Marton Árpád: Hátuk mögött a történelem (Negyven éve alakult meg a Rock Színház)
I. rész
Régebb ideje nincs már, mint ameddig létezett. Mégis van. Felejthetetlen előadások emlékével, fölülmúlhatatlan magyar zenés darabok bemutatóival, amelyeknek egy része hozzáférhető hivatalos lemezfölvételeken, másokat színházi és televíziós archívumokból, színpad közeli bennfentesektől gyűjtögetett össze a rajongótábor, s most féltett kincsek gyanánt őrzi. Egy magyar színház, amely műfajt teremtett, szerzőket ihletett meg és sztárokat emelt föl. Előadásaiban boldogan vendégeskedett a szakma színe-java. Produkciói ma is etalonszámba mennek, ha repertoárjukból újra a színpadra kerül itt-ott valami. Művészei rendszeresen fölbukkantak a címlapokon, némelyik előadásának képe a nagy világlapokén is. És ami végképp magyar színháztörténeti csemege: mindez saját játszóhely nélkül. Negyven éve alakult meg a Rock Színház.
A rajongók körében nagy becsben tartott, trükkösen megszerzett fölvételek tisztázatlan jogállása már-már szimbolikusnak mondható, ha a Rock Színházról esik szó. A legendás intézmény egyik szellemi előzménye az a szamizdat Jézus Krisztus Szupersztár-előadás, amelyet az alapító művészeti vezető, Miklós Tibor hozott tető alá a köréje sereglett popzenészekkel 1972-ben, a Műegyetem klubjában. Átmeneti jelleggel: mintegy tucatnyi telt házas előadás elég ok volt a betiltásra. A Csuha Lajos címszereplésével, Mária Magdolna szerepében Bódy Magdival és a Korong Együttes lelkes közreműködésével létrejött oratorikus előadásra való bejutásért nem csak a közönség vetélkedett, de csakhamar a színházi szakma krémje is. Amikor az egyetemi klubból kiszorultak, a forradalmi előadás alkotói a “házhoz szállították” a Szupersztárt pár lelkes rajongó hajlékába. Miklós Tibor visszaemlékezése szerint egy csopaki présházában olyan színészóriások szorongtak a betiltott előadáson, mint Ruttkai Éva, Tolnay Klári, Psota Irén, Gábor Miklós, Latinovits Zoltán vagy Mensáros László. Mind a lelkesedés, mind a hatalom reakciója érthető. Bizsergető bibliai téma a színen a kádári békeidők derekán, mi több: az imperialista nyugat hanyatló hippikultúrájának botrányos látlelete – mindez a tömegekhez elérő popműfajban, ráadásul magyarul.
Nem mintha a musical teljességgel gyökértelen műfajnak számított volna hazánkban. A hazai színháztörténet is felmutathat sikeres zenés színházi törekvéseket – a híres Madách színházi Koldusoperát Ádám Ottó rendezésében Pécsi Sándorral, Gábor Miklóssal, Psota Irénnel és Kiss Manyival (1965), a My Fair Ladyt Bástival és Lehoczky Zsuzsával (1967), Szinetárék legendás Petőfi Színházát Hubay Miklós, Ránki György és Vas István zseniális sanzonmusicaljével, a Margitai Ági, Bodrogi Gyula, Sennyei Vera és Agárdy Gábor által sikerre vitt Egy szerelem három éjszakájával (1961), a Popfesztivált (Vígszínház, 1973) vagy A kutya, akit Bozzi úrnak hívnak-ot Latinovitscsal – mégis: a revü, a musical comedy és a popzene szerencsés találkozásából született műfaj: a musical idehaza legjobb esetben is csak a La Mancha lovagja (Operettszínház, 1971), a Hegedűs a háztetőn (Operettszínház, 1973), a Kabaré (Operettszínház, 1977) vagy Bernstein West Side Storyja (Operettszínház, 1969) révén tett szert szélesebb körű ismertségre. Előbbieket operettes, az utóbbit operai vonatkozásai tették szalonképessé. Hogy a pop- illetve rockzene valódi drámai erőt hordozzon – nos, a műfaj magyarországi otthonra találására újabb évtizedig várni kellett.
