Vörös István: Japánok a Szent Vitus előtt
A cseh költészetben nincs annyira kultikus szerepe a haikunak, mint amilyenre az utóbbi időben a magyarban szert tett. Amikor a neten próbáltam egy kicsit tájékozódni, és beírtam csehül azt, hogy haiku a cseh költészetben, első találatként a saját cseh nyelvű tanulmánykötetem (Co je ironická věda? 2017.) ama írását dobta fel a kereső, melyben a cseh és a magyar nagy vers fogalmának különbségéről írok, és mint mind a két normától eltérőt emlegetem benne a haikut. Persze a következő tételekben azért ez-az az ember szeme elé került, de nem sok.
Mi lehet a magyarázata ennek a viszonylagos közönynek? Lehet, hogy inkább a haiku magyar népszerűségének megindoklásával kéne kezdenünk, hogy megértsük az eltéréseket? Véleményem szerint az egyik ok az, hogy a magyar költészetben többféle verselési mód van, a hangsúlyos, az időmértékes, a szimultán és ráadásul még a szótagszámláló is. Ezáltal a sokszínűség által pusztán fonetikailag bármilyen egzotikus forma visszaadására készen állunk. Ami kihívást is jelent, meg lehetőségeket, és ezek a formák igen népszerűek is a magyar versírók és -olvasók között. Így a keleti kötészet felé a formai lehetőségek okán is nagyobb figyelem irányul, ami erősíti a filozófiai alapon álló érdeklődést. Ha pedig fölfedezik, kiderül, hogy könnyű megcsinálni a haikut, sőt nagyon könnyű, és ha a minimális szabályokat betartjuk, akkor a vers a rövidsége és ennek ellenére asszociációt magába tömörítő mivolta miatt érdekes versnek, jó versnek fog látszani. Pedig lehet, hogy ez csak látszat. Na, ez a könnyűség a haiku magyar népszerűségének másik oka.
Ámde az indoeurópai nyelvekben, ahol csak szóhangsúllyal képeznek ritmust, és nincs időmérték meg szimultán verselés, az egzotikusabb versformák felé kisebb az érdeklődés. Hiszen nem mindig van mód megcsinálni őket. Miroslav Červenka (1932-2005) a Fejezetek a cseh versről (Kapitoly o českém verši, 2006.) c. könyvében nem is említi a haikut. A legnagyobb cseh formaművész, Jaroslav Vrchlický (1853-1912) sokszínű életművéből összeállítottak egy olyan válogatást (A szavak kertje – Zahrada slov, 1983), melyekben a legfurcsább formákban írt verseit gyűjtötték össze az egyes formák szerint. A haiku nem szerepel benne. Az egyetlen ott megjelenő keleti forma a gázel.
Haiku náluk leginkább a japán költészetből készült fordításokban létezik. Csehül először 1937-ben volt olvasható Alfons Breska (1873–1946) fordításkötetében (Tejút –Mléčná dráha). Bár ezek, mint abban az időben Kosztolányi japán és kínai versfordításai is, közvetítőnyelven át jutottak el a cseh olvasóhoz. A második világháború után születtek az első olyan haiku-fordítások, melyek már a japán eredeti alapján készültek Miroslav Novák (1924–1982) és Jan Vladislav (1923–2009) munkájának köszönhetően. Már kifejezetten haikukat fordított Antonín Líman (1932–2018) és Zdenka Švarcová (1942). 1963-ban egy japán diplomtának, Hirosi Kosinak 13 haikuja jelent meg cseh fordításban, melyeknek a témája is Csehországhoz fűződött, mint pl. A Szent Vitus előtt című.
Az egyik legjelentőseb kortárs költő, Ivan Wernisch (1942) viszont rendszeresen él ezzel a formával. A 2019-ben magyarul is megjelent, a 90-es évek végén több kiadást is megélt kötetében (Út Asgábádba, FISZ-Kalligram, 2019. ford. Vörös István) több haiku is serepel. A V poledním žáru címűt az idők során kétszer is lefordítottam, 2002-ben így:
DÉLI NAPFÉNYBEN
Déli napfényben
a városi sörfőzde
korpaszagot ont
2018-ban a kötet készítése során, elfeledkezve a korábbi fordításról, pedig így:
DÉLI FORRÓSÁG
Déli forráság
A helyi sörgyár felől
korpaillat száll
Ugyanennek a versnek van egy azonos című variációja is a kötetben, annak is két fordítása készült. 2002-ben:
DÉLI NAPFÉNYBEN
Déli napfényben
a városi park fölött
vizeldeszag leng
Míg 2018-as fordításomban így festett:
DÉLI FORRÓSÁG
Déli forráság
A közkerten közvécék
bűze lebeg át
Ugyanaz a haiku két cseh verzióban és négy magyar fordításban. Itt már alighanem átlebeg a haiku szelleme, ahogy átúszik a vécészag a versben. És fölmerül a kérdés, meddig ugyanaz egy vers, és hol kezdődik már egy másik. Ez a hat haiku egy vers, két vers, vagy hat vers? És a páros fordítások ugyanannak a versnek tekinthetők-e vagy sem?
Hadd feleljek erre egy két haikuból álló kis ciklussal:
JAPÁNOK A MARGIT-SZIGETEN 2020 TAVASZÁN
Nem tudom mi van.
Szirmot ráz magára egy
nő a fa alatt.
Pontosan tudom
mi nincs. Egy férfi áll és
lefényképezi.
Illusztráció: “Nem tudom mi van”
Ezek is érdekelhetik!
Oláh Tamás: Mikor már nem sántít egy-egy hasonlat →
Tóth Kálmán: Paul Johnson nyomában →
Turai Laura: A „figyelem iskolája” Pilinszky János és Simone Weil írásainak tükrében, Pilinszky lírájában →
