Magyar Miklós: Száznegyven éve született Guillaume Apollinaire
Jelen tanulmány a költő születésének napjára a Kalligrammák című kötetének bemutatásával emlékezik. Ennek oka, hogy ebben az évben jelent meg Apollinaire első képversének magyar változata Vörös Viktória, esztergomi költőnő tolmácsolásában. Egy verskötetben a nyitó vers a legfontosabb. Sajnálatos módon a Kalligrammák első költeményét − Lettre-Océan (Óceán-levél) – eddig nem fordították le magyar nyelvre.
A Kalligrammák Apollinaire második és egyben utolsó nagy verseskötete. Az 1912 és 1917 között írt verseket tartalmazza, amelyek között kalligrammák, képversek is vannak, de nem csak azok. A kötetet a háborúban elveszített gyerekkori barátjának, René Dalize-nak ajánlja a költő.
Apollinaire első kalligrammának nevezett verse a Les Soirées de Paris-ban jelenik meg 1914 júniusában. Ekkor még egyszerűen versnek nevezi. Címe: Lettre-Océan (Óceán-levél), a mai olvasónak nem mond semmit. Apollinaire korában egy tengerjáró hajóról egy másikra küldött drótnélküli távirat volt, amit ajánlott levél formájában lehetett átvenni a postahivatalban. Egy ilyen levelet küld Apollinaire testvéréhez, Alberthez, aki 1913-ban Mexikóba utazik, hogy egy bankban dolgozzon. A képvers első része egy hagyományos levél stílusában íródott. Ezután azonban első ránézésre is feltűnik a két sugarakból és koncentrikus körökből álló ábra, amely mintha csak a Herz-féle elektromos hullámot jelképezné. Az óriás betűkkel szedett TSF (a télégraphie sans fil, drótnélküli távíró rövidítése), ami Guiseppe Marconi találmánya. Az alsó ábra közepén a „300 méter magas”kifejezés az Eiffel-toronyra vonatkozik, amelynek tetején van a rádió adó-vevő.
A szöveget az olvasó először képként érzékeli, majd sokféle megközelítésből olvashatja. Hasonlatos ez ahhoz, amit Apollinaire a festményekkel kapcsolatban mondott: „A festészetben minden egyszerre jelentkezik, a szem kalandozhat a képen, visszatérhet egy-egy színre, nézheti először alulról felfelé, majd megfordítva” – írja a Les Soirées de Paris 1913. november 15-i számában.
Ebben a képversben a francia szavak angol és spanyol kifejezésekkel, mondatokkal keverednek. Minden logikai összefüggés nélküli felsorolások: francia postabélyegző: 11 45 29-5 14 Rue des Batignolles, mexikói, amerikai bélyegek: Correos – Mexico – 4 centavos – U.S. Postage 2 cents 2 sorakoznak. A csonka szavak, mondatok, mint: Mes (Messieurs), ture (en voiture) az utca zajában nem jól kivehető mondatokat jelzik.
Óceán-Levél
Átszelem a várost arccal előre és 2 félbe vágom
A Rajna partján voltam amikor te Mexikóba utaztál
Eljutott hozzám a hangod az óriási távolság ellenére
A Vera Cruz-i rakparton rosszarcú emberek
A L’Espagne utasai mielőtt útra
kelnek Coatzalcoalcos felé hogy behajózzanak
én ezt a lapot küldöm neked ahelyett
hogy a bizonytalan Vera Cruz-i postát használnám
Minden nyugodt itt és mi várjuk
Az eseményeket.
