Dávid Adél: A rímfaragó (Egy igaz történet)
(Az idézeteket, lejegyzéseket kivételesen – egy sajátosan ízes érzékeltetés jegyében – rendhagyó módon nem korrektúráztuk. Szerk. megj.)
Az igaztörténet mindennapi jelenség. Középpontjában a mindennapi ember áll és az egész jelenséget behálózza a mindennapiság fogalma.[1] Múltjáról gyakorlatilag semmit sem tudunk. Valószínű, hogy minden korban éltek a szóbeliségben ilyen elbeszélések, bár lejegyzés híján rövid idő alatt kihullottak a közösség emlékezetéből és újakra cserélődtek.
A legrégebben feljegyzett igaz történeteink közé tartoznak Kálmány Lajos múlt század végi (máig kiadatlan!) gyűjtései, valamint Gyenizse Lajos kiskunhalasi középbirtokos gazda kéziratai. Nagy Czirok László néprajzi gyűjtő kérésére Gyenizse a harmincas, negyvenes években rendre leírogatta a gyermekkorában (az 1850-es években!) hallott, átélt vagy környezetében megesett – közszájon forgó – nevezetes, mulatságos történeteket. Nagy Olga a széki igaz történeteket.[2] Ebben a tanulmányban Szopos Béla lírában megfogalmazott igaztörténeteit, szüzséit szeretném bemutatni. Kéziratos füzeteiből sajnálatos módon csak egyet mutathatok be. A második füzetről az adatközlőim biztosan tudják, hogy létezett, de az elmúlt években elkallódott valahová, nem találják. A füzet tartalmát és történetét szeretném bemutatni, a megírásától az adatközlőimhez való kerüléséig és használatáig. Adatközlőimtől, Dávid Zoltántól és Dávid Ildikótól megtudhattam, hogy ki volt Sz. Béla, hogyan élt és írt. A kéziratos füzetben, mint már említettem, Sz. Béla költeményeivel találhatja szembe magát az ember, melynek tartalmai, történetei a szomszédjairól, ismerőseiről, az életében történő változásokról szólnak. Saját környezetéről mesél.
Sz. Béla 1912-ben született Sepsiszentgyörgyön. Édesapja, Sz. János művezetői állást vállalt az Első Székely Szövőgyárban, így került Sepsiszentgyörgyre. Édesanyja Potoczki Irén Ida háziasszony. Hárman voltak testvérek. A textiles minősítés néhány évtizeddel ezelőtt egyfajta rangot jelentett, amely megkülönböztetett odafigyeléssel járt. Generációk követték egymást a gyárban, ahogy a Szopos családban esetében is. Béla bácsi – követve apját – érettségi után 1938-ban helyezkedett el a szövőgyárban. 1940-ben behívták munkaszolgálatra, követ fejteni a bányába. 1941-ben a magyarok behívták átképzésre, árkász hadapród őrmesterként tért haza. Ezt követően a városi vízműveknél lett tisztviselő, a frontszolgálat alól mentesülve. Az oroszok bevonulásakor (Sepsiszentgyörgy) 1944. szeptember 8-án „ő adta át a várost”, hangoztatta többször is élete során. Mivel a vezetők elmenekültek, jóformán egyedül tartózkodott a városházán, amikor az orosz ezredes az ő útba igazítását kérte ácskapcsok beszerzésére a visszavonuló németek által felrobbantott szemerjai híd újraácsolásához. Ezután egy évig ő irányította a vízműveket. 1946-ban visszatért a szövőgyárba, ahol az eladási osztályon könyvelt, majd statisztikus. A személyi nyilvántartás és fizetések jegyzékeit is ő vezette. 1972-ben, hatvanévesen vonult nyugdíjba. 91 évesen hunyt el Sepsiszentgyörgyön.
