Békési Péter – Csizmazia András – Tóth Arnold: Néphagyományaink éltetője a regöscserkészet
„Isten áldja meg a magyart, tartson neve, míg a Föld tart. Isten áldjon meg bennünket, minden igaz magyar embert” – énekelte idén nyáron Nádudvaron a Kárpát-medence minden szegletéből összesereglett cserkész a himnuszukká emelt palóc népdalt a helységnevekkel telehímzett regös zászló felvonásakor. A rendszerváltás óta harmincadik alkalommal táborozott együtt 300 regöscserkész fiatal a közel egy évszázaddal ezelőtt lefektetett cserkész-eszmeiség jegyében.
A cserkészetnek mint önkéntes, vallásos, politikamentes ifjúsági mozgalomnak a célja, hogy a társadalmat olyan életrevaló, elkötelezett, felelős, egészséges polgárok alkossák, akiknek fontos, hogy önmaguk folyamatos nevelése által Isten felé növekedjenek. A cserkészet pedagógiai alapjait több mint 100 éve fektette le az alapító angol Robert Baden-Powell, aki a talpraesett, a magát minden helyzetben megállni képes ember eszményét célozta meg a cserkészettel. A világ legnagyobb ifjúsági mozgalmává nőtte ki magát, azonban Magyarországon egyedülálló módon fontos szerepet tölt be a fiatalok nevelésében a magyar kultúra ápolása, különös tekintettel a népi hagyományainkra.
A magyar cserkészet egyik szakágának, a regöscserkészetnek a hivatása: megtalálni identitásunkat a népi gyökerekben, megismerni és magunkba szívni a falu kultúráját. Sík Sándor így fogalmazott egykoron: „A regöscserkészet minden eszközzel arra törekszik, hogy az egész cserkészmozgalmat gyökeres magyar színekkel itassa át.”[1] Míg a két világháború közti időszakban a kulturális szolgálat kiemelkedő fontossággal bírt, addig a rendszerváltást követő megváltozott társadalmi környezetben elsősorban az vált meghatározóvá, hogy fiatalokat közel kell hozni a magyar népi kultúrához, oly módon, hogy ne érezzék magukat egyedül ezen értékrend felvállalásával. Megélni kell a hagyományainkat, élni velük, használni, mindennapi életünk, értékrendünk, gondolkodásunk részévé tenni.
A tanulmány időrendben mutatja be a regöscserkészet munkásságát, szerepét és kihívásait, az 1920-as évektől napjainkig.
Magyar Cserkész XX. évf. 19. sz. (1939. június 15.)
Hidat építeni a város és a falu közé.[2] A XX. század első felében nem úgy tekintettek a paraszti kultúrára, mint nemzetünk szerves részét képező értékkörre, és nem volt ez másképp kezdetben a cserkészeten belül sem. A cserkészet elsősorban a városi gyerekek, fiatalok számára volt elérhető, de már korán akadtak olyan vezetők, akik az egyrészt társadalmi rétegeiben, másrészt földrajzilag is széttagolt magyarság egybeolvasztásán munkálkodtak.
A regöscserkészet szellemi atyjának tekinthető református pedagógus, filozófiai író, egyetemi tanár és cserkészvezető, Karácsony Sándor (1891–1952) újszerű pedagógiai módszerekkel építette be az általa alapvető fontosságúnak tartott népismereti tartalmakat az oktatásba és a cserkésznevelésbe.
Szülőfalujában, Földesen a téli és nyári szünetekben „parasztgimnáziumot” szervezett az iskolapadból kimaradt falusi gyerekek számára.[3] A gimnáziumban és minden ifjúsági összejövetelen meghonosította a népdaléneklést, de a cserkészmozgalom dalkultúráját, zenei igényeit akkor is, és utána még hosszú ideig alapvetően a műdalok, a cserkésznóták, az irredenta kesergők, a katonás menetelők és az indiánromantika jellemezték.
1924-re kialakult és megszilárdult az a gyakorlat, hogy a Budapesti Keresztyén Ifjúsági Egyesület cserkészcsapata nyári táborait az Alföld falvai mellett rendezte, és itt a cserkészek a helyiekkel közösen táboroztak. Irodalmi tábortűz, közös népdaléneklés, játékdélelőttök, régészeti feltárás és néprajzi gyűjtőmunka, falusi csapatok szervezése – ezekre a kipróbált alapokra épített később a regöscserkészet.
