Gion Nándor: Andaui híd (Kardvívó télen és tavasszal)
– filmvázlat két jelenettel 1956–’57-ből –
(Ízelítő Gion Nándor életműkiadásának hamarosan a boltokba kerülő 7. kötetéből)
Gion Nándor (Szenttamás, 1941 – Szeged, 2002) József Attila-díjas író életműkiadásának néhány hete megjelent 7. kötete (Keresünk egy jobb hajót, 2020) a 6. kötet (Krisztus katonái a Görbe utcából, 2019) testvére: e két könyv nagyobb részt irodalmi forgatókönyveket, szövegkönyveket és filmvázlatokat tartalmaz. A rádió, a filmvászon és a színpad felé mutató írások közé pedig hol bevezetőként, hol visszatekintésként, hol pedig a terjedelmesebb prózai művek közötti kapocsként rövidebb, Giontól eddig kevésbé ismert típusú-műfajú írásokat vettünk fel. Ezek a darabok az író naplójegyzeteivel mutatnak rokonságot, és saját műveire vagy magának az alkotásnak az eredőire, illetve folyamatára is reflektálnak. Ezek a reflexiók nemcsak segítik a művek értelmezését, hanem a közöttük lévő kapcsolódási pontokat kiemelve biztosítják a nagyobb darabok közötti átkötést is. A művek nagy többsége az Országos Széchényi Könyvtár kézirattárában található, legtöbbjük keltezetlen kéz- vagy gépiratban maradt fenn.
A 7. kötet három részre tagolódik. Az első rész alapvetően az írót megelőző generációk tagjaitól hallott történetekből építkezik. Ezekben a huszadik század első felének nagy drámáiról és kis embereiről olvasunk: a Trianon utáni vajdasági faluból indulunk, és a második világháború végi front borzalmait átélő alföldi tanyán át egészen 1956-ig, az osztrák határig jutunk. Az írások felütésében olyan fordulatok olvashatók, mint „a századfordulóról és a századelőről”, „az 1920-as és ’30-as évekből”, „1944 vége, karácsony előtt néhány nappal”, „1956 októbere”; a rész szerkezetét tehát főként a 20. század tragikusabb felének íve, illetve a hétköznapi emberek életét is meghatározó fontosabb csomópontjai jelölik ki. A komoly, sokszor súlyos történelmi témák között Gion felmenőinek és más hozzá közel állóknak a saját történeteit is olvassuk, így az író hamisíthatatlan humora mellett a szereplőihez fűződő érzelmi közelség is jellemzi őket.
A második nagy egység darabjainak megírásához az író már főként személyes élményanyagából: elsősorban gyermek-, kamasz- és fiatalfelnőtt-korának emlékeiből merített. Szenttamásról, a Ferenc-csatorna partjáról, az illúziókkal teli, sok szempontból még ártatlan és felszabadult gyerekkorból indulunk; megtapasztaljuk a „Keglovics” utcának a felnőtté válást érlelő kemény világát; majd a középiskolás és az egyetemista évek emlékeiből vett történetekig jutunk: „a Késdobáló” drámájáig. Utóbbit már a saját munkatapasztalatok ihlethették: egy kőművesbrigáddal a középiskolás kortól évente végigdolgozott nyári hónapokban, valamint az első egyetemi vakációban egy dél-macedóniai útépítő munkaakció barakkjában átéltek is beleépülhettek.
A harmadik részben lévő művek élményanyaga (szinte) a megírás jelen idejéből való, és sokszor a „meglett ember” tapasztalatait, sőt „a bús férfi panaszait” olvassuk bennük. Az ezekben az írásokban tükröződő élettapasztalatokat – például a vajdasági kisebbségi létről, a kirobbanó délszláv háború értelmetlenségéről vagy az ezredforduló „európai” Budapestjének visszásságairól –, mivel nagyobb részt saját élmények voltak (vagy ha másokéi, a sajátok is megerősítették őket), gyakran nem finomíthatta sem az azokat mesélő idős emberekhez fűződő érzelmi viszony, sem a gyerekkor megszépítő messzesége. Ezekben a darabokban legfőképpen az élet nehézségein sokszor egyedül átlendíteni képes – gyakran bölcs humorrá transzformálódó – irónia szolgál segítségül, sőt orvosságul.