Szerette a természetet, rengeteget gyalogolt, olvasott, történelmet leginkább. Dávid Zoltán temette el, úgy maradtak rá hagyatékai. „Barátai mind csak értelmiségiek voltak 4-5 nyelvet beszéltek. Az erdőt szerette, csillagászattal kimérte az órát. Sokat olvasót napi 5 órát. Rengeteget gyalogolt. Megvolt a programja 1-2 ig. zongorázót, de mind csak ilyen Mozartot, Lisztet. Bejárónője volt mer, úgy szokta meg. Az olvasásba s ebbe az írásba beleélte magát. A vízügynél volt Szentgyörgyön s nem kellett menjen a háborúba, a néptanács visszatartotta. Csendes ember volt, nem ivott nem zelegorkodot semmit, makacs volt másképp de egyéb nem volt baj vele. Magának való volt, szóval magányos. Katolikus volt, minden vasárnap ment a templomba. Reggel felkelt, tornázót, minden reggel. A tyúkhúst nem ette meg, nem szerette, tollupárnát kicserélte a feje alól, szivacsból csináltatót, a nyaka törött ki. Úgy haragút a tollura, hogy 6 rend huzatot, húzatott a párnára. Minden este sütötte a pityókát s olvasott, s közbe elaludt úgy is volt egy este három rend pityókát sütött, mert öröké eléget. A széken aludt el addig olvasott, este kilenckor kezdet neki, reggel 5 előtt nem feküdt le. Tévét, rádiót nem szerette, olvasót, zongorázott, s a híreket. 5-6 ujjságot egy nap megvet. Lisztnek a rapszódiáját szerette.”
A füzetben csupán két dátum található: 1977 és 2002. Mivel a füzet már csak lapokban maradt fenn, nem tudok kronológiai sorrendet kialakítani. Csupán az írószer típusa szerint. Tollal írottak a régebbiek, golyós pixszel írottak az újabbak. Ezen belül az alkotásokban ismétlődő nevek szerint lehet csoportosítani. Valószínű az is, hogy nem maradt meg a füzet összes tartalma. Üres oldalak is találhatók. Dávid Zoltán Béla bácsi régi ládájában tartotta egyéb könyvek és iratok közt (levelek, képeslapok, textilgyári könyvek stb.). A füzet 27 lapból áll, vagyis 54 oldalból, üres oldalakkal együtt. Versek variációit is megtalálhatjuk benne. Utólagos javításokat. 2003-ban került a mostani gazdájához, aki barátainak szívesen olvasta fel részleteit. Úgymond szórakoztató funkciót töltött be. Leírt identitásokat fedezhetünk fel a szövegkörnyezetében. Béla bácsi a 1980-as években több ház tulajdonosa volt a Kós Károly 40/A szám alatt. Szülei addigra meghaltak, ugyanúgy egyetlen fiútestvére (Andor) is. Lánytestvére (Esztike) pedig Magyarországra ment férjhez, nem tartották a kapcsolatot. A szobákat kiadta, hogy plusz pénzhez jusson. Ő csupán két szobában élt. A versei mellett “gondolat” címmel gondolatok, szólásmondások is találhatók füzetében. Lakói voltak írásainak, lírában foglalt történeteinek ihletői és főszereplői. Szereplői nem hősök voltak, nem is fikciók, csupán mindennapi, hétköznapi emberek. Általában jellemző az igaztörténetekre, hogy nem mások, mint a valóság közvetlen leképezései. A lírában megfogalmazott szüzsék nem öröklődtek, hanem a közelmúlt eseményei. Az elbeszélő szűkebb közösségének mindennapi életét tükrözik. Tündérek, hősök, fikciók helyett saját környezetéről mesél, a valóságról. E műfaj a valóság betörését jelenti a lírába. Sorskérdések helyet az élet apró realitásaival, hétköznapi gondjaival traktál. Szűkebb körben ismert élménytörténetek. Ahogy adatközlőmnek is felolvasta még halandó korában, úgy másokkal is megosztotta alkotásait. Mások élményeit újramesélő, személytelenebb, csiszoltabb formájú igaztörténetek. Persze nem állíthatom azt, hogy minden szava igaz, bizonyos, hogy társul hozzá egy kis fikció