Pálfi Ágnes: Nagyi, Good bargain
Nagyi
Próbálom úgy felfogni ezt a mostani életemet, mintha adatott volna még egy kis unokám.
Aki nem egészen olyan, mint a másik kettő. Nem szeret ugrándozni, lépcsőt mászni.
Csöndesen fájlalja a térdét. Akkor is ritkán kiabál, ha bántják.
Esténként neki nem kell mesélni, mert amint vízszintes helyzetbe kerül, álomba zuhan.
Túlságosan is jó gyerek: sepreget, mosogat, leviszi a szemetet.
Némán, akárcsak egy felnőtt. Akárcsak én.
Nehezen vallom be magamnak, de valahogy mégsem szeretem őt.
Hiába is próbálok a kedvében járni.
Boldog volnék, ha egyszer arra ébrednék, hogy nincs. Hogy elkóborolt.
Vagy talán meg sem született.
Good bargain
– Akárcsak a református templomok kazettás mennyezetei! – sokadszorra fordult már vissza, hogy újra megcsodálja a díszpárna-huzatot, melyet egy üzbég árus kínált a Budai Vár tövében, a Mesterségek Ünnepén. Meglepő volt a hasonlatosság, meg az a fesztelenség is, ahogyan ezekkel a meglett férfiakkal szóba elegyedett. Nem volt akadály a szegényes angol nyelv, amelyen közlekedtek, szinte azonnal kialakult egyfajta megmagyarázhatatlan, kölcsönös bizalom. Valamiféle cinkos távolságtartás és dac az adásvétel kínos és kényszerű szituációjával szemben. Mint kiderült, a párnahuzat készítője élő személy, az árus családtagja. Egy asszony, aki a tavasz szerteszét áradó energiáját narancsfényű pillangók képében hímezte rá a párnahuzat sötétzöld selymére. A Kos havát mintázó ábra szimmetriája tökéletesnek látszott. A négy osztatú X-formát világoszöld leveles ágak képezték, középen virágszirom, alul-fölül piros szarvacskákkal, s jobb- meg bal-felől mintha egy szempár világított volna – egyenesen a szemébe. Csak másnap, otthon vette észre, hogy ezen az ábrán valami nem stimmel: az egyik zöld ágacska hegyén a kis narancssárga lepke úgy lógott, lengedezett, mint valami karácsonyfadísz. Mintha nem akart volna megválni az ágtól.
– Vajon miért? – tudta, hogy erre a kérdésre hiába keresi a választ. Mégis mintha hirtelen rálelt volna a titok nyitjára. A kulcsra, mely nem illik egyetlen zárba sem.
Illusztráció: “szamarkandi antik”
Ezek is érdekelhetik!
Derzsy-Ben Ond: PONTOS MÉRETEIM. Verses poszttraumák* →
Fodor Miklós: Képes vagy! →
Szabó Aida (Jampa drolma): Vörös láng a fákon (vers), A kamaszszoba álma (próza) →