A Cserkészszövetség hivatalos közlönye, a Vezetők Lapja először 1924-ben szólította fel a cserkészeket, hogy végezzenek rendszeres falumunkát. A felhívás a 18–24 éves öregcserkészeknek szólt, és kimondottan a falukutatás, a falusi cserkészet terén kívánta aktivizálni ezt az egyre növekvő létszámú fiatal réteget.[4] 1926-ban, a felvidéki magyar cserkészek körében találkozunk először a „regös” elnevezéssel. A regös előnevet megkapta minden cserkész, aki háromszor sikeresen mesélt, szavalt vagy zenélt falusi gyerekeknek.
Karácsony Sándor 1928-ban elérkezettnek látta az időt, hogy kísérleti pedagógiájának nyolcéves tapasztalatait a szélesebb nyilvánossággal is megossza, és úgymond a „regöscserkészetet meghirdesse”. A cserkészetben egy új irányzat, egy kisebbfajta belső mozgalom született, amely komoly célokat tűzött az ifjúság elé.[5]
A Magyar Cserkészszövetség kezdeti álláspontja a regöscserkészet ügyében, hogy falura csak kellően felkészített, kizárólag tizennyolc éven felüli cserkészek menjenek, pontosan meghatározott célokkal. A munka célja nem a népboldogítás és a falumentés, hanem a szerető találkozás a falu népével.[6]
A szövetség kiadásában, Karácsony Sándor közreműködésével két alapvető fontosságú könyvecske jelent: a 101 magyar népdal 1929-ben, Bárdos Lajos szerkesztésében, Kodály Zoltán előszavával; majd a gyakorlati tudnivalókat tartalmazó Regös Káté 1930-ban, Karácsony Sándor szerkesztésében.[7]
A frissen megszerveződött és nagy lendülettel induló országos regöscserkészet bekapcsolódott az egész magyar cserkészetet megmozgató IV. világdzsembori (Gödöllő, 1933) felkészülésébe. A táncos felkészülés adta az indító okot és a keretet a regösvándorlásoknak. Az ekkor bejárt terület és a gyűjtött anyag a korábbi falujárásokhoz képest igen jelentős volt. A gödöllői dzsembori táncos raja volt az első regöscserkész néptáncegyüttesnek tekinthető formáció, ezt megelőzően sehol nem volt még színpadra alkalmazott néptánc a cserkészmozgalomban.[8] A dzsembori után fellendült a cserkészetben a színjátszó tevékenység is, amit a regösök az autentikus népi kultúrával, népszokások színpadra állításával gazdagítottak.
Márton Lajos, Jubileumi Márton-album. 1906–1936, Budapest, Klösz György és fia (1936)
Emberebb ember, magyarabb magyar. Sík Sándor (1889–1963) piarista tanár, költő, cserkészvezető így vallott: „A regöscserkészet hivatása: visszatérve a népi gyökerekhez, magunkba szívni a falu kultúráját. A regöscserkészet egyik ága folklorisztikai gyűjtésekkel foglalkozik. Egy másik ága szociográfiai szempontból dolgozza fel tanulmányait. Ezek már komoly tudományos munkaszámba mennek, és új utat jelölnek a magyarországi ifjúsági mozgalmakban.”[9]
1939-re a regöscserkészet céljai és módszerei letisztultak, általánosan elfogadottá váltak a mozgalmon belül. Egyrészt megismerni, megszeretni és összegyűjteni a magyar nép kincseit, különösen a cserkészetben hasznosíthatókat, másrészt népszerűsíteni és terjeszteni a népi műveltség értékeit a cserkészetben és a társadalomban.
Az 1940–41. cserkészévben a regöscserkészek 400 községben regöltek, több mint 100.000 főnyi közönség előtt, és 800 községben végeztek adatgyűjtést.[10] Az Országos Regös Estet 1942. március 20-án rendezték meg a budapesti Magyar Művelődés Házában. A gondosan előkészített színházi előadáson a regösjárások műsorait állították színpadra, 17 regöshad részvételével.[11] Elmondható, hogy az 1939–1944 közötti öt év tekinthető az egykori regöscserkészet fénykorának.
