Bertalan Tivadar – 90 éves!
FŐHAJTÁS
Bertalan Tivadar kilencvenéves. Ilyen mondat leírásakor csudálkozásnak szokott helye jönni. Hihetnők, hogy jeles szellemi karban e korban? Tudtuk-reméltük, hogy magától értetődően így következik – nála. Hála Istennek. Vele magunk is megértük. Akikkel az 1999. januári legelső számtól együtt járt a kutakkal üde úton; ő volt első képzőművész vendégünk a lapban, és tárlatával akkor az Újlipótvárosi Klub-Galériában: hagyományt teremtett; ő, aki Napút-díjasunk lett; aki szükségünkben a szerkesztőségnek is remek helyet lelt Újpesten. Ő, akinek gazdag és míves könyveit műhelyünk megjelentethette. Aki bennünket huszonkét évig fémjelzett – nemes az a fém: köszönjük, Berci! Végigkíséred életigenlő derűddel immár létünket.
Bertalan Tivadar – kilencvenéves. Nézni is szép: 90.
Éljél, Berci, éltetők a gyökereid; engedd meg, hogy tisztelgőn fejünket főként hajtsuk.
(A szerkesztőség)
Hegyi Zoltán Imre: Alkotói bőség – Bertalan Tivadar két kötetéről
Bertalan Tivadar alkotóereje teljében, fiatalokat megszégyenítő tempóban dolgozik immár kilencven évesen is – azt hiszem, sokan szeretnénk így, ilyen méltósággal időzni az évek lehajtó súlya alatt is. Felsorolni is nehéz, látvány- és díszlettervezőként hány filmet jegyez, dolgozott Várkonyi Zoltánnal, Jancsó Miklóssal, több koprodukciós és itthon forgó külföldi film látványvilágát ő álmodta meg – de olyan televíziós sorozatokét is, mint ifjúkorom állandó állócsillaga: A Tenkes kapitánya. Festőként, grafikusként számos önálló és csoportos kiállításon megmutatta munkáit, s illusztrátorként is jó néhány kiadvány megjelenésében működött közre. Tanított is, rajzot s látványtervezést. A Magyar Művészeti Akadémia tagja. Mindemellett író – aki a saját köteteit is illusztrálja.
Ahogy lapozom a könyveit – mintha nem is egy író volna. Finom és cizellált, de olykor kimért, szinte mérnöki; meghökkentően kópé és Örkényre hajazóan fanyar, de olykor visszafogott és szemérmes, mint Fekete István; harsány nevetésre ingerlő, de nem egyszer torokszorítóan kíméletlen, mint a havasok írói – nagyon széles palettáról keveri a szavak színeit is a könyveibe, nem csoda, ha nem átall minden árnyalatból meríteni egyetlen kötetbe akár. Miközben tudja, hogyan kell feszes, szigorú rendben látomást faragni – s így megragadni a drámát. Mert 2018-ban Bertalan Tivadarnak két kötete is megjelent a Napkút kiadó gondozásában: az Állatságok, növénységek és a Rebellisek.
Állatságok, növénységek
Nagyon sokféle árnyalat megjelenik az Állatságok, növénységek lapjain. Címlapján a tótágast álló Földdel, akinek tőlünk vereslik a feje. Sajátos ez a témát markoló sokféleség. Van itt egysoros, vers, szelíd félperces és mélyre hatoló novella, klasszikus elbeszélés, humoreszk, kroki – s ami egymás mellé rendezi őket, ami kötetté szervezi őket, az a téma. A műfajok közt úgy ugrálunk, mint a nyári szünetbe szabadult kisdiák. Kópé-könyv ez, bátran megteheti, hogy csak a maga mind teljesebb feltárulásaira van tekintettel – mert amikor azt éreznéd, markolod ezt a hangot, kicsusszan az ujjaid között, teljesen máshonnan kacsint vissza, minden újabb történetével meglep, kifordít. Mert van amikor a kópét is előveszik – szigorú, teljes szomorúságú, tragikus történetek is ellaknak a lapokon. Egy világlátás írja itt a nap-mint napit – ugyanakkora műgonddal, de teljesen más nyelven a tragédiát és a komédiát.
