Nagy Katalin: Magyar föld
Bevezető gondolatok
Pálóczi Horváth Ádám Magyar föld című verse elé
Idén emlékezünk Pálóczi Horváth Ádám − református költő, drámaíró, műfordító, dal- és tájnyelvgyűjtő, nyelvújító, „az anyai nyelv fényre hozásában… munkás hazafi”; zenével, filozófiával, pszichológiával, matematikával és csillagászattal is foglalkozó polihisztor − születésének 260. és halálának 200. évfordulójára.
Pálóczi Horváth Ádám egyénisége, életműve (majd később annak megítélése is) tele van ellentmondásokkal. Gondolatvilágát a felvilágosodás és a szabadkőművesség eszméi irányították, ugyanakkor az írók „magyaros”, „népies” csoportjához tartozott, így konzervativizmusa miatt szembekerült a polgári haladás képviselőivel (többek között a kezdetben jóbarát Kazinczyval is). Saját költeményei nem tartoznak a magyar líra gyöngyszemei közé; az ő munkásságának igazi értéke az általa hazafias szent kötelességnek tartott hagyománymentés. Ennek legékesebb bizonyítéka egyrészt az Ó és Új, mint-egy Ötödfél-száz Énekek, ki magam csinálmányja, ki másé (1813) című kéziratos énekgyűjteménye; másrészt az Ezer-nyolcz-száz-tizenkilencz Magyar Példa-Beszédek, rövid Nyomós és Köz-mondások, mellyeket részint hallásbúl részint írásbúl öszve-szedett, és most közre-bocsát, némelly jegyzésekkel és tóldalékokkal 1819-dik Esztendőben. Horváth Ádám.
Alkotó emberként egyszerre volt világpolgár és magyar hazafi: olvasta a klasszikusokat (Homéroszt, Vergiliust, Szophoklészt, Lucreciust, Ovidiust; Descartes-t, Leibnizt, Wolffot, Voltaire-t stb.), a kisujjában volt az egész görög-római mitológia; ugyanakkor járta a vidéket, és gyűjtötte, illetve lejegyezte a nép ajkán élő kincseket: a régi virágénekektől kezdve a népi betlehemes énekeken, panaszverseken, csúfolóverseken, bordalokon, mulatónótákon, trágár népdalokon, betyárdalokon, népballadákon stb. át a régi közmondásokig, szólásokig, nyelvjárásokig mindent. Saját költeményeiben jelen van Zeusz, Apollo, Daphne, Jupiter, Európa stb., de eposzt is írt Hunyadiról (Hunnias, 1787) „a’ Virgílius Éneisse’ formájába öntve” négy sorú Magyar Strófákkal”.
Büszke magyar nemzeti öntudata sokakat irritált: besúgók vették körül rebellis hangulatú versei miatt, a Stájer táncért fel is jelentették; a császár is magához hívatta, ő pedig önérzetes identitását nemcsak írásaiban, de viselkedésében, öltözetében is büszkén vállalva magyarosan, hajdú módra öltözve, csimbókos hajjal, bajusszal jelent meg nála Bécsben.
A Magyar föld az Ötödfélszáz énekek c. kéziratos énekgyűjteményéből való (ÖÉ 1953: 139−141), ami központi jelentőségű forrása a magyar zenetörténetnek és a magyar népköltés történetének egyaránt. „Ismeretlen eredetű költemény. P. H. Á. gyüjteménye régi, általában legalább 100 esztendős darabjai közé sorolta.” (ÖÉ 1953: 745) Tehát minimum az 1700-as évek legelejéről való, viszont kiválóan alkalmas lehet arra – különösképpen most, a trianoni békediktátum 100. évfordulójának évében –, hogy megidézze Nagy-Magyarországot az Isten alkotta természet kincseivel; hogy ébren tartsa nemzettudatunkat: ne szégyelljünk eltöprengeni azon, hogyan változott a ’magyar’, a ’föld’ a ’magyar föld’ jelentéstartománya az évszázadok során: milyen jelentéspulzusok silányították vagy éppen gazdagították a nemzeti sorskérdéseket hordozó szavainkat (anyanyelv, magyarság, identitás, haza stb.); továbbá morális tükörbe nézésre is késztethet bennünket, XXI. században élőket: hogyan juthattunk el a „szép magyar hazámat dicsérem”-től a szóval-tettel-hazaárulásokig… És imádkozzunk csendben a költővel: „Áldj meg, Uram! minket, // Áldd meg szép földünket, // Hogy itt lakjunk bátran és merészen.” (ÖÉ 1953: 141)
Pálóczi Horváth Ádám
Magyar föld
Egy éneket mondok,
Akik nem bolondok
S meghallják,
Hogy időt tőlteni
Jó, s verset költeni,
Megvallják,
De vajjon mirül lesz notám?
Mit penget az én hurom s kotám,
Im mindjárt megmondom,
Mert most szünik gondom;
Perdülj azért szaporán én rotám!
Elkészitem számat,
Szép magyar hazámat
Dicsérem,
Apolló felségét
És ő segitségét
Megkérem;
Ki-ki dicsérje országát,
Melytül ő legszebb jószágát,
Azaz éltét vette,
S melynek zsirját ette,
És jól látja s tudja jóságát.
Magyarországi föld
Zsíros, termékeny, zöld,
Itt mi nincs?
