2650 – Boldogh Dezső, Csikós Attila, Szappanos Gábor
Boldogh Dezső: 2650 (lelet)
Hang (a): …és még nem ismerték az Áttűnést sem, megkérdezhetik, akkor hogyan maradhattak életben? A régi tudósok szerint megették egymást, ha elszaporodtak, ez ma is bizonyított, de a pontos részleteket nem ismerjük… Hang (b): …tehát a négy csökevény végtaggal tudtak csak helyet változtatni, igaz, kieszeltek mozgó szerkezeteket is, mert voltak már mérnökembereik, de más csillagrendszerekbe csak ritkán merészkedtek. Azt mondják, a Holdba, amit a Második Törlés után megszüntettünk, színes zászlókat meg ritmikus zajokat küldtek fel – nem érthető mi volt ezzel a céljuk… (megj: a régiek még azzal mérték az időt, illetve a Nap útjának általuk elképzelt pályája szerint). Hang (a): … Batarik, aki a maga korában kiváló mérnökember volt, olyan gépeket tervezett, amelyekkel mikroaionokba és fejbörtönökbe lehetett szállni, egyik helyen szélhajónak nevezi. Az 1666-os dátum, melyet leírásában megadott, szerintem téves, vagy egyszerűen más egységeket használt… Hang (c): … Igen, a Második Törlés után a penészföldben találták meg, a régi számítás szerint „2650 körül”, aztán kiderült, hogy a 2010-es évekből származik, ezért volt akkoriban tudományos szenzáció… Hang (a): Batarik a Karpatmedence nevű helyen lakott a Föld bolygón és csak később került a Marsra, ahol a nagyszülei éltek. Több kisbolygót, rakétát, űrhajót tervezett, és emberkísérleteket folytatott… Hang (b): …A két híres mérnökember Adijemre és Szabolorinc fia lehetett. Vagy lánya. Hang (a) … Igen, akkor még két nem volt, az egyik háborúzott, másik vérezett. Hang (c) … Batarik már a négy végtagúak idején is precíz leírásokat ad olyan műtétekről, melyek csak az Első Törlés után váltak általános gyakorlattá. Ezt írja: „A szilíciumdongájú dongók ezredese Mirdroff legjobb barátja, ezért reá bízta a vámp elcsalt bal lábának őrizetét.” (Hang a közönségből)… A Mirdroff ugye, egy katonai rangot jelentett? Hang (a) … Igen, olyasmi lehetett, mint a főpostamester, vagy a humánökológus. Amikor a valóságsókban elkezdték egymást enni az emberek, ők adták ki a parancsokat, mert mindig rájuk tört valami kamatláb, meg a túlnépesedés. Ilyenkor a Mirdroff behúzódott egy szilíciumvölgybe néhány okostelefonnal. (Hang a közönségből): … A Második Törlés után, azt mondják, néhányan megtalálták a világhálót, igaz ez? Hang (a): … Nem tudom, és igazából nem is hiszek benne. Egyesek szerint mindenki valamilyen hálót viselt a fején és hitelre kapta a levegőt. Ez nevetséges. Annyira fejletlen agyuk azért még a négy végtagúaknak sem volt, hogy nem létező dolgok miatt küszködjenek. Csekélyke hatvan-nyolcvan évük alatt sokszor megbombázták, megették egymást, de szabadon éltek, szerették a valóságsókat, és mindig a legbölcsebb példányokat tették meg vezetőikké. (Hang a közönségből): … És mi a helyzet Batarik kortársaival, ők mit tettek le a tudomány asztalára? Hang (c): …Kevés nevet ismerünk, pedig jó volna, hiszen hatalmas életművek mentek veszendőbe az értelmetlen századok alatt, de a feljegyzések szerint igen kiváló, akár Batarikhoz méltó tudós lehetett Radafuk, Oszkárvájd, Miselvájd, Notármari és Kelemenkorhu is – sajnos azonban az ő műveik végképp elvesztek jelen korunk számára…
