Füleki Gábor: Versteremtés
Vers, lehullsz a föld sarába, égi kék azúrból,
földszavakba öltözöl te, durva, matt darócba,
sorsod immár földi lét lesz, térbe itt maródva.
Honnan és ki küld le téged, kristálynéma húrból?
Elme-emlék szül meg téged, vagy születsz a Túlból?
Szógyöngysorfüzér telt, rezgő lánca, kapcsolódva,
torlad, s megszilárdul árja, hűs papírra róva,
csend belső hatalma hoz fel, lélekmélyi kútból.
Ámde olykor megapadva elnémulsz, te, fény-szó,
kalapálhatsz őhelyette képet, ritmust, rímeket,
véshetsz formát, boltozatot, belső tartóíveket.
Mint agyagkorongos mester két kezével írt remek,
ivókürt lesz égi hangból, tűzborral telt, s ím, remeg –,
szomjat oltson, s befogadja fönn, szülője, ég-tó.
Illusztráció: Vers “szülője, ég-tó”
Ezek is érdekelhetik!
Bánki Éva: Infinitív (versek) →
Kelemen Lajos: Karácsonyra →
Hegedűs Gyöngyi: Kvantumseb →
