Barna Júlia: Két létvers
a létezés verse
elégett fény sötét hamuja hullik
a megvalósult jövőből nézek vissza a múltig
világvégi nagy igyekezetben
egyszerre írom minden versem
a létezés egészéből kiszakított sorok
az idő siettet minden leírt szó fellélegeztet
mint az elhárított veszedelmek
minden befejezett mű töredék
önmaga halvány mása
de a töredék is hiánya mögé bújt egész
a szavak maratoni küzdelmek befutói
a zúzódó remények kavicsain csikorognak
átmeneti győzelmek
menetrendbe illesztett szünetek
az ég teliholdat lenget hitemet ingatja
felismerhetetlenné változik minden
esélye nincs a versnek megmaradni
a létem meg nem hallott szó visszhangja
az éjszaka atomja vagyok
az adománnyal hogy átélhetem az egészet
mint a többi elmúlással szembesített élet
átmentődtél
hajnal hajlong a füvek árnyán
gyökér-lélegzetekre lép
(a gyökér földbe rejtett lomb
befelé növés) a fa élete
tápanyagfelvétel napkövetelés
nem titkolt szeretetigény
a rügyek levél-terve bimbó-sejtelme
az újjászületés növényi mértéke
tavasz van
rád nem vonatkozik
csak az emlékek kúszónövényei
nőnek jelenlétedre
átmentődtél a huszonegyedikbe
a gyökerek meg odaát maradtak
visszafelé mutatnak a nyilak
ibolyaszínű múlt-mélyekbe süllyed a gondolat
fény-variációk korai gyümölcsök
sarkára állított kikelet
semmi-különös napelemek
ünnepnapok ígéretéből vetkőzöl
megint nem győzöl: miből vagy?
közöny-köveken zúzódó tekintetek
mélyben elakadt sikoltás-részek
valami lélek?
az éveket visszhangoztatod
szórakozol vagy komolyan gondolod
akarat-áriák szerelem-románcok búcsú-dalok
halkan remegsz csontvázadon
az élet utolsó érveit nem hallod
a fájdalmat ami benned legtöbb
az újjászületésnek megőrzi a föld
Illusztráció: ontológiai repedező
Ezek is érdekelhetik!
Pintér Ferenc: „Akkor a legszebb” (haikuk) →
Bánki Éva: Infinitív (versek) →
Kelemen Lajos: Karácsonyra →
