Márfi Gyula: Gondolatok a magyar hazaszeretetről
Mit jelent Önnek itt és most a magyar identitás tudata? Létezik-e tiszta formája?
Feltör-e még valahonnan a maga tiszta forrása?
Ha én ma Németországban kimondom azt, hogy magyar vagyok, szeretem népemet és hazámat, és a világ népei közt elsősorban a magyarokért érzem felelősnek magam, könnyen meggyanúsíthatnak azzal, hogy nacionalista, soviniszta, rasszista, sőt fasiszta vagyok. De megkaphatom az antiszemita és az iszlamofób jelzőket is, és megvádolhatnak azzal is, hogy szeparatista vagyok, aki bomlasztja az Európai Unió egységét.
Pedig én biztos vagyok abban, hogy a fenti jelzők egyike sem illik rám. Én szeretem a világ minden népét és nemzetét, szoktam is globálisan mindegyikért imádkozni, ugyanakkor az is igaz, hogy elsősorban hazám sorsát tekintem szívügyemnek.
Én Balassi Bálint, Zrínyi Miklós, Vörösmarty Mihály, Arany János, Petőfi Sándor, Juhász Gyula, Ady Endre és más költők hazafias költeményein nevelődtem, de utódja voltam 22 éven át Mindszenty József veszprémi püspöknek is, aki egyházi körökben határainkon túl legalább annyira ismert, mint a külföldi focisták közt Puskás Ferenc.
Mindszenty száműzetésének éveiben, 1971 és ’75 közt, bejárta Észak- és Dél-Amerikát, Ausztráliát és Új-Zélandot, hogy az ott élő, magyar származású honfitársait felkeresse, őket hitükben és magyarságukban megerősítse. Egyszer – körülbelül nyolcvanévesen – eljutott Johannesburgba, a Dél-Afrikai Köztársaság fővárosába is. Körbetelefonálta a város kórházait arról érdeklődve, hogy ápolnak-e valahol magyar származású beteget. Kiderült, hogy az egyik kórházban van egy ilyen beteg, aki egyébként református, tehát gyónni, áldozni biztosan nem fog, és a betegek kenetét sem kéri. Ennek ellenére, és dacára a nagy melegnek és a fárasztó utazásnak, Mindszenty azonnal kocsiba ült, és elbeszélgetett ezzel a református asszonnyal csak azért, mert magyar volt.
Mindszenty bíboros, Magyarország volt hercegprímása természetesen ismerte azokat a zsoltárokat és azokat a prófétai szövegeket, amelyekben a két-három évezreddel ezelőtt élt zsidó zsoltárosok és próféták hazaszeretete megfogalmazódott. Ezekből most csak egyet idézek:
„Babilon vizei mellett ültünk és sírtunk,
és Siont emlegettük.
Citeráinkat ama földön fűzfákra függesztettük.
Fogvatartóink kérték tőlünk:
Énekeljetek nekünk a ti énekeitekből.
– Az Ur énekeit hogyan énekelnénk
a számkivetés földjén?
Jeruzsálem, ha rólad elfeledkezem,
adassék feledésnek jobbkezem.
Ragadjon ínyemhez a nyelvem,
ha rólad nem emlékezem,
s Jeruzsálemet minden örömök között
legtöbbre nem teszem!” (Zsolt 136, 1–6)
(Zárójelben megjegyzem, hogy ez a zsoltár inspirálta Dsida Jenő Psalmus Hungaricus c. költeményét és a Boney M. együttes nagy slágerét, a Babilon folyóit is.)
De Mindszenty előtt az is világos volt, hogy Jézus is szerette hazáját, miként a népek apostola, Szent Pál is. Jézus megsiratta Jeruzsálemet (vö. Lk 19,41), miként Pál apostol is megtett mindent azért, hogy „a test szerint népéből valókat, Izrael fiait” üdvösségre segítse (vö. Róm 9, 3–4).
A hazaszeretet egyébként az elmúlt száz évben több „mélyütést” is elszenvedett.
