Kövesdi Veronika: Mindegy kinek
Nem, kedvesem,
sokat gondolkoztam, kivel osszam meg ezeket a sorokat, de mivel mindenki itt van, vagy erre tart, csak téged nem tudlak kímélni. Bocsásd meg, ha nem vagyok annyira szórakoztató, mint te szoktál lenni, mentségemre legyen mondva, amit egyszer olvastam valahol: a költészet nehéz.
Szóval péntek reggel felfordult bennem valami, s e kisebb öklendezéseket (bájos, tudom) a kedvcsinálónak feltett Edith Piafnak tudtam be. Az indulásig eltelt időben Szép Helénától Jane Austen-i magaslatokig próbáltam eljutni fejben. Addig a benzinkútig, ahol rágyújtottam a gázpalackok mellett (bízzuk a sorsra, let it burn!), a GPS tartotta bennem a lelket, minden leágazásnál egy erélyes keep right at the fork-kal.
A magányt mindig is jobban értékeltem a sokaságnál – na jó, ezt Nietzsche-től loptam, de áll – így nehezen viseltem, hogy a helyszínen a nagy asztalpakolásokban előkerült a pálinkásüveg is. Így én, mondván, hogy ki kell szárítani a beázott kocsim, és ez kizárólag menet közben, lehúzott tetővel lehetséges, leléptem. Ezt egy “na, kellett a spórolt pénzedet francia autóra költeni”, és rengeteg rosszalló pillantás mellett apám bólogatása kísérte. Utóbb kiderült, azt csak a tolatva távozás hibátlan manőverének köszönhettem.
Ő ekkor éppen intézett valamit.
A pénteki társaság értetlenkedve jelezte “sápadthulla”-szerű fizimiskám. Többen felszólítottak rá, hogy örüljek. A példaértékű humoromat sem az erre adott – az a típus vagyok, aki posztumusz születik újjá, s megterhelő a feltámadásom – válaszom, sem a miért nem iszolra zsigerből rávágott „mert a Frontinra nem lehet”-szösszenetem után nem értékelték.
Ő valamit intéz, most egy másikat.
Végül megérkezett a barátnőm, a szolgám és királynőm, aki mióta eszem van, tud rólam mindent, az ovis jelemtől a nevedig, és nem mozdul mellőlem.
Meggyőzött, hogy már tegnap is késő lett volna szólni, a nagyapám egy cohen, egyenesen Ábrahámtól, mazel tov nélkül smafu az egész, mert végignézve az egybegyűlteken, 10 év és még egy Bulgakov kéne hozzá, hogy megbocsássanak nekem.
Egyszer valahol olvastam, hogy van ez így néha. Hát van.
A napsütésben szépek ezek hegynek hazudott dombok.
Minden jót!
T
Illusztráció: Még egy Bulgakov
Ezek is érdekelhetik!
Csanda Mária: Négydimenziós történetek →
Tárnok Attila: Korai exitus →
Derzsy-Ben Ond: PONTOS MÉRETEIM. Verses poszttraumák* →