Mélyen áthatva egyfajta kimódolt, sokszor végiggondolt ökológiai szemlélettel. Egy sokat látott, sokat tapasztalt ember nézi benne fokozódó aggodalommal és nem kevés csodálkozással, hogy mit művelünk ezzel a feje tetejére állított bolygóval. Kortársam, a polihisztor. Aki minden története elé odakanyarítja a rajzot: tollrajz, tus, nyomat nyomatékosítja a szavakba font csodálkozást. Vicces volna ilyet leírni egy éltes úrról – de olykor kifejezetten gyerekszemmel. Bertalan Tivadar egyik ereje ez a megőrzött, mégis minden naivitást nélkülöző gyerektekintet. Mert a másik az a hányattatásokat és kiszolgáltatottságokat is pontos, minden manírtól fosztó érett hang, amely a nehezebb szövegek fajsúlyos tartalmait is könnyedén képes megtartani.
Igen, állatságok. Hangyától az elefántig. Van itt macskasiratás és szilveszteri tombolán nyert nevettető egér-történet, meztelencsiga-itatás és tragédia kecskelegeltetés közben – állatok köré, állatok apropóján, s a mi emberi “állatságaink” apropóján megejtett szembenézések egész sora. Van, ahol a meséből kiszóló író által, van ahol egy szereplőn keresztül, van, ahol a szigorú kompromisszum-mentesség bőre alatt – de minden történetben ott vagyunk mi is. Élmények szavakká gyúrt anyaga ugyanúgy bekerült e kötetbe, mint ahogy egy-egy látomás, vízió, vagy egyszerűen nyelvre csodálkozásból születő, pár soros vicc. Biztos, hogy lesz olyan olvasó, akit pont ez a széttartó sokféleség ingerel majd – de hogy bárki találhat ebben a formai és tartalmi gazdagságban kedvére való olvasmányt, az biztos.
Ott a Kukacok félresikerült “randija”. A madár kislányrajza, amit tényleg röptet az álom (s ahol fényt kap a bárdolatlan, gyermeki testvér-gonoszság). Ott a Galacsin, valójában szavak a képhez. És ott a Kecskék kövér fűben – amitől egyszerűen más fény esik az eddig látottra is, a történet mély, nyomorult mivoltunk láttató, kíméletlen optikája által. A számtalan film körül való bábáskodás egyenes következménye: e kötet alkotója láttat. A szavakkal is nagyon gyakran rajzol inkább – hogy aztán meglepjen egyszer csak egy szójátékkal, nyelvi leleménnyel, találattal mégis.
Igen, növénységek. Hallgatag útitársaink ezen a nem egyszerű, nap körüli utazópályán. Hallható tartományunk alatt sikoltoznak – a mi számunkra némák. Bertalan Tivadar megszólaltatja őket. Megint csak azon az ezerlyukú sípon, ahogy a világ hozzá is beszél, szelíden és vidoran, pár szóval a sokatmondó grafika alatt, komolyan, sőt komoran. Mert bizony e könyvbe jutott egy önvallomás is, pontos, finom hangokkal, szeretettel és váddal – de legfőképp önváddal fogalmazott titok. A polihisztor, aki a kortársam, nem akarja titkait magával vinni a sírba. Az erdő királya nekem e kötet egyik kiemelkedő csúcspontja volt, lelkiismeret fojtogatta, mégis tiszta hangú, szinte szent gyónás. A csínyről, amit annyi egymást felélő szeretetlenség farag végül életekre szóló tragédiává.
