Frankovics György: SORSASSZONYOK – SUĐENICÉK (2.rész)
A bolgárok sorsasszonyai
A bolgároknál a gyermek sorsát meghatározó lényeket leggyakrabban орисници (bánáti bolgárok вресныца; Szamokovszki, Szófia vidéke, stb. урисници), valamint наречници (Rodope nyugati részén речници, реченици, наречни; Rodope középső és keleti részén наречници, нарешници, наръчници, ám kivételesen Богови речници elnevezéssel illették. Az első elnevezés (vesd össze: az újgörög όρισις ’meghatározni’, a román ursitoáre ’sorsasszony’) Bulgária-szerte ismert, kivéve a Pirinszki-vidéket, a másik elnevezés elterjedt az ország nyugati és déli részén. Tyuptendipszki vidékén a суденици név használatos. Bulgáriában a gyermek sorsát női lények, némely esetben férfi lények határozzák meg. Így például Dupnice környékén урисници (két férfi); Dél-Trákiában egy наръчник stb. jelenik meg.
A bolgár néphitben a sorsasszonyok rendszerint három lány alakjában ismertek. E három testvér örökké él. A világ végén laknak, és csak a gyermek születésénél jelennek meg. Az újszülött bölcsőjénél három ilyen lény jelenik meg, és közösen állapítják meg az újszülött sorsát. Láthatatlanok, lehetnek különböző korúak, fehér ruhás lányoktól öregasszonyokig bezáróan. Az anya kihallgathatta vagy megálmodhatta a gyermek sorsáról hozott ítéletet. A népmesékben egyedül az “öreg” hallgathatja ki beszélgetésüket, aki utasként, kereskedőként, koldusként véletlenül fordult meg a házban. Mielőtt még meghatároznák sorsát, az ориснициk Istenhez mennek, hogy kimondja milyen sors vár a gyermekre. A sorsítéletet harmadik éjjel szabják ki. Úgy tartják, hogy az első kettő kedvezően kívánja a gyermek sorsát meghatározni, míg a harmadik kirója a rosszat. A sorsasszonyok a születés éjjelén, vagy a keresztelés napján jelennek meg.
A gyermek sorsát kedvezően kívánják befolyásolni, s ezért az уриснициknak fokhagymát és egy darabka kenyeret készítenek oda. A szülést követően, a harmadik éjszaka az urisnicák meghatározzák az újszülött jövendőjét. A gyermek közelében elhelyeznek számukra egy borral telt serleget és néhány pénzdarabot. A bába kötelessége, hogy a уриснициket meglesse és határozatukat másnap a gyermek szüleivel kedvezően közölje.
A bolgár népmesékben és népdalokban is megjelennek az уриснициk, nevezetesen akiknek döntését Isten sem tudja befolyásolni, hogy a gyermek szerencsés lesz-e vagy sem. Az alábbi népi énekben a sorsasszonyok “sorsmondani jönnek”, akiket ki lehet hallgatni:
(…) Ekképp szól az első:
“Nevelkedjél, nőj fel,
Légy huszonkét éves,
Essél rá egy késre,
Halálod így légyen.” (…)
A második sorsasszony felülbírálhatja az első sorsasszony döntését, s puskagolyó általi halálnemet állapít meg. A harmadik döntése értelmében – ödipuszi párhuzamok – huszonöt évesen anyját kell elvennie. Ám még mielőtt beteljesedne a jóslat, a felnőtt legény megtudja a fermán (levél) tartalmát – amelyet apja csecsemőkorában melléje tett egy ládába, és kitetette a tengerre, nehogy az ítélet bekövetkezhessen –, késsel véget vet életének. Más halálnemek is ismertek a jóslatokban: a fa általi és a kígyómarás következtében előállt halál, ugyanis a megszületett ikreket az urisznicák megátkozták, miszerint egyiküket megmarja a kígyó, míg a másiknak halálát faág okozza, ami beteljesedik.