Juan Aldama
Correos
Mexico
U. S. Postage
2 cents 2
Ypiranga
Republica Mexicana
Tarjeta Postal
11.45
29-5
14
Rue des Batignoles
A bal parton az Iéna híd előtt
A fenébe Zun úrral
kocsis megállj
Éljen a király
Evviva il Papa
fogd be öreg pad
nem ha bajusza van
Tunézia te újságot alapítasz
Jacques ez pompás volt
Le a papi süveggel
Kulcsokat ezerszámra láttam
Le a bugrisokkal
Éljen a Köztársaság
TSF
Jónapot Anomo Anora
Soha nem ismered meg jól a majákat
Emlékszel az 1885 és 1890 közötti földrengésre
több mint egy hónapon át sátorban aludtunk
üdvözlet Albert testvérem Mexikóban
Fiatal lányok Chapultepecben
300 méter magas
Szirénák
Vijj vi vi vi vi vi vi vi Vijj Vijj Vijj
Buszok
Rroootorororotingtingro o szekcióváltás ting ting
Gramafonok
z z z z z z z z z z z z vagy vagy vagy o o o o o o a virágzó kertjeiké csukják be az ajtókat
A költő új cipői
kré kré kré kré kré kré kré kré kré kré kré kré kré kré kré kré kré kré kré kré kré kré kré kré
és ahogy blicceltem a csajommal
a St-Isidore La Havane útvonalon ez nincs már
Tejszínes
Chirimoya
Pendecónak + mint hülye
Indián Hijo de la Cingada volt a neve
tulaja 5 vagy 6 ép
hajnali 2h-kor keltem és már ittam egy juhfarkat
a kábeltáviratban 2 szó biztonságban volt
menjenek tovább Ur-im
janak be Chatu felé
Toussaint Luca most Poitiers-ben van
(Fordította Vörös Viktória)
A fordítás külön érdekessége, hogy a képvers magyar változatát Dudok Dávid doktorandusz az eredeti költemény formájában reprodukálta:
A Les Soirées de Paris következő számában négy „lírai ideogrammát” közöl Apollinaire. 1914 júliusában elhatározza, hogy egy egész kötetet ad ki ezekből a versekből. Apollinaire eredeti elképzelése az volt, hogy egy csupa képversből álló kötetet publikál Én is festő vagyok címmel. Közzé adott egy előfizetési felhívást, amely így szólt: „Guillaume Apollinaire által írt lírai és kiszínezett ideogrammák a szerző portréjával, amely egy Pierre Roy által készített fametszet, Giorgio de Chirico nyomán. Megjelenik a Soirées de Paris kiadásában, mindössze kétszáz, számozott példányban.”
A háború kitörése miatt ez a terve nem valósult meg, ugyanakkor kiérlelődött benne új kötetének címe: Calligrammes (Kalligrammák). A szó Apollinaire találmánya, és a calligraphie és idéogramme szavak összevonásából alkotta meg. Az ókori görög irodalomban a Kalos kagathos szépet és jót jelent. A rövidített forma: Kalos. A kalligramma tehát egy olyan költemény, ami tetszik a szemnek.
„A tipográfiai eljárások, ha merészen élnek velük, azzal az előnnyel járnak, hogy olyan vizuális líraiságot szülnek, amely napjainkig csaknem ismeretlen volt. Ezek az eljárások még tovább feszíthetők, és betetőzhetik a művészetek, a zene, a festészet és az irodalom szintézisét” – írja Apollinaire Az új szellem és a költők című tanulmányában.
Jóllehet Apollinaire a kalligramma névadója, az első képverset az időszámításunk előtt a IV. században élő görög költőnek, Szimiasznak tulajdonítják. A reneszánsz és a barokk költői is szívesen alkalmazták a képverset. Apollinaire hatására Tristan Tzara, a dada „kitalálója” és megalapítója számos kalligrammát alkotott. A magyar költők közül Kassák Lajos, Radnóti Miklós, Weöres Sándor, Petőcz András és Nagy László kalligrammái a legismertebbek. Ez utóbbi Képversek és betűképek címmel egy egész ciklust írt ebben a formában.
A Kalligrammák-ban nem csupán képversek vannak. Legnagyobb részt „hagyományos” írásmódú költemények sorakoznak a kötetben, melynek alcíme: Poèmes de la paix et de la guerre (A béke és a háború versei). Az első ciklus, az Ondes (Hullámok) tizenhat verset, köztük hat képverset tartalmaz a békeidőkből. (Jegyezzük meg, hogy a költő a háború kellős közepén írt verseiből is beszerkesztett néhányat a Hullámok-ba.)
Claude Debon Calligrammes de Guillaume Apollinaire (Guillaume Apollinaire Kalligrammái) című könyvében azt írja, hogy Apollinaire címválasztása a többjelentésű szó alapján történt. A hullám a vízhez kötődik, az pedig a halálhoz. Másrészt a modern világ technikáját, a Hertz-féle hullámokat is felidézi. Így a Kalligrammák-ban egyfajta állandó hullámzás érzékelhető a megmerevedett múlt és a mozgásban lévő jövő, az élet és a halál között.
