Fazekas István: Zsákutca
Karantén-tragikomédia egy felvonásban
Szereplők:
Mamika – 75 éves kisnyugdíjas, Ágika és Dezsőke édesanyja
Ágika – 45 éves banki tisztviselő, Mamika lánya
Dezsőke – 50 éves általános iskolai tanár, Mamika fia
Történik Budapesten, 2020. április 15-én, Mamika lakótelepi lakásának étkezőjében.
1. kép
(Mamika étkezője. Szemben az étkező ajtaja, mögötte a folyosó. Jobbra az étkezővel egybenyitott konyhafülke. Nem látható, de mégis érzékelhető lesz, hogy a folyosón jobbra menve található a nappali és Dezsőke dolgozószobája, balra pedig a lakás bejárati ajtaja. Középen asztal három székkel, az ajtó mellett balra egy szekrény, az egyik sarokban hűtőszekrény. A szekrényen tányérok, üvegek, fényképek, kacatok és egy szódásszifon. A hűtő tetején egy hamutál, néhány cigarettásdoboz, öngyújtó. A baloldali falon ablak. Mamika dúdolgatva az előszobából befarol az étkezőbe, kezében partvis, annak keféjére felmosórongy csavarva, mellette egy vödör víz, éppen a követ mossa. A küszöbnél belebotlik a hypós üvegbe, tölt belőle a vödörbe, mos tovább curukkolva.)
MAMIKA (falsul énekelve): „Mindig az a perc a legszebb perc, mit meg nem ád az élet…” (Nekicsapódva az asztal sarkának, felszisszenve) Hogy a fene essen ebbe a nyavalyás asztalba! Hányszor fog ez még belém döfni? (Kiegyenesedve, derekát nyomogatva) Jaj, a derekam! Hol van már ez a lány? (A konyhafülke szélső falán át nyögések, kéjes női hörgés hallatszik. Mamika fülel, elsápad, majd elpirul, bedühödik, beszalad a fülkébe, tenyérrel megütögeti a falat.) Nem szégyellik magukat? Azonnal hagyják abba! Már délelőtt hupákolni! Ráadásul járvány idején!
FÉRFI HANG (a fal mögül): Kuss legyen!
MAMIKA (újból az étkezőben): Micsoda? Még te dirigálsz, te kis kan-majom! Be fogok írni a minisztériumba, oszt majd nézhettek magatok körül! (Nevetés hallatszik.) Rogánnak is írni fogok! (Közben kulcscsörgés, ajtónyikorgás, majd léptek hangja.) Ad az majd nektek kufircot! Ő nem hagyja a szegény nyugdíjasokat! De nem ám!
(Mamika dühöng, mérgesen leveszi a rongyot a partvisról, bele-belemártja a vödörbe, amikor visszatekeri, belép Dezsőke.)
DEZSŐKE: Baj van, Mamika?
MAMIKA: Csitt! (Int, hogy hallgasson, fülelnek, majd amikor a nyögések újból hallatszanak, háborgó szakavatottsággal): Bagzanak.
DEZSŐKE (nevetve): Hadd csinálják! Joguk van hozzá.
MAMIKA: De nem délelőtt! Főleg nem koronavírus idején. Mint az állatok…
DEZSŐKE (a hűtőből egy alkoholmentes sört véve elő): Fejezd már be!
MAMIKA: Nem fejezem én! Normális embernek a szerelmeskedéshez nyugodt körülmények kellenek. Ezek meg? Na, hát persze ezek, egyszerűen nem normálisak! Kész idióták. Kigyurtka Gyurka egy kis retardált, a repedtsarkú „katicabogárkája” meg dettó. Amióta itt van ez a vírus a városban, szét se lehet operálni őket!
DEZSŐKE (tréfának szánva): Nyugi, Mamika! Még azt fogják hinni, irigykedsz.
MAMIKA: Én? Ezekre? Láttad a macát, milyen képet rakott ki magáról a Facebookra? A fején rózsaszín gázálarc, a narancsbőrös popsija meg kilóg a szoknyából. Húsvétkor mini meg tanga. Normális? Miss Popó. Az egész lépcsőház így hívja.
DEZSŐKE (már vihogva): Kicsit megcirógatta őket Aphrodité! Elvégre, tavasz van…
MAMIKA: Na, ne játszd az agyadat! (Végignézve Dezsőkén) Te! Csak nem kimerészkedtél, tán? A cipő még rajtad, látom.
DEZSŐKE (nyögdécselve máris veszi a cipőjét): Kötelező orvosi vizsgálaton voltam. Az igazgató rendelte el.
MAMIKA: Maszk nélkül?
DEZSŐKE (előhúzva egy vászonmaszkot a zsebéből): Dehogyis!
MAMIKA: Remélem, nincs semmi!
DEZSŐKE: Semmi. Na, megyek a szobámba, dolgoznom kell online.
MAMIKA (mint egy hadvezér): Cipőt ki, maszkmosás, kézmosás!
DEZSŐKE (el, méltatlankodva a folyosóról): Nekem mondod?
(Vízcsobogás hallatszik.)