A bolgár néphitben – népi énekekben – kimutatható a narisznicák vihardémon jellege, akik “erős szélvészben”, “sűrű pára, sűrű ködben” szállnak, s el kívánják ragadni a vőlegényt. Azonban húga túljár az eszükön – bátyja ruháit ölti magára –, mire a sorsasszonyok magukkal ragadják.
A наречнициk döntését, miszerint a megszületett királylány kígyómarás következtében fog meghalni, annak ellenére nem lehet megakadályozni, hogy szülei egy szobában elrejtik, de a szőlőfürtben egy kis kígyó meglapul, majd megmarja, s bekövetkezik a végzet. Hasonló monda ismert a szerbeknél is.
A sorsasszonyoknak halálistennői, haláltündéri vonásai is kimutathatóak: “Vegyük el a lelkét, hogy ne kelljen anyátlanul kínlódnia” – mondja az első sorsasszony.
A sorsasszonyok által a “nagy könyvbe” beírtak beteljesednek, azonban néha kiváltható a sors, amennyiben a menyasszony életének felét nekik ajánlja.
A macedónok sorsasszonyai
A macedónoknál наречници, реченици, речници elnevezéssel illetik őket. A macedóniai Skopska Crna Goraban ismertek a suđenicék, akik a gyermek sorsát felróják “az isteni könyvbe” (bozsji tefter). A gyermek jövőjére nézve a harmadik éjjel hozott ítélet tekinthető sorsdöntőnek, ugyanis a sorsasszonyok ekkor döntenek sorsa felől. Maleševóban három sorsasszony ismert, az egyik orsót, a második a könyvet, míg harmadik egy ollót tart a kezében, amely ógörög párhuzamokra utal.
A Skopje környéki hiedelmek szerint a fiúgyermekeknek nem a sorsasszonyok határozzák meg a sorsát, hanem a férfi суђеници lények.
A balti szláv Zsiva, az óorosz Rod és a rozsdanicék
Az óorosz XI. századi Évkönyvekben megjelennek a sorsdémonok rozsdanice elnevezéssel, s mindig a férfi alakban megjelenő mitikus lénnyel, a Roddal együtt mutathatók ki. Az eddigi kutatások alapján feltételezhető, hogy a Rod az óoroszoknál istenséget jelölt, míg a rozsdanicák a görög moirákhoz és a római Párkákhoz hasonló istennőket. A rozsdanyicák azok közé a nagyszámú lények közé tartoznak, akiket rendszerint többes számban nőnemű formában emlegetnek, akik meghatározzák az újszülött sorsát.
A pogány Rod (Nemzetség) az óorosz feljegyzésekben a hozzá kapcsolódó női mitológiai alakokkal, a rozsdanyicákkal együtt, rendszerint közvetlenül a fő istenek után következik.
Különleges ételáldozatot és mézesital-áldozatot mutattak be nekik. Terített asztallal várták őket a gyermek születésekor: mézzel, túróval, kenyérrel és kásával (kutja).
A balti (nyugati) szláv Zsiva női istenség az életerővel állt kapcsolatban, egyben mitológiájukban a legfőbb női istenség (a polábok földjén, Helmold XII. századi krónikája szerint), miként Zywye, az élet ólengyel istennője is (Jan Dlugosz XV. századi lengyel krónikás szerint), akinek neve rokon Zsiva nevével, az életerőt testesíti meg, a halál mitológiai megtestesítőjével szemben.
A görögök és a lettek istennői
Az ó-egyiptomi, antik görög és a római mitológiától kezdve az európai népeknél – beleértve a balkáni népeket is – a sorsasszonyok alakja, nevezetesen a moirák–párkák–Schicksalsfrauen alakok egységes rendszere körvonalazható.