is. Az élménytörténetet nemcsak azok mondhatják el, akikkel megesett a história, hanem mások is, mint ebben az esetben is. Béla bácsi számára hogy mit jelenthetett, nem tudhatjuk, csupán találgathatunk. Az emberi kikapcsolódás lehetősége, szórakoztatás. A történetek intervalluma a 70-80-as évek (mivel a házak már a 90-es években Dávid Zoltán tulajdonába kerültek). Későbbi írások is vannak, de azok már nem a közvetlen környezetéről szólnak. Rímfaragó, páros rímű versszakok a legkedveltebbek, néha újra csiszol rajtuk. Története az akkori jelenre reagál. Szereplői megszegik a közösségi etika és morál íratlan szabályait, talán éppen ezért ír róluk, vagy mert jelentett számára valamit az a bizonyos személy. Nem tudhatjuk, milyen normákat képviselt, csak látszatra. Ami a mesélő saját közönsége számára köztudott, az a kívülálló (gyűjtő) számára nem mindig érthető. Az én esetemben sem. Lehetséges, hogy teljesen félreértelmezem a szüzséket, amikor a csattanó ott lappang valahol a sorok között. Vagy csupán a maga korában a maga szereplői között érthető. Információkra bukkanhatunk a szeretőkről, de ez a füzet tartalma nem elég ahhoz, hogy a szereplők teljes egyéniségét körvonalazzuk. Az előforduló szüzsék változatosak, érzelmi töltésű emlékektől a hétköznapiakig. Ugyanakkor erotikus és obszcén történetekre (amik különösen a férfi közösségekben kedveltek), hiedelemre, oktató-moralizáló történetekre is bukkanhatunk. Általában ugyanazok a szereplők ismétlődnek, de vannak nevek, amelyek csak egyszer jelennek meg. Az igaztörténet hőse az, aki megszegi a közösségi etika és morál íratlan szabályait, aki nem üti meg az átlagos képességek mértékét, mert bugyuta, nagyon csúnya, vagy ellenkezőleg: mintaszerű, tehát „alkalmas arra, hogy beszéljenek róla, erkölcsi ítélkezés, gúny, tréfa, szatíra tárgyává váljék”, vagy példázattá, „ideállá” nemesedjék.[3] Béla bácsi esetében is így van. Megkülönböztethetünk mellék- és főszereplőket.
„Lukrécia egyik bérlője volt. Egy fiatal szép nő, s oda jártak a legények udvarolni neki. Szerette az életet. Postánál dolgozott utójára. Hol dolgozót, hol nem. Egyedül élt aztán tömbházba költözött.”
Három hosszabb versben is szerepel a neve: Elhozták a tűzifát, címtelen, Lukrécia jegyváltása.
„Akármilyen kemény a tél
Lukrécia attól nem fél
Itt a finom tűzifája
Mely pattog már a kályhájában”
A címtelen vers az ördög elűzését meséli el Zsuzsi bűbája által. Érdekes, hogy a pap nem tudta elűzni az ördögöt, csak Zsuzsi, a kártyavető (ld. lenn, a Mellékletben). Lukrécia jegyváltása a mulatságot örökíti meg.
„Feri kicsapongó legény volt, alkalmi munkákból élt. Nem lakott itt csak a testvére, s járt hozza. S Lukréciához vizitába.”
“Epekedés Feri után
Feri, Feri hová lettél?
Úgy vártalak, s mégse jöttél
A húslevest megfőzetted
De aztot te nem ízlelted
Itten hagytál hűtlen lettél
A szívemmel csúfot űztél
Másnak lettél széptevője
Nekem pedig bútevője
Feri, Feri visszajöttél
Most már tudom, hogy szerettél
Elmegyünk mi mesze földre
Hogy boldogok legyünk végre
Nem törődünk a világgal
A világnak száz bajával
Csak hogy egymáson lehessünk
Ez a boldogság nekünk”
Adatközlőm szerint Lukrécia és Feri szeretők voltak. Hogy milyen szoros volt ez a kapcsolat és miből állt, nem lehet tudni. De valószínű, hogy Béla bácsi számára erkölcstelen. Ahogy az az utolsó két sorból kivehető. Talán ez késztette, hogy megörökítse írásában. Erkölcsi ítélkezés. S talán ezért szállta meg ördög, szimbolizálva erkölcsi romlását.