MAMIKA (Dezsőke után kiált parancsolón): Hypóval! (Kicsit dúdolgat, a szekrényt törölgeti.) Hol van már ez a lány? (A zsebéből Mozart Török indulója szólal meg, az okos telefon csengőhangja ez, előveszi.) Ki a búbánat ez? (Elhúzza rajta az ujját, füléhez teszi) Halló? (Kulturáltan) Igen, én vagyok. A balatoni üdülő? Nem, még nem kelt el. Nyolcmilliót? Hát ez igen karcsú! Készpénzben és rögtön? Hogy tetszik mondani? Ja, hogy koronavírus van. Értem. Egy kicsit ezen gondolkodnom kell. Rendben, köszönöm! Várom a visszahívást! Viszhall! Vírusmentes napokat önöknek is! (A telefont zsebre vágja, méláz, majd a kezét tördeli.) Istenem, magamnak se merem bevallani, de rettegek! Már kapar a torkom az idegtől. (Körülnéz.) Pénzt kell csinálnom! Minél többet. Egyrészt ki kell fizetnem azt a mocskos végrehajtót. Tegnap beszéltem vele telefonon, az a rohadék az eljárást nem függeszti fel. A gyerekek nem is tudnak róla. Az tenné be a kiskaput, ha árverezne! Másrészt: az alattunk lakó Teri jóban van az Orczy-teres kínai orvossal, azt mondja, talán be tudja szerezni azt a pekingi csodaszert. Pénz kell, mindenképp! Ha pénz nélkül betegszem meg, meghalok. Ha az ember kórházba kerül, az orvosnak adni kell, de sokat, különben úgy kezelik, mint egy tereptárgyat, a férgese meg hadd hulljon. És még ez a fiú is itt van a nyakamon! Jól elbánt vele az a szajha.
2. kép
(Egy rövidet és egy hosszabbat szól a csengő, s már jön is befelé Ágika. Arcán fehér színű vászonmaszk, mindkét kezében hatalmas szatyor, tele különféle árucikkekkel.)
ÁGIKA (a két szatyrot lendületesen az asztalra billentve, hízelkedőn): Na, mit hoztam én az én drága Mamikámnak?
MAMIKA (a mennyiségre értve, elismerőn): Te jó ég! (Majd sopánkodva) Mennyibe került ez, Ágikám?
ÁGIKA (legyint, egy üveg tonikot halászva elő): Velünk a koronavírus nem fog kibabrálni!
MAMIKA (értetlenül): Mi van?
ÁGIKA (a palackot az asztalra puffantva úgy ejti ki a szót, mint akinél a bölcsek köve van): Tonik.
MAMIKA (beremegve): Csak nem vettél tán gint is?
ÁGIKA (megrovón): Mamikám! Mit mondott a múltkor a Müller Cecília? (Szótagoló énekléssel) Az al-ko-hol tév-hit!
MAMIKA: Ha nincs gin, minek a tonik? Cola nem volt?
(Mamika az asztalhoz ül, Ágika is mellé kuporodik.)
ÁGIKA: A tonik a koronavírus egyik legjobb ellenszere. Speciális.
MAMIKA (bambultan hüledezve): A toniiik?!
ÁGIKA (tudálékosan, félig szótagoló énekléssel): Hidroxi-klorokin-szul-fát! (Tanárosan affektál) Mit gondolsz, Orbán mért nem engedi ki a malária elleni szer alapanyagát? Mert jó a koronavírusra. Úgy bizony. S mit használtak a malária ellen leginkább? Kinint. Úgy bizony. S mi van a tonikban? Kinin. Úgy bizony. Mi a legjobb tehát a koronavírusra? A tonik. Úgyhogy, Mamikám, máris megiszol egy pohárral, nehogy baj legyen! (A szekrényhez ugrik, kikap egy poharat, Mamika elé rakja, felbontja a palackot, tölt.) Nagyon nem szeretném, ha az én drága Mamikámmal valami történne! (Átcsapva kényeskedésbe) Csúnya koronavírus…
MAMIKA (közbevágva): Kenyeret hoztál?
ÁGIKA (teátrális gondterheltséggel): Jaj, az kiment a fejemből…
MAMIKA: Direkt kértelek, hogy…
DEZSŐKE (a szobájából kiugorva, ordibálva): Hányszor mondtam már, hogy ne járkálj ki-be! De neked beszélhet az ember! Anyád kenyeret kér, te meg hozol helyette minden frászkarikát? (Parodizálva Ágikát) Kiment a fejemből… Megmarad neked valami abban az összezsugorodott agyacskádban?
ÁGIKA: Mért nem mentél te a boltba, nagy okos! Ha…
DEZSŐKE (letorkolva): Mért nem mentem én? Hát ki tiltott le engem a boltról? Ki mondta nekem, hogy (újból parodizálva) te élsz Mamikával, sehova nem mehetsz, nehogy hazavidd a vírust!? Nem te kelepelted még március végén, hogy heti egyszer írjuk össze, ami kell, te megveszed, és az ajtónkba lerakod? Mi lett belőle? (Szinte üvöltve) Ide jársz minden nap. Van úgy, hogy nem is egyszer. Többet vagy már itt, mint előtte.
ÁGIKA (felpattan és ordítva mondja): Többet. Mert az anyámról gondoskodni kell, tudod? Amúgy meg maszkban megyek mindenhová, s betartom a szabályokat.
DEZSŐKE (gúnyosan): Be? Itt vagy már mióta, de a kezedet még nem voltál képes megmosni!
MAMIKA: Hagyjátok már abba!
ÁGIKA (Dezső felé lépve, ordítva): Nem, mert nekem nem is kell megmosni!
DEZSŐKE (szintén ordítva): Nem? Hát neked mi a nyavalyát kell, ha nem a kezed megmosni? Ennyire rád ragadt már Janiról a liberalizmus?
ÁGIKA (egy csomag kézfertőtlenítőt húz elő a zsebéből, Dezsőhöz vágja): Nesze, te kis senki! Én már az ajtóban lefertőtlenítettem a kezemet, tudod? De neked többet semmit nem veszek, az biztos.
DEZSŐKE (elbizonytalanodva, némi lelkifurdalással): Te, te már az ajtóban lefertőtlenítetted?
ÁGIKA (érezve a diadalt, sértődötten visszaroskad a székre): Képzeld.
DEZSŐKE: Hát jó. (Kis szünet, majd sunyítva): Cigit hoztál?