Miközben ott a Szobaarborétum kifordított, kegyetlen környezettudatosság-paródiája. A Lopótök kedves és szórakoztató házastársi évődése. A köcsögök argóval (is) játszó emlékállítása. Ott az Ibolyát tessék megmentett öngyilkosjelöltje köré odakrúdysodó, szinte szecessziós ízű történet. A Metamorfózis két sora – amely valójában irodalmi kép-aláírás. Sokhúros hárfa, ezer lyukú síp – szinte mindegyik történet más hangon nyitja az olvasójában a más szobákat. És a minden történethez rendelt illusztráció is gyakran válik szövegen túl mutató többletté. Irodalmi kép-aláírás – mondom – pedig egyszerűen van, amikor arról az általam igen szeretett metódusról van itt szó, amikor a két játszótárs, kép és szó egyenrangú. Nagyon gyakori, hogy szöveg és illusztráció hallatlanul könnyedén, gördülékenyen egységgé alakul. Nem mintha amúgy ne érné meg ezt a minden belefűzött, címmel ellátott egységet képpel ajándékozó kötetet csak úgy végiglapozni, a képek kedvéért…
Tartson még sokáig ez a változatossággal gyönyörködtető alkotói bőség – csak ezt kívánom!
Rebellisek
Teljesen más eset a Rebellisek. Ez a történelmi kalandfilm-forgatókönyv finoman hangolt, illőn történelmi korba illesztett módon meséli Budai Nagy Antal és rebellisei lázadásának történetét. Az 1437-es parasztfelkelés az úrhatnám mohóság, egyházi hatalommal visszaélés és a korábbi rossz döntések szülte beteg kényszerek nyomorult szerelemgyereke volt. Hozzájárult az adóterhek korban addig nem tapasztalt elviselhetetlen szintig növekedése, s a Zsigmond király által hibás döntések kényszere alatt végigvitt pénzrontás ugyanúgy, ahogy a tény: Lépes György püspök kiátkozással fenyegette azokat, akik nem voltak hajlandók neki dézsmát fizetni. A lassan felizzó parazsat táplálták a reformáció tanai is – a vándor mesteremberek, deákok korában is hamar terjedtek az új eszmék. Ezidőtájt számos helyen, így Erdélyben is nagy népszerűségnek örvendtek Husz János tanai – ráadásul a kisnemesi leszármazottak egy része megismerkedett a husziták sikerrel kecsegtető (amúgy a korban egy ideig messze legmodernebb) harcmodorával is.
A parázs lángra lobbanásához mégis leginkább a főúri, főpapi réteg mélységes inkompetenciája kellett – s az a pökhendi, lenéző hozzáállás, amely megalapozta a felkelés kezdeti sikereit. Bertalan Tivadar ennek a gyilkos, de valahol szánalomra méltó, ostoba magatartásnak mindvégig hiteles krónikása. Látszik, hogy nagy kedvvel, s a kellő mélységig tanulmányozta az időszakot, s a történéseket. Van íze és hangulata ennek a forgatókönyvnek, látszik benne a filmes látványok alkotása közben megszerzett rutin, de még inkább a téma szeretete.
Viszont talán pont a téma szeretete okán az elbeszélés a felkelés legdicsőbb pillanatában megáll. Nem kíséri el hőseit a belső villongásoktól szaggatódásig, az eszmélő, fegyverforgatásra jól kiképzett nemesi hadak túlereje következtében bekövetkező keserves végig – s az azt követő véres megtorlásokig. Ez a történet boldog véget érdemel – gondolhatta az írója. Talán igaza van – talán valójában tényleg reményt érdemelnénk. Boldog végeket – ahol jelen van a veszteség, a gyász, az áldozathozatal, de ahol elvált már a búza az ocsútól, s ahol a csatatér véres porából este egy új világ magvetésének lehetősége látszik. Nekem az időszak teljes tükre hiányzott picit – s annak felismerése: a forradalmak mindig legalább annyi problémát hoznak magukkal, mint amennyit megoldanának. De nem tisztem eldönteni, melyik szemlélet az előremutatóbb. Talán Bertalan Tivadarnak tényleg igaza van – tényleg reményt érdemelnénk. Ezt döntse el inkább minden olvasója maga.