„Károly és Budai, olyan kicsapongó legények voltak. A Budai futballistának az apja. Azért irt az öreg róla, mert oda adta a zsákot, hogy hozzanak neki búzát a tyúkoknak. A zsákot eladták, s akkor visszajöttek, másnap s kérték megint a pénzt, hogy lopót, zsákot tart a házba, s megint becsapták az öreget. Rendes ember volt s mindig becsapták.”
“Szofa Károly és Budai
Mind a kettő nagy briganti
Naphosszat a kocsmát lesik
Gazemberségen jár az eszik
Nem dolgoznak nem kínlódnak
Naplopáson lovagolnak
Alkohol az élvezetük
Zsarolás a keresetük
Budai mint fő fa tolvaj
Az erdőket lekopasztó
Lopót fáján könnyen túl ad
Mert a hideg az igen nagy
Borsos árat szab a fának
Mert tudja a vevők fáznak
Megfizetik nyakra főre
Csak a fa jöjjön időre
A kapót pénzt zsebre teszi
Az alkoholt újraveszi
Addig iszik, míg kidobják
S a pénzéből kiforgatják”
„Négy lakásuk volt, államosították, aztán elvették csak egy maradt meg, utóbb az állam visszaadta”. A Pilbát Ferenc emlékére című alkotása is ezt tükrözi. Elvették a házakat, a kertet és tömbházakat építettek helyébe. Ma is épen állnak a kert végében. Minden olyan változást és eseményt megörökített, ami változást idézett elő az életében. Adatközlőm szerint az eltűnt füzetben a villany bekötéséről is volt egy írása.
“Pilbát Ferenc emlékére
Pilbát Ferenc jó szomszéd volt,
Mindig egymást tisztelgettük,
Rosszat Soha nem vetettük.
Még kutyája is szelíd volt,
Ha a kertben engem látott
Oda jött és szagolgatott
De jöttek a gonosz kezek:
Megtiporták, tönkre tették.
Kertjeinket elrabolták
Blokkokkal azt telerakták.
Ő fennmaradt, én meg alant,
Két blokksor vont köztünk falat.”
„Pánti elvtárs és brigádja
Megérkezett az utcába
A járdákat magasítják,
A vizeket benszorítják.
Mindenkinek legyen tava,
Hogy mindig friss hala”
„Száraz Berci az én főnököm volt. Csak járt ide s az öreggel viccelődőt, s aztán adót neki pár lejt. S aztán az öreg felmagasztalta”.
„Az emberek mimnél jobban gazdagodnak
Annál jobban gonoszodnak
Nem ismernek sem Istent, sem embert,
Csak az aranybornyút imádják
Kivétel csak Száraz Berci,
Ki mimnél jobban gazdagodik
Annál jobban adakozik
Mert felismerte, hogy a vagyon nem boldogit
Csak a jócselekedet az, melyik kielégít
A jóisten hosszú élettel áldja meg
Hogy sok szegényen segíthessen
Úgy legyen!”
„ Pali elvtárs a textilgyárnak volt a főszakácsa. Egyedül élt, ő sem nősült meg sosem.”
“Pali Elvtárs lakosztálya
Üresen van, nincs gazdája
Eltávozót a túlvilágra (az igazak hazájába)
Megpihent és megnyugodott
Örökálmot alussza ott
Nyugodjon ő békeségben
Az isteni kegyességben
Minden bűnét, minden vétkét
Hogy utolsó ítéleten
Örökéletet nyerhessen”
Pali elvtárs jó barátja volt. Mindennapjairól is írt. „Eladta egyik házát a Benkő családnak. Házi cigányok voltak és szétrombolták a házat. Egy idő után pajtához volt hasonló, teteje se volt már nagyon, a cserepek mind lehullottak. Valószínű nem nézte szép szemekkel.” „ Mindig bejárónője volt, mert úgy szokta meg. Annak idején több cselédjük is volt.”