ÁGIKA (még mindig sértődötten): Hoztam.
(Ágika két karton cigit húz elő az egyik szatyorból.)
DEZSŐKE (a zsebében kotorászva): Kifizetem.
ÁGIKA: Nem kell.
DEZSŐKE (a zsebében semmit sem találva): Hozom a pénzt.
ÁGIKA: Mondom, hogy nem kell.
DEZSŐKE: Ó, Ági, hadd fizessem már ki!
ÁGIKA: Nekem ne fizesd, úgy sincs pénzed! (Jobb kezével az asztalra könyököl, a ballal a homlokát simogatja.) Meg Mamikának se.
MAMIKA (büszkén): De Mamikának lesz. Úgy bizony, lesz!
ÁGIKA és DEZSŐKE (egyszerre elképedve): Micsoda?
MAMIKA (mutatóujjával sűrűn a szólítóját böködi): Nem csoda, hanem gógyi.
(Hirtelen vidám zeneszó hallatszik át a szomszédból kis ideig.)
3. kép
(Dezsőke is leül az asztalhoz. Ágika a szatyrokat az egyik sarokba rakja, majd visszaül, Mamika középen. )
ÁGIKA (Mamikához): Na, mesélj!
MAMIKA: Nem kell még visszamenned a munkahelyedre?
ÁGIKA: Félárbócon vagyunk a bankban. A kutya se szagol be mostanában, csak akinek előre egyeztetett időpontja van. Mondhatod nyugodtan, Gizi megcsörrent, ha gáz van.
MAMIKA: Vevő van a nyaralóra.
DEZSŐKE: Te meghirdetted? Eszednél vagy?
ÁGIKA: És mennyiért?
MAMIKA: Nyolcmillió, azonnal, kápéban.
ÁGIKA ÉS DEZSŐKE (egyszerre felháborodva): Nyolcmillió? De mami!
DEZSŐKE: Az eszem megáll.
MAMIKA: Ó, te kaporszakállú öregisten, hát kinek a jussa ez? Különben is, megmondtam az ingatlanosnak, hogy srófolja feljebb egy kicsit az árat.
DEZSŐKE: Kicsit? Egyáltalán, hogy jutott ilyen marhaság az eszedbe?
MAMIKA (felcsattanva): Hogy? Neked a fordításokat kifizették már? Nem. A tanulmányokért megkaptad a pénzt? Nem. Dolgozol potyára, mert egy mulya vagy! Mindenki csak kihasznál. Pénzed nuku. Egy rozoga iskolában vagy óraadó, s ha meg is tartod most home office-ban azt a két-három órát hetente, mi az? Az én nyugdíjam a gyógyszereimre meg épp a rezsire elég, a vírus meg itt van a nyakunkon. Ki tudja, milyen idők jönnek!?
ÁGIKA: Mamika, de én megveszek mindent…
MAMIKA: Erről szó sem lehet, Ágikám! A gyerekeidre költsd a pénzt, ne miránk!
ÁGIKA: De mama!
MAMIKA: Semmi de!
ÁGIKA (suttogva): Jól keresek.
MAMIKA: Te igen, de Janinak már megint nincs munkája. Három hónapja csak otthon ül, nézi a meccseket és issza a sört.
ÁGIKA: Azért próbálkozik.
DEZSŐKE (kis lenézéssel): Gondolom, seftelget…
ÁGIKA (bepöccenve): Te csak ne gondoljál semmit, jó?!
MAMIKA: Egy szó, mint száz: az ember pénz nélkül mindennek híjával van. Emlékezzetek csak, a nyáron már épp a te Janidban is felmerült Ágikám, hogy a nyaralót érdemesebb lenne eladni!
ÁGIKA: De nem elherdálni, Mamika!
MAMIKA: Az áron még lehet felfelé tekerni.
DEZSŐKE (elmélázva): Mit szólna ehhez szegény apus, ha élne?
(Mamika nagy levegőt vesz, már fortyanna, de megcsörren Ágika mobilja.)
ÁGIKA (a telefonba): Szerbusz, Gizikém! Micsoda? Bejött a főnök? Aha, értem. Máris ott vagyok. (A mobilt összecsukja, feláll, indul.) Rohannom kell!
MAMIKA: Baj van?
ÁGIKA: Rendkívüli értekezlet. Na, vigyázzatok magatokra!
DEZSŐKE: Látod? Jobb, ha nem mászkálsz.
MAMIKA: Vigyázz te is! Puszi! Igyekezz! Igazítsd meg a szoknyád!
ÁGIKA (visszafordulva): A nyaralót meg… na, mindegy!
(Ágika el.)
MAMIKA (Dezsőkéhez, ügyintézői lázban): Csak felhívom ezt az ingatlanost.
DEZSŐKE: Azt csinálsz, amit akarsz.
MAMIKA (elővéve a mobilját): Mért nézel ilyen sanda szemmel? Azt hiszed, én hülyeség ellen nem vagyok beoltva?
DEZSŐKE: Nem érdekel.
(Dezsőke el.)
4. kép
(Mamika telefonnal a kezében feláll, az ablakhoz megy, kinyitja, kis ideig egy lassan távolodó autóból techno zene hallatszik. Mamika tárcsáz, majd bezárja az ablakot.)