Bertalan Tivadar
Nagyjavítás
És szólt az ÚR: – kedves gyermekem, TÖPÖRIN, sejtheted, hogy már megint egy életbevágó, de felemelő feladat előtt állsz. Ez a „felemelő” szó nem csak képletesen értendő, mint afféle példabeszéd, mert valóságosan fel kell emelned ide valamit, ami meghibásodott és nem működhet így tovább. Hogy pontos legyek, fel kell hoznod ide, a világegyetemi szervizünkbe a FÖLDGOLYÓT, mert minden jel arra mutat, hogy megérett egy nagyrevízióra. Tudom, hogy nem ez a legnagyobb alkotásom, de ezt is az alatt a hat nap alatt teremtettem, és kezdetben a legkedvesebb kis gyermekem volt. A mélyből jövő, hitetlenek által terjesztett kritikákat mellőzve, magam is belátom, ezen a kis földdarabon dolgozhattam volna még kicsivel többet is, bár ami a PARADICSOMOT illeti, nagy ajándék lehetett volna a földi lét számára, ám túl jóhiszemű voltam, amikor szabad akaratot adtam EMBER nevű teremtményemnek. A Föld romlásáért, ennélfogva az EMBER a felelős, azok, akik benépesítették azt a SÁRGOLYÓT, és akiket jó szándékom szerint a saját képemre teremtettem.
Hát olyannak ismertek ti engem? Na, ez csak egy kis fölösleges közbevetés volt. A lényeg az, hogy néhány ezer, vagy akárcsak néhány száz esztendővel ezelőtt, de akár már a NAGY BUMM, tehát a teremtés pillanataiban is jobb volt a FÖLD állapota. Fel kell tárni a romlás okait és a sebeket be kell gyógyítani. Az EMBER pedig nem sokat változott, benépesült gömbjük, és maga az EMBER legnagyobb ellensége mindig is maga az ember volt. Ezt az ősi szokását híven megőrizte. Talán rajta kellett volna még csiszolnom kicsikét a hetedik napon, pihenés helyett.
Mivel azonban a VILÁGMINDNSÉG urához nem illik az önmarcang, a sürgető feladatra kell összpontosítanunk, helyre kell hoznunk mindazt, ami elromlott és jól tudjátok, a TEREMTŐ számára semmi sem lehetetlen.
Te, TÖPÖRIN, régóta földi összekötő vagy. Eredj tehát gyermekem, hozd fel ide azt a beteg FÖLDGOLYÓT, hogy felderítsük a bajait, kijavítsuk hibáit és eltévelyedett lakóinak feltöltsük kimerülőben lévő lelki energiáit. Szervizünk készen áll a nagy feladatra. Na, Isten veled gyermekem, láss munkához.
TÖPÖRIN, hallván a feladatot, toporzékolni se mert, bár mindig rájött valami rángatózás-féle, ha úgy érezte, hogy erejét meghaladó feladatot kapott. Szárnyait ugyan finoman megrezegtette, ez szokása volt, valahányszor hosszú út előtt állt. Szó nélkül végighallgatta URA parancsát s csak akkor mozdult elszántan nekirugaszkodva, amikor az ÚR már köddé vált. Abban bizakodott, hogy az ATYAISTEN eddig minden feladatához erőt adott, nem lehet ez másképp ezúttal sem.
Haladéktalanul összegyűjtötte ANGYALSEREGLETÉT és élére állva célba vették a FÖLDGOLYÓT.
Tervszerűen útba ejtették a GÖNCÖLSZEKERET, hogy előre jelezzék, fontos, jelentős fuvarra számíthatnak hamarosan.
Célba érkezvén aztán, nem kis erőfeszítéssel, az angyalsereg kerekes székbe emelte BOLYGÓNKAT és felkerekeztek vele a NAGY MEDVÉRE, ahol a GÖNCÖL SZEKERE, azaz a HÉTCSILLAG: a Lovas, a Béres, a Kisbéres, a Kisbojtár, a Kocsis, az Ostoros és a Hüvelypici már felkészülve várta őket.