„Minden nemes kúriája
Cigányoknak lesz tanyája
Azután meg lerombolják
Helyüket meg blokkosítják
Cigányoknak lett tanyája
Benkőknek a kúriája”
“Csóré tomiszt elfogyaztám
De a náthát meg is kapám
Mert a helység nagyon meleg
Szinte kirázott a hideg
Nagy a sporlás: szénnel, fával
S minden fajta tűzanyaggal
A személyzet is megérzi
Hogy a tél az nem cicázik
A pult mögött zsigorognak
Vörös orral, dermedt ujjal
Néha-néha táncot járnak
váltott lábbal tip-tapognak”
Ezek a történetek is igazolják, hogy azokról írt, akik megszegték a közösségi etika és morál íratlan szabályait. Vagy követendő példák voltak, netán a gúny tárgyává váltak. Ahogy a következő írásban is. Valószínű, hogy néhány mondatos pletyka volt, amely az elbeszélők száján formálódott kerek történetté. Majd Béla bácsi által:
“Zöld kabátos, kék kabátos
Minden színű, szépkabátos
Jöhetek most nyakra főre
Anyu elment Magyarföldre
Amíg anyu tereferél
Géza bácsi vígan kefél
Beburkozik: se ki, se bé,
Mert angyalka bent van szegény
Tapogatja, simogatja
Csókolgatja, nyalogatja
Minden képen próbálgatja
Hogy puskája tüzet fogjon
Angyalkába lyukat kapjon
És ő benne eldurranjon
Igen ám de hiba történt
Mert a puska nem sült tüstént
Akárhogyan próbálgatja
Csak a földet mutogatja
Mert a puska sokkot kapott
Angyalkába be nem hatolt
Ez volt egy nagy tragédia
Mert gazdáját cserben hagyta
Angyalka meg kikacagta”
Maguk az interjúim is tartalmaznak igaz történeteket Béla bácsival kapcsolatban, melyeket adatközlőm őrzött meg emlékezetében. Leginkább tréfás történeteket, melyeket valószínűleg megosztott a környezetével. Az ismétlés által rögződött az emlékezetben. Még ma is nevetéssel fejezi be kisebb történeteinek elmesélését.
„Elment fel Maksára. Gyalog ment öröké. 25 kilométert gyalogolt. Sötétpatakba, Zalánpataka felett gombászni volt, s ment le Málnásfürdöhöz, menjen borvízé. A borvíznél megállott. Itták a borvizet a csángóval. Pont akkor jöttek valami néprajzkutatók Zalánpatakáról. A borvíznél megálltak, hogy igyanak, kérdezték, hogy – mert fel voltak öltözve színes tréningbe – vajon az ötös vonatot elérik-e. S erre az öreg, maguk el a hármast is csak a bika vegye észre.”
„Szerette a történetet. Egyszer bementem egy este, voltak vagy haton, heten. A második világháborút kezdték elmesélni, hogy, hogy történt. Ő a vízügynél volt s nem kellet menyen a háborúba. Ince bácsi is megúszta, magán téglagyáruk volt s elintézték a frontra nem kellett, menjenek. A frontot végig kisérték, tudtak angolul, németül, oroszul. Követék a frontot térképen. Egy este elmesélték, hogy ment a front. Este kilenckor bementem s reggel ötkor még ott voltam olyan érdekesen. Elkezdték. A németek – azt mondja- fel voltak figyelve, hol képezték ki az embereket lövészetre. Sportlövészeten. Afrikába a német honnan vitte a púpos tevéket? Honnan exportálta? Az állatkerteket megtöltötték, s onnan vitték az afrikai frontra. Minden ember képviselt egy államot, s aztán egymást bombázták.”
„Volt Csákány bácsi a barátja. Minden vízkeresztkor az Oltba bele ment, a víz alatt ment 20 métert s akkor, ott kijött. Két lyukat vágtak ott a vízbe, s ott bé bujt s túl kijött. Télen a hideg vízben. Há, csinálta az edzést a kút mellett. Januárba vízkeresztkor. A kútból merte a vizet, csórén egy kicsi gatyában. Öntötte a fejére a meleg vizet Csákán bá s mondta – jaj de meleg a kútvíz, de 26 fok hideg volt kint. Azt mondta Béla bácsi a magyar csendőr a két világháború között 42, 43-ban körül belül. Addig nézte, hogy az öreg mit csinál, a nagy bundasapkába s a bundába tüdőgyulladást, kapót.”