A könyv első blokkjának végén olvasható az Andaui híd című filmvázlat, amely egy furcsa szerelmi történetet mesél el a disszidálások korából, ahhoz a kis mosontarcsai (németül Andau) hídhoz kapcsolódóan, amelyen át 1956 novemberében mintegy 70.000 ember hagyta el Magyarországot. A filmvázlat gépiratán az olvasható, hogy a dokumentumelemeket is bemutató játékfilm elkészítéséhez fel lehet használni Uhrin Tamás Andaui part és Tea Andauban című dokumentumfilmjeit – a zárójeles alcím pedig arra utal, hogy Gion Kardvívó télen és tavasszal című novellájához lehet szabni a cselekmény irodalmi vonalát.
A gépirat a tervezett film 1. és 27. jelenetét részletes kidolgozásukban tartalmazza, amiből arra lehet következtetni, hogy legalább a köztes jelenetek (2–26.) elkészültek. Habár a teljes forgatókönyvet az OSZK-n kívül az MTVA archívumában és a Nemzeti Filmarchívum könyvtárában is keres(tet)tük, eddig nem került elő. Bár az alább közreadott írás vázlat volta ellenére is érdekes, sőt kerek egész, kicsit reménykedünk benne, hogy talán éppen a mostani közlést olvasva jelentkezik valaki, akinek tudomása van a többi jelenetet is tartalmazó: a teljes kéziratról. Akár így lesz, akár nem, érdemes elolvasni a következő írást.
Kurcz Ádám István
Gion Nándor
Andaui híd
(Kardvívó télen és tavasszal)
1956 októbere
„Volt egy híd Andaunál, amit ha elért egy magyar, már majdnem szabad volt. Nem volt valami nagy híd. Egy autónak sem volt elég széles, de még egy motorkerékpárnak sem volt elég erős. Durva deszkákból ácsolt gyaloghíd volt korláttal, amit egy kisgyerek föl sem ért.
Voltaképpen nem is Andauban volt, még csak nem is a közelében, mégis egész Magyarországon úgy ismerték, mint »az Andaui híd«. Magyarország minden részéből menekültek ezrei igyekeztek a híd felé. Az emberek az oroszok elől menekülve, sokszor csak egy papírzacskóval a kezükben tartottak e jelentéktelen híd és a szabadság felé.
Andau természetesen nem Magyarországon van, hanem Ausztriában. Mivel ez a legközelebbi település, a híd erről kapta a nevét, a kis falut pedig, amely meglepően sokat tett a menekültekért, egy olyan híd tette híressé, ami nem is hozzá tartozott.
A híd nem egy nagy folyót keresztezett, még csak nem is patakot vagy árkot. Csupán a sáros Einser-csatornát, amit generációkkal ezelőtt ástak a közeli mocsár lecsapolására. A csatorna ma is az országhatár része Ausztria és Magyarország között.”
A játékfilm valós részleteit az egykor a nevezetes hídon át Andauba menekülőknek a dokumentumfilmekben elmondott visszaemlékezései szolgáltatnák.
A főszereplőt, Angyalos Gábor kardvívót a cselekmény folyamatosságának és áttekinthetőségének biztosítására, az egyéni sorsok bemutatásához a novella nyújtaná.
A film szinte teljes egészében Andau, a híd, a csatorna lápos vidékén, Andau és Bécs között, esetleg Bécsben játszódik, csupán az indítás kezdődik Budapestről a forradalom utolsó napjaiban.
Vívóteremben, 1. kép
A vívóteremben négyen edzenek, párokban vívnak egymással a páston, teljesen szabályos öltözékben és felszerelésben, a fehérbe öltözött sisakos kardvívók körül mindenütt tisztaság és rend van, ami furcsa ellentétben áll a kintről beszűrődő felfordulás zajaival: kiáltozások, puskalövések, robbanások hallatszanak.