A görög mitológiában ismertek a horák – Zeusz és Timidie lányai –, akiket az évszakok váltásával és a természet rendjére való ügyelettel bíztak meg. A görög mítosz szerint a három fehérbe öltözött moira az élet sorsfonalát fonja. A széles körben elterjedt sorsmondák szereplői, az újszülött sorsát meghatározó sorsasszonyok “valóságos” hiedelemalakokként is ismertek. A sorsasszonyok alakja a balkáni tündérek alakjába olvadt (a görög moirák, a szláv urisnica, a román ursaie), akiknek kedvező döntését áldozattal is befolyásolják (a harmadik moira sokszor lélekvezető, a halál angyala is). A görögök e három “bírónője” vélhetően “hármas Hold istennőként” a halálistennőt is megtestesíti.
Moira annyit tesz mint ‘rész’, illetve ‘fázis’, de a szerbek urisnicáinak a ris (rész) megnevezése ugyanezt fedi. Fehér ruhájuk, valamint a kéményen keresztül érkezésük chtonikus jegyekre utal, azaz a halálistennővel rokonítható vonásaik is kimutathatóak.
Ismert a Hold három fázisához kapcsolódó három személyiség, nevezetesen Klóthó, Lakhezisz és Atroposz. Az újhold a szűzistennőt, a tavaszt jelképezi, a telihold a nimfákat és a nyár-istennőt, míg a hold csökkenő fázisa az őszi Krona istennőt jelöli. Klóthó guzsajon fonja meg minden egyes ember életfonalát. Lakhezisz az emberi életek alakulásával kapcsolatos döntéseket hozza, míg Atroposz mindezeket egy tekercsre jegyzi, és az odaítélt órában ollójával elvágja az életfonalat.
Ezzel párhuzamban megemlítendő, hogy a szlávoknál ismert szokás volt az Újholdhoz imádkozni, párhuzamként megemlítendő, hogy letérdelve imádkoztak az újszülött életéért is.
A letteknél a laima a legfontosabb istennő (neve a laime, ‘boldogság’, ‘szerencse’ tőből ered). Legfőképpen a végzet istennője, aki születéskor megszabja az emberek sorsát, pártfogolja a szüléseket, megjósolja a jövőt, néha együtt lép fel delával és kartával, a három párkához hasonlóan. Laima kormányozza a házasságot, a termésbőséget, a jószág szaporulatát. Laima archaikus alakja a szinkretizmus folyamán Szűz Máriával kontaminálódik, valószínűleg a lettek pogány korának legrégebbi állapotához tartozott.
A magyar néphit, valamint a horvátországi szórvány-magyarság és a csángók sorsasszonyai
A magyar kutatások a magyar néphit sorsasszonyáról megállapították, hogy a vele kapcsolatos, elvétve előforduló elemek balkáni eredetűek. A születendő/újszülött gyermek sorsát a vajúdás idején/szülés után a váratlanul megjelenő sorsasszony/angyal, illetve asszonyokká váló galambok/táltos/bába jósolják meg az asztalon hagyott sóból, kenyérből, vízből/csillagok állásából. A gyermek sorsa, megjósolt halála, szülei minden óvintézkedése ellenére, bekövetkezik. A fenti kitétel azonban némi korrekcióra szorul, mivel a délszláv népeknél a gyermek sorsát nem jósolják meg. A dél-szerbiai Pirot környékén a gyermek arcán lévő barázdákból arra következtetnek, hogy hány gyermeke fog születni. Az oroszoknál úgy vélekednek, hogy a bábaasszony az ablakon keresztül megláthatja a gyermek sorsát: ha férfit vesz észre vállán puskával, a gyermek háborúban hal meg, ha akasztott embert lát, akkor felakasztja magát.
A horvátországi nyugat-szlavónai magyaroknál végzett gyűjtésem eredményeképpen a lipovljani magyarok körében is igazolható a sorsasszonyokba vetett hit. A náluk följegyzett adalékokban a halálnemek közül a villámsújtás általi szerepel, azonban a jóslat beteljesedése imádkozással elkerülhető.