Már ha valaha is igazán otthonra talált. Elég egy pillantást vetnünk a Rock Színház előadásait befogadó színhelyek listájára, hogy kiderüljön: efféle esetleges körülmények között csakis a megszállottsággal határos küldetéstudat tarthatott életben egy társulatot másfél évtizeden át. A margitszigeti Vörösmarty Kertmoziban 1980-ban bemutatott Evitától a Győri Sportcsarnokon, a MOM Művelődési Központon, a Budapesti Gyermek (utóbb Arany János) Színházon, a Budai Parkszínpadon, a Szentendrei Művelődési Központon át vezetett az út, míg a társulat végre diadalmasan vehette be a Szegedi Szabadtéri Játékok arénányi dómszínpadát a Jézus Krisztus Szupersztár kelet-európai bemutatójával. Ám senki se higgye, hogy az országra-világra szóló siker megoldást hozott a Rock Színház áldatlan állapotaira. A játszóhelyek listája tovább bővült: Nemzeti Színház, Vígszínház, Arizona (később Művész) Színház, Fővárosi Operettszínház – hogy a nyári, alkalmi színhelyeket ne is említsük. Rövid időre a Vígszínház fölújítását követően megüresedett Nyugati téri sátorszínház vált a társulat otthonává, mígnem a Szinetár Miklós igazgatta Operettszínház fogadta épületébe és társulatába a testvérműfaj első számú hazai követét. Hogy a következő színházvezető – ugyancsak közös sikerek részese – sietve meg is szabaduljon a színház vezető művészeitől és alkotóitól; lényegében pontot téve a Rock Színház hányattatásokkal teli történetének végére. Az alapítók különféle intézményekben vagy színházi vállalkozásokban igyekeztek életben tartani a nemes örökséget, a vezető művészek a rivális társulatoknál próbálkoztak több-kevesebb sikerrel, az egykori popsztárokból a Rock Színházi évek alatt vérbeli zenés színészekké vált derékhad pedig kénytelen-kelletlen megbarátkozott az operettbeli megtűrt társbérlő helyzetével. A műfaj mindeközben angolszász kasszasikerek dömpingjével árasztotta el a legnagyobb játszóhelyeket a Madáchtól a szegedi Dóm térig.
Ez utóbbi már csak amiatt is említésre érdemes szempont, mert a Rock Színház bemutatóinak sorát végigolvasva szembeötlő a színpadra állított művek kikezdhetetlen irodalmi rangja. Valentyin Raszputyin, Stefan Heym, Victor Hugo, Oscar Wilde, Móricz Zsigmond, Lev Tolsztoj, Andersen – hogy csak a legismertebbeket említsük: a színház repertoárjának kialakításakor a legnemesebb értelemben vett irodalmi mérce volt az elsődleges zsinórmérték. Ahol irodalmi alapműre nem hivatkozhatunk, ott is a műfaj “magasirodalma” jut szóhoz: Hair, West Side Story, Evita, Sakk, Miss Saigon és a többi. Máskor az ugyancsak irodalmi értékű témaválasztás az újonnan született mű veretességének záloga: az első magyar rockopera rangjával dicsekvő Sztárcsinálók éppúgy bibliai kulisszák között játszódik, mint a Szupersztár.
Hogy miért épp az Evita volt az a darab, amely 1980. augusztus 14-én útjára indította a Rock Színház felemás sikertörténetét, ma már aligha deríthető ki. Egyes visszaemlékezések szerint a frissiben fölfedezett Kováts Kriszta karakteréhez kerestek darabot, de szó esik egy Miklós Tiborral összeakadt londoni producer közbenjárásáról is. Kétségtelen, hogy a társulat egészen friss, Londonban csupán két évvel korábban bemutatott darabot választott bemutatkozás gyanánt. A Webber-Rice szerzőpáros egyik legfeszesebb dramaturgiájú szerzeményéréről a szó, egy afféle modern kori Kleopátra-történetről. Netán úgy lehetett diplomatikusan lenyomni a kultúrpolitikai megmondóemberek torkán, hogy társadalomkritikai üzenetét palástolta a kommunista ikon, Che Guevara jelenléte a színlap élén? Eldönthetetlen, ami ellenben tény: a produkció országos visszhangot keltett, főszereplői – Kováts Kriszta, Szakácsi Sándor, Szolnoki Tibor, Eszményi Viktória és a többiek – pedig jelentékeny mértékben előbbre léptek a népszerűségi listákon.
