Vörös Viktória: Thébai dalok I-V.
I.
Antigoné fésűje
Antigoné hajában csontfésű hullámát
nem zilálja szél mikor a hegyszirten
megáll aranyövén nem játszik fény
Merően nézi a kék egekkel szegett tengert
mögötte a homoksivatag az őr csak
átfutó árnykép
a város messze álmatag
Mit temettem el, melyik múltamat? Fájó
gyilkosait a testvérszeretetnek homok és
sírkő nem feledteti, jaj és boráldozatom
nem érti földi halandó!
Sziklaormon döbbent csend honol
kagyló és kő lába alatt álarcát leveti −
felölti bíborruháját s elindul a városba
mielőtt felkel a nap
II.
Haimón háza
Leköptelek apám mert
zsarnokommá lettél szavaim
előtt bezártad füled jegyesem s
nászágyunk porrá őrölte
türannoszi nyelved és szíved
Utálat nyála folyt végig az orcádon mit
királyi sarj sem illethetett
haragod kitöltötte a thébai tróntermet és titáni lázadást emlegetett
Fiak az apát szörnyekkel legyőzték az ezüstkor hajnalán most
elég ha szó szeg meg törvényt
átok árnya kúszik családi kertünk ablakán
A hübrisz és haragod elvakított téged mikor
palotánk lépcsőin üvöltve lerohantál hozzám már
nem láttad fiad, Kreón csak ki koronád letörte
III.
Antigoné sziklabarlangja
Övem felettem kikötve
búcsúimám várják az istenek kő
gördült a sziklakapura kívül
a kórus szavai zengenek: „Halott
immár Oidipusz lánya!”
A városon át hoztak körbe döbbent
csend ölelt ruhám súrolta a kövezetet
nem merte senki nézni hószín arcomat
házioltáruk mögé bújtak a gyáván az emberek
Kinek látomásban telt élete elköszönök
meg nem szült fiamtól sírásod nem
hatolhat át a küklopszi falon aranyeső
kertem nem öntözheti
lásd szűz ölem fehér gyolcs takarja
Isteníthet-e küzdelem?
Hübriszen − a bástyán nem emelhet túl?
Halotti leplem lehet még nászi nyoszolyám?
Miért lehet minden felett Kreón az úr?
A fájdalmak tűje bőrömön átszúr az
igazság tőre szívem szabdalja szét
egy apa és két megholt testvér gyásza
Théba tornyán túl tajtékzik Thesszálián átnyargalva
Olümposz egéig ér
IV.
Iszméné siratója
Fáj látni redőit ruhádnak fáj az
áldozati füstbe bújva Add meg, ó
Diké, hogy új királyunk ne lássa
könnyes arcomat!
Előttem ravatalon néném felettem
ítélet: gyász illet-e bűnöst ha isteni
törvény zsarnoké lett?
Korinthosz pásztora hozta vissza
élők sorába apámat Átszúrt
bokáján véres csík jele az én
homlokomra nem tett holdat
fejedelmi sarj csak nővérem lehet
Nekem jutott a bárány gyengesége
halovány pont a Tejút legvégén
sarjú mi letörik kéz mi nem temet
halványuló heg a Labdakidák testén
V.
Teiresziász jóslata
Rettenet
tündökölj Théba háztetőin!
Gyolcsba folyjon
látó szemed
Kreón!
Dühöd áradjon mint
keserű forrás add szíved
mert halott immár húgom
Ölő vágyad győzött a józan ész
szaván Antigonét sziklasírba
zártad fiad, asszonyod egyetlen
szóval
átadtad az Alvilág urának
Lefizetett szolgát láttál bennem
Püthia szent emberében nem
kérted áldásom hét kapudra
most Théba újra átok városa lészen
Egyetlen szavamra megállnak a szelek
vitorlád színe feketére vált feljönnek
a szörnyek sárkányvetemények
és letörlik neved
hogy tanuld a halált
Illusztráció: Thébai dalok (fh. Lytras, Fuseli)
Ezek is érdekelhetik!
Toldalagi Pál: Csöndes éj →
Baka Györgyi: Áldott születés →
Devecsery László: KARÁCSONYI KÖNYÖRGÉS (versek) →