MAMIKA (a telefonba): Halló! Fekete Kéz Ingatlan? Itt Szörényiné. Igen, a kis szárszói nyaraló tulaja. Na, szóval, azért telefonálok, hogy amennyit kínáltak, annyiért nem eladó. Semmiképpen sem. Micsoda? Németek, akik itt rekedtek? Euróban fizetnének? Nézze, uram, felfogtam én a koronavírust, de azért mert egy madonna-arcú kisnyugdíjas vagyok, még nem most jöttem le a falvédőről. Tetszik engem érteni? Minimum a duplájáért. Igen, jól hallotta: minimum. És dollárban. Na, köszönöm szépen! A viszonthallásra! (A telefont leteszi az asztalra. A szomszédból ismét nyögések hallatszanak.) Már megint kezdik! A francba! (Kis szünet.) Ezek már megint egymásnak estek. (Legyint.) Ej, de igazából nem is csodálom! Ki a szexbe, ki az alkoholba, ki a gyereksarokba vagy valami másba menekül ez elől a koszos vírus elől. A vírus elől? Nem. A félelem elől. Mennyire semmi is az ember! Egy picike, kis láthatatlan mikroba, amiről alig tudunk valamit, csak annyi bizonyos, hogy akár halálos is lehet, s lám, alapjaiban megrendült az élet. Maszkot húzunk az arctalan arcra, s azzal vigasztaljuk magunk, hogy a szenvedés nem büntetés, hanem egy lehetőség a változásra. Hazudunk egymásnak, hazudunk önmagunknak, ebben a világban minden hazugság már. A tévé a leghazugabb, s most az a vicc benne, hogyha nem hiszünk neki, akkor veszhetünk el a leginkább. Itt élünk egy kis zsákutcában, ebben a vékony falú tömbházban. Még erkélyünk sincs. Utoljára éppen három hete voltam az utcán, amikor az ingatlanoshoz mentem. Pénzt kell csinálnom! Mielőbb. Kiröppent az élet a mókuskerékből.
(A lépcsőházban egy pillanatra megcsörren egy mobiltelefon, csengőhangja a Keresztapa című film zenéje.)
5. kép
(Bent – Mamika nappalijában – a vonalas telefon csörög. Kihallatszik, ahogy Dezsőke átmegy a szobájából a nappaliba, felveszi a telefont és azt mondja: „Halló, Szörényi lakás! Mindjárt adom.” Dezsőke megáll az étkező ajtóban.)
DEZSŐKE: Erzsike néni keres!
MAMIKA: Ó, Erzsike! Megyek.
(Mamika el, Dezsőke be. Dezsőke komótosan rágyújt, a hamuzót a kezébe veszi, kinyitja az ablakot. Hirtelen szirénázó mentőautó hangja hallatszik, egyre közeledik, majd megáll.)
DEZSŐKE (az ablakon kihajolva): Hm. Ez ide jött. Vajon ki lett rosszul? (Visszahúzódva az ablak mögé.) Milyen furcsa, a flaszter bűze még ide is felérződik! A modern város és a méltó élet. Röhej. (Megcsörren a farzsebében a mobiltelefon.) Halló! Szia, nagyfiam! Az érettségi miatt ne idegeskedj! Majd megold a kormány mindent. Az a lényeg, hogy tanulj, Ferikém! Ahogy csak bírsz. (A hangja hirtelen izgatott lesz.) Pénz kellene neked? Mire? Ja, értem. Meg anyának a tartásdíj? Jó, oké. Most fogják kifizetni az egyik tanulmányomat, s rögtön utalom. Puszi! Vigyázz magadra! (A telefont a kezében tartja, tűnődik.) Muszáj lesz egy kis pénzt kérnem Ágitól. (A telefon képernyőjét pöckölgetve sms-t ír, közben olvassa) Tudnál kölcsönözni ötvenezret?
(Mamika be, Dezsőke a cigit elnyomja.)
MAMIKA: Kiborító ez az Erzsike! Azt álmodta, hogy a körúton nem autók, hanem négykerekű koporsók közlekedtek. Még buszméretű szarkofágok is robogtak az úton. Dudáltak, tülekedtek, egymásba hajtottak. A halottak káromkodtak. Mondtam neki, hogy ne igyon, főleg ne Xanaxra, de azt mondja, nem iszik mostanában.
DEZSŐKE: Valakiért mentő jött.
MAMIKA (ledermedve): Ide a zsákutcába?
DEZSŐKE: Itt állt meg a lépcsőházunk előtt.
(Mamika az ablakhoz rohan, kinéz.)
MAMIKA: Istenem! Jolánkát viszik. Nézd csak! Lélegeztetőt raktak rá. A mentősök maszkban vannak. Te! Ez koronavírusos. (Teljesen kétségbeesve) Ez tuti, hogy koronás. Itt van a vírus a lépcsőházban! (Reszketve. levegő után kapkodva) Hogy lehet ez? A háziorvosom azt mondta, hogy, hogy zsákutcába nehezebben megy, nehezebben megy be a vírus.
DEZSŐKE (fölényes gúnnyal) Hogy? Nehezebben kanyarodik be? Hülye ez a Zoli?
MAMIKA: Ezek szerint bekanyarodott. És ha itt van a zsákutcában, akkor itt a legveszélyesebb.
DEZSŐKE: Itt?
MAMIKA: Innen nehezebben talál ki.
DEZSŐKE: Mamika, ez bolondság. Mi nem érintkezünk senkivel.
MAMIKA: Ez igaz. Szegény Jolánka! (Kicsit elmereng. Felhangzik a távozó mentőautó szirénája.) Összepakolok a konyhában.
(Mamika jobbra el, edények csörgése, szekrényajtók nyitódása-csukódása hallatszik.)
DEZSŐKE: Hány éves lehet ez a Jolánka?
MAMIKA (a konyhából): Nem tudom, de nálamnál fiatalabb.
DEZSŐKE: Nem volt valami betegsége?
MAMIKA (a konyhából): Nem tudok róla.
DEZSŐKE: Nem biztos, hogy koronavírus.
(Megszólal a Török induló, Mamika belép, felveszi az asztalról a telefont.)