Szakácsi Sándor megjelenése a rockszínházi színlapokon önmagában is említésre érdemes sort indít el. A színházhoz tagi jogviszonyban nem szerződött, mégis vele hosszan tartó szakmai együttműködésben lévő jeleseink listája így folytatódik: Hámori Ildikó, Andorai Péter, Harmath Albert, Kaszás Attila, Szombathy Gyula, Mikó István. Bár színpadon csak a poszt-rockszínházi időkben keltette életre, legendás Kajafása mellett a Légy jó mindhalálig Pósalaky urának lemezfölvételén is találkozunk Gregor Józseffel. A színpadi előadás színlapján nem kisebb művészegyéniség: Szabó Gyula szerepel Pósalaky úrként. Deák Bill Gyula fanatikus Simonja ugyancsak a Rock színházi produkciók széles körű szakmai elismertségére vall. Ahogyan a rendezők névsora is: Szinetár Miklós, Sík Ferenc, Ács János, Szikora János, Iglódi István, Kerényi Miklós Gábor – hogy csak a legnevesebbeket említsük. Állandó épület birtokában, stabil infrastrukturális háttérrel a társulat valódi magyar színházi nagyhatalommá válhatott volna. Így azonban nem maradt más, mint felejthetetlen produkciókkal és mindmáig etalonként emlegetett alakításokkal megírni a hazai színháztörténet egyik megkerülhetetlen fejezetét.
II. rész
Negyven éves volna a Rock Színház. Volna. A színház, amely intézményi értelemben csupán másfél évtizeden keresztül maradhatott életben, és amely úgy teremtette meg egy műfaj hazai világszínvonalát nemzetközi mércével is kiemelkedő saját zenés darabok bemutatásával, hogy egyetlen évadra sem lelt otthonra saját színházépületben. Egy színház, amelynek több előadóművészeti területről verbuválódott csapata itthon sosem látott lendülettel vágott bele, hogy vadonatúj minőséget honosítson meg a magyar színházi világban. Egy színház, amely bebizonyította: a populáris zenés színház műfajaiban is születhetnek veretes, örökbecsű darabok és előadások. Egy színház, amelynek sztárjai tőlünk nyugatabbra ma is a címlapokon szerepelnének. Egy színház, amely ma már nincs. És mégis örök. Talán épp amiatt, hogy szert sohasem tett valódi intézményi háttérre. A közönség szívében találta meg igazi otthonát.
Az Evita kétségbevonhatatlan kritikai és közönségsikerén fölbuzdulva az alapító művészeti vezetők, Várkonyi Mátyás zeneszerző és Miklós Tibor szövegíró hamarosan előrukkoltak az első igazi magyar rockoperával, a Sztárcsinálókkal. A darab továbbviszi az Evitában tetten érhető társadalomkritikai vonulatot, de – remek diplomáciával – csupán a felszín alatt. Hisz az evangéliumi időben játszódó cselekmény a krisztusi egyház elüzletiesedését példázza, még egy hamis Föltámadottat is bevetve, ami nyilván kedvére volt az egyházellenes kultúrpolitikának. Az, hogy a hatalomért semmitől vissza nem rettenő Nero tetteiben a mindenkori diktatúra aljassága tükröződik, úgysem szúr szemet a “könnyű szórakoztatás” híveinek. Gondolhatta az aczéli kultúrpolitika… A Sztárcsinálók mindenesetre bravúrosan helyezte el politikai üzenetét egy régvolt történelmi valóság kulisszái közé. A mű majd másfél évtizeddel később a Thália színpadán kelt új életre fontos kiegészítésekkel. A CD-változat is ezt örökíti meg.
Bibliai díszletek közé helyezett politikai parabola volt a Rock Színház 1984-i bemutatója, A krónikás is. A Stefan Heym regénye nyomán szerzett rockopera Salamon király ürügyén rántja le a leplet a történelmi mítoszteremtés aljasságáról: tények meghamisítása, magánéleti kapcsolatok meggyalázása, az értelmiség hatalom általi eltiprása – kész csoda, hogy a mű egyáltalán színre kerülhetett 1984-ben. A regény és a színpadi változat szerzőinek – Miklós Tibor librettóját Kemény Gábor és Kocsák Tibor öntötte áradó melódiákba – közös fényképét elnézve azt érezni: ők maguk sem hitték el, hogy a mű közönség elé kerülhet a gulyáskommunizmus égisze alatt.