“A királyfinak az jósolták, hogy 18 éves korában a ménnykű üti agyon. A király – egyetlen fia volt – tiszta vastoronyt csináltatott. Mindig ha jött olyan mennydörgések, mindig abba köllött neki belemennie. Egyszer szegény gyerök úgy elszánta magát, éppen abba a napba vót 18 éves. Nagyon dörgött egész nap.
– Királyfi, bent köll lenned egész nap.
– A toronyba nem leszek!
Kiment, tovább a toronyból. Letérdelt a fődre, kezeit összetötte, imádkozott:
– Istenem, itt vagyok előtted. Engemet te abba a toronyba is agyonüthetel.
Abban a pillanatba a ménnykű belecsapott a vastoronyba. Széjjelröpült mindenfelé. Ő meg életbe maradt. Akkor az apjának aszonta:
– Ugye, apám, Isten előtt nincs lehetetlenség. Még egy hajszálam se görbült meg, és mellettem csapkodott a villám. A vastorony meg odavan.”
Hasonló mondát jegyeztünk fel a Dráva menti horvátoknál is, amely “a földalatti vasház” (AaTh 934A; BN 776) címszó alatt ismert, amikor a villám belecsap a vasházba, illetve a betonból épített pincébe.
Ezeken túl a nyugat-szlavóniai magyaroknál elterjedt hiedelemmondákban megjelenik a gyermek vízbe-, illetve kútba fulladása előre jelzésének motívuma. Ismert még a “szüleinek gyilkosa lesz” mondakör, illetve a születendő gyermek a vajúdás/születés pillanatában odatévedő katonának, béresnek lesz a felesége.
A csángóknál a csecsemő születésekor a úrszita beszól az ablakon, hogy milyen sorsa legyen a gyermeknek, illetve, hogy vízbe fúl.
A fenti csángó elnevezés minden bizonnyal átvétel, ugyanis a szerbeknél ismertek az urisnicék, a román néphitben a ursaiék, a romáknál az urinđék. A magyarországi Méhkeréken élő románoknál Szilveszter éjszakáján “járnak” az ursitoarék. Az asztal alá lisztet (búza, kukorica és árpa lisztet) szórnak. Ha reggelre nyomokat találnak a lisztben, úgy tartják, ott jártak a sorsasszonyok. Ez az egész család számára egészséget jelentett. Különösen vonatkozott ez a Szilveszter éjszakáján született gyermekre. Ezzel párhuzamban megemlítendő, hogy a Dráva menti horvátoknál halottak napján szórnak lisztet az asztalra, s ha azon másnap reggel madárlábnyomok láthatóak, akkor úgy tartják, hogy a meghalt hozzátartozók hazalátogattak.
Sorsasszonyok más népeknél
A macedóniai arománok albénak (fehérek), kasmetének (a török “k’smet” szóból) és mirilinek (a görög “moira” elnevezésből) nevezik őket.
A szorboknál suzdicke, suzdžička, wosudnica névvel ismertek.
A horvátországi Daruvár környéki csehek sudičkynek, Csehországban hármasával járnak és sudičkének nevezik őket.
A galloknál matrónákként váltak ismertté.
A németeknél Schicksalsfrauen alakban sejlenek fel. Európa- és Kaukázus szerte, a szibériai népektől a finnekig, és a balti népeknél is kimutathatóak. Ámde ezeket jóval megelőzően, már az időszámítás előtti óegyiptomi papirusz feljegyzések is erről tanúskodik, miszerint a herceg sorsát Hathor istennő határozta meg.
Német nyelvterületen a Schicksalsfrauen halálítéletében a leggyakoribb a “Messer, Wasser, Holz”, míg a somogyi és a zalai romák az uringyékhez kapcsolodóan a „halál a kútban“ elterjedt mondatípus egyik változatát is ismerik.