MAMIKA: Halló! Igen, én vagyok. (Repesve) Megadják érte a németek a tizenötmilliót? (Ujjongva) Dollárban? Akár még ma is? Értem. Az egyikőjük ott van Szárszón? Ja, hogy a felesége alá tudja írni. Kérnék két óra gondolkodási időt! Oké? Visszahívom. (A telefont újból az asztalra teszi, majd diadalittasan néz Dezsőkére.) Na? Hallottad?
DEZSŐKE: Hallottam.
MAMIKA: Milyen Mamikád van?
DEZSŐKE (ingerülten): Nem értek vele egyet.
MAMIKA: Mert?
DEZSŐKE: Nem lesz jó vége ennek.
MAMIKA: Nem? Minek képzeled te magad? Prófétának? Nincs semmi pénzed és akadékoskodsz, amikor végre van egy jó üzletem? Magunkon akarok segíteni, nem máson! Főleg rajtad!
DEZSŐKE (sértődötten): A te neveden van, azt csinálsz vele, amit akarsz.
(Dezsőke el, néhány másodperc múlva bentről nagy erővel felhangzik az AC/DC-től a Thunderstruck című szám. Mamika a konyhaszekrénybe nyúl, egy üveg konyakot vesz elő, meghúzza, visszarakja, majd az ablakhoz lép, hosszan elbámul.)
6. kép
(Egy rövidet és egy hosszabbat szól a csengő, jön Ágika, arcán a maszk, egyik kezében egy szatyor, teli kenyérrel, a másikban egy levél. Ágika szomorúan Mamikára néz, majd a kenyereket sorjában kirakja az asztalra.)
MAMIKA: Nem kellett volna, Ágikám! Bánatos lettél, ugye, hogy olyan csúnyán szóltam rád?
ÁGIKA: Dehogyis, Mamika!
MAMIKA (hízelkedve): Na, ne haragudj!
ÁGIKA (leül az egyik székre): Nem haragszom.
MAMIKA (Ágika mellé kuporodva, kedélyesen): Akkor mondok valamit!
ÁGIKA (egykedvű mosollyal): Csupa fül vagyok.
MAMIKA: Tizenötmillió. Akár még ma.
ÁGIKA: Mi van?
MAMIKA: Jól hallottad! Úgy bizony. A németek még ma kifizetik, ha kell. Úgy bizony. S nem ócska forintban, nem is ide-oda ugráló euróban, hanem izmos dollárban. Úgy bizony. Azt találtam ki magamban: öt a tiéd, öt a bátyádé, s öt marad nekem.
(Dezsőke szobájából a Beatlestől a Let it be szól.)
ÁGIKA: Mamika, neked olyan jó szíved van! De helyes ez így?
MAMIKA: Kislányom, pénzre van szükségünk, soha úgy, mint máskor! Ez a vírus vagy vég, vagy kezdet, de egy biztos: a jövő napjai már nem a régi hétköznapok lesznek. Már ha lesz jövő egyáltalán. Detti nénéd – tudod, milyen nagy templomba járó – esküszik rá, hogy itt a világvége. Ha ez az apokalipszis, akkor azért, ha meg nem az, akkor főleg azért kell eladnom a nyaralót!
ÁGIKA: Hát, jó. Jöjjön, aminek jönnie kell! Annyi mindent tönkre tett már ez a vírus.
(Dezsőke megáll az ajtóban.)
MAMIKA: Csak minket tönkre ne tegyen. Miféle levél az a kezedben?
ÁGIKA: Ja. (Átadja a levelet Mamikának.) Bocsi.
MAMIKA (nézegeti a levelet, majd kibontatlanul az asztalra dobja): Dr. Erdős Pál, ez már megint biztos az Intrum Justitia ügyvédje. Leszállhatnának már rólam!
ÁGIKA (Dezsőkére pillantva): Átdobtam.
MAMIKA (előbb Ágikára, majd Dezsőkére, aztán újra Ágikára néz, s a tekintetekből mindent megértve): Csak nem pénzt kért már megint?
DEZSŐKE (szabadkozón): Kell a tartásdíj a Jucinak. Holnap megadom.
MAMIKA: Miből? Ugyan már! Látjátok? Már csak ezért is el kell adnom a nyaralót.
DEZSŐKE: Baromság. Mondom, holnap pénzt kapok.
MAMIKA: Kapsz, ha kapsz. A szárszói nyaralóért tizenötöt adnak. De még ma! Szétdobjuk háromfele, mi bajunk lehet? Ferike mindjárt nagykorú, nyitsz neki egy bankszámlát, oszt befizetsz rá egymilliót. Az egyetemi éveit bebiztosítod.
DEZSŐKE: Előbb tán vegyék fel!
MAMIKA: Fel fogják venni, nyugodt lehetsz. A kormány ebben a helyzetben nem hagyja cserben a fiatalokat. Jobban fog gondoskodni róluk, mint máskor!
DEZSŐKE: Gondolod?
MAMIKA (kikacagva Dezsőkét): Te vagy annyira oda értük és nem bízol bennük?
DEZSŐKE: Nem erről van szó.
MAMIKA (fellengzősen): Hát miről?
DEZSŐKE: Szegény apus, mennyit gürizett azért a nyaralóért! Éjt nappallá téve dolgozott. Még betegen is. Minden álma az volt, hogy az unokái ott lubickolhassanak a Balatonban. Már eladni is szentségtörés, ennyire áron adni meg egyenesen tisztességtelen.
MAMIKA: Ó, hogy oda ne rohanjak! A húgodtól kunyerálni, az nem tisztességtelen? Folyton őt pumpolni, az a kifent úri morál? Ne játszd itt nekem Mr. Okostojást koronavírus idején!
DEZSŐKE: Mr. Okostojás? Tudod ki, az okostojás? Aki mindent elherdál.
