nem a Szolidaritás áll, de a mozgalom nagyban meghatározza a főszereplő, Witek (Bogusław Linda) életét, hiszen a pályaudvari jelenetek egyike oda vezet, hogy Witek a Szolidaritás tagjává válik. Ebben a filmben is érvényesül a Kieślowskira nagyon jellemző szerkezet: a történet ugyan minden elemével kötődik a kortárs társadalmi helyzethez, de a rendező a hősök egzisztenciális választásaira helyezi a hangsúlyt. Az 1985-ös Befejezés nélkülben (Bez końca) Kieślowski továbbmegy, ugyanis nem a valóságot, nem a külső eseményeket ábrázolja, hanem egy a férjét elvesztett asszony vívódásait. A férj (Jerzy Radziwiłowicz) három évvel korábban halt meg, és a cselekmény folyamán fokozatosan derül ki, hogy ő védte a politikai foglyokat – Jerzy Radziwiłowicz személyén keresztül kapcsolhatjuk ide Andrzej Wajda Márványemberét (Człowiek z marmuru 1976) és a később tárgyalandó Vasembert (Człowiek z żelaza 1981). A Befejezés nélkül a metafora és a politikai film határán, a közéleti utalásokkal sűrűn átszőtt metafizikai mozi eszközeivel idézi meg a Szolidaritást.
A Vasember a Szolidaritásról szóló filmek középponti darabja, jelentősége abban van, hogy az eseményeket forró nyomon követi, miközben a gdański hajógyárban történt eseményeket beleágyazza az 1968-as diákmegmozdulások és az 1970-es munkástüntetések összefüggéseibe, azaz elhelyezi őket az újkori szabadságtörekvések között. Talán az egyetemes mozi történetében sincs arra példa, hogy egy film a maguk valójában léptessen fel politikai szereplőket, miközben a cselekmény a szemünk láttára, a hétköznapok sodrásában alakul.
A rendszerváltás nem feltétlenül jelent korszakhatárt a Szolidaritás reprezentációjában, de az 1989–1990 után készült filmek mindenképpen szélesítették és árnyalták a mozgalomról alkotott képet, miközben új hangnemek is megjelentek a műfaji készletben.
1992-ből a közönségdíjas filmet érdemes kiemelni egyebek mellett azért, mert Władysław Pasikowski Kopókja (Psy) a rendszerváltás előtt létező filmtípusok 90-es évekbeli változataként értelmezhető: a politikai krimi műfaját újítja fel, és a „bűnfilmek” friss vonulata felé mutat. A Kopók meglehetősen kiagyaltnak tűnő története ugyanakkor hideglelős módon talál bele egy nagyon is jelenvaló belpolitikai helyzet közepébe: egyfelől a volt belügyesek átalakulása szolgáló típusú rendőrökké (a filmben), másfelől bizonyos csoportok fegyveres hatalomátvételének veszélye, a miniszter szabadságra küldése (a valóságban). Miközben Jan Olszewski kormánya megbukik a miatt az ügynöklista miatt, amellyel Lech Wałęsát is hírbe hozzák, a Kopókban azt a dalt parodizálják a volt belügyesek, amelyet a Vasember végén hallunk, üzenetként a gdański barikádokról: Marek Wiśniewski elesett…
Nem lehet nem az idők szavaként értelmezni a politikai fogantatású kalandfilm metamorfózisát. Ami ugyanis a Véletlenben, Krzysztof Kieślowski talán egyik legjobb filmjében a történelmi helyzetek nyújtotta szerepek és a személyiség alapszerkezete közötti konfliktus, ami ugyanott a választások individuális mozgatórugói és sorsszerűsége közötti feszültség, az a Kopókban, ebben a sokadik generációs politikai akciófilmben közvetlen előzményéhez, a Krollhoz hasonlóan az őrző-védők alkalmi világértelmezése: tegnap a „vörösök” voltak a főnökök, helyettük most újak jöttek, de különben minden ugyanaz marad, mert az öklök irányítanak.
