Halmai Tamás: A vörösbegy arca
(i)
Elhullajtanak fák egy évszakot,
de a fűszálak föderációja
hű a Császárhoz – ki nincs, hogy legyen.
Vörösbegy arcán látni a tudást:
filia fia bárki, aki bárki.
Ha gyógyfőzetünk túlforr, legföljebb majd
teát lélegzünk november helyett.
(ii)
Kővel, kóróval felebarátkozni;
üdvözni, aki vörösbegyedben van;
szántatlan szándékkal megállapodni
fényben s fénnyel. Míg félreél a téboly.
Neved, ha mondom, melyikünk szava?
Fatörzsekben csobogó tenger nyelvét
beszéli, ha te leheled, a csönd.
(iii)
Madarak is filozófiai
iskolához tartoznak. Egy vörösbegy
intellektusa eszméletekhez hű,
indiáncinegék közt logosz terjed.
Paradigmák és ontológiák
és elcsivitelt istenigazságok
zajlanak fülünkbe, hogy meg ne értsük.
(iv)
Vörösbegyek égisze alatt nem kell
szállnod: helyettünk madár a madár.
Világködészet központja ne légy.
Isten margója fénylő fókuszokból
áll és nem áll. Nemlétet is ölel
magába, Aki kezdettől egyszerre
katicabogár s Szent Pantaleon.
(v)
Mint egy vörösbegy, úgy karmelita
az eső. S úgy a föld eső után.
De a gondolat? A remény? Az ember?
Csak kölcsönveszi eredendő lények
attribútumait, ki élni próbál.
Veselkedik világnak, aztán megtér
házába este, s vörösbegyekhez sír.
(vi)
A kert: eleven összhangzattan. Összébb
hangolni néma fájdalmakat is.
Gyík árnya suhog citromfű alatt,
tartalék éden. Meg-megműveletlen
a valóság, ha boldog. Ha valóság.
Vörösbegyek Krisztus bluest énekelnek,
de folyton jazz lesz, és zsoltár belőle.
Illusztráció: Filia fia, Vörösbegy
Ezek is érdekelhetik!
Tornai Xénia: Holt költők társasága (versek) →
Szabó Aida (Jampa drolma): Vörös láng a fákon (vers), A kamaszszoba álma (próza) →
Szederkényi Éva Kata versei* →