Magyar Cserkész XXII. évf. 9. sz. (1941. január 15.)
Teleki Pál[12] a regöscserkészek által végzett munkát annyira fontosnak tartotta, hogy a magyar cserkészet egyik alappilléreként határozta meg a népi kultúrát: „Ha mi nem tartjuk meg a magunk mivoltát, a magunk lelkiségét, a nemzetnek a maga mivoltáról vallott felfogását, amely itt ezen a helyén a világnak, ebben az időben és térbeli tájban az egyedüli lehető, földrajzilag és népileg adott, abban az esetben megszünik a nemzet Európának egyik nemzete, alkotóeleme lenni. Akkor emberek leszünk csak, porszemek, széjjelhullunk és soha többé felismerhetők nem leszünk.”[13]
1945-től kezdődően a politika nem engedte a valódi cserkészmunka folytatását, és a regöscserkészek tevékenységét illetően elsősorban a népi kultúra színpadra vitelét támogatta, így ebben az időszakban a regöscserkész táncegyüttesek megalakulása és kibontakozása történt. Meghatározó tánckoreográfus személyisége Rábai Miklós (1921–1974) volt, aki a békéscsabai regösökből megalakította a Batsányi együttest, amely későbbi magját képezte az 1950-ben megalakuló Állami Népi Együttesnek. Regöscserkészek töltötték meg azokat a nem-cserkész néptáncegyütteseket is, amelyek 1945 után gombamód szaporodtak a fővárosban. Így gyakorlatilag regöscserkészekből szerveződött meg Magyarországon az egész néptáncmozgalom.[14]
1947-ben a kommunista diktatúra még támogatja egy 200 fős, cserkészekből álló regös néptáncos kontingens kijutását a francia dzsemborira, de jellemző a korszak politikai álságosságára, hogy a következő évben, 1948-ban betiltják a cserkészetet, illetve diktatórikus módon „beolvasztják” az úttörőmozgalomba.
Regöstüzek lobbannak szerte a nagyvilágban. A második világháború után külföldre szakadt cserkészek és vezetők között szép számmal akadtak gyakorlott regöscserkészek. A cserkészgócpontok kialakításával egy időben megkezdődött a regölés, a regösséget beépítették a cserkészprogramba mint a magyarság megőrzésének leghatékonyabb módját. Regöstáboraik egy-egy néprajzi táj köré szerveződtek, melyekben igyekeztek megélni annak az egységnek az életét. Ehhez néprajzi, népdalos füzeteket is kiadtak.
Észak-Amerikában betlehemezni jártak. A Sík Sándor cserkészparkban valóságos kukoricatörés, tengerihántás, szüret, szőlőpréselés, szüreti mulatság adta egy regös tábor anyagát. Miközben a kéz dolgozik, népdalokat, balladákat, meséket tanul, gyakorol a cserkész.
A külföldi magyarság elismerte, hogy a magyar népi kultúra ápolásában a cserkészet járt és jár most is elöl. A negyvenes évek végén ez az irányzat sokak számára szokatlan volt. Legtöbbször ellenségesen, viszolyogva fogadták. Az évtizedek alatt a közönség ízlése átformálódott. A népdalt és a népi táncot a külföldi magyarság széles rétegei szívükbe zárták. Ma már aligha képzelhető el ünnepély népi műsor nélkül. Énekkarok, tánccsoportok alakultak. A cserkészet elszánt akaratából megvalósult valami szép, ami népi és magyar.[15]
http://www.clevelandregos.org/photos/2013-jul-smithsonian/ (letöltés időpontja: 2019. november 7.)
Újrakezdés. Az 1980-as évek végén Csizmazia András, feleségével, Mártával és családjával vette vállára a hazai regöscserkészet újjászervezésének ügyét. Kihívás volt a diktatúra mindenféle közösségi szövetet fölszámolni akaró időszaka után a hagyományozó kultúra területét fölvállaló regöscserkészet újraépítése. A cserkészet hazai szüneteltetése alatt döntő jelentőségű volt a hetvenes években megszületett táncházmozgalom. Ennek elindításában meghatározó szerepet játszottak olyan regöscserkész-múlttal rendelkező táncosok, mint Martin György, Timár Sándor, Novák Ferenc és a Pesovár fivérek.