Az Étandards (Zászlók) című ciklus kilenc verse közül hat képvers, illetve részben az. Első költeménye A kis autó. A vers születésének körülményei: Apollinaire és barátja, André Rouveyre 1914 júliusát Deauville-ban töltik. A háború hírére elhatározzák, hogy visszatérnek Párizsba. A hónap utolsó éjszakáján ülnek be Rouveyre „kis autójába”. Laurence Campa leírásából azt is megtudjuk, hogy Lisieux-nél defektet kapnak, amit Rouveyre rossz ómennek vél: „Nem gondolod, hogy ez a háború előjele?” – kérdezi barátjától Apollinaire. Párizshoz közeledve még kétszer kell megállniuk defekt miatt. A fővárosban megtudják, hogy a háború elkerülhetetlen. Az általános mozgósítás augusztus 2-án történik meg.
A Zászlók és egyben a Kalligrammák legismertebb darabja A megsebzett galamb és a szökőkút. Apollinaire tipográfiai eljárásokkal egy galambot és egy szökőkutat ábrázol. A képvers az elmúlt szerelmeket és a háborúban elveszített barátokat idézi fel. A vers megszületésének előzménye, hogy André Rouveyre küld egy fényképet magáról uniformisban „Guillaume Apollinaire és Louise de Coligny-nak szívélyes emlékül Rouveyre 1914. dec.” dedikálással. A hátlapra két, csőrükkel csókolózó galambot rajzolt. Ez a kép inspirálta Apollinaire-t a vers megírására. December 24-én ezt válaszolta barátjának: „Galambjai örömöt okoztak nekem. Írtam egy költeményt, galamb formájában.”
A képvers két része a címben jelzett „megsebzett galamb”, kiterjesztett szárnyakkal és a szökőkút, alsó részében a medencével, fölötte a vízsugarakkal. A költeményt hagyományos formában is át lehet írni. Az első rész a béke szimbólumát jelző galamb itt „megsebzett galamb”, a háborút idézi fel. A költő volt szerelmeit sorolja:
Látom megkínzott arcotok
Csodás virágzó szátok
MAREYE MARIE ANETTE LORIE
MIA s te szőke YETTE
Hol vagytok ó jaj ifju lányok
DE itt e jajgató szökőkút mellett
Ez a galamb is ríva repked
Az első részben csupa női név szerepel, míg a másodikban a férfiaké. A szökőkút vízsugaraiban a költő kedves barátait sorolja, akik odavesztek a háborúban, vagy akikkel a háború miatt megszakadtak kapcsolatai:
Ó ég felé szökellő emlék
A sok barát aki még nemrég
Velem volt harcol messzi már
S a vízből haldokló sugár
Álmos szemük pillant reám
Hol van Braque s Max Jacob a hű
S Derain a hajszín szemű
Hol van Raynal Billy Dalize
Szájamban régi méla íz
Nevek zsongása andalítsz
S hol van most Cremnitz messze jár
Mindannyian holtak talán
Emlékkel telt meg ím a lelkem
Sír a szökőkút is felettem
A szökőkút ovális medencéje egy nyitott száj vagy egy szem a pupillával (O):
Harcolni mentek ők minden hiába s most fönn csatáznak északon
Az éj lehull Ó vérző tenger
Leander burjánzik vadon a kertekben körül harcok virága
(Radnóti Miklós fordítása)
Azokkal ellentétben, akik Apollinaire képverseit „másodrangúaknak” tartják, mint André Breton, kijelenthető, hogy A megsebzett galamb grafikája nem dekoratív elem, hanem jelentéshordozó, aminek többfajta értelmezése lehet. A verset szokatlan formája ellenére témája és hangvétele révén a hagyományos elégikus költemények közé lehet sorolni. De a költemény zeneisége és a visszaemlékezés módja is jellemző az elégiákra. A nosztalgikus felsorolás: „Hol van Braque s Max Jacob a hű”, „Hol van Raynal Billy Dalize”, „S hol van most Cremnitz messze jár”, Villon Ballada a hajdani idők dámáiról című elégikus versét juttatja eszünkbe:
Mondd, hol is van, mely földön is
Flóra, a szép római dáma?
Archippiada és Thais,
hol az ő édes nénje-ángya?
S folyón, tavon ha kél a lárma,
szólal, de hol is van Echó?
Embernek túlszép volt az árva…
De hol van a tavalyi hó?
