Vados Anna: Éjszakai beszéd
1.
Végül nem marad senki, hogy a vágyakozástól cserepes számba lehelje a tüzet.
24.
Az igazság egy ronda, öreg nő, akit kevesen szeretnek.
Erős haját hátra fésüli, a legegyszerűbb ruhákat hordja.
Korábban próbálkozott, de rajta nem fognak
még a legújabb szerek se.
Ő már csak ilyen.
Titokban kártyázni jár az üres kórterembe,
ahol fogpiszkálót rág egy kalapos férfi.
19.
Azt hittem, ez csak a te szégyened lesz, pedig ami történt valahogy sosem jut át a fogak kerítésén.
Szép az, ami ismerős: boltívek íve, vakolathegek, két ráncos térd éjjel, csontfájdalom.
18.
Az évek hozzászoktattak, hogy a fulladozásod is
türelemmel nézzem.
Emlékszel arra a történetre a kutyáról,
amit könyörögtem, hogy ne mesélj végig,
de csak mondtad tovább?
És hiába fogtam be a fülem,
hallottam az egészet?
És hiába fordultam el, mindig láttalak?
Rád gondolok, amikor kitágul
a téli szántóföldek anyaméh-sötétsége.
Ahogy a téveszmék rácsai közül kinézel
vigyáznom kell, hogy ne menjek utánad.
Szégyent vetettél, kivirágzott.
40.
Egyszer eljött hozzám egy férfi, mesélte Z.
Elképzeltem, ahogy finom
port hint a tenyerébe,
hogy ne izzadjon a bőr,
és felhúzza a karján a ruha ujját
ami a hatalmas mellére ráfeszül.
Megkérdeztem, hogy mit szeretne,
mint mindenkinél,
aztán kikötöttem a kereszthez, leültem egy székre
és dohányoztam.
Mert mérhetetlenül tetszett a test kiszolgáltatása
és tombolni akartam, mint a dühös istenek,
mondta, és hátradőlt a konyhaszéken.
A melle közt függő keresztet néztem
és azt gondoltam, soha többé,
azt hittem, egyszer majd megjavulok, folytatta Z.,
és majd nem bántok, nem sajnálok senkit,
tulajdonképpen nem élvezem,
nem mindig, vagyis mindegy,
nem én veszem el a méltóságukat,
mondta, nem én kötözöm őket a kereszthez,
hanem a saját bűntudatuk,
én szeretnék az egésztől megundorodni,
de nem megy,
nem annyira, hogy abbahagyjam.
És csak mesélt és mesélt arról,
hogy mit csinált azzal a kezével,
amivel betakarta a rázkódó vállam,
és nem tudtam tőle megundorodni,
pedig fájt és viszketett a bőröm,
pedig nem tartott csak a tekintetével.
Ugyanazzal a teljes figyelemmel nézte,
hogy a test mélyén felhasad a gyönyör,
és hogyan tér vissza ugyanoda,
miután kiteljesedett és kiáradt.
Te nem tudod, mennyire jó akartam lenni,
mondta, és miközben beszélt és kitakarózott,
megvirradt, csendesen öltözni kezdtem.
Vigyáztam, ne keltsem fel.
Vados Anna a 2020-as Cédrus pályázat közlésre kiválasztott szerzője
Illusztráció: Ördögszántás-negatív
Ezek is érdekelhetik!
Bánki Éva: Infinitív (versek) →
Kelemen Lajos: Karácsonyra →
Hegedűs Gyöngyi: Kvantumseb →