Csikós Attila: Öreg szőlő
Megjött a tavasz, bár sokak szerint el se ment, nem igazán mászkálós fajta, míg páran úgy találták, hogy ez a tavasz nem az az igazi tavasz, hiába süt a nap, mert a tavasz attól tavasz, hogy az ember a tél után, még ha mostanában tél sincs igazán, csak hidegebb az ősz, szóval a téli nyálkás, esős, hűvös idő után kimehet végre a szabadba, elnyúlhat a napon a rügyező fák alatt, de a mostani tavaszba nem lehetett csak úgy belemenni, belegyalogolni, ez a tavasz kint maradt az utcán, csak nézni lehetett, mert a járvány miatt az emberek nem mehettek az utcára, így a téli hónapok után még hónapokig voltak bezárva a lakásukba, ezt a tavaszt sokan valóban csak egy különösen napos és meleg télutónak látták, ami így, tetézve a betegségtől való rettegéssel, egészen félelmetesnek mutatkozott, mintha a klímaváltozás nem csupán lassú folyamatként zajlana, hanem a felfogható időben, ahogy megfő egy tojás, persze főleg a városokban érezték így az emberek, mert Badacsonyban, ahol az idős zeneprofesszor ragadt, mert épp a járvány miatt nem tudott hazautazni Bécsbe, ahol lakott, úgy tűnhetett, az élet sokkal szabadabban lakja be ezt a tavaszt is, mint eddig mindegyiket, s bár a borozók bezártak, sem Laci bácsi nem nyitott ki, sem az Imre pince, de sétálni azért lehetett, így a professzor úr, vagy ahogy helyben nevezték, az Atya továbbra is járta megszokott, több kilométeres köreit a hegyen, s néha benézett Csabához, aki nem zárt be, bár vendége az Atyán kívül nem sok akadt, benézett egy pohár borra, amíg Badacsonyban is meg nem szigorították a korlátozásokat, s egy kedves polgárőr fel nem világosította a Professzor urat, hogy nem szabad sétálni se, haza kell menni, különben megbüntetik.
Aznap este, vagy talán másnap reggel, ezt nehéz eldönteni, mert addigra már összefolytak a napok, nem lehetett elkülöníteni a „tegnap jártam a Kőkeresztnél”-re, meg a „holnap felnézek a Laposa terasz felé”-re, csak az örök és állandó és tagolatlan „itthon vagyok” létezett, szóval valamikor akkortájt hívta az Atyát egy korabéli barátja, egy helyi, neves és elismert borász, és arról panaszkodott, hogy van egy öreg szőlője a hegyen, s rendbe kéne tenni, de egyedül képtelen, s már mondta is volna tovább, de az Atyának ez eszébe juttatott valamit, és közbeszólt, hogy talán van megoldás erre is, ha társnak ő is megfelel, mert ő szívesen segítene, örömmel bíbelődik a hajtások körül, azonkívül így igazolva lennének a sétái is, mert aki dolgozni megy, annak szabad járása van, azt meg itt mindenki tudja, hogy a szőlőben dolgozni muszáj, ha elmúlt az ember hatvanöt, ha nem, hát így esett, hogy az Atya és a jóbarátja mindennap kiment a sorok közé, a hegy tetejébe, s azontúl, hogy így megint napokra beosztható lett az idő, mert minden napnak megvolt a maga útja, az öreg szőlő sem érezhette elhanyagoltnak magát, talán sikerül megújítaniuk, megfiatalítaniuk, és még termésre bírható, ráadásul a tavasz is kikerekedett igazi tavasszá, amilyen mindig is volt, és amilyennek lennie kéne mindig is, amíg az idő idő, a nap nap és az utakon vándorok mennek tova.