(József Attila fordítása)
Apolllinaire nem véletlenül nyúl kedvenc költőjének múltidéző fordulatához.
André Breton, aki Apollinaire verseiről többször elragadtatással szól, 1924-ben a Les Pas perdus (Akiket nem veszítettünk el) című könyvében ezt írja A megsebzett galamb és a szökőkút című versről: „Nem szeretném helyeselni a vers tipográfiai elrendezését.” Breton a költői kifejezőeszközök megújítására törekvő Apollinaire-nek felrója, hogy „külső mesterkéltségekre alapoz (tipográfiai és egyéb)”. „A szürrealizmus pápájának” alighanem ez volt az egyik legnagyobb ítészi tévedése.
A harmadik ciklus a Case d’Armons címet viseli. A Case d’Armons egy kerekekre szerelt láda volt, ahová a katonák személyes holmijukat helyezték el. A ciklus huszonegy versét Apollinaire először a fronton adta ki, 1915 tavaszán egy külön kötetecskében. A költő ekkor a 38. tüzérezredben szolgált. Május havában, a tűzharcok közepette határozza el, hogy kiadja legutóbb írt verseit hatvan példányban, amelyeket előfizetők vásárolnának meg. Engedélyt kap, hogy használhassa a hadsereg stencilgépét. A hatvan helyett mindössze huszonöt példány készült el. A kivitelezés nem volt tökéletes, katonatársai segítették a költőt, és minden egyes példányon kézzel javították ki a rosszul olvasható részeket. Így mindegyik egyedi darab lett és rendkívül értékes zsákmány a bibliofilek számára. A kötetecskéről írja Apollinaire Madeleine-nek 1915. július 8-án: „ez a kis könny a szívemben nőtt nagy szerelem tanúsága.”
Az előző ciklus verseiben a háború közeledtéről olvashatunk. A Case d’armons ciklus, amelynek költeményei a legváltozatosabb formákat mutatják, elsősorban a háborúról szólnak. Minden különösebb logikai sorrendet mellőzve, Apollinaire felvette ide szokásos szabadverseit, mint Guerre (Háború), 14 juin 1915 (1915. június 14). De nyomdai eljárással írt kalligrammák is szerepelnek, mint Loin du pigeonnier (Távol a galambdúctól), valamint kézzel írt képversek, mint Carte postale (Levelezőlap).
A Lueurs de tir (Lövés fényei) ciklusban négy vers szól szerelméhez, Madeleine-hez. A lány, akinek 1915. augusztus 10-én a költő megkéri kezét, több fényképet küld magáról Apollinaire-nek, amiket az „a szívén visel”. A Photographie (Fénykép) című szabadvers a lány szépségének dicsérete:
Úgy vonz a mosolyod mint
Egy virág vonzana
Fénykép barna gombája vagy te
Az erdőségnek
Ami az ő szépsége
(Rónay György fordítása)
A Kalligrammák ötödik ciklusa, az Obus couleur de lune (Hold színű gránátok) a Merveille de la guerre (A háború csodája) című költeménnyel nyit. A verssel kapcsolatosan meg kell említeni, hogy Apollinaire háborús versei megosztják a kritikusokat. A Kaligrammák 1918-a kiadásától egészen a nyolcvanas évekig Apollinaire háborús versei kevéssé ismertek, mondhatni elhanyagoltak voltak a kritikusok által. Akik foglalkoztak velük, azzal vádolták a költőt, hogy „esztétizálja” a háborút, és „egy fantasztikus látványosságot” csinál belőle. Csak a nyolcvanas évektől fordul a kritika komolyabban Apollinaire háborús versei felé. Ennek hátterében a század eleji avantgárd költészet megítélésében bekövetkező kedvező fordulat áll.
A háború csodája Apollinaire egyik legvitatottabb verse. Egyesek egyenesen a háború paródiájának tartják. A vers keletkezése 1915 decemberére tehető. Apollinaire egysége ekkor Hurlus közelében állomásozott. A költemény címét a kritikusok és az olvasók megdöbbenéssel olvasták. Miért nevezi a költő csodának a háborút? Nos, a vers megjelenése óta a filológusok kiderítették, hogy a szót Apollinaire a XI. századtól ismert középkori jelentés, mirabilia, „meglepő dolgok” értelemben használta.