MAMIKA: Apátok rám íratta, s nem véletlenül. (Hangja sírósra vált, kezét összekulcsolva mondja, hogy a könnye is elered.) Az én drága Sándorom, hogy szeretett az engem, hogy szeretett! Ha ezt most látja, ha látja ezt a patáliát, biztos nagyon kesereg, de tuti, az tuti, hogy látja is odafentről. (Felfelé bámulva, teátrálisan) Sándorkám, drága Sándorkám!
DEZSŐKE: Mamika! Az az ingatlan legalább huszonötöt ér. Nem figyeled te az árakat? (Áginak szemrehányón, segítségkérőn): Ági, ezt te is jól tudod! Mért adod Mamika alá a lovat? Mért hergeled?
MAMIKA (megkeményedve): Nem adja, nem hergel! Csak neki van esze, tudod?
DEZSŐKE (elámulva, hogy mennyire egyedül van): Igen?
MAMIKA: Igen. Azért van jól fizető állása, normális családja. Te, fiam, mindig is egy balfácán voltál.
DEZSŐKE: Balfácán?
MAMIKA: Az! Az ingatlanárak meg zuhanni fognak.
DEZSŐKE: Na, ez az egész engem tovább nem érdekel.
(Dezsőke el.)
ÁGIKA: Most nagyon megbántottad.
MAMIKA (még mindig pezsegve): Akkor megbántottam. Nem érdekel engem. Elegem van már ebből a bárgyúságból!
ÁGIKA: Csak rendes.
MAMIKA: Bárgyú. És gyáva is.
ÁGIKA: Gyáva?
MAMIKA: Már gyerekkorában is az volt. Úgy be van ijedve ettől a koronavírustól, mint a fene! Téged is nem miattam piszkálgat ám a maszkkal, meg a kézmosással, de nem ám! (Megszólal a Török induló, Mamika felveszi az asztalról a telefont.) Halló! Igen én vagyok. Jó napot! (Elképedve) Micsoda? Bérlők vannak benne? Hogy a fiam adta ki nekik? (Elkapva Ágika álmélkodó tekintetét) Na, ne szédítsen! (Elfúlón) Na, ne! Mi? Hogy így tárgytalan? (Egy pillanatra nem kap levegőt.)) Ó, hogy az ég szakadjon le! Na, mindjárt visszatelefonálok! (A telefont az asztalra dobja, pulykaméreggel) Ez kiadta a nyaralót.
ÁGIKA (elhűlve): Döbbenet.
MAMIKA (Felugrik, majd artikulálatlanul ordítani kezd Dezsőke szobája felé.) Azonnal gyere ki! Azonnal gyere ki, te senkiházi, mert széthasítalak!
(Dezsőke megáll az ajtóban.)
DEZSŐKE (értetlenül): Mi a baj, Mamika, elgurult a gyógyszer?
MAMIKA (ordítva): Még szemtelenkedsz, te kis mocsok! Te gerinctelen! (Magából kikelve, sikítva) Te alávaló féreg! Te patkány! Mit csináltál velem? Mi?
DEZSŐKE (ledöbbenve Áginak): Ez megbolondult.
(Mamika zokog, hörög, a nyál bugyborékol a száján, jajgat.)
ÁGIKA (feláll, szánakozva nézi az anyját, majd váratlanul ráragad a hiszti, visítani kezd): Mit tettél anyáddal? Mi? (Nekiugrik Dezsőkének, Dezsőke odébb löki.) Még lökdösődöl? Mit tettél? Azt mondd meg! Most láthatod!
DEZSŐKE (elszédülve): Ez nem lehet igaz. Ti begolyóztatok. Megőrültetek?
MAMIKA (hörögve): Meg. Mert megőrjítettél!
ÁGIKA (őrjöngve): Mit tettél anyáddal?
DEZSŐKE (Ágikának): Hülye vagy?
ÁGIKA (szemen köpi Dezsőkét): Bűnöző.
DEZSŐKE (neki ugrik Áginak, taszigálja, közben ordít): Én vagyok a bűnöző? Én? És te mi vagy? Még te köpködsz, te adócsaló?
ÁGIKA (belerúg Dezsőke bokájába): Adócsaló a nénikéd!
MAMIKA (számon kérőn, mint valami vésztörvényszék): Hogy merted bérbe adni? Hogy, a tudtomon kívül?
DEZSŐKE (megmerevedve): Mi van?
MAMIKA: A balatoni ingatlant. Hogy merted kiadni?
DEZSŐKE: Én? Normálisak vagytok?
MAMIKA (sírva): És még letagadja. Még képes letagadni…
DEZSŐKE: Hogy adtam volna bérbe bármit is?
ÁGIKA (sziszegve): Te hazug!
MAMIKA (ettől ihletet kapva újult erővel tromfol): Az hát! Egy hazug! Az egész élete egy hazugság! (Mint akit felhúztak) Átverte már az osztálytársait is, a tanárait, átverte Jucit, át a kollegáit, (ismét zokogni kezd) és most átveri az anyját!
DEZSŐKE: Sose bíztál bennem, neked csak Ágika a minden! Pedig a Gazsi bácsi …
MAMIKA (belefojtva a szót): Azzal a kelekótya vénemberrel jössz? Azzal a széltolóval, te becstelen!? (Ágika felé keservesen) Jaj, hogy átvágott ez engem, édes jó istenem!
DEZSŐKE (határozottan, fölibe emelkedve a házi hisztériának): Soha nem vágtam át senkit. Apustól te a nyaralót, én az őszinteséget örököltem.
(Ágika gúnyosan kacag.)
MAMIKA: Csak szeretted volna.
DEZSŐKE: Őszinte voltam mindig, mint az apám. Akit te tönkre tettél. Akit csak kínozni tudtál. Akit az örökös sipákolásod sírba kergetett.
MAMIKA: Sírba?
DEZSŐKE: Kit nem akart látni, amikor haldokolt? Engem?