A szárnyas paripák már befogva rángatták az istrángot és kapálták a felhőket. FÖLDGOLYÓNKAT kerekes székestől felpakolták és nem azért nevezik a GÖNCÖLSZEKERÉT angyalok hintójának is és még sok más néven, hogy ne találjanak rá a TEJÚTRA, amelyen aztán könnyedén siklottak a végtelen felé. Közben, az útjukba eső bolygókon megpihentek. A FÖLD lakói közül bárki kiszállhatott, ott is maradhatott, ha kedve tartotta. TÖPÖRIN mindenkit megnyugtatott, ha befejeződik a nagyszerviz, visszafelé jövet mindenkit fölvesznek, aki újra a földi létet választja.
Végtelenül hosszú az út a végtelenbe, de ezekben a SZFÉRÁKBAN, amelyekből mellékesen kilenc van, megszűnik az idő fogalma. Hogy miért éppen kilenc van a szférákból, ez az ÚR titka. Van még neki több is, de megtartja magának, mert a titkokkal az EMBER mindig visszaél. A lényeg az, hogy végül is célba érkeztek, s TÖPÖRIN jelenthette urának, hogy küldetését bevégezte, és mindenek előtt, ahogy az Úr rendelte, kezdődhet a nagytakarítás.
Az ÚR GÁBRIEL arkangyalt – aki ISTEN ereje – bízta meg a vizsgálatok és a szükséges nagyjavítások levezetésével. Földünket legörgették a Göncöl-, vagy sok neve közül egyet még megemlítve: Illés szekeréről, egy akkora csarnokban, hogy annak se a fala, se a födémje nem volt látható.
A Föld maradék lakóit átmeneti szállásokon helyezték el, ahol bolygójuk jövőjéért aggódva, azok is, akik soha nem tettek ilyent, nyomban imádkozni kezdtek. Csak úgy, maguktól, minden kényszer nélkül.
Az irgalmatlan szerelőcsarnokban egy ideig tanácstalanul tologatták a kerekes székében feszengő Földgolyónkat, végül aztán, miután kellőképpen körbejáratták a beteget s Gábriel is útmutatást adott, serényen nekiláttak a meghibásodott Gömb elemeire bontásának. Döbbenten látták, hogy a GÖMB, amely nem is annyira gömb, olyan, mint a tengeri szivacs, tele van üreggel, az üregekben pedig még némi bűzös folyadék lötyög. Isten csodája, hogy az egész még nem roppant össze. Mindenesetre ez a körülmény már felületi állapotában is meglátszott, hol behorpadt, hol kitüremkedett, teljesen egyenlőtlenül elosztva. Hát igen, mérhetetlen mennyiségű szilárd anyagot is kivakartak a Föld testéből, mert kellett a fegyverek kovácsolásához. Nem mellesleg ezek a szerkentyűk is szabad utat kapnak a Pokol felé. A hegyek és a mélyükön rejtőző barlangok persze rendben vannak, ősidők óta megvannak (már amelyiket nem gyalulták le, vagy nem temették be szeméttel), ezek bolygótok díszei, Isten csodálatos alkotásai, s ha nem bántják őket, a hegyek békésen néznek le a völgyekre, ahol általában emberek is élnek, a barlangok meg évezredek titkait őrzik. Különben is, gyönyörűek, még a vulkánok is, pedig azok a POKOL kéményei. Egyes helyeken, a síkságokon teljesen kiszáradt a föld, máshol eliszaposodott. A Gömb testének üregeiből csövek meredeznek a felszínre kúszva, s odafönt bólogatók szippantyúzzák a bűzös kotyvalékot. A felszínt borító tengerek vize meg olyan zavaros, hogy alig látni a mélyére, és szemét, amely úszó szigeteket alkot olyan anyagokból, melyekhez hasonlót az Úr nem is teremtett. Ezek az anyagok igen gyakran foszladozó emberi testekkel is keverednek és tálalják fel magukat a tengeri állatok természetellenes étkéül. Eme szennyes áradat partjai egyre kopaszabbak. Hol vannak a paradicsomi erdők! Meg aztán a légben kóválygó füst, korom, és gáz, amely elkísérte e beteg Golyót egészen a mennyekig! Az angyalok nem győzték szárnyaik lebegtetésével űzni a bűzt.