A nagy áttörésre azonban újabb két évig várni kellett. Az István, a király színházi forradalommá terebélyesedett, királydombi forgatása után elkerülhetetlen lépés volt a palackból kiszabadult szellem rendezett keretek közé terelése. Alighanem ez a magyarázata, hogy a hatalom áldását adta a mű első igazi színpadi bemutatásához, pikáns módon afféle szakrális színhelyen, mint a szegedi dómszínpad. A szegedi Játékok vezetése természetesen érzékelte a repertoárt új távlatok felé megnyitó műfaj népszerűségét. 1985-ben meg is próbálkoztak egy szerény sikerű kísérlettel, a Victor Máté által poposított János a vitézzel. Az István után keletkezett űrt azonban csakis valami fergetegesebb szenzáció tölthette be. Elérkezett a Rock Színház ideje.
A társulat Miklós Tibor immár másfél évtizedes, korszakos magyarításával, a Jézus Krisztus Szupersztárral tört be véglegesen a hatalmas szegedi nyári színpadra és a megkerülhetetlen színházi legendák panteonjába, 1986 nyarán. Szikora János leleményes, egyszerre aktualizált és időtlen rendezése olyan állócsillagokat juttatott be a magyar zenés színjátszás halhatatlanjainak körébe, mint a címszerepben remekelő Sasvári Sándor, a fajsúlyos ellenpont Júdás Makrai Pál, a Mária Magdolna szerepében olthatatlanul lobogó Nagy Anikó és a koppányi diadalai után a színházi önkifejezés új útjait kereső és felmutató Vikidál Gyula. A produkció meghatározó szerepeiben ismét találkozunk a színház születésénél bábáskodó popbálványokkal – Meződi Józseffel, Csuha Lajossal, Homonyik Sándorral -, a világklasszis magyar buffó basszus, Gregor József pedig Kajafás szerepében szavatolta a produkció zenei színvonalát.
A Szupersztár szakmai és közönségsikere minden színházi intézmény számára megteremtette volna a kiszámítható működés alapföltételeit. A Rock Színház továbbra is albérletről albérletre házalt rajongás övezte bemutatóival. A magyar származású Claude-Michel Schönberg Alain Boublil szövegkönyvére komponált, operai ívű musicaljével, A nyomorultakkal például csakis a szegedi Játékok és a Vígszínház együttműködésével birkózhatott meg. Szinetár Miklós epikus ecsetkezelésű, időtálló rendezése minden időkre a műfaj egyik legkiemelkedőbb (és a szegedi Szabadtéri egyik korszakos) előadása. Vikidál Gyula több nyilatkozatában azt vallotta, hogy Jean Valjean szerepe avatta rockénekesből énekes színésszé. Megrendítő alakításának Makrai Pál hideg és megingathatatlan Javert-ja, Kútvölgyi Erzsébet elementáris erejű Fantine-ja, Nagy Anikó főszereplővé emelt Eponine-ja, Sasvári lelkesedő Mariusa és Kaszás lánglelkű Enjorlas-alakítása vont kontúrt a Fogadalmi templom éjbe vesző toronypárja előtt 1987-ben.
A következő esztendő történelmi legendáink világát idézte meg: ismét a szegedi Dóm téren. Csemer Géza vadregényes szövegkönyvéhez, A bestiához Szakcsi Lakatos Béla komponált vérpezsdítő, etnikai utalásokban bővelkedő zenét. A vérpezsdítő kifejezés ezúttal kétszeresen is indokolt: a Nagy Anikó bravúros alakváltozásaival színre vitt történelmi fikció Báthory Erzsébet históriáját idézte a nézősereg elé, Kaszás Attila diabolikus Kakastollasa, Vikidál Gyula fajsúlyos Thurzó Nádora és Sasvári Sándor hősszerelmese mellett fölfedezve a hazai zenés színház számára a még főiskolás Malek Andreát.