Szalay János magyar katonai egyenruhában, tömött hátizsákkal a hátán belép a vívóterembe, otthonosan mozog, sétál, nézelődik. Az egyik vívópáros leáll, Angyalos Gábor leveszi sisakját a fejéről, kardját a hóna alá fogja, Szalay Jánoshoz megy. Régi ismerősként üdvözlik egymást.
Szalay Látom, nem vittek ki az olimpiára.
Angyalos Nagyon messze van. Túl az Óperencián. Ki a fene akar elmenni olyan messzire?
Szalay Meg aztán vannak náladnál jobb kardvívók is.
Angyalos Lehet. Téged azonban mindig legyőztelek.
Szalay Ezért mentem el inkább tűzszerésznek. Az is izgalmas volt.
Kintről egyre közelebb hallatszanak a lövedékek robbanásai. Pár pillanatig a kinti zajokra figyelnek.
Angyalos Rommá lövik egész Pestet.
Szalay Nem akarnak elmenni, hiába küldjük őket. Nagyon szeretnek bennünket az oroszok.
Angyalos Attól tartok, hogy ez hosszan tartó szerelem lesz.
Szalay Néhányat azért kilőttem közülük, de még sokan megmaradtak, és nekem elfogyott a lőszerem. Végül csak ez maradt meg. (Egy vadászkést húz elő az övéből.) Finn vadászkés. Éles, mint a borotva, északi rokonaink ezzel nyúzzák a rénszarvasokat. Kettőnek ezzel is elvágtam a torkát. Nem rénszarvasoknak.
Angyalos A hátizsákban mi van?
Szalay Gránátok. Kezdhetek még valamit velük, akár a tankok ellen is.
Angyalos Rengeteg tankkal jöttek. És nekem mindössze egy kardom van. Talán szerezhetek még egyet.
Szalay Mások puszta kézzel is kiállnak a szőröstalpúak és a lánctalpúak elé.
Angyalos Gábor elmosolyodik, odainti edzőtársát, elkéri annak a vívókardját is.
Angyalos Hát akkor rántsunk kardot. Tudod, hogy nyughatatlan természetű ember vagyok.
Szalay Előbb öltözz át. Ebben a fehér maskarában nem lehet komolyan háborúzni.
Angyalos Gábor a két karddal elindul az öltöző felé, kintről egyre hangosabb a fegyverropogás. A másik két kardvívó megállás nélkül folytatja az edzést.
A következő képek már az andaui híd körül játszódnak.
Alkonyatkor menekülő férfiak, asszonyok, gyerekek bújnak elő a nádasból, átsietnek a keskeny fahídon a túlsó partra.
Ausztriában hosszú sorokban vonulnak az úton Andau felé.
A faluban már várják őket a helybéliek, teával kínálják a menekülőket, helyet szorítanak nekik házaikban, az iskolában, középületekben. Egyre több menekülő érkezik.
A hídon átvonuló emberek mögött felbukkan Angyalos Gábor a két vívókarddal, és Szalay János a hátizsákkal. Amikor a hídhoz érnek, a közeli és eddig üresnek hitt őrtoronyból orosz beszéd hallatszik. Az emberek átfutnak a hídon, meglapulnak a nádasban.
Valaki azt javasolja, hogy fel kellene robbantani a hidat és az őrtornyot. Angyalos Gábor megkérdezi Szalay Jánost, hogy maradt-e elég kézigránátja. Szalay bólint.
Ők ketten átosonnak a hídon, néhány férfi követi őket. Az őrtoronyhoz kúsznak, Szalay szakszerűen gránátokat rögzít az egyik oszlophoz, majd ugyanezt teszi a híd egyik tartópillérénél.
Kisvártatva felrobban és ledől az őrtorony, rémült kiáltozás hallatszik arról, aztán felrobban a pillér is, a híd egyik vége előrebukik a vízbe.
Angyalos Gábor és Szalay János Andauban teáznak, arról beszélnek, hogy csónakot kell szerezni, hogy áthordják a csatornán a túloldalon rekedt menekülteket.