Az ÚR számtalan figyelmeztetést küldött az EMBERNEK: a Föld különböző pontjain kipukkasztotta a kitüremkedések furunkulusait, elfeketítve az Eget, megrengette messzi vidékek kritikus pontjait, összedöntve az emberek építményeit, felkorbácsolta a tengereket, mely korbácsolást az emberek Cunaminak nevezték, házakat söpört el, tornádók, hurrikánok kapták fel az autókat, hatalmas robajjal, égi csapok megnyitásával hajókat lökött egymásnak, jéghegyeket olvasztott, megváltoztatta a megszokott időjárást. A tengerek kiléptek medrükből, városokat öntöttek el. ISTEN felszentelt házai is pusztulnak. Az emberek azonban nem nagyon figyeltek ezekre a figyelmeztető üzenetekre, mert az EMBER csak az embert figyeli, főleg azokat, akiket nem ért, vagy nem is akar megérteni. Az égi jeleket lehajtott fővel, lesunyt tekintettel fogadja. Mindezt, ti földi halandók is pontosan tudhatjátok, képmutató dobozokat csináltatok magatoknak, amire az égiek borzadva tekintenek, ti pedig nap-mint nap, órákig bámuljátok a borzalmakat.
GÁBOR arkangyal és a szerelő angyalok megállapították, hogy itt bizony a teremtői rend borult fel. Nem kétséges, vissza kell állítani az Úr szándéka szerinti, eredeti állapotot. A munkavezető Gábor arkangyal például szóvá tette, hogy a legalaposabb feltárások során sem lelték meg a KŐTÁBLÁKAT. Hová tettétek az isteni parancsokat közvetítő MÓZES kőtömbjeit? Netalán útszéli kerékvetőnek néztétek, összezúztátok, vagy (Ó, a ti kufárságotok!) talán elárvereztétek? Úgy látom, még itt is inkább a hasatokkal törődtök, ahelyett, hogy böjtöt és bűnbánatot tartanátok, mert néhány kivételtől eltekintve mindannyian bűnös lelkek vagytok. De Isten megbocsát. (Többet ér egy megtért bűnös, mint egy hitetlen vétlen.) Cserébe azonban segítsetek előkaparni a föld alól is a kőbe vésett parancsolatokat, hogy szem előtt legyen s olvasván azt, betarthassátok.
A Gömbbel érkező, s a végtelen térben szétszóródó földlakók szinte meg se hallották ezeket az intelmeket, egymással és félelmeikkel voltak elfoglalva. Nyughatatlanságukban, már idejövet is egymásnak estek, vér is folyt, halálesetek is történtek. – Hová a pokolba megyünk?! – üvöltözték sokan, hiába mondták mások: – Őrültek! Éppen, hogy a Mennyország felé tartunk. Nem látjátok a sűrűsödő csillagokat és az angyalokat, akik körbevesznek? Nem lepkék azok. Ennyire vakok lennétek? Sokan persze ezt is csak megtévesztésnek tekintették és néhányan szóvá tették, hogy ezek a csillagok, miért nem ötágúak.
Töpörin és az angyalsereg csak nagy üggyel-bajjal tudott átmeneti békességet teremteni. Az emberek egy része csapatokba verődve, egymást túlkiabálva, veszélyeztetésük érzete miatt, átszállt a pihenőhelyeknek szánt bolygókra, pedig az átszállás nem volt veszélytelen. Nagyon sokan eltűntek az Űrben, később kis bolygókká váltak, vagy (Isten bocsá…) űrszemétként funkcionáltak. Végül azonban nagy fényesség jelezte, hogy a szállítmány célba ért.