A Sík Ferenc rendezte Bestia kőszínházi keretek között alig pár este bizonyíthatta életképességét a Hevesi Sándor téri Nemzeti deszkáin. Amiképp idő előtti feledésre ítéltettek olyan kincsek, mint Várkonyi Mátyás kortársi operákkal kacérkodó Dorian Gray-je Ács János látomásos rendezésében (1990), vagy a Rock Színház történetének legnagyobb műfaji hódítása, az Anna Karenina (1994). Míg a Dorina Gray és a Légy jó mindhalálig Rock színházi előadását a köztelevízió archívuma, a műfaj egyik csúcsteljesítményét az etalonszámba menő lemezfölvételen kívül csupán a jelenvoltak emlékezete őrzi. A musicalirodalom egyik legdúsabb invenciójú melodikusa, Kocsák Tibor Rahmanyinov és Csajkovszkij szellemében zenésítette meg Miklós Tibor költői szövegkönyvét. Hiteles orosz koloritját és sodró drámai lendületét Nagy Anikó felülmúlhatatlan Annája, Sasvári Sándor szenvedélyes Vronszkij-alakítása és az operettvilágból vendégül hívott Harsányi Frigyes rokonszenves Kareninja töltötte meg élettel –Földes Tamás melegszívű Levinje, Détár Enikő ellenállhatatlan Ligyija Ivanovnája és a társulat megannyi remek karakter-alakítása mellett.
Bármekkora szenzáció volt is a Tolsztoj-adaptáció közel három oktávnyi hangterjedelemre szabott címszerepével – a szerzők nem alaptalanul nevezték musicaloperának –, a társulat örökös albérleti helyzete miatt a következő szezonban már nem találjuk a színpadon. Az Annának otthont adó Operett inkább a Rock Színházzal közösen létrehozott szélesvásznú sikerdarabban látta az ígéretet. Schönberg és Boublil modern kori Pillangókisasszonya, a Miss Saigon 1994 nyarán helikopterezett be a szegedi Dóm térre, a kőszínházi folytatásra való tekintettel mindjárt hármas szereposztásban. Ebben az előadásban hódította meg a közönség szívét Bíró Eszter, és sokirányú színpadi működése során – sajnálatos módon – egyedül ekkor erősítette a csapatot Sáfár Mónika.
A világsikerek és a roppant igényes saját bemutatók sora után már-már úgy tűnt: a Rock Színház – még ha állandó otthonra továbbra sem lelt –, végre polgárjogot nyert a hazai színi világban. Egymást követték a professzionális bemutatók: Sakk, Nyakfelmetsző, Orgyilkosok, Rémségek kicsiny boltja. Ám a sikerek hozadékaképpen az irigység is nőttön nőtt. Egyre több színház fedezte föl a zenés előadások közönségcsalogató hatását, és a műfaj hazai élcsapata iránti csodálatot mindinkább a féltékenység váltotta föl. A saját játszóhely hiánya végül mégiscsak megpecsételte a legendás előadásokat létrehozó társulat sorsát. Alig másfél évtizednyi hivatalos működéssel, zajos sikerekkel és jelentékeny rajongótáborral a háta mögött az Operettbe olvasztott Rock Színház szép csöndesen kivérzett. Vele nem csupán annak reménye foszlott semmivé, hogy a kérlelhetetlen irodalmi és zenei nívó, valamint az új magyar darabok iránt elkötelezett korszerű hazai zenés színjátszás életben maradhasson a mindinkább szórakoztatóipari jelleget öltött musicaljátszás özönében. A sztárok közül néhányan másutt folytatták-folytatják mind a mai napig: Kováts Kriszta, Détár Enikő, Vikidál Gyula és Sasvári Sándor a Madách produkcióiban viszi tovább a régi lángot. Mások – mint Nagy Anikó, Makrai Pál, Csengeri Attila vagy Bardóczy Attila – vendégként bukkannak föl egy-egy zenés produkcióban. Földes Tamás, Csuha Lajos, Sz. Nagy Ildikó, Csengeri Ottília és még néhányan az Operett előadásaiban tolják Thália szekerét. A hivatalos működése idején is hontalan Rock Színház szellemiségének a színházi intézmények struktúráján kívüli, vagy annak peremvidékein megvalósuló átörökítésére számos kísérlet történt. Miklós Tibor az alapításkori elhivatottsággal és lendülettel vágott bele újabb meg újabb alapításokba és újraalapításokba. Nem ritkán saját dalszövegírói bevételeinek terhére. Legemlékezetesebb a Török Pál utcai Piccolo Színház nem egészen fél évtizednyi sikertörténete: habár a helyszín méreteinél fogva rendkívüli kihívások elé állította e nagyszabású zenés műfaj képviselőit, kultikus előadásaival – mint a Rent, a Fame vagy a Nana – a Piccolo a műfaj odaadó híveinek zarándokhelyévé, mintegy a nagyüzemi tömegtermeléssel szembeni csöndes elutasítás jelképévé vált.
