Bába Szilvia: A magyar identitás tengeren túli tudata
Mit jelent Önnek itt és most a magyar identitás tudata? Létezik-e tiszta formája? Feltör-e még valahonnan a maga tiszta forrása?
A Kárpát-medencében élő magyarok történelme, sorsa, helyzete és a lehetőségek mérlegelése természetesen hosszú évtizedek óta napi téma. Ám a „ki a magyar?” és „mi a magyar?” kérdések messzebbre kitekintve is fontosak – számomra ezeknek a kérdéseknek a súlya abban is megnyilvánult, hogy doktori (PhD) értekezésemet is ennek a témának szenteltem. A Magyar identitás a tengeren túli diaszpórában [1] című disszertációmat 2015 októberében védtem meg a Pécsi Tudományegyetem Interdiszciplináris Doktori Iskolájában.
A tengerentúlra került honfitársaink sorsának összetettségét már az is jelzi, hogy mennyi kifejezéssel írjuk le, írjuk körül a helyzetüket. Ők a száműzöttek, a kivándorlók, az emigránsok, a hontalanok, a menekültek, a disszidensek, a külhoniak, a nyugatiak vagy a tengeren túliak… Holott ők is csak magyarok a nagyvilágban, ahogyan mi is azok maradtunk, csak éppen úgy, hogy ehhez hazát nem kellett váltanunk.
Vajon ma is érvényes az a gondolat, mely szerint a „nyelvében él a nemzet”? Mit is jelent magyarnak lenni, magyarnak maradni a tengeren túl? Lehet-e valakinek két hazája? Létezik egyáltalán a kettős identitás? Miként őrizhető meg, alakítható ki a magyarságtudata annak a fiatalnak, aki Amerikában, Kanadában vagy Ausztráliában született, születik… Akinek tehát nem Magyarország a hazája, ám elődein, kulturális és szellemi örökségén keresztül kötődik, kötődni akar. Melyek voltak és melyek napjainkban az etnikai azonosságtudat, tehát a magyarságtudat megnyilvánulási, megélési terei, lehetőségei? Disszertációm elkészítését e kérdések megválaszolásának igénye motiválta. Tehát az értekezés keretében kutattam, vizsgáltam az identitás fogalmát is.
Az identitás fogalma a személy- és csoporttudat megélésén keresztül kialakuló azonosságtudat, amely önmagunk definiálására, a másoktól való különbözőség meghatározására szolgál. A társas, szociális vagy kollektív identitás így valamely csoporttal való azonosulás, egy csoport-hovatartozás elfogadása.
Az etnikai önazonosság tehát a kollektív identitás egyik formája. Az identitáselméleteknek két markáns csoportja van: 1.) a klasszikus és 2.) a modernista felfogás. Míg a strukturális identitáselméletek a (szociális/etnikai) identitást szilárdnak, strukturáltnak, stabilnak, velünk született és a szocializáció során kialakuló adottságnak tekintik, addig a szituatív (szituacionalista-instrumentalista) identitáselméletek szerint az identitás helyzetfüggő, változékony, dinamikus, tehát az egyének az etnikai identitásukat különböző, interaktív helyzetekben, ahhoz igazodva konstruálják.[2] Az elméletek megkülönböztethetők aszerint is, hogy a nacionalizmus és a nemzet a modern korban vagy azelőtt jött létre. Ezek alapján az egyik típusba a modern (konstruktivista, instrumentalista) elméletek tartoznak, a másik csoportba a premodern (etnoszimbolista) elméletek.
Saját álláspontom szerint a szituatív identitás felfogását, azok kutatási eredményeit tartom fontosnak. Továbbá az etnikai identitás megnyilvánulási színtereinek feltárását. Szerintem az individuum (csoport) azonosságtudata nem eleve adott, hanem társadalmilag és kulturálisan egyaránt meghatározott, tudatos alkotás eredménye, amelyet egyrészt a szocializáció során alakít ki az egyén, ugyanakkor folyamatosan konstruál. Ez az önmeghatározás egyszerre jelent azonosulást és elkülönülést is. Véleményem szerint az említett folyamatos konstruálásban jelentős szerepe van az emlékezetnek is. Egyetértve Jan Assmann megállapításával: „A társadalmi hovatartozás tudata, amit »kollektív identitásnak« nevezünk, a közös tudásban és emlékekben való osztozáson alapszik. Ezekben a beszéd közvetítésével, pontosabban egy közös szimbólumrendszer használata révén osztozunk.”[3]
A magyar identitás tudata nekem mindenekelőtt jelenti azt, hogy magyarnak vallom magam. Jelenti azt, hogy beszélem a magyar nyelvet, hogy tartom a szokásokat, gyakorolom, megélem a hagyományokat, továbbá tudomásom, tudásom van a magyar nemzet történelmi múltjáról, örökségéről, értékeiről, kultúrájáról.