A szerelő angyalok a kezelésbe vett beteg minden porcikájában találtak sebeket, emberek összecsapása következtében is keletkezett romokat, évezredes emlékek pusztulását, a sebek környékén rejtőzködő embereket, az őrzőangyalok ezeket is természetesen az óvó szállásokra vitték. A GÖMB egyes kényes pontjaival igen óvatosan kellett bánni, sérülékenységük miatt. A szállások lakói közül sokan méltatlankodtak, hogy nem ilyen koszthoz vannak szokva. A felügyelő angyalok persze azt ajánlották, hogy pótolják a földi menázsit lelki, szellemi táplálékkal. A másik nagy, lázadásig fajuló problémát az jelentette, hogy nem tudták megállapítani, hogy az angyalok azokban a hosszú, felhős ingjeikben nők, vagy férfiak. Az angyalok azt ajánlották, hogy ezt a kérdést felejtsék el, ez errefelé nem érdekes, azaz mindegy. Mindenki becsülje meg magát, egy időre felejtse el földi szokásait, várja ki békességben a nagyjavítás végét. Ha valaki végképp nem fér a bőrébe, a Pokolba kaphat beutalást, vagy kegyelmi esetben a Purgatóriumba. Az angyalok azt sem javasolták, hogy a nagy munka körül lábatlankodjanak, mert frissek a feltárt sebek és nagy a baleset- és a fertőzésveszély.
A szálláshelyek zsúfolásig megteltek, pedig ezek is akkorák voltak, hogy nem lehetett látni a határaikat. Lakóik természetesen továbbra is zúgolódtak, gyakran egymásnak estek, de az őrzőangyalok ékes szóval egyre csak azzal csicsígatták a népséget, hogy ez az állapot csak átmeneti, és ha befejeződik a nagyszerviz, a Földet visszaszállítják, természetesen a visszatérni akarókkal együtt, eredeti helyére, ahová az Úr teremtette. Az emberek persze kicsit össze lesznek rázva, de az egyensúly az ősi recept szerint alakul. Hangsúlyozták, hogy aki akar, maradhat, az angyali törvényszék, – a napi érkezőket is beleértve -, egyenként mérlegelve mindenki földi tetteit, majd eldönti a sorsukat és helyre tesz mindenkit. Azt megjegyezték, hogy azok, akik úgy érzik, súlyos vétkek terhelik lelkiismeretüket, jobb, ha majd visszatérnek, éljék le ott rendelt idejüket, hogy így alkalmuk legyen holmi megbánásra és jóvátételre. A feminista nőszervezetek persze, mit sem törődve azzal, hogy nem otthon vannak, kihasználva a rendkívüli körülményt, hogy a Legfőbb Ítélőszék közelébe kerültek, összeálltak és hangos tüntetésbe kezdtek. Eleinte nem tudták, miért kell tiltakozniuk, de voltak, akik elmagyarázták, hogy például a tornádók, ezek az istencsapások mind női neveket viselnek: Irma, Maria, Katrina, és így tovább. Ezt tűrhetetlennek találták, egymást túlharsogva, sikoltozni kezdtek és követelték, hogy a LEGFŐBB BÍRÓ személyesen hallgassa meg panaszukat. Mivel hangoskodásuk nagyon sértette a mennyei békét, az angyalok kerek-perec közölték, hogy alkalmasint majd emberi illetékesekhez forduljanak, mert az ilyesmi emberi találmány, a MENNYORSZÁG ebben nem illetékes. Más csoportok is összeverődtek és a demokrácia hiányát emlegették. – Nahiszen – zúgták válaszul az angyalok – demokratikus alapon még mindig várhatnátok a Világ teremtésére. Csak az ateisták hallgattak.
A szervizben közben serényen folyt a munka, alapos vizsgálat alá vették a Föld alapanyagának minőségét. Nem csak a mélyen fekvő rétegekből, de az emberek táplálására szolgáló felületekből is mintát vettek. Elszörnyedve tapasztalták, hogy minden súlyosan fertőzött, ezért a teremtő isteni akarat segítségével mindent fertőtlenítettek.
Alapvető volt a cél, hogy a beteg Golyóbist a teremtés eredeti, minőségi állapotában szállítsák vissza. Ezért elsőként minden szemetet és minden nem természetes anyagot leküldtek a POKOLBA. A pokol kazánjai mindent megemésztenek, erre büszkék is a lenti kazánosok. Mert ki tagadhatná, hogy ez hasznos tevékenység. Íme, egy bizonyosság, hogy a Pokolra is szükség van. Persze az is nyilvánvaló, hogy a sok sérülésnek, pusztulásnak, betegségnek, nyomorúságnak kialakulásában, az emberek mentális romlásában, mindannak, amiért FÖLDANYÁNKAT ide kellett fuvarozni, a Pokol főnökének, a SÁTÁNNAK a keze is benne van. De hát nincs tökéletes ember, miért volna éppen az a Pokolfajzat.