1989-ben Esztergomban, a Ferences Gimnáziumban gyűltek össze először az újjáalakulást követően, hogy majd fél évszázados szünet után folytassák a regös munkát. Itt fogalmazódtak meg Andrásfalvy Bertalan Hagyományozó kultúra és írásbeliség című előadásának iránymutatása nyomán azok az alapelvek, amelyek a magyar népi értékekre támaszkodva útjukat kijelölték. Andrásfalvy szerint az ember az írásbeliséggel fokozatosan arra az útra tért, hogy mindent fejben éljen át. A cserkészetben pedig visszanyúlva a népi gyökerekhez az átvett tudás teljes emberi lényünkkel történik.
„A néphagyomány legfontosabb eleme, egyben a legszívósabb és legnehezebben pusztítható eleme az anyanyelv. Nemcsak a beszélt nyelv része a hagyománynak, hanem az érzelmek, indulatok nyelve, szimbólumrendszere is. A dalnak, a zenének, a mozdulatnak, a táncnak, a formák és színek használatának, a nagy és nehéz életpillanatok megélésének, megünneplésének, és a szokásnak is van nyelve. Ez a művészetek nyelve. Mennél jobban ismerem, sajátítottam el ezt a nyelvezetet, annál jobban tudom megélni, kifejezni, kezelni indulataimat, érzéseimet. A feladat ennek az anyanyelv-együttesnek a gyakorlás általi elsajátítása.”[16]
Az újrakezdés éveiben elsősorban a nyári táborok keretében folyt a regösmunka, amelybe a külföldi magyar cserkészeknél kialakított táborok tapasztalatait is beépítették. A tábor tematikailag a népdalra, a néptáncra és a kismesterségekre épült. Az első hívószóra sokan segítő kezet nyújtottak, akiknek a szakmai színvonal biztosításában elévülhetetlen szerep jutott: Budai Ilona lelkesen vette ki a részét a népdalok tanításából és szakmai előadók szervezéséből, Berecz András pedig meséivel a humort, énekeivel az eredeti előadás gyönyörűségét, a hitelesre döbbenés élményét hozta közénk.
Esténként a klasszikus cserkész-tábortüzek helyett táncházak szerveződtek, ezek olyan mintát adtak, melyet teljes természetességgel lehetett beépíteni a cserkész-keretek közé. Itt a gyűjtött népdalokat és néptáncokat, valamint a népmeséket különös átéléssel adták át az együtt élő közösségnek.
A regös vezetőtisztté kinevezett Csizmazia Andrást bízta meg a Magyar Cserkészszövetség az 1991-ben, Koreában megrendezett XVII. világdzsembori kontingensének összeállításával és vezetésével. Az 1947-es francia dzsembori után ez volt az első alkalom, hogy magyar cserkészek újra megjelentek a cserkész-világtalálkozón. A főleg regöscserkészekből álló 17 fős kontingens a IV. altábor magyar jellegéről is gondoskodott. Több színpadon is fellépett maroknyi táncos csoportjuk. A magyar regösök néptáncbemutatóját látta és nagyra értékelte a világcserkészet főtitkára és a szintén cserkész svéd király is.
Magyar Cserkész XXX. évf. (1991. november)
Fontos vállalkozás volt a Fúvom a dalt című regös kazetta és füzet megjelentetése, melynek anyagát Budai Ilona válogatta és énekelte. Számos cserkészközösséghez sikerült eljuttatni ezt a kiadványt határainkon innen és túl.
A létszámban egyre bővülő és korosztályban is egyre színesedő táborok mellett regös tematikájú hétvégék szerveződtek szerte az országban: a Szigetszentmiklósi és a Városmajori Regösnapok, a regös népfőiskola, a Dunaföldvári Szüreti Bál vagy a Visegrádi Regös Bál csak néhány jelentősebb, amelyek közül többet a napjainkban is megszerveznek.