A megrongált hídon kifeszített kötélbe kapaszkodva a férfiak még át tudnak kelni. Az asszonyokat, gyerekeket csónakon, improvizált tutajokon vonszolják át a csatornán. A kardvívó és barátja állandóan ott tüsténkedik. (Az átkelési változatok több képben a résztvevők és a szemtanúk elmondása alapján.)
Egy napon az orosz katonák felrobbantják a megrongált maradék hidat.
Lassan tél lesz, a menekülők a befagyott csatorna jegén szöknek át a határon, az áradat valamelyest megcsappan, a menekülőket lassanként elrendezik más ideiglenes szálláshelyekre, ahol a befogadó országok engedélyét várják, hogy továbbutazhassanak.
Angyalos Gábor és Szalay János egy téli estén egy kisvárosi iskola előtt a vívást gyakorolja, egy kedélyes öregember, amolyan helyi felvigyázó mosolyogva nézi őket, a menekültek az iskola udvarán tábortűz körül énekelnek.
Feltűnik egy fiatal pár, Klaus és Ilse. (Angyalos és Szalay mellett a továbbiakban szintén főszereplői lesznek a filmnek.)
Utcán, 27. kép
A fiatal pár megáll, a kardvívókat figyeli. Klaus az öregemberhez fordul.
Klaus Mit művel az a két őrült magyar?
Öregember Vívnak. Az egyik olimpiai bajnok.
Klaus Melyik?
Öregember Az a magasabb.
Angyalos Gábor vívás közben kérdezi.
Angyalos Miről beszélnek azok ott?
Szalay Az öreg azt mondja, hogy olimpiai bajnok vagy.
Angyalos Honnan veszi ezt a hülyeséget?
Szalay Én mondtam neki.
Angyalos Köszönöm.
Szalay Ezentúl viselkedj olimpia bajnokhoz méltóan.
Angyalos Nem gond. Ezek a jóemberek úgyis elhisznek mindent, amit mondunk.
Ilse elneveti magát.
Ilse Én tudok magyarul.
A vívók leeresztik kardjaikat.
Angyalos És titkot is tud tartani, igaz?
Ilse Hát… Attól függ, kiről van szó.
Angyalos közelebb megy hozzájuk.
Angyalos Magát is megtaníthatnám a vívás művészetére.
Ilse Most éppen táncolni tanulok. A tánciskolába megyünk Klausszal.
Angyalos A táncórák után kiokíthatnám az itteni fiatalokat kardvívásra és tőrvívásra. Magát különösképpen.
Ilse Nem bánom.
Klaus Mit mond a bajnok?
Ilse Szívesen megtanítana bennünket vívni a táncórák után.
Klaus Hülyeség. Ezzel a két gyíklesővel? Vagy talán nádpálcákkal?
Angyalos Gábor ért valamit németül.
Angyalos Kezdetben a nádpálcák is megfelelnének.
Ilse Szeretnék megtanulni vívni.
Klaus Menjünk már.
Elindulnak, Angyalos Gábor utánuk szól.
Angyalos Majd ellátogatok a tánciskolába.
Ilse Várjuk. Talán tudok titkot tartani.
Angyalos visszamegy barátjához, vívópózba vágják magukat.
A tánciskolában kipirult arcú fiatal párok gyakorolják a lépéseket. Angyalos Gábor a fal mellől figyeli őket. Véget ér az oktatás, a táncmester nádpálcákat hoz, és hangosan közli, hogy egy olimpiai bajnok szívesen megtanítja kard- vagy tőrvívásra az az iránt érdeklődőket. Sokan nevetnek, mások legyintenek, legtöbben elmennek, de vagy tíz fiú és Ilse ott marad, nádpálcákat vesznek a kezükbe. Angyalos Gábor sorba állítja őket, Klaus félrehúzódik. Angyalos őt is invitálja, magyarázza, hogy a vívás szép sport, meg aztán önvédelemre is szolgálhat. Klaus elővesz egy rugós kést, és azt mondja, hogy az többet ér minden kardnál, mert öt méterről is belevághatja akárkibe. Angyalos megkéri, hogy célozza meg őt a rugós késsel. Klaus tétovázik, de a kardvívó noszogatja. Klaus végül félig tréfásan és kissé lagymatagon a kardvívó felé dobja a kést, Angyalos hanyagul félreüti. Ilse felsikolt, a fiúk tapsolnak. Klaus röstelkedve elteszi a rugós kést, elkezdődik az első vívólecke.