GABRIEL főangyal gondos felügyelete mellett alakult és szaporodott a hibajegyzék. Erre valóban nagyon oda kellett figyelnie, mert a lista végül az ÚRNÁL köt ki, aki kritikusan fogja áttanulmányozni, hogy meghozhassa a legfelsőbb, végső, helyes döntést.
A hatodik napon készen állt a lista (ez nem az a bizonyos hatodik nap volt, hanem az úgynevezett második hatodik nap) és az ÚR sorra véve a rengeteg tennivalót, magába mélyedt az elébe tárt hibajegyzék fölött. Végül úgy határozott, hogy megint BUMMOT kell csinálnia. Nem olyant, mint az eredeti volt, egy kisebb Bummot. Elvégre Földünk mégsem a VILÁGMINDENSÉG. A hetedik napon, amelyik nem az a bizonyos hetedik nap volt, hanem egy vadonatúj hetedik nap (az ÚR ezúttal nem pihent) felszólított mindenkit, hogy jól kapaszkodjon meg, azzal intett és intése nyomán hatalmasan feldübörgő szférazene, ködgomolygás és némi recsegő-ropogó rángatózás után, meggyötört SÁRGOLYÓNK egyszeriben újjászületett. Mindezt végül harsonaszó is bizonyította.
Az ÚR ezek után Gábrielt dicséretben részesítette jól végzett munkájáért s egyben utasította, hogy kerítse elő TÖPÖRINT s küldje a színe elé.
TÖPÖRIN hamarosan elő is került és így szólott hozzá az ÚR: – Töpörin, gyermekem, haladéktalanul intézkedjél és kísérd vissza ezt a kicsi, de újra szép és egészséges földdarabkát és nagyon vigyázz rá, hiszen ez is az én teremtményem. Arra különösen ügyeljetek, hogy most nagyon gurulékony, mert helyre igazítottam a legkirívóbb deformáltságait. Na, Isten veled…na, igen, veled leszek, kísérem utatokat, de azért azt is mondom, hogy járj szerencsével, mert jól tudod, a szerencsének elébe kell menni. (A balszerencse magától jön.)
Visszafelé a világűri utazás ugyanúgy történt, mint idefelé. Annak rendje-módja szerint előállt a GÖNCÖLSZEKÉR, a kerekes széket a Pokolba küldték s csak úgy, eredeti módon felgörgették megújult Földünket a saroglya felől, azzal irány a TEJÚT.
Hazaérve FÖLDGOLYÓNK kicsit még izgett-mozgott, billegett, mielőtt eredeti helyére döccent és megállapodott égtáj szerint. A vele visszatért lakók hatalmas ünneplést rendeztek, előkerültek a poharak és az itókák, mindenfelé kis földgömb-lufik szálldostak az ÉG felé. Az énekesmadarak kidülledt bögyökkel kórusba rendeződtek. Virágeső hullott az Égből. Hat napig tartott a dínomdánom, sokan rendkívüli szabadságot buliztak ki maguknak, hogy kirándulhassanak, megtekinthessék a soha nem látott, buja természetet és magukba szívhassák a soha nem szívott, friss levegőt.
A hetedik napon, felejtve a megújulást (egészség ide-egészség oda), sokan kábulatba estek, fújták a dohányfüstöt és szerteszét pöckölték a csikkeket meg a tűket.
Illusztráció: Boldog születésnapot! (fh. Domina Géza fotójának részlete, MÚOSZ)
Ezek is érdekelhetik!
Vörös István: Nemet mondani | Könyvbemutató | Meghívó →
Ünnepi koncert a Nemzeti Múzeumban | Meghívó →
Plamen Dojnov: Mások hangjai | Könyvbemutató | Meghívó →