Meghatározó, elemi élményként hatottak a gyimesvölgyi csángókkal együtt végigjárt csíksomlyói zarándoklatok vagy az 1996-ban Gyimesbe szervezett regöstábor, ahol a munkát, a dalt és a táncot a helyiekkel együtt élhették át a regöscserkészek, megértve ezek összetartozását, egységét.
A regöscserkészet szerepe, küldetése napjainkban. Az elmúlt harminc évben hazánk valamennyi szegletében megfordultak a regöscserkészek Fehérgyarmattól Vasvárig, Szécsénytől Sellyéig. Bár mindenhol nyomot hagytak lelkesedésükkel, vidámságukkal, életszeretetükkel, az egykor fontos közreműködés a társadalmi szakadékok áthidalásában mára aktualitását vesztette, és a paraszti kultúra megismerésére sem adódik már közvetlen mód. Ezek a falusi életvitelből nagyrészt kivesztek, utolsó hírmondói már leginkább csak mesélni tudnak erről a világról, de örvendetes, hogy a hazai néprajztudomány az elmúlt évtizedekben ezeket a tárgyi és szellemi értékeket összegyűjtötte, rendszerezte.
A regöscserkészet elsődleges célja így a jellemnevelés, hiszen a cserkészetben minden ezt szolgálja. Nagyon fontos, hogy az együtt töltött idő alatt a fiatalok olyan meghatározó élményeket kapjanak, amelyek által értékrendjükbe, ízlésükbe épülhet be a paraszti kultúra szeretete.
Kompetenciákat igyekszünk fejleszteni, hogy képessé tegyük a gyerekeket arra, hogy a magyar népi kultúra elemeit örömmel, jókedvvel, magabiztosan megéljék. Tudjanak egy táncházban viselkedni, táncolni, ismerjék fel a népzenéket, tudjanak néhány kézműves alapfogást, értékeljék a kézműves termékeket, ismerjenek minél több hiteles, eredeti népdalt. Ehhez nagyon fontos, hogy emberileg és szakmailag hiteles személyekkel találkozzanak a regöstáborok során.
Nekünk, magyaroknak összehasonlíthatatlanul nagyobb, változatosabb hagyományozott kultúrkincsünk van, mint más európai nemzeteknek. Így lehet a magyar regöscserkészet egyedülálló világszerte. Mi el tudtunk menni az adott néprajzi tájra, és meg tudtuk szólítani az ott élőket és a területtel foglalkozó néprajzosokat, előadókat. Táborainkba az egész Kárpát-medence területéről toborozzuk a résztvevőket, hogy a tanult ismereteket minél szélesebb körben tudják továbbadni.
Sokakra gyakoroltak a táborokban megszerzett élmények olyan mély hatást, hogy választott hivatásukkal ma is a magyar népi kultúrát szolgálják múzeumigazgatóként, kulturális szervezőként, népzenészként, néptáncosként, kézműves mesterként vagy néprajzosként.
Regös Alapítvány archívuma, Fotó: Szabó Máté Lajos
Miért jó regöscserkésznek lenni? A regöscserkészet magyarságunk megélésének teljesebbé tételéhez segít. Sokszor beszélünk magyarságtudatról, de a regösség lényünk egy mélyebb rétegét érinti meg. Magyarul beszélni (ha nem is könnyű, de) meg lehet tanulni egy idegennek is. Hogy magyarul érezzünk, ebben jelentenek hatalmas lehetőséget a regös közösségben az együtt énekelt népdalok és együtt táncolt táncok. Ezt igazolja, hogy nagyon sok regöscserkész úgy fogalmaz, hogy amint véget ér a regöstábor, kezdi várni a következőt.
Regös Alapítvány archívuma, Fotó: Végh János
[1] Sík (1930)
[2] Tóth (2019)
[3] Karácsony Sándor: Kísérleti parasztgimnázium Földesen, az 1919–20. tanévben. Közli: Hatvany (1994) 7.
[4] Vezetők Lapja (1924. november). Idézi Gergely (1989) 126.
[5] Jánosi (1974) 28.
[6] Gergely (1989) 129.
