Murron Skeats: Az ördög vigyen el, Ned!
(regényrészlet)
A kocka és az asztal víg nászban kopulált. Ned Low a játékpartnere – a vörös képű Niall strázsamester – széles és görbedt hátát csapkodta. Az ír a bosszúság egy morzsáját sem mutatta a veszteségei végett. Az ujjasa bélésében matatott némi maradék fitying után.
– Van még ott, ahonnan ezek jöttek? – húzta meg a rumos flaskát Ned. A bal tenyerét a bugyellárisán nyugtatta, ami majd’ kidurrant a nyereményektől.
– Van, ha van – egy ócska hajtűt dobott tétként. – A bubámé.
– Vallja be, hogy böcsületesen megkopasztottam önt – csóválta a fejét Ned.
– Igen. Önnek akad miből költeni. Én pedig tudom, hogy hol kapná meg a legkiválóbb portékát.
– Önnél?
– Természetesen. Kövessen. A kalózok paradicsomát kínálom önnek.
Kézenfekvő volt, hogy Niall vissza akarta szerezni a pénzét. Ned úgy vélte, hogy ő lehet – titokban – a legnagyobb helyi bordély tulajdonosa. Fütyörészve baktatott utána a kikötő ágas-bogas és éj fojtotta utcáin. A dombtetőn pöffeszkedő erődhöz jutottak. Két fáklya lángja táncolt a kapunál pár csenevész bokor és a részegen hortyogó őrök társaságában.
– Különleges szépségek lehetnek – jegyezte meg Ned.
– Túl jók a korcsmai söpredéknek – jellemezte a sziget lakóit, köztük önmagát és a kalózt is.
A belső udvar egy rozoga istállóból és hat kőépületből állott, no meg a négy sarkon magasodó tornyokból. Jelzőtüzek pislákoltak a tetejükön. Niall az északi torony lábához vezette, ahol egy ajtó borongott. Kinyitotta. A folyosó hat fáklya dicsfényében fürdött. Egy rövid lépcső következett lefelé, majd egy újabb ajtó. Niall leakasztotta a szegen lógó kulcsot, és Ned elé tárta a kalózok paradicsomát: ágyúk, golyóbisok, mordályok és puskaporos hordók. Ned azt hitte, hogy tüzelésre készek: aki verekedni akar, az minden sövényben a husángot látja.
– Le a gyutacsokkal, vagy az ír megdöglik! – fojtogatta Niallt. Csak akkor engedte el a gigáját, amikor felfedezte, hogy a fegyverek mögött csupán a penészes falak lakoznak.
– Megveszem mindet.
– A felét – köhögött Niallból a rossz alku. – A másik feléért meg kell dolgozni. Önnek és Lowther kapitánynak.
– Dolgozni? – fintorodott el Ned. – Ahogy óhajtja. Holnap visszatérünk, és nagyon csúnya munkát fogunk csinálni – fordított hátat olyan gőggel, mint egy hispán hidalgó.
– Azt bízza rám, mister – ragadta meg a sarokban kallódó piszkavasat és leütötte Nedet hátulról, mint az ökröt.
Ned ábrázatát egy veder víz mosdatta. Látta a lépcsők és a négy bagariacsimma futását. Érezte, hogy a padló a homlokába öklel. Nyögve tápászkodott térdre. Tekintete kábultan lakta be a kopár toronyszobát. Niall rőt pofája afféle nappali rémálomként dagadt elébe.
– Jó reggelt, mister Low!
A válasz Ned öklébe bújva indult a strázsamester felé, de a két kutyamosó lefogta.
– Maga valóban böcsületes. Visszatért, ahogyan ígérte. Bizonyosan mister Lowthernek is az egészségére szolgálna kerülni a csúszós fedélzetet.
– Mi az ördögöt akar tőlem?
– Ön szeretné az összes fegyvert. Dolgozzon meg értük a kapitányával. A szökött rabszolgák a telepeseket inzultálják. Küldjék pokolra őket. Ha nem tetszik ez a feladat, más módon is hozzájuthat az arzenálhoz. Összezárjuk önt vele. Élvezheti a hadi szerszámok társaságát, míg éhen és szomjan nem döglik. Vagy míg ki nem loccsantja az agyát az egyik mordállyal.