Különös hidat teremt valamennyi idézett film között az a Bogusław Linda, aki az ethosz filmjeitől (Véletlen, Tízparancsolat 7. rész, a magyar Szirmok, virágok, koszorúk, Janusz Zaorski A Király fiúk anyja és még sorolhatnánk a szerepeit) jutott el a farkasvigyorú keményfiú szerepeiig, a róla íródott monográfia megfogalmazása szerint a lengyel film „ügyeletes rohadékjának” alakjáig.
Az 1993-as év eseményeiben tetőzik mindaz a feszültség, amely a rendszerváltás óta Lengyelországban felhalmozódott, hiszen ekkorra válik nyilvánvalóvá, hogy a Szolidaritás az összeomlás szélére jutott. Marian Krzaklewski, a Szolidaritás Wałęsa utáni vezetője hiába fenyegetőzik általános sztrájkkal, egy minimális társadalmi támogatottságú szervezettől ezt többé nem veszik komolyan. A lengyel alkotók válasza a Szolidaritás elmúló legendájára az 1994-ben keletkezett A halál mint egy falat kenyér (Śmierć jak kromka chleba, rendezte Kazimierz Kutz), amely a rendkívüli állapot bejelentésének napjaiban játszódik.
A filmes alkotók a szervezet megalakulásának huszonötödik évfordulójára a Solidarność, Solidarność… (2005) című összeállítással készültek. A tizenhárom tízperces etűd közös vállalkozás, szkeccsek laza gyűjteménye, amelyben sokfajta stílus és filmfajta helyet kapott. Robert Gliński Tájképe (Krajobraz) ironikus visszaemlékezés, Małgorzata Szumowska az apjának állít emléket (Apa – Ojciec), Piotr Trzaskalski minijátékfilmje pedig azt a giccstollat teszi meg főszereplőnek, amellyel Lech Wałęsa 1980. augusztus 31-én aláírta az augusztusi megállapodás nevű dokumentumot (Długopis). Trzaskalski a tollat, illetve az aláírás jelenetét összefüggésbe hozza azzal az egyébként hazug és igazságtalan képpel, amely annak idején a lengyelekről a kelet-közép-európai országokban, különösen Magyarországon kialakult: a pápa képével ékesített, de hát mégiscsak csúnya íróeszközök fellendülő forgalma a film cselekménye szerint Wałęsának köszönhető, hiszen a tévéközvetítések előtt senki sem akarta őket vásárolni a piacon.
A vakond (Kret, rendezte Rafael Lewandowski, 2010) címe egy fájdalmas szembesülésre utal: ez volt annak a megbecsült aktivistának, bányászsztrájkok szervezőjének és munkáslegendának a fedőneve, akit a településén azonnal árulónak kiáltanak ki, miután kiderül róla, hogy együttműködött az SB-vel (Służba Bezpeczństwa – Biztonsági Szolgálat).
Andrzej Wajda 2013-as nagy vállalkozása sok szempontból folytatása a Vasembernek. A Wałęsa. A remény embere története 1970 decemberében kezdődik és Wałęsának az USA Kongresszusában tartott beszédével végződik (ebben az utolsó jelenetben a főszereplőt nem színész jeleníti meg, hanem az elnök archív felvételen látszik). A Nobel-díj 1983-as odaítélése mellett valószínűleg ez az esemény hősünk legfelemelőbb pillanata. Itt ugyan van időbeli távolság a történelmi események és a forgatás között, ám a Vasemberből vett önidézeten kívül az is összekapcsolja a két filmet, hogy A remény embere is egy legendákkal övezett, de élő hagyományt jelenít meg, a Szolidaritás által képviselt értékrendet.
Illusztráció: “Wałęsa”
Ezek is érdekelhetik!
Rainer Maria Rilke: Alkésztisz, Hetéra-sírok →
Jasminka Domaš: Utazások topográfiája (versek)* →
Thomas Möhlmann versei →