Mint a fronton írt legtöbb verse, A háború csodája is egyfajta beszámoló, amelyben a szubjektív elemek dominálnak, csakúgy, mint levél-verseiben vagy a számtalan levélben, üzenetben, képeslapon, amiket a költő barátainak, szeretteinek küldött a frontról. A vers első sora:
Milyen szépek ezek a rakéták ahogy kivilágítják az éjszakát
Ez a verssor irritálta a leginkább kritikusait, akik a háború idealizálását látták benne. Ezzel szemben mások, mint Claude Debon, természetesnek találják a rakéták által megvilágított égbolt megörökítését: „a rakéták − „amik megvilágítják az éjszakát” – szépsége, amit Apollinaire megénekelt, és ami oly sok szemrehányást okozott neki, a háborús elbeszélésekben rendkívül banális. Megtalálhatjuk Barbusse-nél, Proustnál, csakúgy, mint Dorgelès-nél és másoknál. Nem a valóság idealizált víziója, hanem maga a valóság. Még a legsúlyosabb ütközetekben sem tudott senki érzéketlen maradni ezek előtt az éjszakai fények előtt.” – írja Debon. Jegyezzük meg, hogy ez nem változtat azon, hogy Apollinaire „lelkesedése” az adott helyzetben legalábbis meglepő.
A kötet utolsó ciklusának címe, a La tête étoilée (A csillagos fej) utalás az 1916. március 17-én kapott fejsebére, ami után egy koponyalékelés csillag alakú sebet hagyott koponyáján. Erről a fejsebéről írja Apollinaire: „A háború csak fokozta azt a hatást, amit a költészet gyakorol rám, és mindkettőnek köszönhető, hogy az égbolt immár egybeolvad csillagos fejemmel.”
A csillagos fej ciklus tizenhárom költeménye között egy képvers van, az Éventail des saveurs (Ízek legyezője). A ciklus nyitó verse a Le départ (A búcsúzás):
Sírásuk szállt csak vészesebben
S az arcuk volt megtört fehér
Mint tisztaszirmu hó ha lebben
Vagy két kezed A sok levél
Csókomra hullt a rőt ligetben
(Radnóti Miklós fordítása)
A ciklus és egyben az egész kötet záró verse a La jolie rousse (Egy szép vörösesszőkéhez). Eredeti címe L’Ordre (A Rend). A szép vörösesszőke Jacqueline Kolb, akit a költő 1908. május 2-án vesz feleségül. A költeményt életének összegzésével kezdi:
Imé ember vagyok megfontolt és okos
Már ismerem az életet s halált mindazt mit ismerhet ki élt
Kit fájdalom gyötört s emelt öröm szerelmi szenvedély
Ki elhitte már eszméit néha-néha
Sok nyelvet ismer és mindenfelé
Sok tájon át utazgatott
Járt háborúban s látta a Gyalogság és Tüzérség harcait
Fejsebet kapott meglékelték míg kloroformtól részegen aludt
S a szörnyű küzdelemben elvesztette legjobb társait
Mindazt tudom az újról s régiről amit ezekről így egy ember egymagában tudhat
Ezután a hagyományos és a modern költészetről szóló vita feleslegességéről szól:
Elítélem a hagyomány s a lelemény e hosszú vad vitáját
A Kaland s a Rend pörpatvarát
Az egyes szám első személyről áttér a „mi”-re, azaz valamennyi modern költő nevében beszél:
Azokkal akik ápolják és folytatják e rendet
Mi a kalandot kergetjük mindenfelé
Apollinaire, Villon csodálója, aki verseiben több helyütt is felhasználja a középkori költő szavait, ezúttal Az akasztottak balladájának könyörgő soraira emlékeztetően kéri az emberek irgalmát:
Irgalmazzatok nekünk mi folyton a jövő s a végtelen határain
Harcolunk az emberek helyett
Irgalom tévedéseinkért a bűneinkért irgalom
A vers utolsó sorában önmagának kér bűnbocsánatot:
Ó irgalmazzatok nekem
(Radnóti Miklós fordítása)
Illusztráció: “Ó idő szaga hangaszálak” (fh. Rousseau Apollinaire-je , Kaván hangái)
Ezek is érdekelhetik!
Rainer Maria Rilke: Alkésztisz, Hetéra-sírok →
Jasminka Domaš: Utazások topográfiája (versek)* →
Thomas Möhlmann versei →