A vívóóráknak sikerük van, csak Klaus lesz egyre mogorvább, Angyalos Gábor túl sokat foglalkozik Ilsével.
Időnként üzenetet hoznak, ilyenkor Angyalos Gábor és Szalay János éjszaka a csatornához mennek, embereket vezetnek át a határon, Andauba irányítják őket, ahol a helybéliek továbbra is jó szívvel fogadják a menekülőket.
Egy este a vívóórán Klaus amúgy viccesen ismét kés- és kardpárbajt javasol, de ezúttal komolyan a kardvívóba akarja vágni a kést. Angyalos Gábor ezúttal is félreüti a nádpálcával.
A tánciskola véget ér, a vívóórák azonban folytatódnak, Angyalos Gábor már nem csak a páston találkozik Ilsével, az utcán sétálgatnak, Ilse arról mesél, hogy Bécsbe akar egyetemre menni, a kardvívó meg azt fontolgatja, hogy vívóiskolát nyit Bécsben.
Esténként is találkoznak.
Klaus hevesen veszekszik Ilsével.
Kitavaszodik, Angyalos Gábor már életveszélyes feladatokra vállalkozik, egyszer egészen Budapestről szöktet el embereket Andauba, később is gyakran bemerészkedik az országba, messze a határtól, de ezeket az akciókat már pénzért csinálja.
Amikor Szalay János a szemére veti, hogy pénzt fogad el emberek mentéséért, Angyalos azzal mentegetőzik, hogy ő nyughatatlan természetű ember, szereti a veszélyt, a pénz meg a vívóiskolára kell.
A menekültek kisebb-nagyobb csoportokban, reménykedve indulnak a befogadó országok felé, szinte valamennyien hálálkodva búcsúznak, az osztrákok is valamiféle hősnek tekintik őket.
Egy alkalommal Klaus felajánlja, hogy segít a kardvívónak, mindketten elbúcsúznak Ilsétől.
Csónakon hozzák át az embereket a csatornán, nagyon óvatosak, ekkor már szigorúan őrzik a határt. Amikor átjutnak a csatorna túlpartjára, valahonnan lövések hallatszanak, lehasalnak, várnak, azután óvatosan mennek tovább, senki sem sérült meg. Klaus Angyalos Gábor háta mögött előveszi rugós kését.
Klaus azt magyarázza Ilsének és Szalay Jánosnak, hogy Angyalos Gábor Andauban maradt, lehet, hogy napokig távol lesz.
Újabb üzenet jön, ismét át kell hozni egy csoportot a határon, Szalay János és Klaus elindulnak.
Alkonyatkor a csatorna közelében várnak, Szalay János felfedezi Angyalos Gábor holttestét. Klaus azt bizonygatja, hogy nyilván az oroszok lőtték le, Szalay azonban látja, hogy késszúrás végzett a barátjával. Előhúzza a finn vadászkést, Klaus pedig a rugós kést.
Szalay János áthozza csónakon a menekülteket, kivezeti őket az Andau felé vezető útra, megmutatja az irányt, három férfit azonban visszatart, hogy megássanak két sírt.
Ilse hitetlenkedve hallgatja Szalay János bizonykodását, hogy találkozott Angyalos Gáborral, de hát barátja nyughatatlan természetű ember, elutazott valahová nyugatra, Klaus is vele ment. Egészen biztosan visszajönnek. Angyalos Gábor azt üzeni, Ilse vigyázzon a kardjaira, amíg ő vissza nem tér hozzá.
Újabb csoport indul a befogadó országokba, Szalay János is csomagol, Ilse tanácstalanul és kétségbeesetten nézegeti a két vívókardot.
Gépiratból
Illusztráció: Andaui híd
Ezek is érdekelhetik!
Kiss Benedek: EZ VAGY AZ* →
Hules Béla verseiből →
Németh András: Tanulságeposz →
