Keszi Bálint: élőhalotti beszéd
egy kiégett körte-Krisztus bírál a plafonról
szemében szürke hályogtükör fénylik
amelyben csak egy magányos torzó vagyok
ma reggel is a betonmezőket nézem
párába rajzolt mosoly vagyok az ablakon
amely szép lassan lefolyik az utcára
mellettem egy kihűlt pizzaszelet szentségel
miközben rám mered az asztalról
nem gondolta volna hogy a sarkát meghagyom
a szoba közepén használt ruhák hevernek
büszkén viselik az élet minden apró foltját
csak rajtam érzik rosszul magukat
skarlát cédula feszít a szomszéd ajtaján
a tegnapi buli vad mementója
jelzi hogy miért ne menjünk inkább sehova
legyek szeretkeznek a függönytakarón
vad orgiát vetít az egymillió szempár
de engem észre sem vesznek
a falióra végleg megállt
a mutatók is egymásba gabalyodtak
el se indulok aludni, úgyis elkések
lelkem fáradt a hajam mint lángnyelv
az égig ér az isteneken túli világba
elnyújtott befejezése vagyok egy színdarabnak
Illusztráció: Ítéletidő (fh. festményrészlet: John Martin)
Ezek is érdekelhetik!
Pintér Ferenc: „Akkor a legszebb” (haikuk) →
Bánki Éva: Infinitív (versek) →
Kelemen Lajos: Karácsonyra →
