Ádám Tamás: Ki játssza el plüssökkel a gyászt?
Hegyi Zoltán Imre kötetéről (mit is tanultam – négy kvartett [Cédrus Művészeti Alapítvány, 2019])
Akasztják a hóhért, merthogy Hegyi Zoltán Imre író, költő, és kritikus is. Na meg blogger. Nehéz vállalás egy kritikus verseskötetéről kritikát írni. Figyel a szem. Hegyi a középnemzedékhez tartozik, Székesfehérvár a szülővárosa. Nem kisebb ajánlóval érkezett a magyar irodalomba, mint Parti Nagy Lajos. Jöttek is a folyóiratokban, újságokban a publikációi. Bizonyára nem véletlenül.
Kötetei között találhatunk verselemzéseket, más témájú könyveket társszerzőkkel, ám az utolsó kettő verseskötet. Tavaly megjelent könyve az ötödik a sorban. Címe: mit is tanultam – négy kvartett. Két különálló cím, valahol mégis összeér. Meglehet, külön is megjelenhettek volna, idő, szemlélet kérdése ez. A fülön azt írja Kállay Kotász Zoltán: A legjobb védőbeszéd, ha elmeséled az életed. Ha ez így van, a kötet versekbe faragott életút lehet? Vagy valami más? Költői kérdések, meglátjuk.
A szerző hol él az interpunkció adta lehetőségekkel, hol nem, és csakis kisbetűkkel kezdődnek a mondatok, címek. A megfejtés talán a kísértés című versben lehet: a harminc betárazott írásjellel / amivel pontot tehetne – / a vállán hurcolva / ölében dédelgetve a kísértést / érzi, hogy él. Az első vers az ébredések, Hegyi Zoltán Imre ebben fontosnak tartja közölni az olvasóval, mindjárt a cím alatt, mikor és hol íródott a költemény, néhol bővebben is kifejti a körülményeket: első vers, itthon, 2018 augusztusától folyamatos jelenben. Bizonyára van jelentősége ennek.
Már az első vers rámutat arra, bizony, hogy a szakmáját értő, jó költő kötetével találkozunk. Csupán a második versszakot kell idehoznom példaként: neked adom a befejezetlen mondataim / lakkoz belőlük szépen festett körmöket / igazából tetszik, az esőre nevetsz / olyan elsöprő. Gyönyörű sorok. Később néhány történéseket leíró szövegekre bukkanunk. Igaza van Kállay Kotásznak, amikor azt írja: a legjobb védőbeszéd, ha elmeséled az életed. Hegyi Zoltán Imre ezt teszi, versekben. Az egy fiúra című költemény egyik fele egy történet rögzítése, lágyan, néha szikárabban, a másik fele töményebb, gazdagabb képek tűnnek elő. Más oldalakon is találkozunk ezzel a jelenséggel, jót tesz a versnek, erősíti a művet. Nem véletlen, hogy kurzívval tördelték a szakaszokat. A kötet első fele a mit is tanultam, erre épül.
Felvillannak gyerekkori képek, pontos leírások a múltról, helyszínekről, közeli társakról, a szülőkről – a szabadság története című versben például: édesanyám amikor motorozni tanult Huszár / Pista bácsi Riga négyesén, ugyanígy / felejtette el tisztázni, hol a fék – húzta neki, a motor tulajdonosa / meg ott szaladt mellette a kormány / végébe kapaszkodva lihegte / ne húzd, Marikám, ne húzd. A költő mesél és mesél. Az elvetélt így kezdődik: magában állt egy befelé táguló tulipánmesében / az a kisfiú, amikor az osztály úttörő alakzatát / várakozásra intette a torlódás. Olykor feltűnnek durvább szavak, az, amit magamban ekképp zárul: lófaszra se lesz elég…, máshol a fasz tudja vagy összeszarta a szőnyeget. Utóbbi (a szerelem születése) egyébként nem tartozik a legjobb versek közé. Érdekes, hogy ezek egyáltalán nem zavaróak, illeszkednek a szövegtesthez. Legtöbb helyen erős sorokkal találkozunk. Ilyenekkel: csalán reszket az érintés fájdalmában, másik példa: sebeidre gomboltad az inged. És mese tovább, néhol feltételes módban: de neked igazán elmesélhetném / most, hogy a parfümillatod alá nedvesedünk. Gyönyörű mese. A sértés című költeményben túlcsavart sorokba akadunk: sikerült vizes ruhába göngyölnöm a / vita hevét. Nem sok helyen, de hasonló előfordul máshol is. Ám a tűpontos képek elsöprik ezeket. Példa: hogy / valójában engem ragadnak el/ ezek a gondolatokat tisztára söprő / eleven, hártyás szárnyú pillanatok. a felfázás mitológiája tökéletes bizonyíték arra, hogyan emeli verssé a költő az egyszerű, hétköznapi történéseket, hatásokat: a párapárnás hajnal vágta hasadékot igazgatod / a derekadon. Máshol: igen / félretettem neked a tegnapi kiflit / de ne mondd nekem – / tudom, hogy drága vagyok. A fogódzó így kezdődik: lélegzetakasztó látni, / ahogy a plüssökkel eljátszod a gyászt is. De ki játssza el a gyászt? Ha olvassuk a verset, meglehet, rájövünk.