A dél-somogyi és dél-zalai községekben a roma uringyék a sorsmondákban mindig hárman vannak, női fejük van és madártestük. A romák azt tartják, hogy valamikor látni lehetett az uringyéket, azonban mióta káromkodnak az emberek, nem mutatkoznak többé előttük. A szülőnő ágya szélére ülve megjósolják az újszülött sorsát. Az első a leendő életformáját (foglalkozás), a második a házasságát (szerencsés lesz-e vagy szerencsétlen), míg a harmadik életének a végét (milyen halállal fog meghalni: vízbe fúl, illetve leesik a lóról, és az agyontapossa), amelynek párhuzamait, a fent bemutatott motívumokat a Mura-menti horvát képzetek is tartalmazzák.
Triádák
A délszláv népeknél a gyermek sorsát leggyakrabban három suđenice, de kivételes esetekben kettő, öt, hét vagy tizenkettő is meghatározhatja. Amennyiben férfi lény hozza meg az ítéletet, az rendszerint egy vagy kettő lehet, ám kivételesen megjelenhet hat személy is. A szerbiai Timok vidékén három szép, hosszú hajú, fehér ruhába öltözött lányként képzelik el őket, hasonlóan a vilékhez. A bolgárok is három lánynak mondják őket. Hasonlóan képzelik el őket a horvátországi Moslavinában élő csehek, míg az anyaországi csehek képzeteiben a sudničkék fehér ruhában jelennek meg, s ítélethirdetéskor égő gyertyát tartanak a kezükben. A horvátországi Varaždin környékén az újszülötthöz három kerek arcú, fehér ruhás, fehér fejkendős sorsasszony érkezik meg, gyönyörű ékszerrel a nyakán, égő gyertyával a kezében. A szerbiai Leskovac környékén három asszonynak képzelik el őket. A macedóniai Maleševoban hárman vannak: az első orsót, a második könyvet, a harmadik ollót tart a kezében.
A görög hellén-korban moirák hárman vannak, a rómaiaknál is három a párka.
A keleti szlávoknál és a velük rokon balti népeknél (litvánoknál és letteknél) szintén hármasával jelennek meg, nevük laime.
Hármas megjelenésükről tudnak a germán népek, a románok és a romák is. Az albánok közt szintén ismeretes e lények hármassága mire (moire), fate (fátum), míg Észak-Albániában ore elnevezéssel.
Általában a triádák az isteni hatalom fő megnyilvánulásainak számítanak.
A különböző, egymáshoz kapcsolódó lények hármanként megjelenése, pl. három állat, három ember, három félisten vagy isten, különböző triádákat képez, amelyek különböző tulajdonságoknak felelnek meg: születés, élet és halál (suđenicék); múlt, jelen és jövő; illetve a kozmosz három szintjét jelenti: alkotás, megőrzés és megsemmisítés (Brahma, Visnu, Siva). Az összes triáda valamilyen alakkal bemutatható.
Feltehetően a leggyakrabban hármasával megjelenő délszláv suđenicéket a sors, illetve a végzet istennőiként tekinthetjük, ítéletük már a születéskor ráirányítja a figyelmet a halál gondolatára. Meghozott ítéletük isteni ítéletnek tekinthető, s megmásíthatatlan. Tőlük függ az emberi szerencse, boldogság, házasság stb.
Ruházatuk fehérsége elsődlegesen a halál színeként tartható számon, egyúttal a sorsasszonyok chtonikus jellegére utal.
A suđenicék gyakran a kéményen keresztül érkeznek. A kémény szimbolizmusa közelállónak tekinthető a világ-tengelyhez, amelynek hosszán az égi hatások lekerülnek és felemelik a lelkeket a földről, de egyben a chtonikus lények útvonala is.