MAMIKA (felháborodva): Micsoda?
DEZSŐKE: Szegény apám, alig bírt már téged elviselni. De nem is csodálom. Azért voltak azok a nagy sétái is, hogy addig se lásson. Fájtál már neki, tudod? Szegény apám…
MAMIKA (megháborodottan): Az apád? Azt hiszed, az apád? Hát akkor most jól figyelj!
ÁGIKA (rosszat sejtve): Mamika, ne!
MAMIKA (daccal sercegve): De! (Nagy levegőt vesz) Sose volt az apád!
ÁGIKA (elborzadva): Mit beszélsz, Mamika?
MAMIKA: Jól hallottad. (Dezsőkének, már sziszegve): Sose volt az apád, érted? Soha! (Sisteregve folytatja) Tudod, ki a te apád?
ÁGIKA (zokogva): Mamika! Mamika!
DEZSŐKE (leesett állal, émelyegve): Miket hablatyolsz?
MAMIKA: A vállalat párttitkára.
DEZSŐKE (lesújtva): Nem.
MAMIKA (kéjelegve): Mielőtt apádat megismertem volna, a kis fiatal párttitkár gerincre vágott és légy esett a tejbe. Ez lett abból a kis legyecskéből, ez a mamlasz, döngicsélő, húsos kondérok körül lebzselő, sunyi éhenkórász. (Szinte a világba ordítva) Ez a csaló!
(Ágika zokog, Dezsőke megszédül, az asztalra görbed, abba támaszkodik.)
ÁGIKA (könyörgőn): Mamika!
MAMIKA: Tudni akarod, hogy hívják? (Megforgatva Dezsőkében a kést) Kucsera Zsolt. Akit soha ki nem állhattál.
DEZSŐKE (feljajdulva): Elég!
MAMIKA (rátör a sírás): Ő erőszakolt meg. Ő! És még csak fel se jelenthettem. Nem tehettem semmit. Apád, aki felnevelt, egy igazi úriember volt, de te! Te arra ütöttél, aki fabrikált!
(Dezsőke megrándul, majd elszántan kifelé indul.)
ÁGIKA (rettegve): Hová mégy?
DEZSŐKE: Nem maradok tovább ebben a házban. (Könnyezve) Kész vagyok.
ÁGIKA: De odakint koronavírus van.
DEZSŐKE: Fütyülök rá.
ÁGIKA: Azt beszélik, háromtól kijárási tilalom lesz.
DEZSŐKE: Az sem érdekel.
(Dezsőke el.)
MAMIKA (Leroskadva az egyik székre Dezsőke után kiabál): Ne is gyere vissza!
(Az ajtó csapódása hallatszik. Ágika szepeg, Mamika némán néz maga elé, aztán folyni kezd a könnye.)
ÁGIKA (kétségbeesetten suttogva): Mamika, mit tettél?
MAMIKA (összeesve): Elmondtam az igazat.
ÁGIKA: Kegyetlen voltál.
MAMIKA (zihálva): Kegyetlen. (Próbálja megkeményíteni magát) Becsapott. Megcsalt. Tönkretett. Rá kell gyújtanom.
ÁGIKA (Mamika mellé ül): De hiszen leszoktál.
MAMIKA: Csak a vírus miatt nem szívom. Már három hete. De most rá kell gyújtanom.
(Mamika feláll, a hűtő tetejéről leveszi a cigit, rágyújt, a hamutálat az asztalra dobja, leül, pöfékel.)
ÁGIKA: Adj nekem is egyet!
(Mamika Ágika felé nyújtja a cigarettás dobozt, Ágika kivesz egy szálat, Mamika meggyújtja. Ágika keze reszket, nagyokat slukkol.)
MAMIKA: A kurva életbe!
ÁGIKA: Szépen nézünk ki.
MAMIKA: Szépen.
(Megcsörren a vonalas telefon, Mamika feláll, a cigit a hamutálra teszi, lassú léptekkel befelé indul, Közben zsebkendőt húz elő, a szemét törölgeti, majd eltűnik, hallatszik, ahogy az orrát fújja, felveszi a telefont. Ágika fülel, közben a telefonja képernyőjét nézegeti, majd elnyomja a cigit.)
MAMIKA HANGJA (a nappaliból): Igen, Szörényi lakás. Jó napot doktor úr! Micsoda? Nincs itthon. Baj van? Nekem csak elmondhatja, az édesanyja vagyok! Pozitív? (Fátyolosan) Igen, szólok neki. Megmondom, hogy hívja fel a doktor urat.
(Mamika be.)
ÁGIKA (ijedten): Csak nem koronás?
MAMIKA (ocsúdva): De.
ÁGIKA: Azonnal szólni kell neki.
MAMIKA (beleborzongva az egészbe): Szólni.
ÁGIKA: Felhívod?
MAMIKA: Hívjad te.
ÁGIKA: Neked kéne!
MAMIKA: Hívd!
ÁGIKA (tárcsáz, vár): Nem veszi fel.
MAMIKA: Gondoltam. (Elnyomja a cigit, tárcsáz, vár) Nekem se. (Arcizmai hosszan remegnek, idegesen tűnődik.) Tudod, mit jelent ez?
ÁGIKA (lefehéredve): Mit?
MAMIKA: Lehet, hogy mi is fertőzöttek vagyunk.
ÁGIKA: Csak nem? Istenem, mi lesz velünk?
MAMIKA: Nem elég, hogy szinte már porrá zsugorodtunk, most még dögöljek is bele!
ÁGIKA: Ne hergeld magad, még semmi sem biztos! Még a Dezsőkéé se. Legalább két pozitív teszt kell.
MAMIKA: Szerintem… (Újból megszólal a vonalas telefon. Mamika szalad befelé.) Hátha ő.