Buzával sok verem
Teljes, bőven terem
E nagy kincs;
Bővölködik gabonával
Melyet nem kell babonával
A jó földbe vetni,
Mert úgy is vehetni
A jó természetnek hatalmával.
Árpa, köles, rozs, zab,
Hajdina, cirok, bab,
Kender, len,
Melyekhez kell orsó,
Ismét lencse, borsó
Van jelen,
Sok tök, dinnye és ugorka,
Melyre jó egy ital borka.
Törökbúza és mák,
Mellyel teli sok zsák,
Mind van, amit kiván az ember torka.
Hagyma is sokféle,
Rakva sok kert véle,
Saláta.
Lássátok, jöjjetek,
Sok a répa, retek,
Káposzta,
Torma-gyökér, petrezselyem
Zöldellik, mint szép zöld selyem,
Ugy az ánizs, kapor,
Sűrű mint a sok por,
Nincsen többrül szólnom időm s helyem.
Hát a virágokrúl
Rózsáknak szagokrúl
Mit mondjak?
Mint csillagok égben,
Ragyogó szépségben,
Szintolyak.
Violákbúl ifjú és szűz
Bokrétát és koszorút fűz,
Szekfűnek illatja
Órunkat meghatja,
Liliomtúl távoly fut a rossz bűz.
Aèr meleg hüves,
Mező kies füves
– Villákkal
Rakunk sok baglyákat,
Töltünk saráglyákat
Szinákkal,
Sokat teremnek a rétek,
Mely a barmoknak friss étek,
Nyárban fű, mely nedves,
Télben széna kedves;
Nincs a mi földünkben semmi vétek.
Vedd a lovat számba,
Melyet fognak hámba:
Nem lehet;
Számláld a sok barmot,
Ökröt, mely húz jármat:
Nem lehet;
Sokaságát a tehénnek
Láthatd itt ifjunak, vénnek;
Tinónak, borjunak,
Kecskének és juhnak,
Erdőn-mezőn disznók legelnek.
Rakvák hegyek-völgyek,
Téjjel tele tőlgyek
Folytatnak,
Mely hasznot hajt s hajtott,
Abbúl túrót, sajtot
Nyomtatnak.
Kimondani volna nagy baj,
Mennyi itt a tehén- s juh-vaj!
Zsiros ettül szájunk,
Van faggyúnk és hájunk;
Kasokban mézet rak a sok méhraj.
Nosza hasat töltsünk,
Mert terem gyümölcsünk
Bőséggel,
Barack, meggy, gesztenye,
Cseresnye, berkenye
Körtvéllyel;
Csudálkozhatsz a sok szilván,
Amelyet megláthatsz nyilván;
Nagy e föld hatalma,
Terem itt sok alma,
Hogyha kárt nem tesz az ég ártalma.
Naszpolyát és diót,
Mogyorót sokat s jót
Bőven ád,
Mert fák a kertekben
Sűrűk, mint vizekben
A sok nád.
Mit mondjak a szőlőtőrül,
Sok fürtök függenek errül.
Egy mindennek feje,
Nemes fának teje,
Amely leszivárog a szőlőtőrül.
Mustok a pincékben,
Pintekben, iccékben
Megforrnak;
Nincs itt drágasága,
Hanem olcsósága
A bornak,
Ilyen jó föld sehol sincsen,
Ennek párja másutt nincsen;
Isteni jól-tétel,
Bő itt a tál étel,
Melyet mi nem adnánk semmi kincsen.
Szarvast, nyúlat, őzet
Ur itt süttet-főzet
Szakáccsal;
Fogja a sok vadat,
Inditván nagy hadat
Vadásszal,
Szabados itt a vadászat,
Szabados a madarászat.
Elhallgatom nevét,
Madarak sok nemét,
Mert eszembe juta a halászat.
Tekints jobbra-balra,
Mindenféle halra
A vizben,
Ha halászást teszel,
Halat könnyen eszel
Sok ízben;
Viza, harcsa, csuka, ponty, tok,
Kecsege s compó igen sok;
Számlálni ki győzné,
Jobb ha szakács főzné,
Mert eleget fognak halászok,
De mint a hal-tanyák,
Ugy arany s üstbányák
Földünkben
Imitt-amott vannak,
Kik sok hasznot annak
Kezünkben.
Ezekbül sok kincset nyernek,
Melybül országban pénzt vernek,
Mélly sóbánya-kutak,
Táplálásra útak,
Étekben ízt adnak az embernek.
Vagyon még egy dolog,
Mely eszemben forog;
Találunk
Sok csudás vizeket,
Csudálhatd ezeket
Minálunk;
Vagynak néhol itt elegek,
Természet szerént melegek,
Van sok savanyúvíz,
Melyekben van bor-íz,
Fördenek ezekben a betegek.
Sok dolgot elhattam,
Keveset mondhattam,
Hazámrúl,
Szám is elfáradna
S nyelvem elszáradna
A számrúl.
Hogy kibeszéljem egésszen,
Torkom arra nincsen készen.
Áldj meg, Uram! minket,
Áldd meg szép földünket,
Hogy itt lakjunk bátran és merészen.
Illusztráció: Magyar föld (fh. festmény: Borsos)
Ezek is érdekelhetik!
Nagy Balázs: „Megindulva a nagyvilágba, / mifele is lépked az árva?” →
Papp Ágnes Klára: „Ilyen utakon ismertem meg a táj lelkét, amely az enyém is” →
Bertha Zoltán: „Megbünhödte már e nép”. →