A nekik kijáró fehér áldozatok, valamint az áldozati bor és méz az életet és a halhatatlanságot szimbolizálják, a szentek és a bölcsek szellemi eledelének és italának tekinthetők, s kiemelt szereppel bírnak (a méz) a megtisztulási rítus során. A fehér áldozatok (kenyér, pogácsa, liszt) az Isten szubsztanciális jelenlétére utalnak.
A két világ szétválasztása – a vadság és a kultúra elkülönítése
A szerbiai Niš környékén az újszülöttre inget, harisnyát és sapkát tettek. Ez egyben az első alkalom arra, hogy “háromosztatú” ruházatukkal (fej-mell-láb) a gyermeket “bevezessék” a kultúra világába, ily módon kapjon hangsúlyt az öltözet, amely különbség elválasztja a vadságtól. Más vidékeken a gyermek öltözetében más szimbolikus jelentés is érvényre jut. A bolgároknál a gyermekre apja, anyja vagy a bábaasszony ingét adják rá, illetve külön e célra szolgáló rítus-inget, amelyen a fejrész nyílását kissé megégetik. Dél-Thrákiában a gyermekre ráadják apja ingét és anyja övét. A szkopjei medencében a gyermeket fehér ruhába öltöztetik.
A suđenicék elleni védekezés
Némely vidéken a suđenicék érkeztét nem tartották kívánatosnak. Épp ezért bizonyos intézkedéseket foganatosítottak, hogy a gyermek mellől elűzzék őket. A koszovói Gornja Moravában harmadik éjszaka az újszülöttet más házba vitték, hogy a suđenicék ne találjanak rá. A szülőanya mellé egy rongybabát helyeztek, amelyet másnap széttéptek és az útkereszteződésre hajították. Rodope vidékén egy mosófát férfi ruhába öltöztettek, majd az újszülött és az anya közé tették: “a narecsnice rossz ítélete szálljon a mosófára; vagy a szülőanyát szénára fektették, ahol sok a növény, ahova még fokhagymát is tettek. A bánáti hérák a harmadik éjjel az újszülött (különben a pólyába bekötött) mindkét kezét (vagy csak az egyiket) kivételesen szabadon hagyták, hogy védekezni tudjon a sudbinával vagy sudijával szemben.
A Leskovac környéki szerbeknél a suđenicék elveszik az emberi életet. Miután a hét fiával élő öregasszonynak meghatározták, hogy meg fog halni, amikor érte mentek, a ház előtt kinőtt a kumanika (növény), s nem mertek betérni a házba.
A horvátországi Dráva menti Bjelovarban a suđenicék elleni védekezésül a bölcső aljára oman (peremizs, Inula, örménygyökér I. helenium) fű szolgál.
A horvát szépirodalom is megemlékezik a sorsasszonyokról
Marko Marulić, XV-XVI. századi spliti horvát író a suđenicakat ždribnicáknak (sorsot húzók) nevezi, míg a šibeniki I. T. Mrnavića a XVI-XVII. századi műveiben skonиčanicékként (akik az embernek életét befejezik) említi őket. P. R. Vitezović, senji XVIII. század eleji író és szótárszerkesztő a sudnice szó használata mellett él még a parcae, roиnice, nemile szinonimákkal is.
A sorsasszonyokkal kapcsolatos földrajzi nevek
Az alábbi helységek neve hozható kapcsolatba a sorsasszonyokkal: Szerbia: Rođanici, Rođače, Rožaje; Macedónia: Rozsden; Bulgária: Rozsdene, Bosznia: Suđenice, Horvátország: Rožanski kukovi, Roženica, Sudovec, M. Sudovec.
Illusztráció: Suđenice II. (fh. Rothaug)
Ezek is érdekelhetik!
Oláh Tamás: Mikor már nem sántít egy-egy hasonlat →
Tóth Kálmán: Paul Johnson nyomában →
Turai Laura: A „figyelem iskolája” Pilinszky János és Simone Weil írásainak tükrében, Pilinszky lírájában →
