Vidák István: Magyarnak születtem
Mit jelent Önnek itt és most a magyar identitás tudata? Létezik-e tiszta formája?
Feltör-e még valahonnan a maga tiszta forrása?
Egy kis visszatekintés. Régóta és sok változatban igyekszik a világ egységesíteni az embereket. Életem fele a szocializmusban telt el, és mélyen belém vésődtek a szovjet himnusz sorai: „Ez a harc lesz a végső, / csak összefogni hát, / és nemzetközivé lesz / holnapra a világ.”
Ez jól megvilágítja előttünk a megálmodott szovjet embert. Ilyen soha nem volt, de akkoriban úgy tűnt, hogy lesz.
Hasonló folyamat játszódott le abban az Észak-Amerikában, ahol ugyan nem jártam, de úgy mondják, hogy ott a világ összekeveredett, és ebből megszületett az amerikai állampolgár. Arra most nem térnék ki, hogy a környező országokban hogyan igyekeztek a magyar embert ukránná, románná, szerbbé, szlovákká átnevelni. Összegezve: hátrányaival és előnyeivel együtt ez ma egy világjelenség, amit a hírközlés és a szórakoztatóipar boldogan támogat. A folyamat előnyei és hátrányai továbbgondolandók.
Hazaszeretet. Nem szívesen használok idegen szavakat. Érdekes módon a hazaszeretet szó manapság egyre ritkábban hangzik el. Az önazonosság kissé nyakatekert, nehezen kimondható, a hagyomány pedig túlzottan széles fogalom. A tiszta forrás megnevezés inkább arra utal, hogy milyen legyen a hazaszeretet, őszinte és tartalmas.
Hazaszeretetem története. Kilencéves koromban az ablakunk alatt vonultak el az orosz tankok Budapest központja felé. Jól emlékszem az angol feliratos, repülőről ledobott csokoládés dobozokra, majd a zöld színű Csepel teherautókra, amire a szomszédunk is feltette értékesebbnek tartott „motyóját”. Nyitva a határ, meneküljünk nyugatra! – hallatszott mindenhonnan. Mint gyermek megkérdeztem, mi miért nem csomagolunk? Édesanyám azt mondta: mi itt születtünk, nekünk ez a hazánk, és jóban, rosszban, kitartunk mellette. Így aztán maradtunk, míg a többiek elmentek.
Ez volt az indíttatás, majd az évtizedek során e szavak gyökeret vertek bennem. Bárhova mentem, mindig visszakívánkoztam. Életem nagy részét keleti utazásokkal töltöttem, mert a kilencvenes években külföldön megtartott tanfolyamainkkal egy kis többletjövedelemre tettünk szert. Ez fedezte az utazásainkat a magyarság bölcsője felé. Sokan elindultak már előttünk, és lehet, hogy több eredményre jutottak. Eredendően hazaszeretetünkből született meg Kelet megismerésének vágya.
Hazaszeretet tárgyakban. Mint alkotó emberek igyekeztünk az anyagot, amit formáltunk és formálunk, magunk összegyűjteni a természet gazdag kertjében. Így aztán jómagam (István) belegyökeredztem a földbe. Talán kissé nevetségesen hangzik, de minden vízparton növő gyékényszál rokonom, egyben szülőföldem, hazám része. Itt van az én kincsem elásva. Évente újjászületik, csak le kell hajolnom érte. Hasonló gondolatok övezik a juhokról lenyírt gyapjút, amivel az utóbbi évtizedekben ismerkedünk. Nem tudok érzelmek nélkül elhaladni egy juhász nyája és kutyája mellett. Az ezekből az anyagokból általam, vagy mások által előállított tárgyak nekem a hazát jelentik.
Hazaszeretet tájakban, emberekben. Hasonlóan vagyok a tájakkal. Az ember semmit nem vihet magával a túlvilágra. A tájakat, mint mindent, újra és újra látni kell, főleg azokat, amelyeket szeretünk. Ilyen egy sajátos alakú domboldal vagy egy sárguló erdő, vagy a messze ködlő hegyek egymás mögötti láncolata. Persze nem jut messzire az ember a természet csodálatával, ha nem veszi észre a benne élő embert. Azt az embert, aki a vad, érintetlen természetet a maga képére és hasznára alakította. Elég egy öreg gyümölcsöskert ahhoz, hogy szívemet öröm töltse be. Elég néhány idős ember vagy fiatal lányka becsületes nézése vagy mosolya. Ez az én hazám, ezt őrzöm magamban. Ezt senki nem tudja elvenni tőlem.
Zsugorodó hazaszeretet. Ülök Bakuban a földalattin, de lehetnék Tbilisziben vagy Jerevánban. Emberek állnak és ülnek körülöttem. Rájuk pillantok, nem tudom, hogy hol vagyok. Akár odahaza is lehetnék, vagy bárhol. Nézem a cipőjüket, a nadrágjukat vagy a szoknyájukat, az ingüket, sapkájukat, és megrettenek: már minden ennyire hasonló szerte a világon? Aztán meglátom az arcukat, és rájövök, hogy azt még nem tudták lecserélni. Abban még évezredek őrződnek és köszönnek rám. Tudom, hogy ez nem nagy vigasz. El is határoztam, hogy amennyiben egyszer filmet készítek magyarságomról, akkor abban csak arcok lesznek, általam kiválasztott, számomra kedves, magyar arcok. A címe is megvan a filmnek: Magyarnak születtem.
Tudom, hogy erről nem tehetek, de tehetek arról, ami ezután történt velem.
Illusztráció: Szőttesföld
Ezek is érdekelhetik!
Zenei fénykör (Horváth Kornél, Hűvösvölgyi Ildikó, Kelemen László, Toót-Holló Tamás) →
Stanczik-Starecz Ervin: MI A MAGYAR? →
Kovács katáng Ferenc: Magyarnak lenni/maradni? →