A színház megszűnésének további következményei azonban messze túlmutatnak a társulat és a körében kifejtett műhelymunka keretein. A Rock Színház égisze alatt keletkezett magyar zenés darabok némelyike továbbél színpadainkon. A Szinetár Dórát kamaszsztárrá avató Légy jó mindhalálig például rendre fölbukkan a színházak évadtervében, nem mellesleg tisztes nemzetközi karriert futott be Japántól Finnországig. Az Anna Karenina nehezebb eset: kivételes énekesi-színészi kvalitásokat föltételez. Megfordult azért Egerben, a Madáchban pedig minden évadban kiérdemel pár rajongással övezett estét. Az eredeti szólisták 2000-ben a Bakáts téren fürödhettek meg újra szólamaikban és a közönség rajongásában: a várva-várt felújítást kígyózó sorok várták a kasszák előtt. A Sztárcsinálókkal is találkozhatunk olykor-olykor: Debrecen és Győr után épp az idén a Rock Színház alapítótagjai, Simon Edit és Póka Balázs hoztak belőle tető alá egy friss produkciót. 2016-ban Sopronban támadt új életre A bábjátékos, amelyről az alkotók, Várkonyi Mátyás zeneszerző, Béres Attila szövegíró és Katona Imre rendező azt vallották: benne a Rock Színház története elevenedik meg. Eredeti formájában egyetlen rockszínházi előadás él tovább, bemutatásának harmincadik évfordulójához és ezredik előadásához közelítve, befogadóhelyről befogadóhelyre vándorolva, ezzel is ápolva a hőskor szellemiségét: Nagy Anikó egyszemélyes bravúrja, a Jentl. A többi darab azonban alig-alig kap lehetőséget, hogy felcsillantsa értékeit a színházrajongók újabb nemzedékei előtt. Pedig A krónikás pár évvel ezelőtti kisvárdai előadása ékes bizonyítékát nyújtotta a mű maradandó értékeinek. Más, saját jogon bemutatott művek – mint a Dorian Gray, Várkonyi Mátyás és Miklós Tibor 1981-ben, Prókai Annamária, Szolnoki Tibor és Makrai Pál főszereplésével bemutatott és lemezre vett, a cybervilág könyörtelenségét prófétáló, progresszív és elektronikus rockot etno-ízekkel elegyítő, döbbenetes fantáziája, a Farkasok vagy A bestia – ugyancsak megérdemelnék, hogy valaki újra fölfedezze őket.
És nem csak a feledésre ítélt repertoár miatt indokolt a hiányérzet. Legalább ennyire sajnálatos, hogy a Rock Színház megszűnése óta az új szerzésű magyar zenés daraboknak sincs biztos szervezeti háttere és következetes esztétikai szempontrendszere. Egyes műkedvelő vagy fél-professzionális társulatok – ilyen például a kisvárdai DoktoRock alkalmi társulata vagy a komáromi MagyaRock Dalszínház – igyekeznek életben tartani a Rock Színház által meghonosított igényességet. A műfajnak azonban továbbra sincs hivatalos és kizárólagos színházi intézménye. Akárcsak negyven esztendővel ezelőtt…
Illusztráció: „Rock Színház” (fh. fotó: jesuschristsuperstarzone.com)
Ezek is érdekelhetik!
Tóth Attila: Hang és fény* →
Berta Zsolt: „Nem bontok már zászlót, csak ülök a dombtetőn”* →