Megtudhatjuk a gyászbeszéd (minden kényszer nélkül) című versből, hogy Hegyi Zoltán Imre nem szívesen beszél halottakról, de a halottal igen. Filozófiai kérdéseket feszeget. Súlyos, megrendítő szavak. Jó régen találkoztam hasonlóval, talán Bari Károlynál és Csajka Gábor Cyprian-nál lelhető fel ez a vonal. És itt vége is lenne a mit is tanultam című fejezetnek, jön a négy kvartett.
Az első kvartett legelején T. S. Eliot kerül előtérbe, védőbeszéd helyett. Sokat sejtető. A Nobel-díjas költő nagyban hozzájárult a költészet megújulásához. Merész kísérletre vállalkozik Hegyi, de megoldja a feladatot, végig velünk van Eliot szelleme, szavai. A szerző átír, hozzámond, átdolgoz, körülír, és költészet születik palotai tornyokkal, Pázmánd szőlőhegyével.
A harmadik darab a legképgazdagabb. A Margit híd, Margitsziget lehetne tájleíró líra is, de nem az. Meg is lepődnénk, ha az lenne. Az induló sorok, amúgy is árulkodóak: Istenekről nem sokat tudok, de azt hiszem, hogy a folyam partján áldozótüzek égtek. A költő láttatja, érezteti velünk, hogy a szigetnek lelke van. Még ha patkány szalad is a víz közelében, a Margitsziget, a Margit híd miénk a maga valóságában. A közönyt ekként definiálja Hegyi: Közömbös víztest alatt, ott lenn a roncs. De szól a költő a víz viharcibált / zivataros közönyéről. És a víztest is közömbös. Sokszor mi is.
Látjuk a csodálatos panorámát, és látjuk az áldozatokat, akiket tarkón lőttek a nagy folyó partján, történelmünket, a csatákat, a hullákat. Az újabb hullákat csapjuk a többihez, írja hegyi Zoltán Imre. Hátborzongató szembenézés önmagunkkal, múltunkkal. És persze a jelennel. A szerző felidézi a Hableány tragédiáját, a sérült hajó kiemelését. Csak azok a koppanó szavak ne lennének, mint például a konstrukció, újrakonstruálják, stb. Tájidegen, azaz versidegen szavak.
Helyszínt változtatunk, átmegyünk a megyeri hadikikötőbe. Előtűnik a nagyapa képe, aki szép jövőt álmodott az unokájának. Mert vége a múltnak, kezdődik a jövő. Mindannyian így gondoltuk. De egy a kettő, szétválaszthatatlan. A flotillás éveket tűpontosan rajzolja le Hegyi.
A következő szakasz a szabadság szobor költői lefestésével kezdődik, ehhez illeszti a költő mesterien a hajléktalanokat. Mondj egy imát a hajléktalanok nevében, / akik immár megúszhatatlan vizeken járnak. Jó helyen kúszik be a szövegbe József Attila felejthetetlen sora: Te szülj nekem rendet. Méltóságos rendben úsznak a halak is. Aztán kártyadobás, váratlan eredménnyel: Elemeztük az anyaméhben születő rémületet / meg az előléptetés esélyeit a munkahelyeden. Se kártya, se csillagok nem adnak támpontot.
Legvégül a záró rész: Szabadalmi Tár, hamutartóval. Évek, hónapok, kihagyott évszakokkal, a tegnapi nappal, a holnapival: gombostűre tűzött Pünkösd Holnap napja, / s a holnapi nap ugyanígy ránéz / a gombostűre tűzött csikkre és gyújtja / a tegnapi parázs izzását. Felborult természet, megháborodott időjárás, nincs meglepetés, legyen májusi hó, sivatag. Ezen az általunk megtámadott földön élünk.
Mese jön megint, mindig mese, mert költőnk szeret mesélni Simonról, Gábeszről, Tamásról, Kotász úrról, és következnek a többiek: Tibor, bazd meg! kurvára hiányzol. Ellenpólusként tudatosan átírt Radnóti sorok a Nem tudhatom című versből: Ki kompon száll fölébe, / Hídon lábal, kajakban evez – annak a Duna még mindig határfolyó. Országnyi komp ez, nem vitás.
A római négyessel jelzett rész mindössze két versszakból áll magvas gondolatokkal, azonban a korporál a kormorál erőltetett játék. Ugyanez mondható el erről: Hullásomban a foszlás, és foszlásomban a hullás. Tud ennél sokkal jobbakat is a költő. Bizony igaza van a szerzőnek: hosszú mese volt. Én teszem hozzá, őszinte, szép mese. Nincs értelme elköszönni, új meséket várunk Hegyitől.
Hegyi Zoltán Imre előző könyve, a Shizoo egy évvel korábban jelent meg. Versesköteteknél ez nagyon rövid idő. Tapasztalataim szerint hagyni kell érni a verseket, távolról jobban látjuk a hibákat, szorosabbra tudjuk húzni a szövegeket. Mert az ihlet pillanata magával ragad, azt hisszük, minden sor tökéletes. Pedig nem, dolgozni kell még a verseken. Végtére is mindegy, mikor jelenik meg az új könyv, a végeredmény fontos. Amennyiben Hegyi Zoltán Imre elmereng ezeken, nincs kétségem afelől, hogy a kortárs irodalom élvonalában találja magát. Végtére is a mit is tanultam – négy kvartett kétségkívül igen jó könyv, a többi a szerzőn múlik.
Illusztráció: Könyvméltató
Ezek is érdekelhetik!
Lajtos Nóra: Tunikák alatt s felett a szépség →
Németh Léna: A szelek fogságában →
Turai Kamil: Már hazai lépcsőket járván →