– Lássunk neki annak a csúnya munkának, te ír patkány! – mondott áment Ned kényszeredetten a rettenetes tukmára.
Uvítás lovagolt a napsugarak ösvényén és tért be a kikötő zegzugos utcáiba. A forrása a legnagyobb helyi bordély, a Sárga Macska volt. A rummal, mézzel és miegymással folyó Kánaán éjt nappallá téve falta fel, rágta meg és köpte ki a kandühes kuncsaftokat.
A módos vendégek szobája egy balkont is kapott, ami az utcára nézett. Az ír, a francia és a néger szotyó visongva szaladt ki. A mögöttük becsapódó spalettákat a szintén anyaszült pucér Lowther és Lowell törte ki. Az ital már jócskán a fejükbe szállt. Lowell a kinn felejtett karosszékbe hanyatlott. Az egyik szeme az ereszen púpozódó sirályszarra ragadt, a másik az utca sarára.
– Hahaha! – villámlott Lowther nevetése: a francia és a néger nő a gondjaiba vette. – Milyen kincseket rejtegettek előlem, mon petites? Nem látom!
A fekete ringyó egy selyemkendővel kötötte be a szemét. Göndör haja beterítette a kalózkapitány vonásait. Az ír leányzó letérdelt Lowell elé. Buzgón szopta a tiszt lusta, petyhüdt bájdorongját. Hátha életet lehet lehelni belé.
– Hó! Hó! Állj! – tutulta Lowell. A pöcse kiugrott a cafra szájából.
– Állj? – hökkent meg a kapitány lehúzva a kendőt a nyakára.
– A lőcsöd, bubám! Mi más? – kacsingatott a kis francúz.
– Egy rakat puska! – bökött a lassú fogatra Lowther.
Egy szamár húzta kordé torpant meg a kupleráj előtt. A fegyverek csövei kandin kakucsoltak ki a szürke ponyva alól. Egy éhes arcú fickó fütyült a bakról:
– Tyutyukáim, az úriemberek csak egyszer sülnek el!
– Tudjuk, miképpen töltik újra a mordályt – ciccegett vissza a néger szajha kisebb rendbontást csinálva Ned pantallójában.
– Adok én neked, te disznó! – mordult fel Lowther. Lerázta magáról a nőket, felöltötte Lowell nadrágját és a tőrét is elvitte.
Ned még mindig rendületlenül udvarolt a leányzóknak:
– Tyutyukáim, Ned bácsi mordálya kifogyhatatlan és mindig lövésre kész! Ned bácsi nagyon szereti az ő gyönyörűséges tyutyukáit! Elszállítom ezt a sok „csúnya kacatot”, és visszatérek!
– Mi ez a pimaszság, hadnagy? – rántotta le Lowther a bakról, és a pengét Ned gatyapőcébe tette.
– Munka – nyeldekelte. – A rakomány pedig az előleg.
– Munka?
– Kell a fegyver vagy sem?
– Kell hát!
– Akkor eressz el, és hallgass végig – siklott ki Lowther ernyedő szorításából. Suttogva kanyarított egy csinos rémmesét a telepeseket zaklató szökött rabszolgákról.
– Megölni? Mindet? Ó, nem! Csak amennyit feltétlenül szükséges. Élve többet érnek – beszélt a kapitányból a korábbi foglalkozása: régebben ezekkel a szurtos pofájú ördögökkel kereskedett.
kopulált- egyesült
kutyamosó – csicskás
tukma – alku
uvítás – vonyítás
kakucsol – kukucskál
szotyó, cafra – szajha
Murron Skeats (Pilizota Szandra) a 2020-as Cédrus-pályázat közlésre kiválasztott alkotója
Illusztráció: Kalózparadicsom-térkép (fh. festmény: H. Bosch)
Ezek is érdekelhetik!
Virginia Sol: Lélekkapcsok →
Kilián László: Niomé III – Az idő mítosza (regényrészlet) →
Rácz Mihály: A megértés fonala, Nyolcvannyolc tavaszán →