Szappanos Gábor: Széljegyzetek a teremtéshez
Amikor nyáron elmegyek sétálni a lakásomhoz közeli erdőbe, hogy a természet meditációs nyugalmában felfrissüljek, s ihletet merítsek egy-egy új novellához, néha elgondolom, hogy voltaképpen egy csillagászati mozgásörvénylésben vagyok, amiből azonban szerencsére alig érzékelek valamit. Csak annyit, hogy a Nap megy a maga útján, lefelé. Ugyanis többnyire két órával napszállta előtt indulok el, amikor már nem olyan nagy a hőség, és elül a szél is, amelyet rendes esetben – ha nem időjárási front okozza – a nap melege generál. Éltető csillagunk napközben egyenlőtlen mértékben melegíti fel a földeket, és a hidegebb és melegebb területek közti hőkülönbség kiegyenlítésére szolgál a légmozgás. Ha az ember megfigyeli, észreveszi, hogy a szél alkonyatkor alábbhagy, ahogy a nap is lassan erejét veszti.
A zavartalan gondolkodáshoz szükségem van a teljes nyugalomra, ami manapság igazi luxus. A csöndes, bolyhos, légfuvallat nélküli esti melegben hamar eljutok arra a meditációs tudatszintre, amikor szinte maguktól törnek elő az összefüggések és asszociációk, miután kiadtam az agyamnak a parancsot, hogy „Most tessék a megírandó novellán gondolkozni!” Aztán a legközelebbi erdei padnál gyorsan le is jegyzem az ötletáradatot – persze csak ha nem csipkednek a szúnyogok. Ők ugyanis kifejezetten a meditatív hangulat ellenségei.
Akárcsak az elkalandozó gondolataim, amikor rájövök, hogy ennek a kegyelmi időnek, az alkotás idejének mozdulatlannak tetsző nyugalma voltaképp csak szép illúzió. Hiszen nemcsak a Nap közelít a láthatárhoz, a csillag mozgásán én is „változtatok”, miközben megkerülöm a Hárs-hegyet. Mindeközben a Föld forog a saját kótyagosan megbillent tengelye körül, s majdnem harmincezer km/órás sebességgel hasítja az űrt a Nap körül, hogy egy esztendő múlva ugyanoda érjen vissza, ahol most van. De ez még nem minden. Naprendszerünk a Tejút egy külső nyúlványán lassan, elnyújtottan forog a galaxisunk felfoghatatlanul messze eső középpontja, egy hatalmas fekete lyuk körül. Akár a hab egy csésze megkevert kávé tetején. És végül a Tejút és benne a mi naprendszerünk egyre gyorsuló iramban távolodik a többi galaxistól. Mint ahogy minden galaxis távolodik minden más galaxistól.
A Hubble űrteleszkóp színpompás, lenyűgöző szépségű felvételei az űrbéli életről, a kataklizmákról, a csillagok keletkezéséről és látványos haláláról, a gázfelhőkről felveszik a versenyt a legjobb festőművészek képeivel. A remek égi piktor méltó társa Vincent Van Gogh-nak – vagy fordítva? A holland mester képe, a Csillagos éj csak „árnyéka” az égi festő munkáinak? Miért és hogyan tud olyan tökéletes lenni az égi és földi teremtés? Nehéz elképzelni, hogy mindez csak úgy magától alakult így. Valószínűleg nem véletlen, hogy a legnagyobb természettudósok többsége a pályája során hívővé vált.
Ha van isten, akkor ő a világ legnagyobb matematikusa, fizikusa és művésze is egyben.
Mindenesetre amikor írok, érzem, hogy valaki diktál, és hogy az alkotás során a világ – a makro- és a mikrokozmosz – minden szétszóródott darabkája a helyére kerül, és végtelen boldogságérzet tölt el.
És ekkor megáll az idő.
Illusztráció: 2650 táblakép
Ezek is érdekelhetik!
2650 – Nemere István, Virágh László →
2650 – Demény Péter, Pusztay János →
2650 – Lackfi János, Kerékgyártó György →