„Elment fa vágni, mert utóbb megöregedet, a nyugdíja kicsi volt. Az erdész azt mondta a cigányok derékba, levágták a fát. Azt mondták nem szabad ott hagyni csak a csutakot, arra nem kell papír. Az erdész kilőtt vele a csutakokat mind kiszedette vele földből.”
„Elment gombászni eltévedt és két nap múlva jött haza. Kérdeztük, há a medvétől nem fél? Azt mondta: Rossz embertől jobban lehet félni mind a medvétől. Ugye s volt ősszel töke gombáért ment, egész éjjel tornászót, hogy ne fagyon meg. Sosem lett beteg úgy bírta az erdőt.”
Az igaztörténet egyszerre szolgáltat adatot mindkét jellemfogalom értelmezéséhez. Minthogy az előadó személye és jelleme egyaránt megnyilvánul cselekvésben, közvetlenül adódik, hogy a cselekvésből vissza lehet következtetni a jellemre.[4] Történet akusztikai, részben vizuális síkon manifesztálódó része. A szereplők és tárgyak valóban létező valóságos személyek és tárgyiságok. A történet cselekménye mindig élő személyek interakciójában keletkezik. A történetekben szereplő személyek között valóságos kapcsolatok és viszonylatok vannak.[5] Ebben az esetben Béla bácsi alkotásaiban is, ami általában az irodalomban fiktív. Csak azokat a mozzanatokat választja ki a jelenségből, melyek az ő szempontjából fontosak. Egy valóban megtörtént konkrét eseményre vonatkoznak. Objektív társadalmi valóságot tükröznek. Polarizálnak. Egyrészről a jó, másrészről a rossz képében jelennek meg a szereplők. Anyaga a természetes nyelv. Egyéni teljesítmény eredménye. Invariáns. Esztétikailag értékel, rendelkezik. Akár hétköznapi mikrotörténés is lehetne. De a történet több fajtáját is említhetjük: ördögtörténet, élménytörténet, eseménytörténet, krízistörténet, érzelmes történet, háborús történet. A szereplők valóságosak, tehát nem kitalált, fiktív szereplők. Ugyanakkor személyek, a mindennapi élet emberei a maguk összes érzékeivel, képességeivel. Jellemmel rendelkeznek. A többszöri olvasás után cselekményük által képek alakultak ki a fejemben a szereplőkről. A mindennapi egyes ember viszonyait a műalkotásban, az igaztörténetben a cselekmény tükrözi. A műalkotás alapszerkezete.[6] Béla bácsi műalkotásainak funkciói. Vitális funkció, igazmondás, mely a mindennapi életnek alapvető és általános normája. Kommunikációs funkció, elmondja, amit lát, hall, tapasztal. Oktatási és nevelési funkció. Szórakoztató funkció.
Melléklet
„túrót ettem nem ordát
megdöntöttem a normát”
Itt a finom váradi
Tessék ide fáradni
Itt a finom meleg bor
Aki issza vére forr
Nem ismeri mi a hideg
Nem lesz tőle soha rideg
Forró lesz ő, mint a tűz
Mindenkivel viccet űz
Tessék, tessék ide jönni
Egy pohárra hörpinteni (behajtani)”
„Az emberek öregednek
Az erkölcsök erősödnek”
“És a szava elhallgatott,
Néma kakassá változott.
Nem lármázik, nem hajrázik:
Széken ül és elmélázik.
A múltakat felidézi,
Szép időket elképzeli:
Mikor Jancsi, Zolti, Feri
Vazi meg a Kövér Mari:
Itt mulattak itt vigadtak,
Szomorúak sosem voltunk.
De jöttek a nehéz idők,
Sorsfordítók, elképesztők.
Vujkujbának bősz szelleme
Lelkét neki meg gyötörte.
Többet nem volt nyugta otthon:
Éjjel-nappal csak kóborolt.
A házához papot hívót,
Az ördöggel ujjat húzott
De az ördög nem a régi,
Harcmodora sem a régi.
Új időknek, új szelleme:
Ördögöt is átnevelte.”
“„Kettőt mindig csak előre
Egyet hátra egyelőre”
Ezt a jelszót ő betartja,
Harcaiban alkalmazza.
Ő a házból ki is futott,
De csak a tornácig jutott.