Az egyik mélyütést a nemzetiszocializmus vitte be, amely a haza- és fajszeretet nemes eszméjét fajimádattá és fajgyűlöletté torzította. Túladagolva a legdrágább fűszer is elrontja az ételt és a legjobb gyógyszer is méreggé válik. Így a hazaszeretet is iszonyatos bűnök forrásává válik, ha túlméretezzük – elvéve mellőle a krisztusi szeretet eszméjét, amelynek alapja az a hit, hogy Isten a mi egyetlen Teremtőnk, és mi mindannyian az ő gyermekei vagyunk. A nemzetiszocializmus vagy nácizmus ideológiai alapja a fajelmélet, amelyet Alfred Rosenberg öltöztetett tudományos mezbe 1930-ban megjelent, A 20. század mítosza című könyvében.
A második mélyütés a proletár internacionalizmus kommunista tanából forrásozott. Ennek az irányzatnak eszmei alapja az osztályelmélet volt. Ezen elméletnek megfelelően mi negyven éven át azt tanultuk, hogy testvéreink a kubai, a belga-kongói és a vietnami proletárok is, de nem testvérünk az a szomszéd, de még az a rokon sem, akit osztályidegennek minősített „népünk vezető ereje”, a Moszkvából vezérelt kommunista párt.
A harmadik mélyütés forrása a kozmopolita globalizmus, amelynek több ideológiai alapja is van. Az első az ultraliberális szemlélet, amely túladagolja a szabadságot, túlhangsúlyozza az egyén, az individuum autonómiáját. Íme, megint egy érték: a szabadság az, amely túlméretezve megöli a haza- és fajszeretetet. A szabadság, mihelyt szabadossággá torzul, megöli a közösséget, túlhaladottnak minősítve az elkötelezett emberi kapcsolatokra épülő családot, ezzel együtt a világi és egyházi közösségeket, így a hazát is. Nem marad más, mint a szabadsággal rendelkező individuum és a kozmosz. – Így válik az ember a „leselkedő magány” áldozatává (Dsida), így kerül „négy fal közé” (Kosztolányi), így kerül bele egy olyan „bűvös körbe”, amelyből nincs mód kitörnie (Babits). Így lesz az ember „fenség, észak-fok, titok, idegenség, lidérces, messze fény” (Ady).
A kozmopolita globalizmusnak van egy – az ultraliberális szemlélettel homlokegyenest ellenkező – ideológiai alapja is, amelyet én anti-fajelméletnek nevezek. Ennek alapjait még Alfred Rosenberget megelőzően, 1925-ben Richard Coudenhove-Kalergi gróf vetette meg Praktischer Idealismus című művében. Ez a könyv ugyanúgy a sátán műve, mint Rosenbergé. Ennek lényege az, hogy fel kell számolni minden fajt és nemzetet. A világ népeit: feketéket, fehéreket, barnákat, sárgákat mesterségesen össze kell keverni, és az így kialakult egyszínű – vagy inkább semmilyen színű – tömeget egyetlen központi világkormány alá kell helyezni. Úgy tűnik, hogy erre az elméletre csak a múlt század vége felé bukkantak rá Amerikában, és azóta a világ vezető nagytőkés hatalmai mindent megtesznek annak érdekében, hogy az elméletből valóság legyen. Ezt a célt szolgálja természetesen a bevándorlás támogatása, a bevándoroltatás is. A cél megvalósítása érdekében a nagytőke felhasználja többek között a nagy nemzetközi szervezeteket (ENSZ, Európa Tanács, Európai Parlament) és a megvásárolható államfőket is.
Amennyiben ez a terv megvalósul, a különböző népek és nemzetek elveszítik hitüket, hagyományaikat, kulturális gyökereiket, az identitástudatukat, és átalakulnak egy hatalmas, uniformizált robotemberekből álló, jól manipulálható kolhozzá: engedelmes munkaerővé és még engedelmesebb fogyasztóvá. A világkolhoz jelszava ez lehet: egység az egyformaságban.
Ezzel szemben a mi jelszavunk: egység a sokféleségben. Éljen a különböző fajokból és nemzetekből álló népek testvéri közössége. És maradjunk meg mi, magyarok is egy színárnyalatként Európa színes térképén. Babits Mihály Eucharistia című versének szellemében növekedjünk „testvér népek közt, mint a fák, kiket mennyből táplál a Nap”.
Illusztráció: Olvasó
Ezek is érdekelhetik!
Zenei fénykör (Horváth Kornél, Hűvösvölgyi Ildikó, Kelemen László, Toót-Holló Tamás) →
Stanczik-Starecz Ervin: MI A MAGYAR? →
Kovács katáng Ferenc: Magyarnak lenni/maradni? →