[7] Bárdos (1929) 3–5, Karácsony (1930). Mielőtt Bartók Béla 1924-es népdal-monográfiája megjelent, Karácsony Sándor Bartalus István népdalgyűjteményeit használta autentikus forrásként. A regöscserkészek daloskönyvének címét, a 101 magyar népdalt is tőle vette: azonos címmel már megjelent egy dalgyűjtemény a 19. században (Bartalus István, 101 magyar népdal, Pest, 1861), Gellért (1995) 235. A Regös Káté szerzői között találjuk Györffy István néprajzkutatót, és ott vannak szerzőtársként Faragó Ede és Aradi Zsolt cserkésztisztek, akik Karácsony Sándorral párhuzamosan próbáltak falusi cserkészetet szervezni az 1920-as évek második felében.
[8] Vitányi (1964) 30, Kardos (1987) 48. Az 1924-es dániai dzsemborin még nem néptáncokkal szerepeltek a magyarok.
[9] Sík (1930)
[10] Morvay é. n. A Szövetség (ekkor már Magyar Cserkészmozgalom) taglétszáma 53.500 fő. A hivatalosan regisztrált 600 regöscserkész mellett legalább ugyanennyien lehettek a még nem regisztrált regösök is, így a mozgalom csúcspontján a létszámot 1000–1200 főre tehetjük.
[11] Magyar Cserkész, XXIII. évf. 15. sz. (1942. április 15.) 5–6.
[12] Teleki Pál (1879–1941) geográfus, egyetemi tanár, politikus, miniszterelnök, tiszteletbeli főcserkész
[13] Várnagy–Páva (1994)
[14] Jánosi (1974) 113.
[15] Morvay (1989) 75–85.
[16] Andrásfalvy (1998) 8–10.
Felhasznált irodalom
Andrásfalvy (1998)
Andrásfalvy Bertalan, A néphagyomány oktatásának távlatai, in: Karácsony Molnár Erika – Kraiciné Szokoly Mária (szerk.), Hon- és népismeret, néphagyomány az oktató-, nevelőmunkában, Budapesti Tanítóképző Főiskola, Vác, 8–10.
Bárdos (1929)
Bárdos Lajos (szerk.), 101 magyar népdal, Budapest, Magyar Cserkészszövetség.
Gellért (1995)
Gellért Sándor, Karácsony Sándor szekerében, Vigántpetend, Magtárstúdió.
Gergely (1989)
Gergely Ferenc, A magyar cserkészet története 1910–1948, Budapest, Göncöl Kiadó.
Hatvany (1994)
Hatvany László, Karácsony Sándor pedagógiai írásaiból. 9 tanulmány, 1922–1946, Pécel, Csökmei Kör.
Jánosi (1974)
Jánosi Sándor, A regöscserkészet szerepe a magyar néptáncmozgalom kialakításában, kézirat, magántulajdon.
Karácsony (1930)
Karácsony Sándor, Regös Káté, Budapest, Magyar Cserkészszövetség (a Táborozási Segédlet II. része).
Kardos (1987)
Kardos D. László, A magyarországi néptánc-folklorizmus kérdéséhez, Debrecen, Kossuth Lajos Tudományegyetem (Folklór és etnográfia 31.)
Morvay (é. n.)
Morvay Péter, Regöscserkész – munka, kézirat, Magyar Cserkészszövetség, 1942.
Morvay (1989)
Morvay Péter, A regöscserkészet, in: Zombori István (szerk.) Magyar cserkészet – Világcserkészet, Szeged, Csongrád Megyei Múzeumok Igazgatósága, 75–85.
Sík (1930)
Sík Sándor, A cserkészet, Budapest, Magyar Szemle Társaság
Tóth (2019)
Tóth Arnold, A regöscserkészet története (1920–1948), kézirat, megjelenés alatt a Magyar Cserkészszövetség kiadásában.
Vitányi (1964)
Vitányi Iván, A magyar néptáncmozgalom története 1948-ig, Budapest, Népművelési Intézet.
Illusztráció: Hidat építeni
Ezek is érdekelhetik!
Kriston-Vízi József: Kiss Áron „Magyar gyermekjáték-gyűjteménye” és a Budai Képző →
Kész Barnabás: Az otthon szíve – a hagyományos ugocsai parasztház konyhája és tűzhelye →
Gráfik Imre: A nyereg, mint hungaricum, és lovas kultúránk lehetőségei →