Ott ö szépen meghúzódott:
Figyelt, szagolt s lesben állott.
Mikor a pap onnan kijött
Ö is szépen visszaszökött.
Lukréciát csak gyötörte,
Elaludni nem engedte.
Bútorain dörömböle,
Vizes vedrét ledöntötte,
Őt az ágyból kilökdöste,
S a házából kikergette
Az udvaron lelte magát,
Ordítozott és kiabált
Mentő után áhítozott:
Hogy jöjjön az, mert meghalok
A mentő az meg is jöve:
Lukréciát el is vitte,
S az orvoshoz őt letette.
Vizsgálatot megkezdhette:
Lukrécia előadta,
Hogy az ördög kihajtotta,
Nem tud a házában ülni,
Mert az ördög őtet gyötri.
Az orvos csak nagyot nézett,
Nem tudta, hogy mit is kérdett.
Azonban azt tisztán látja,
Hogy elméje elborúla
Rögtön, rögvest fejénkapta:
Idegosztályra utalta.
Szabó doktorhoz kerüle,
Két hétig ő ott üdüle.
De mikor ö haza jőve,
Az ördög is közbejőve.
Amíg háztól távol vala
Az ördög csak ott vala.
Tovább is csak rettegtette,
Lefeküdni nem engedte.
Lukrécia éjjelenként,
Szálást kére barátonként.
Már nem tudta mit is tegyen,
Hogy az ördög meg ne legyen.
Károly elvtárs ezt meghalván,
Okos dolgot tanácsolván:
Azt ajálá melegiben,
Hogy Zsuzsi kell segítségében.
Tanácsért hát Zsuzsihoz ment,
Mit csináljon mit műveljen?
Zsuzsi mint jó kártyavető,
Ügyes okos pénzkereső:
Lukréciát megijesztette
Csinálmánnyal rettentette.
Igaz, hogy sok pénzbe került,
De az ördög is megkerült
Zsuzsinak nagy tudománya
Ördögöt meg babonázta
Többet nem volt nyugta néki,
Kénytelen volt eltávozni.
Oda ment hol békén hagyják:
Bűbájukkal nem zaklatják.”
„Majd meggyógyít a koporsó deszkája
Mikor a föld kopog az oldalára”
“Vándor, ha megpihensz
Gondolj reám, hogy gyötrelmes
Életem végére jár
Ne irigyeld életem, úgyis tudod,
Hogy a Sors énvelem kegyetlen volt
Vándor, ha megpihensz gondolj reám,
Hogy gyötrelmes életem végére jár
Ne irigyeld életem, úgyis tudod,
Hogy a sors énvelem kegyetlen volt.”
Szakirodalom:
Réthey Prikkel Miklós: Az igaztörténet. Debrecen. 1991
Magyar Néprajz V. Folklór 1. Magyar népköltészet: Az élményelbeszélések és igaz történetek műfaji jellemzői
Háromszék, 2000. október 6. Sz.
Adatközlő: Dávid Zoltán
[1] Réthey Prikkel Miklós: Az igaztörténet. Debrecen. 1991. 99.
[2] http://mek.niif.hu/02100/02152/html/05/96.html
[3] http://mek.niif.hu/02100/02152/html/05/96.html
[4] Réthey Prikkel Miklós: Az igaztörténet. Debrecen. 1991. 101.
[5] U.ö. 74-76
[6] Réthey Prikkel Miklós: Az igaztörténet. Debrecen. 1991. 137.
Dávid Adél a 2020-as Cédrus-pályázat közlésre kiválasztott szerzője
Illusztráció: “Rímfaragó-mozaik” (fh. Szopos családi fényképalbum, közvetett forrás: Erdélyi Audiovizuális Archívum, eredeti forrás: Dávid Zoltán)
Ezek is érdekelhetik!
Turai Laura: A „figyelem iskolája” Pilinszky János és Simone Weil írásainak tükrében, Pilinszky lírájában →
Tasnádi Edit: A 100 éves török novella Magyarországon →
Mezey László Miklós: A FELVIDÉKI NEMZETISÉGI SORSREGÉNY ÉS VÁLTOZATAI →