ÁGIKA (maga elé): Hátha.
MAMIKA HANGJA (bentről): Szerbusz, Erzsikém! Igen? Meghalt? Jaj, de sajnálom! Őszinte részvétem. Itt is nagy bajok vannak.
(Hallatszik, ahogy Mamika bezárja a nappali ajtaját, aztán csend. Ágika könnyezik.)
ÁGIKA (megint cigarettára gyújt, majd elmélázva mondja): „A csend olyan, mint a zárda szüzek nélkül.” Hol is olvastam ezt? Fel kell hívnom a Janit! (Előveszi a mobilját, tárcsáz.) Szia, én vagyok. Miért sírok? Nagy bajok vannak. Először is: kirúgtak. Most, nem rég. Azonnali hatállyal. Miből fogunk megélni, Jani? Mi? Hogy ne izguljak? Micsoda? Jó pénz mindenkinek? Mit csináltál? (Egy pillanatra köpni-nyelni nem tud, majd megrökönyödve) Kiadtad az anyám nyaralóját? (Elképedve) Mamika adott még neked erre meghatalmazást a nyáron? Phú, a mindenit! Most azonnal tegyük le! Itt disznó nagy félreértés történt ám. De disznó nagy! Azt a rohadt… (Lecsapja a telefont, felugrik.) Mamika! Mamika! Azonnal gyere!
(Mamika kirohan.)
MAMIKA: Cssss! Mi a bajod? Erzsivel beszélek, szegénynek most halt meg az ura!
ÁGIKA: Dezsőke ártatlan.
MAMIKA (suttogva): Majd megbeszéljük.
ÁGIKA: Nem érted? Nem ő adta ki a nyaralót.
MAMIKA: Hát akkor ki?
ÁGIKA: A Jani.
MAMIKA (hitetlenkedve): A Jani?
ÁGIKA: Te adtál neki még augusztusban megbízást.
(Mamika megszédül, a falnak tántorodik, Ágika odaugrik, a székre segíti.)
MAMIKA: Mit tettem? Istenem! Rosszabb vagyok a gyilkosoknál. Megvádoltam hamisan és megbüntettem. Megöltem benne az apját, megöltem benne azt, aki felnevelte. (Zokogni kezd) Hogy lehettem ennyire igazságtalan?
ÁGIKA (egy pohár tonikot tölt Mamikának): Igyál!
MAMIKA: Hogy lehettem ennyire aljas? Mi lesz velem nélküle? (Tele önváddal, sírva) Milyen aranyos kisfiú volt, és milyen ártatlan. (Abbahagyja a sírást.) Karanténba szűkült ez a gügye agyam. (Jót húz még a tonikból.) Azonnal meg kell keresnünk! Nem veszíthetjük el! Orvoshoz kell mennie!
(Mamika feláll, Ágika visszanyomja.)
ÁGIKA: Majd én megkeresem, te nem mehetsz ki! Koronavírus van. Nem hiszem, hogy fertőzött lennél.
MAMIKA (szepegve): Bárcsak fertőzött lennék. Megérdemelném.
ÁGIKA: Hallgass! Itt maradsz, vigyázol magadra, én megkeresem! Nem lesz semmi baj! Minden rendbe jön!
(Ágika el. Az ajtó csapódására Mamika megretten, egy darabig pityereg, aztán rágyújt. A konyhaszekrényhez lép, kinyitja, meghúzza a konyakosüveget, az asztalhoz ül.)
MAMIKA: Rohadt egy élet ez. Milyen szép pedig, s hogy agyon tudjuk vágni egy pillanat alatt! (Felveszi az asztalról a levelet.) Ez az átok ügyvéd is, mit firkálgat nekem. Annyira fontos az a nyomorult húszezer forint, ami nem is jár nekik? (Kibontja, olvasni kezdi.) Micsoda? (Olvasni kezdi hangosan, el-elakadva) Tisztelt Asszonyom! Kucsera Zsolt április 1-én a Szent János kórházban elhalálozott. Utolsó óráiban – mivel törvényes örököse nincs – tanúk előtt érvényes szóbeli végrendeletet tett, melynek értelmében minden ingó és ingatlan vagyonát az ön fiára, Szörényi Dezsőre hagyta. A tehermentes hagyaték értéke mintegy ötvenmillió forint. Kérem, a továbbiak megbeszélése miatt hívjanak fel a következő telefonszámon. (Mamika összehajtja a levelet, remeg az izgalomtól, folyik a könnye.) Meg vagyunk mentve! Meg vagyunk mente! Csak ez a fiú előkerüljön! Remélem, nem olyan makacs, mint az apja! Elő kell keríteni! Minél előbb! (Felugrik, a levéllel a kezében kifelé indul, ordít.) Kisfiam! Dezsőke! (Ajtónyitódás, Mamika hangja már a lépcsőházból hallatszik, aztán egyre távolabbról.) Kisfiam! Dezsőkém! Bocsáss meg! Gyere vissza! Gyere vissza, fiam, gyere vissza, én hívlak a te édesanyád! Emberek! Segítsetek! Elveszett az én fiacskám. Egymillió forint üti a markát annak, aki megtalálja! Keressétek! Kutassátok! Dezsőke! Jaj, jaj, elveszett az én kicsi fiam!
(Az asztalon megszólal a Török induló, Mamika ottfelejtett telefonja cseng hosszan, egyre halkabban, míg el nem sötétül minden.)
(Függöny)
Illusztráció: Zsákutca
Ezek is érdekelhetik!
Pekár István János – Szabó Benedek: Rákóczi tér ’92 →
Nemes Klára: LÁNGOLÓ TULIPÁNOK II. (TŰZszirmok A VIHAROS SZÉLBEN) →
Fehér József: Ötven év (Egyfelvonásos színdarab) →