Véleményem szerint Magyarországon és a Kárpát-medencében inkább lehet a magyarságtudat tiszta formájáról beszélni. A tengerentúli magyar diaszpórában már a kettős, vagy adott esetben többes identitás figyelhető meg. Jellemző, hogy a kivándorló integrálódik, a második és a további generáció asszimilálódik. Ugyanakkor ez nem zárja ki azt, hogy egyszerre több etnikai identitása is legyen az egyénnek, tehát egyszerre több etnikai csoporttal azonosulhat. Így a kettős kötődés kialakulhat. Az egyén tudatosan vállalhatja kettős vagy adott esetben többes (mozaik vagy poli-) identitását. Lehet tehát egyszerre egyenjogú tagja egy adott állam politikai közösségének és részese a többségi nyelvtől, vallástól, kultúrától eltérő etnikai csoportnak. Napjainkban az USA-ban, Kanadában, Latin-Amerikában és Ausztráliában élő magyarok és magyar származásúak szabadon vállalhatják és élhetik meg, nyilváníthatják ki etnikai identitásukat. Az állampolgári identitásnak és az etnikai identitásnak nem kell azonosnak lennie.
Eriksen mutatott rá arra is, hogy egy személynek minden probléma nélkül lehet egyszerre kettő vagy akár több identitása is. Hiszen az etnikai azonosság, az identitás önkéntes, választott azonosulás a származással.[4] Ez pedig nem igényli a magyar nyelvtudást. Tehát ahhoz, hogy valaki magyarnak (is) érezze magát, nem kell magyar nyelven tudnia. Angolul, spanyolul vagy portugálul is meghatározhatja önmagát magyarnak (is). A magyar nyelvtudás hiányában is mélyen gyökerező lehet az egyénnek az etnikai, vagyis a magyar származási közösséghez kapcsolódó identitása, és előfordulhat, ám nem szükséges, hogy ez a mindennapos életvitel szintjén jelenjen meg. Ez megnyilvánulhat szimbólumokban, például a viseletben, a szokásokban, a néptáncolásban stb.
A jelen sorokat augusztus végén írom, néhány nappal vagyunk túl Szent István ünnepén. Szent István ünnepéért és ünnepe által egymáshoz kapcsolódunk Ausztráliától, a Kárpát-medencén és Amerikán át Kanadáig. Szent István a kereszténység meghonosításával, a szellemi kultúra kiépítésével teremtett hazát. Ez ma is aktuális örökség. A „Haza a magasban” valamennyiünk öröksége. Magyarországi és Kárpát-medencei magyaroké, továbbá azoké, akik száműzöttek, kivándorlók, emigránsok, hontalanok, menekültek, disszidensek, külhoniak, nyugati vagy tengerentúliak, „magyarok a nagyvilágban”. Azoké is, akiknek nem Magyarország a hazája, ám elődeiken, kulturális és szellemi örökségükön keresztül kötődnek, kötődni akarnak. A magyar kultúra mindannyiunké, Óperencián innen és túl.
Büszke vagyok arra, hogy a világon nincs nap a magyarok nélkül. Valahol mindig felhangzik magyar zene. Brahms magyar táncai után Liszt Ferenc művei, Kálmán Imre Csárdáskirálynője, Bartók, Kodály és számos mai komponista és előadóművész naponta hallható. Aztán: a golyóstollat, a gyufát, a helikoptert, a C-vitamint, a színes televíziót és számos más találmányt naponta használja az emberiség…
A másodgenerációs idősek, a harmad-, negyed- és ötödgenerációs fiatalok a tengeren túl (is) vallják: büszkék a származásukra, ez az örökségük. Értenek magyarul, de nem beszélnek. Nemcsak a magyar nyelvnek van elsődleges identitásjelölő szerepe, hanem a szimbólumoknak: a magyar ruha viseletének, az ünnepeknek, a zenének, a táncnak, az étkezési szokásoknak – és az olyan tradícióknak, amelyek a családhoz kötődnek. Mindezek együtt jelentik a magyar örökséget. Fontos, hogy a fiatalok, ha nyelvükben nem is, de lelkükben magyarok (is) legyenek. Ez a mi felelősségünk és feladatunk.
[1] Bába Szilvia (2015), Az óperenciás tengeren túl. Magyar identitás a diaszpórában, Kárpát-haza könyvek, Nemzetstratégiai Kutatóintézet – Méry Ratio Kiadó, Budapest, 306 old.
[2] Pataki Ferenc (1989), Identitás – személyiség – társadalom, in: Váriné Szilágyi Ibolya – Niedermüller Péter (szerk.) (1989), Az identitás – kettős tükörben, Tudományos Ismeretterjesztő Társulat, Budapest, 17–38.
[3] Assmann, Jan (2013), A kulturális emlékezet. Írás, emlékezés és politikai identitás a korai magaskultúrákban, Budapest, Atlantisz, 138.
[4] Eriksen, Thomas Hylland (2008), Etnicitás és nacionalizmus. Antropológiai megközelítések, Budapest–Pécs, Gondolat – PTE Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék, 268.
Illusztráció: “Magyar Ház” (fh. fotó: New York-i Magyar Ház, Dobray – Wikimedia)
Ezek is érdekelhetik!
Zenei fénykör (Horváth Kornél, Hűvösvölgyi Ildikó, Kelemen László, Toót-Holló Tamás) →
Stanczik-Starecz Ervin: MI A MAGYAR? →
Kovács katáng Ferenc: Magyarnak lenni/maradni? →
